2018. szeptember 23.

# 2018 # Angol

Kennedy Ryan: Long Shot (Hoops #1)


A Standalone FORBIDDEN LOVE SET IN THE EXPLOSIVE WORLD OF THE NBA...

Think you know what it's like being a baller's girl?
You don't. My fairy tale is upside down. 
A happily never after. I kissed the prince and he turned into a fraud. 
I was a fool, and his love - fool's gold.

Now there's a new player in the game, August West. 

 One of the NBA's brightest stars. 
Fine. Forbidden. He wants me. I want him. 
But my past, my fraudulent prince, just won't let me go.

*Some aspects of this story may be sensitive for some readers. 


Hossz: 460 oldal
Megjelent: 2018. március 20.
Goodreads arány: 4,34 / 5,00
Kindle kiadás

HEA: ✓
Csavar: ✓
Cliffhanger: ✘
Váltott szemszög: ✓
Morális kérdések: ✓
Olvasható-e önállóan: ✓
Főszereplők: Caleb Bradley 💗 Iris "Gumbo" DuPree 💗 August West

Zeneajánló

Coldplay - Trouble
Rihanna - Man Down
Alvaro Soler - La Cintura
Mans Zelmerlöw - Happyland
Tom Walker - Leave a Light On
Selena Gomes ft. Marshmello - Wolves
5 Seconds of Summer - Want You Back
 
Az írónőt megtalálod: 
Twitter || Goodreads || Facebook || Instagram


Mielőtt belekezdtem a Long Shot-ba, alaposan áttanulmányoztam a borítót, a fülszöveget - és megállapítottam, hogy ez sem lesz más, mint a többi ezer meg ezer. Hogy a Block Shot sívó New Adult, annak minden kötelező elemével együtt - és mivel szerepet kap benne a kosárlabda is, kénytelen voltam két röhögés között nyugtázni, hogy talán még a High School Musical bizonyos jelenetei is a szemem előtt fognak lebegni. Semmi olyan, amit ne lehetne kezelni, amin ne lehetne túllépni. De sok más könyvhöz hasonlóan ez is olyan, mint a hagyma. A külseje nyilván szép, nem tűnik fel, hogy minden csak látszat, az olvasó pedig azt hiszi, egy délután alatt, kezében egy üccsivel lezavarja az egészet. Aztán belekezd a sztoriba, és kiderül, hogy a felső réteg alatt az egész bűzlik, majd ahogy egyre jobban halad, szolid "wtf?!?" arccal rájön, hogy ennek még akkor se lesz vége, ha papírforma szerint igen. Mert a történet követni fogja őt, akárhova is megy. El nem tudtam volna képzelni, mire akar az írónő célozni, amikor azt írta, "some aspects of this story may be sensitive for some readers", azaz a történet néhány része sok olvasónál bizonyos fokú érzékenységet okozhat - könyves berkekben ez azt jelenti, hogy zsebkendő fog kelleni, nem kevés. De hogy egy látszólag semmilyen, laza sztorihoz mirefel kell nekem zsepi, azt nem tudtam, egy bizonyos pontig. Sok mindent láttam, volt szerencsém kemény, iszonyatos pszichothrillerekhez, de azt nem hittem volna, hogy végül egy szimpla NA fogja kishíján a vesztemet okozni. Nem olyanok, amikben emberrablók, gyerekbántalmazók, szellemlányok (!), nőket gyantába záró s*ggfejek, bandába tömörült szekrényajtók, akik szeretik a mostohatesójukon kitölteni a bosszújukat, késsel rohangáló, félőrült, ön,- és közveszélyes nőszemélyek szerepelnek, hanem egy szimpla, ám remekül megírt, nyomokban kosárlabdát tartalmazó szerelmi háromszög, ami az elején álomnak tűnik. De aztán a sztori átmegy High School Musical-ből Ragyogásba...és valószínűleg most mindenki azon gondolkodik, hogy mi a frász lehet ebben, ami miatt egy Stephen King könyvhöz hasonlítottam. Annyit mondok, a közepe felé az egyik karakter még rá is erősít erre az érzésre. "Heeeeere is Johnny", tudjátok. Kicsit átment pszichothrillerbe, szóval a végén már csak úgy emlegettem, "Long Shit". Nem is adnám 18 év alattiak kezébe, főleg pár rész miatt. De gondoljatok bele, ha én mondom, hogy nagyon durva, megterhelő, szó nincs rá, néha mennyire elborult, akkor mit mondjon, aki "szűzen" olvassa? Nem tudom, azokkal mi lesz, akik nincsenek az ilyenre felkészülve. Merthogy a pisztolyos jelenet még csak egyetlen dolog...

Az első, kb. 20 oldal után átsuhant a fejemen, hogy lerakom a könyvet, annyira lassan, langyosan indult, de...valami miatt - egy bloggernek is lehet szerelmi bánata, ami miatt ki akar zárni a francba mindenkit - mentem tovább, és utána már nem tudtam abbahagyni. Ha el kellett valahova mennem, azon gondolkoztam, mi lesz tovább, éjjel 11-kor még ezt nyúztam, másnap, keléskor pedig: "de jó, új nap, akkor most megyek, és folytatom..." egyszóval a kezdeti nehézség után alakult ez - annak ellenére is, hogy nehéz volt a nyelvezete, a cselekményben pedig akadtak bukkanók. Nem kell a megértéséhez felsőfokú, és (hamar) össze lehet rakni az egészet, de érdemes figyelni, az ismeretlen szavakat megnézni, mert lehet, hogy a megértés azokon múlik. A bukkanók meg...elég érdekes szerkezetű könyvről van szó. Nem jelzi semmi, hogy mennyi idő telt el két fejezet között, pedig van, amikor hónapok, sőt, fél, vagy épp egy év különbséggel megy két, egymás utáni fejezet. De ismétlem, nincs odaírva semmi, ezeket én bogarásztam ki a szövegből - meg persze a saját tudásomra hagyatkoztam, hiszen ott volt előttem, mi történt az egyik karakterrel, és az alapműveltségemnek (!) köszönhetően tudtam az időt, még ha nem is írták oda. Az eleje szörnyen lassú volt, aztán egy ponton felgyorsult - onnantól kezdve csak pislogtam, mint a pocok a lisztben. Egy fejezet végén még erről volt szó, aztán két sorral lejjebb már forgószínpad - mint amikor becsukjuk a szemünket, és az alatt változik minden. Elkezdődött valamivel, majd hirtelen, jelzés, idő, stb. nélkül történtek a dolgok, jött az a bizonyos pont, és innentől 460 oldalon csak erről volt szó. Felkínáltak több lehetőséget, hogy mi lesz a végkimenetel, majd a végén gyorsan bezárták a bazárt, abban a pár sorban mindent intéztek - illetve nem is a karakterek, hanem a szentlélek, vagy mert már az írónő se húzhatta tovább - és mindenki ment a dolgára. Sok kitérő volt, minden kört végigfutottak, de lehet, hogy pont a legfontosabbat nem (eléggé), hiszen a szituációnak, amin a cselekmény alapul, elég 460 oldal. Csak nem úgy, hogy felesleges köröket futunk, drámázunk, anyám kínja. Nem akkor kell mindent megoldani, amikor Johnny felbukkan, ill. esély van rá, hogy felbukkan. Mert lehet, hogy akkor már késő. Túl késő...

Ez a könyv nem függővéges - a Block Shot egyébként is más karakterekről szól - HEA van,  mindenki megkapja a jutalmát vagy a büntetését, boldogan élnek míg meg nem halnak, itt a mese vége fussatok el véle, stb. - stb., szóval ha kell is a zsepi, az más miatt. Nem mondom, hogy mindenki bömbölne tőle, de egy tízes skálán nekem valahol 6 körül volt a síró faktor, ehhez képest mérheti mindenki. Nem feltétlen okoz valós könnyeket, hiszen ez nem Tillie Cole, vagy CoHo, de azért Kennedy Ryan is biztosít lehetőséget, hogy meg lehessen dobálni őt krumplival. Főleg a fentebb is említett részek miatt. "Rendben, de hogy jutunk el egy laza NA sztoriban odaáig, hogy sírni kelljen?" - kérdezhetnétek ti. A válaszom pedig: úgy. Történetünk kezdetekor August West az NBA feltörekvő csillaga, mindenkit porig aláz a pályán, konkrétan egy őstehetség, egyetlen szenvedélye a kosárlabda, jelszava pedig: "getcha' head in the game", vagyis tartsd a fejed mindig a játékban. Elviekben ez lenne a legkönnyebb - csakhogy egy este a véletlenek (?) szerencsés összjátékának köszönhetően megismer egy csodaszép lányt, aki ugyan nem árulja el a nevét, és más nőkkel ellentétben konkrétan elküldi a francba, a srác nem tágít, még azon az estén egymásra hangolódnak, beszélgetnek, és hősünknek - meglepetééés - megtetszik a lány. Majd a lány köddé válik, de viszi magával a srác lelkét is, aki onnantól kezdve csak egy dolognak él: hogy újra láthassa a lányt. Nos, látni fogja, legközelebb a kosármeccsén, de azt nem teszi zsebre, amivel szembesül. Ugyanis a lány, Iris, August legnagyobb ellenlábasának, Caleb-nek a barátnője. És ez még csak a kezdet...itt jegyzem meg ismét, ne essetek abba a csapdába, hogy előre ítéltek, mert lehet, hogy pofára esés lesz a vége. Egy léhűtőből is lehet szőke herceg, és ugyanúgy jófiúból is válhat valami más. Főleg ha a címke NA, minden lehetséges, minden megtörténhet. Nem meglepő módon a Long Shot erotikus jelenetekben is bővelkedik, és nem meglepő módon az én fejem olyan volt, mint az érett paradicsom. Ha van valami, amit külön dicsérnék, akkor az előbbi, illetve hogy az írónő tudta, hol kell megállni, és nem esett a ló túloldalára. Viszonylag sokat kellett várni az első ilyen jelenetre, de azt meg nem ágyba írta - ezért volt vörös a fejem, és ezért adok ennek a résznek tízes skálán tizenötöt. Ám ha nem lettek volna ennyire jól formált karakterek, az egész mehetett volna a kukába - csakhogy mellettük még váltott szemszög is volt, ami csak rátett egy lapáttal. Utóbbival meg engem lehet megfogni, ugyebár. Én azt mondom, kellett bele Gus szemszöge, hiszen, bár nem sok újat mondott, de így remélhettem, hogy amikor mindenre fény derül, ő fog következni, és lehet látni, hogy reagál arra a dologra. Nem csalódtam. Mint valami felbőszült bika, rúgott volna a szomszéd galaxisig mindenkit, de abban a helyzetben nem csodálom. Én is vérszemet kapnék, ha megtudnám, amit ő akkor.

 Képek forrása: Kennedy Ryan hivatalos twitter, ill. facebook oldala

Amivel szerintem még bőven lehetett volna foglalkozni, az lezárás volt - 460 oldal után illett volna legalább egy függővég, vagy más hasonló, de semmiképp ez a pár szavas megoldás, majd az összeborulás, és a "the end" felirat. Vagy kihúzni pár részt, és inkább a lezárásra koncentrálni. Az a szomorú, ugyanakkor röhejes helyzet állt elő, hogy mire a könyv gyengeségeit kellett volna írnom - azaz most - akkorra elfelejtettem, mit akartam írni. Szóval vegyük úgy, hogy nincsenek ilyenek. Különben is, ha égbekiáltó marhaság lett volna, nem megy ki a fejemből. Emlékszem néhány apróbb logikai buktatóra, amiket összegezve akartam fél csillagot levonni, de nem vagyok bogaras, nem keresgélem vissza. Az eleje lassú volt, a folytatás meg iszonyú gyors, alig volt idő mindent megemészteni - ezt tudom. De arra nem számítottam, hogy ennyire kemény történet van egy olyan borító és fülszöveg mögött, mint amilyen a Long Shot-é, és ez nagyon meglepett. Nem könnyű olvasmány, nem való mindenkinek - aki egy laza, délutáni kiülőst keres, ebben biztosan csalódni fog. Borzasztóan megterheli az embert, lelkileg, és ugyanúgy fejben is. Veronikához, a Veronika's Reeder Feeder bloggerinájához hasonlóan én se lapoztam át semmit, pedig néha nagyon szívesen megtettem volna, és még mindig csak az a pisztolyos jelenet jár a fejemben. Még egy pszichothrillerben sem olvastam hasonlókról. Soha. Azt sem mondhatnám, hogy kiszámítható történet, mert nem az. Eleve volt még egy harmadik karakter is a sztoriban, emlékeztek? Eddig csak Iris-ről és Gus-ról tettem említést, Caleb-ről nem. Ő az, aki a meglepetéseket szolgáltatja a buliban...és talán nem minden húzásának fogtok örülni. A mellékszereplők közül Iris unokatesóját emelném ki, mert azt hittem, ő lesz ebben a történetben a gonosz mostoha, aki mindenkin átgázol, de meglepetésemre jó irányba terelték, "Hopscotch" lényegében mentette mások irháját. Összegezve ugyanazt tudom elmondani, mint korábban: karakterek nélkül minden könyv csak félkönyv, és ezt valószínűleg az írónő is pontosan tudta, úgyhogy megalkotott 3 "badass" karaktert, megnézte - itt ismét megerősítem Veronikát - a Szépség és a Szörnyeteget (vagy HP maraton volt, fene tudja...) kivette azt az egy fontos momentumot, a jó és a rossz harcát, ez utóbbit egy "hétköznapi" szituációba helyezte, majd elkezdett írni. És összehozta, nem is akárhogy. Kirángatott az olvasási válságból, (viszonylag) könnyű, laza szerkezetű, pár kifejezés kivételével összerakható - egy bizonyos pontig. Onnantól kezdve viszont brutális, és provokáló. Kennedy olyan témát választott, amibe könnyen bele lehet bukni, ha valaki nem kezeli helyén, de én azt mondom, jól kihasználta a lehetőséget. Nem olvastam még az írónőtől, de kezdésnek ez nagyon erős volt, és szinte lökdös afelé, hogy a Block Shot-ba, sőt, a Hook Shot-ba is belevágjak, ha egyszer megjelenik.
 
Említettem, hogy a könyv alapját viszonylag hétköznapi téma adja, olyan dolog, amivel szerintem már mindenki találkozott - de Isten segítsen, hogy csak hallás útján, vagy az alapműveltség része legyen ez is, személyesen senki ne tapasztalja meg. Nehéz róla beszélni, még nehezebb leírni, elmenni mellette azonban nem lehet. Bár szerencsére az egész csak az írónő képzeletének szüleménye, de aláírom, ez szép kis agymenés volt tőle, és ha van valami, amiben nekem egy könyv újat mutatott, akkor az az, hogy egy karakter mennyire elborult tud lenni. Eleinte nehéz belerázódni, hiszen már az epilógusból alig lehet valamit érteni, de ahogy halad a történet, úgy hullik le mindenkiről az álarc, és úgy jön rá az olvasó, hogy ez a történet szörnyen kegyetlen, realista, és fájdalmas. Elviekben 460 oldalnak könnyen kellene csúsznia - nekem ez közel 10 napba került. Szükségem volt rá, hogy szünetet tartsak, hogy felfogjam, amit olvasok. Meglepő lehet, hogy egy hasonló borító és fülszöveg mögé ennyire nehéz sztorit rejtettek, de elsősorban emiatt fogom neki megadni a maximálist. Tudott újat mutatni, még ha az az új nem feltétlen volt mindig kellemes. A cím, a Long Shot egyébként a kosárlabdában használt kifejezés, olyan próbálkozást - esetünkben találatot - jelent, amire kevés esély van, hogy sikerül, de ha valaki eléggé kitartóan próbálkozik, van esély a sikerre. De mondhatnám azt is, hogy a "block" az, amikor a védekező játékos megszerzi a labdát az ellenfél dobása után. Kedvenc jelenetként mindenképp a korábban említett erotikus részt hoznám fel - sokat kellett rá várni, mégis nagyon megérte. De említhetném a csipkelődéseket, amikor Iris elküldte Gust a francba, az meg nem akart tágítani, a szépen, lassan épülő és kialakuló szerelmet - erre már csak egy kis olaj kell, a többit meg tudjátok - vagy az érzéseket, amik áthatották a történetet. Itt említeném meg a könyvhöz kapott 32 oldalas novellát - merthogy ajándékként az is járt - ami bár nyúlfarknyi, és szörnyen, undorítóan nyálas, mégis méltó lezárást kapott vele a történet. A Long Shot nem egy egyszerű New Adult, nem pusztán romantikus történet, hanem a szerelemről, a reményről, a túlélésről, és az újrakezdésről szóló, tipikusan "ha az élet megdob citrommal, kérj hozzá tequilát" féle történet, mély mondanivalóval, és fájdalmas tanulságokkal. Mindig hinni kell abban, hogy van más út, hogy van valaki, akinek a világa közepét jelentjük - és nem érdemes időt pazarolni másra. Hogy a múltunk nem feltétlen határoz meg bennünket. Hogy a sötétséget mindig elűzi a fény. :)) 

Ha érzelmekről van szó - márpedig ez következik a kérdéslista szerint - a Long Shot kipipálta az összeset. Tipikus NA, persze, a létező és nem létező összes klisével, habbal, cukorkával, szivárvánnyal, de valahogy mégis más, mert minden érzelem egyszerre van belesűrítve. Eleve a jó és a rossz örök harca arra késztet, hogy valamelyik mellé az olvasó is odaálljon, hogy valamelyik oldallal jobban szimpatizáljon, mint a másikkal. És ez a könyv másik értéke is: szinte látja az olvasót, tudja, hol kell megnevettetni, ledöbbenteni, elgondolkodtatni, vagy épp megbőgetni. Említettem, egyszerűen összerakható, és 460 oldalon keresztül - néhány mellékvágányon kívül - mindig ugyanarról a dologról van szó, minden karakternek, közvetve vagy közvetlenül ebben van szerepe, tehát ha valaki arra rájön "a titokra", onnantól kezdve fokozatosan fel tudja a történetet építeni, és megérti úgy is, hogy nem ért néhány kifejezést. Talán nem meglepő, de ha kedvenc karaktert kell említenem, akkor...hát igen, most sem hazudtoltam meg önmagam. Gus kicsit olyan volt, mint én - még az ördöggel is leállna, csakhogy megmentse akit szeret. Néha szörnyen naivnak éreztem, néha legszívesebben jól fenékbe billentettem volna, de legtöbbször azért imádkoztam, hogy minél előbb kiderüljön, mi a helyzet, ez a majom meg vegye már észre, mit történik körülötte, mert konkrétan a világ megmentését rábízták...mea Culpa, de akadt pillanat, amikor a fogamat csikorgattam, és közöltem magammal, hogyha Kennedy meg meri tenni amire gondolok, udvariasan a szomszéd galaxisba küldöm őt. Szerencsére megúszta. Mit mondhatnék még? Az egész megvett kilóra, és a fene gondolta volna, hogy NA még valaha meg tud lepni. Nem váltja meg a világot, nem lesz tőle szuperhős az ember, ez nem Amy Harmon, Tillie Cole, vagy éppen CoHo. Amit azonban úgy elért, hogy hajszálnyival lemaradt ez utóbbiak mögött, bőven elég. Nem kell mindig csak a "nagyokat" olvasni, érdemes kacsintgatni másfelé is, mert óriási kincsekre lehet találni. Szívből ajánlom romantikusoknak, mélyebb - de nem nagyon mély - gondolatokat keresőknek, a műfajban értékes és minőségi könyvre vágyóknak, meg mindenkinek, aki egy jót szeretne olvasni. Én pedig most rohanok a Block Shot-ért. Csont nélküli 5*.


Kedvcsináló teaser képek

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése