2019. október 20.

Amber Sky by Cassia Leo | Coabs értékelő – Coabs review

október 20, 2019 0 Comments

From New York Times bestselling author Cassia Leo comes a new stand-alone novel, Amber Sky, the haunting, atmospheric love story of Walker Ainsley and Cassidy O'Connor.
A devastating car crash leaves Cassidy O'Connor stranded in rural Pennsylvania. Her only company is Walker Ainsley, the ruggedly handsome man who saved her from the wreckage and took her into his home. But when her ride back to town arrives after the crash, Cassidy can’t bring herself to leave Walker behind. She is determined to convince him to go back to town with her, until she begins to wonder if she actually survived the crash that brought them together.


Megjelent – Released:  18. 10. 2019. Műfaj  Genre: romantikus, new adult Standalone ✓ | HEA ✓ | Cliffy ✘ | Váltott szemszög – Dual POV  | Morális kérdések – Moral questions ✓ | Főszereplők – Main characters: Cassidy O'Connor 🔥 Walker Ainsley 

Cselekmény 4,5/5 | Erotika 1/5 | Romantika 1/5 | Sötétség 0/5 | Humor 2/5 | Hős 5/5 | Hősnő 4/5 | Dráma - Konfliktus 4,5/5 | Megoldás 3,5/5 | Csavar 5/5 | Befejezés 3/5 | Klisék 1/5 | Realitás 4/5 | Összetettség 4/5 | Érzelem 4/5 | Függőséget okoz 1/5

Plot 4,5/5 | Erotic scenes  1/5 | Romantic scenes 1/5 | Darkness 0/5 | Humor 2/5 | Hero 5/5 | Heroine 4/5 | Drama - conflict 4,5/5 | Solution 3,5/5 | Twist 5/5 | Story ending 3/5 | Clichés 1/5 | Reality 4/5 | Complexity 4/5 | Feelings 4/5 | Addiction 1/5

Zeneajánló



ιмá∂тαм. ∂є мég נσввαи ιмá∂тαм νσℓиα, нα...

Drága Cassia...valóban jó műsor az Állítólag. Látszik, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki nézi. Ps. a Duct Tape ragasztószalagból összetákolt hajón nem lehet elmenekülni egy szigetről, mert az nem vízálló. Csak mondom. Hatalmas tisztelet az írónőnek, de tényleg. Olyan bamba vigyorom nem sokszor van, mint ami a képemen volt a ragasztószalagos jelenetnél. Azonban a humort félretéve és az igazat megvallva, a befejezés után nem kevés kétség maradt bennem. Annyi biztos, hogy lehetett volna még bővíteni az egészet - ez mégsem történt meg, és ezért vérzik a szívem a legjobban. A paranormálisban van ugyanis az egyik legtöbb potenciál. Olvastam a Transcend-et, a Five Minute Life-ot, és a teljes Surviving Time trilógiát. Ha jó kezekbe kerül a téma, a világodat nem fogod tudni utána. Ha hasonlítani kellene valamihez, azt mondanám, Stylo Fantome-tól a While I Was Away, és a Five Minute Life szerelemgyereke. Persze nem azt mondom, hogy kuka, az hatalmas szarvashiba lenne. Csak...nekem valami hiányzott. Egyszerűen nem lehet mindent 203 oldalba belesűríteni (témától függ, de ne mondd nekem, hogy egy paranorm sztori belefér ennyi oldalba. NEM.) GR-en 4,77-en áll, négy csillagot még nem láttam senkitől, így gyanús, hogy bestseller lesz. Amit megérdemel a karakterek, a stílus, az üzenet, vagy amiatt, hogy hiába olvastam a témában töménytelen NA-t, ez sült bolondot csinált belőlem jó értelemben. Csak legközelebb BŐVÍTSÉK KI, térden állva könyörgök a mindenhatónak! 

ℓєgуéℓ иуιтσтт, кüℓöивєи вєℓєтöяιк α вι¢ѕкá∂

Annak ellenére, hogy rövidke, nem maradt semmire idő, minden más ebben a könyvben egyszerűen fantasztikus, a szó szoros értelmében. (Egyébként a paranormálisból talán már mindenki kitalálta, hogy nem könnyű megérteni. Bár a szavak egyszerűek, bőven ellensúlyoz a két szálon futó, jelen-múltban játszódó cselekmény, ráadásul a megértéséhez NAGYON nyitottnak kell lenni a paranormálisra. Aki "furcsán néz", amikor egyik pillanatban a karakter elvileg elveszti a telefonját, majd máshol látja megint, eltűnnek az ablakok (!), majd újra felbukkannak, gyereksírás hallatszik egy olyan helyen, ahol elvileg senkinek nem szabadna lennie, ugyanabból a 3 tagból áll a férj neve, mint annak, aki később lép a karakter életébe - csak a férj a másodikat használja, a másik viszont az elsőt... - annak ez nem fog tetszeni, és a saját érdekében hagyja ki. A végletekig bizarr. Mint a While I Was Away, ahol a karakter mellett te vagy a másik, aki úgy érzi, hülyét csinálnak belőle, és visszatekersz százszor. Persze feleslegesen. Mindennek van értelme, de...addig nem lesz, míg nem engedik láttatni. Vagy nem használod az eszed, ami megmarad az első oldalak után. Nehézzé teszi a könyvet, hogy gyakorlatilag "se eleje, se vége".  Nem érdemes miérteket keresni, mert nem a látható dolgokra koncentrál, hanem valami olyanra, amit kevesen értenek meg. Ennek megfelelően morális kérdések sokaságát tartalmazza, amikre nem könnyű megtalálni a választ. Minden karakternek van beceneve, és ezeknek a felszínnél sokkal mélyebb jelentésük van. (Mindenki gondolkodjon el, milyen jelentése van mondjuk a "Shadow", azaz árnyék névnek. Ugye?) Biztos, hogy az az igazi élet, amit tannak tartasz? És ha ez egy hosszú álom? Valóban tudod, mit rejt az elméd? Tisztában vagy azzal, hogy működik az agyad, és többször csinál belőled hülyét, mint képzelnéd? Meddig tarthat egy szerelem? Miért mondják olyan sokan, hogy az igaz szerelem mindent túlél, még...? 

ωαℓкєя...∂є иєм α тєχαѕι

A másik dolog, amiért haragszom, ismét csak a könyv rövidségének köszönhető. Életemben nem olvastam még annyira jó karakterről,  mint amilyen Walker - erre nem vége lett idejekorán az egésznek? Grrr. Persze minden máshoz hasonlóan őt sem véletlen alkotta meg az írónő úgy, ahogy, nem véletlen, hogy alig tudunk róla meg valamit, és annak is van jelentősége, ahogy viselkedik. Szerintetek mennyire feltűnő, ha egy felnőtt, érett férfi még sosem érintett, csókolt nőt, ma'am-nak, azaz asszonyomnak hívja a karaktert, majd a saját becenevén, amit elvileg még sosem hallhatott, annyira tisztelettudó, hogy olyan férfi nem is létezik, és olyanokat mond, hogy attól az ember karján az összes szőr vigyázzba áll? Ő azért van ott, hogy szavak nélkül az ember arcába kiabálja, figyel-e eléggé. Meg persze Cass megkérdőjelezi tőle a saját épelméjűségét is...de nem ő lesz az egyetlen, akit csőbe fog húzni. Mindenre gondol az ember, kanalat hajlít, mantrázik, falhoz vágja az olvasót, de a valódi igazság nem fog eszébe jutni. Ahogy nekem sem. Az írónő mindent elkövetett, hogy az igazság véletlen se látszódjon. Sikerült neki? Persze. Csak azok fognak előbb rájönni mindenre, akik gyakorlottabbak...just kidding. Még a szemfülesek sem. Mellékszereplőkről sem érdemes beszélni. Ebben a történetben senki nem véletlen van ott, ahol, és teszi azt, amit. Mindennek van értelme. Aki viszont csak a racionalitásban keresgél, belebukikAmit a könyv követel az olvasótól, az a figyelem, és a nyitottság. Nem ismétlem magam, miért. 



"тєℓנєѕєи мєgéятє"

Az Amber Sky csodaszép, különleges történet, ezen nincs mit magyarázni. Bár szörnyen vérzik a szívem a rövidsége miatt, - és így némi hiányérzet maradt bennem - tényleg minden csillagot megérdemel. Úgy tudott belőlem bohócot csinálni, hogy a "hasonló" sztorikban nem kevés tapasztalattal rendelkeztem. Kirángatott az olvasási válságból. Iszonyatosan jól megalkotott karaktereket mutatott fel. Rendkívüli volt a stílusa.  Az intelligens, okosan megválasztott szavaknak, kifejezéseknek köszönhetően pont a lényeget nem lehetett észrevenni (akármennyire is ott volt végig előttem.) Bár zsepik nem kellenek hozzá, és nem fogja az ember tőle az összes könnyét elhullatni, attól az arra érzékenyeket meg fogja viselni. Mert az igaz szerelem egy életen át tart. Sőt, sokszor még azután is. Az Amber Sky Cassidy és Marc történetét meséli el, akik egy életen át kitartottak egymás mellett, de a szerelmüket próbára tette egy tragédia. Hamarosan azonban még nagyobb próba vár rájuk, mert Cassidy szörnyű autóbalesetet szenved. És innentől kezdve csak a sors dönti el, kinek milyen lapot oszt...én pedig egyszerűen nem tudtam mellőle felállni. Este 11-kor hagytam abba, másnap fél 5-kor dolgozni mentem. Totally worth it. Teljesen megérte. Walker pedig új álompasi lett a listám tetején. Hiába tudtam, sejtettem, hogy valami nem stimmel, és írtam majdnem panaszlevelet, hogy miért nem tudok még róla semmit félúton - bocsánat, annyira tisztelettudó, ártatlan, és fura, hogy az már gyanús - és miért rakott egy ilyen könyvbe az írónő sorozatgyilkost (igen, ez is felmerült bennem, nem röhög!) most mégis itt ülök, nézek ki a fejemből, és azon töprengek, hogy lehettem ekkora bohóc. Te is az leszel, 100%. Talán ami még hiányzott az egészből, az a picivel több nyers szenvedély, erő, és persze...a fűtött kémia. Azt hiszem, az írónő nem tudta magát elengedni, vagy nem akarta. Pedig érdemes lett volna. "Arrrrrrrggggh" - ez voltam én annál az egyetlen erotikusabb jelenetnél. Gyűlölöm, ha valami nem teljesül be, és csak a kínzó epekedés marad. Ti is? 

"Amber Sky is a beautiful and heartbreaking story of love and courage. It's about a woman that never gave up. It's about a man that couldn't let her go. Its about a love that would never die! Emotions twirl around every page making us feel and opening our eyes for what's important in life. And the details! Please pay attention to every detail because by the end of the book I'm sure you'll be surprised by what you aren't seeing coming your way!" - Ez nagyjából egybevág azzal, amikről eddig írtam. Az Amber Sky csodaszép és szívet szakító történet a szerelemről és a bátorságról. Egy nőről, aki sosem adta fel. Egy férfiról, aki sosem tudta elengedni. És egy szerelemről, amit még a halál sem szakíthat szét...az Amber Sky nyers, igazi történet, remek karakterekkel. Egy érzelmi hullámvasút. Csak nehogy idejekorán ki akarj szállni. Nem érné meg. 

Angol nyelvű értékelés hamarosan! English review is coming!


Cassia Leo 

Website

Twitter

Genre

URL


Cassia Leo

New York Times and USA Today bestselling author Cassia Leo grew up in California and has lived in three different countries. She loves to travel and her dream is to one day score a record deal based on her awesome shower singing skills.  She is the author of the Shattered Hearts series (Relentless, Pieces of You, Bring Me Home). She is also the author of the popular Luke and Chase series. *** Szereti a kávét, a csokoládét és a margarita koktélt sóval. Amikor éppen nem ír, túl sok időt tölt a Jóbarátok és a Szex és New York újranézésével. 

Hisz az igaz szerelemben, a „boldogan éltek, míg meg nem haltakban”, és abban, hogy a legkézzelfoghatóbb megbánás az, amikor hagyjuk ezt a kettőt kicsúszni a markunkból. A kedvenc könyvei és filmjei azok, amelyek szellemi kihívást intéznek felé, és megsebzik az érzelmeit. Írás közben belebújik a karakterei bőrébe, és hiszi, hogy ez az egyetlen mód, amivel igazán megértheti őket.  Az álma, hogy egy napon lemezszerződést kap az újonnan felfedezett fenomenális éneklési képességeiért, amit zuhanyozás közben szokott gyakorolni.

Részlet a könyvből - excerpt from Amber Sky
Hanging on the wall above the table is Shadow’s rendition of Leonardo Da Vinci’s The Last Supper.
He’s a man of God, I tell myself. He’s not going to hurt me.
The sound of his footsteps approaching echoes in my ears. I close my eyes and imagine the painting, both Shadow’s version and my memory of the original. I remember the original. Didn’t I travel somewhere to see it? Who was I with?
“Are you okay?”
My memory of the painting evaporates as I open my eyes. “What’s your real name?” I ask, relieved to see he’s not carrying a gun or any other weapon.
He looks taken aback by this question. And he very clearly chooses to ignore it for a moment as he places some gauze, iodine, and duct tape on the table. Taking a seat in the chair next to me, he nods toward my foot. 
“Do you mind?” he asks softly. “It will be easier if you rest your foot on my knee?”
I hesitate for a brief moment, then I slowly raise my foot high enough for him to grasp it firmly. He doesn’t seem to mind getting his hands or jeans bloody. I wince as he places my heel on his knee.
“Sorry,” he says, lifting my foot. “I forgot it’s on the back of your heel.”
He rests the ball of my foot on his knee and begins using the gauze and iodine to clean the dirt-encrusted wound.
“You didn’t answer my question,” I remind him.
He doesn’t look up as he reaches for more squares of gauze. “Name’s Walker.”
“Walker?” I say it aloud, and the sound of the name on my lips makes my chest ache.
“What’s your name?” he asks, glancing at me as I clutch my chest. “I know it ain’t Shine.”
“Cassidy,” I reply, squinting my eyes at a hazy memory. A piece of paper. A legal document.
“That’s a beautiful name,” he says, and the memory slips away, just out of my grasp. 
Then, as suddenly as it left, it’s back. I’m signing the document. It’s a legal document. I’m signing it, and I’m laughing.
“Beautiful name for a beautiful woman,” Walker says, refocusing my attention on the present moment.
“Did you just call me beautiful?”
A tiny smile plays on his lips. “Yes, ma’am. Is that okay by you?”
I can’t help but smile as I realize how crazy I was to think this sweet, innocent man meant to harm me. “It’s okay with me,” I reply.
I’ll still have to keep my guard up, but he’s done nothing other than show me the kindness and purity of his heart. I think Walker would sooner cut off his own hand than hurt me. And I don’t know why I’m so sure of this. But I feel it as surely as I know I’ve seen the original painting of The Last Supper.
“You’re going to use that duct tape on my foot?” I ask playfully, trying not to laugh as I suddenly feel ticklish from the sensation of his calloused fingers on my skin.
He places the soiled gauze pads on the table and stares at the roll of tape. “That’s probably not the way you do things in the city, huh?”
“I didn’t mean to say you’re doing anything wrong,” I clarify, feeling guilty for making him feel like I was criticizing him. “That wasn’t meant as a criticism. It was… Actually, I was trying… I was trying to flirt with you. And now I feel like a total idiot.”
“Flirt?” he says, looking genuinely perplexed. “What’s that?”
I grin as I’m once again surprised by his innocence. “Oh, boy, am I going to have fun teaching you. Not that I’m any good at it. Clearly. But—” I stop myself and take a breath before I start rambling nervously. “Flirting is something you do,” I begin, my eyes scanning his face, studying his grease-smudged, sharp cheekbones and those sparkling blue eyes, “with someone you find interesting…or attractive.”
His dark eyebrows scrunch together as he considers this new information. “Do I have this right? You find me attractive?” 
My face feels as if it’s about to burst into flames. “Yes, I find you…ridiculously attractive.”
He still looks confused, but a smile begins to form in the center of that manly beard.
“Well, then, maybe you oughta teach me how to flirt,” he says, glancing in the direction of my eyes, but only for a brief second. 
I recollect the moment he called me beautiful a couple minutes ago, replaying the memory over and over again because I know he doesn’t have the courage to repeat it. I hope my brain isn’t so messed up that I’ll forget his words by tomorrow.

2019. szeptember 24.

Incognito by Siobhan Davis | Coabs értékelő – Coabs review

szeptember 24, 2019 0 Comments
A troubled popstar forced into hiding… A sweet small-town girl overcoming tragedy… And the kind of love that only happens once in a lifetime.
Dakota’s dreams of attending Juilliard were shattered the night tragedy struck her family. It’s one year later, and she’s now enrolled at a local university trying to piece her life back together.
Shawn is one of the world’s most famous faces, having lived under a spotlight since his star exploded when he was fourteen. Now jaded by an industry forcing him to perform music he no longer enjoys, he craves normalcy and the opportunity to rediscover his muse. When a crazy stalker gets too close, and death threats start mounting, Shawn’s management team comes up with a plan—one which will allow him to work on his latest album while staying incognito on a college campus.
Romance is the last thing on Dakota’s mind, but after she crosses paths with a hot, prickly cutie with rock-hard abs and smoldering good looks, she can’t shake him from her thoughts.
Shawn can’t afford to bring any girl into his fucked-up life, but the gorgeous blonde with the sad blue eyes captivates him in a way no girl ever has, and he finds himself falling hard and fast.
But outside forces are conspiring against them.
When danger draws closer, and secrets are revealed, will their love survive?


Megjelent – Released: 30. 06. 2018. Műfaj  Genre: romantikus, new adult Standalone ✓ | HEA ✓ | Cliffy ✘ | Váltott szemszög – Dual POV ✓ | Morális kérdések – Moral questions ✓ | Főszereplők – Main characters: Shawn Lucas 🔥 Dakota Gray 🔥 Levi Quinn 

Cselekmény 4/5 | Erotika 4/5 | Romantika 4/5 | Sötétség 1/5 | Humor 3/5 | Hős 5/5 | Hősnő 3/5 | Mellékszereplők 4/5 | Dráma - Konfliktus 5/5 | Megoldás 2/5 | Csavar 4/5 | Befejezés 3/5 | Klisék 3/5 | Realitás 3/5 | Összetettség 1/5 | Érzelem 4,5/5 | Függőséget okoz 1/5

Plot 4/5 | Erotic scenes  4/5 | Romantic scenes 4/5 | Darkness 1/5 | Humor /5 | Hero 5/5 | Heroine 3/5 | Secondary Characters 4/5 | Drama - conflict 5/5 | Solution 2/5 | Twist 4/5 | Story ending 3/5 | Clichés 3/5 | Reality 3/5 | Complexity 1/5 | Feelings 4,5/5 | Addiction 1/5

#CollegeHighSchool #Music #AlphaMale #MrRockFuckingStar #HeroTooPatient 
#HeroinesThatIdontlike #UnsureAboutHeroine #SecCharactersAreBetterAgain 
#StabMeInTheEye #BrokenCharacters #TooMuchDrama #TooMuchEverything 
#SometimesBoringAsFck #ButImLovinIt #NoootLoveTriangle 

Mielőtt belecsapok a közepébe, hadd közöljek pár tényt. 1) Nem ez volt az első könyvem az írónőtől. Korábban már járt a kezemben a Cruel Intentions, ami egy trilógia első része – én pedig akkor és ott új kedvenc sorozatot, illetve írót avattam. Ergo: ha valamerre hajlok, akkor az pozitív irány lesz, mert az írónőnek korábbról van némi protekciója. Engem a szívem hajt előre. 2) Akármennyire is vágnám most ki a 13. emeletről az olvasómat, egyszerűen nem tudom gyűlölni ezt a könyvet, mert ahhoz túl sokat mutatott fel. Néha annyira unalmas volt, hogy kishíján elaludtam mellette, máskor pedig...egyszerűen röhejes, mit ki nem lehet még hozni egy híres rocksztár, meg egy kisvárosi "senki" alapra helyezett cselekményből (ha jó kezekbe kerül, persze.) Nem tudom, nem tudok semmit. Egyik vállamon az angyal, a másikon az ördög, és egyszerre beszélnek a fülembe. 

Annyi biztos, hogy a karakterek sem segítenek rajtam. Egyik oldalról ott van Shawn Lucas, a híres popsztár (már az elejétől Shawn Mendes-nek hívtam, mert állandóan magam előtt láttam a srácot) aki csak ugat, de nem harap. Aki megtanítja, hogy a csillogás, a hírnév csak kívülről látszik annak. A színfal mögött ő is ugyanolyan ember, és persze nem véletlen próbál rejtegetni mindent az emberek szeme elől, mint a sztárok többsége. Szóval elsőre sosem szabad ítélni. Kérem, én egyszerűen imádtam ezt a gyereket, és csak rátett egy lapáttal az a bizonyos jelenet, amikor bizonyos okokból álruhában jelent meg egy partin, a lányok meg mellette beszéltek arról, hogy milyen ócska az zenéje, meg a srác is...az meg lazán kiröhögte őket. De sikerült neki még jól meg is bőgetni. Hiszen egy zenész mivel udvarol? Hát persze. Gitárral, és a saját dalszövegével. A Late Late Show-ért pedig külön pluszpont. Az írónő nem talált ki fiktív műsort, hanem belefűzte a James Corden - féle showt. 

A másik oldalról pedig ott a hősnő. Tudom, nem szabad ilyet mondani, hiszen minden szereplőben van valami jó, de ez...ez a lány egyszerűen katasztrófa. Irritáló hisztérika, és akkor még finom voltam. Ha valaki kérdezi, miért nem bírom a női szemszöget, lehet mutatni ezt az értékelést. Rendben, néhány mondata fölött még úgy - ahogy szemet hunytam, hiszen mindenki változik. Vagy nem? *Középsőujjfeltart* Ha én mondom valakinek, hogy maradjon távol tőlem, akkor ne várjam, hogy majd rózsákkal a kezében beállít, és harcol értem, right? Dedó a felső szinten. A másik pedig: alap, hogy nem adunk fel azonnal semmit. Ha nem megy, nem kell erőltetni, ez nyilvánvaló. Az viszont kínos, ha valaki nincs tisztában vele, mi egy kapcsolat lényege, és ezt rendre be is bizonyítja a másiknak. Vagy mikor a másiknak szüksége lenne rá, ő viszont magával van elfoglalva, hogy neki mennyire fáj, mennyire szenved. Értem én, neki is vannak titkai, nyilván fél is, de tényleg muszáj így viselkedni?  hashtagekhez meg nem véletlen írtam, hogy a mellékszereplők sokszor jobbak voltak, mint maguk a fő karakterek. Sokszor jártam már így, de itt ez most feltűnő volt. Főleg az egyik, a kis szexmániás volt komoly. Mást sem lehetett tőle hallani, de döbbenetes módon ez nem volt zavaró, sőt, sokszor magamra ismertem benne. Most megnézem, hogy ő (és Devin, a másik kedvencem) a szereplője-e az Inseparable-nek...


Amiért még nagyon haragszok, az a cselekmény. Ugyanis sokszor le sem tudtam tenni az olvasót. Ha egy könyv úgy indul, ahogy ez, szinte magunk előtt látjuk, mennyire fogjuk élvezni az egészet – ami kitart kb. a közepéig, onnan viszont instant hullámvasút (lefelé, nem felfelé!) az a szomorúság mellett haragra is okot ad. Nem vagyok elégedett sem a csavar megoldásával én ollózva szebbet írok sem pedig a lezárással. Kishíján 300 oldal, aminek az egyik GR címkében "suspense", vagyis gyanú a neve. Nekem volt az, amikor minden kiderült, ráadásul mellé még úgy is éreztem, átvertek. Valahogy...egy ilyen cselekménynél az ember nem azt várja, hogy pár sorban lerendeznek mindent, aztán csóközön. Függővég, esetleg egy kérdés, hogy az ember még utána is hetekig gondolkozzon, még ezeket is bőven elbírta volna.  De nem kaphat meg mindent az ember egyszerre. Ehhez képest viszont döbbenet, hogy amik addig történtek, és amilyen hangnemben ment a cselekmény, az kivételes volt. Maga a kivitelezés, a kreativitás, hogy még egy lerágott csontban is van kakaó - nem kevés! - a hangulat, az izgalom, hogy a szereplők hogyan másznak ki abból a káoszból, amit életnek nevezünk, hogy ki állhat az egész mögött és mit tett néhány főszereplő, hogy az illető mindenáron vért akar, és még embert is képes rabolni....meg úgy minden. Nekem az a véleményem, kegyetlen jó könyv ez, ha még egy kicsit megtolják azt a szekeret, és most közel sem az írónő iránti függőségem beszél belőlem. Pedig abból sincs kevés. Hölgyem, találkozunk a When Forever Changes-nél. Nem mindenki az, akinek látszik, és semmi nem biztos. Shawn ugyanis menekül valami elől, ezért felvesz egy álarcot, ami eleinte jó ötletnek tűnik. Csakhogy azzal éppen nem számol, hogy a sorsot kicsit sem érdekli, milyen az álruha, vagy mennyire próbál rejtőzködni, attól az még megtalálja őt. Ha nem jobban...és hamarosan döntenie kell: vagy egyedül szembenéz a mindennel, míg ki nem fut az időből, vagy belekever mindenki mást is a dologba. Akkor viszont már nem csak egy élet lesz a tét...

Ugye, emlékszünk, mit mondtam fent? Bizony, hogy haragszom a cselekményre. Döbbenetes módon azonban ez is kétoldalú. Eleve le sem tudtam tenni az olvasót, mert egyszerűen magával rántott. Bár ennek az oka lehet az is, hogy régen nem volt már NA - és semmilyen más könyv - a kezemben. Az viszont nagyon tetszett, ahogy a fejemben elképzeltem valamit, a következő oldalon pedig szóról szóra azt írták le. Lehetne mondani, hogy kiszámítható, persze. Mégis úgy tudott napokra lefoglalni, hogy pontosan tudtam minden egyes szót. Ez ellentétben állhat az összetettségével, hiszen hogy lehet valami egyszerre kiszámítható és összetett – de míg előbbi a cselekmény menetére értendő, utóbbi az érzelmekre. Aki hajlamos rá, azt megkavarja. Aki évek óta nyakig benne van a műfajban, azt darabokra szedi érzelmileg. Ráadásul ott az a varázslatos érzés is, hogy igen, még nem halt ki teljesen az NA műfaj. Csak az igazán jó alkotókat és könyveket nagyítóval kell vadászni. 

Szerencsére morális kérdésekből megint nem volt hiány, és ennek  ismét nagyon örültem. Eleve ott kezdődnek a kérdések, hogy jó ötlet-e kiadni magunkat valaki másnak, mint amik vagyunk. Vészhelyzetben vészintézkedések kellenek, ezt aláírom. Csakhogy a jó ötlet eddig tart, és nem tovább. Mert egyszer természetesen minden kiderül...de ha pont a legrosszabbkor? Hogy mászol ki belőle? Hazugságot még nagyobb hazugsággal, vagy őszinteséggel, de akkor mindent borítasz? Egy sztár élete ráadásul – főleg, ha emberünk korábban a piálásról, a nőkről volt híres – nem kifejezetten  életbiztosítás. Mi történik, ha valaki a múltadból, egy rosszakaró, egy elégedetlen alkalmazott, vagy bárki keresztül húzza a számításaidat? Mit teszel, ha már nem csak rólad fog szólni az egész? Mit mondasz az újságíróknak, az embereknek, a médiának, ha rád találnak? Melyik a fontosabb, a karriered, vagy a szerelmed? Melyikért mit lennél hajlandó feláldozni?  Egyáltalán, mit mondasz, amikor szembekerülsz a hazugságaiddal? Összegezve...nem könnyű olvasmány. Egy blogger azt írta, hogy szerinte ez dark. Amiben körülbelül annyi az igazság, mint abban, hogy én fantasy rajongó vagyok. Nem dark, mert az azért egészen más, hanem egy remek NA, dark-ra hajazó elemekkel. 18 év alatt is bátran lehet olvasni, közel sem olyan, mint pl. az Ache S.M. Soto-tól mert az megcibálja, és eltapossa az embert hanem akadnak benne könnyedebb, szórakoztatóbb, és elgondolkodtató, nehezebb dolgok is. Amit NA-ba bele lehet sűríteni, azt itt megtették, és bár az erotikus jeleneteket elég., explicit módon írták, akad benne emberrablás, fenyegetőzés, Shawn szóhasználata is érdekes, de én simán bevállalnám akár 18 alatt is. Akkora kárt azért nem okoz az ember lelkében, mint a kategória néhány más eleme. (Ache, a Long Shot, a Written With Regret, vagy a Man I Can't Have. Na azok cibálják meg az embert. De említhetném az írónő másik könyvét, a Cruel Intentions-t is...) Nyelvezetileg sem kell hozzá Einstein, aki kedvet érez, belevághat már alapfokú angollal is. Annyi biztos, én mindennek ellenére se maradnék le róla. Fontos, ha valaki érdeklődik az írónő munkássága iránt, NE a Cruel Intentions trilógiával kezdjen. Mert ahhoz képest ez a könyv visszaesés. Fordítva viszont...emberek...🙌

Összességében olyan ez a könyv, mint amikor az ember elé raknak egy pohár whiskey-t.,.jégkocka nélkül. Vagyis a körvonal, az alapozás, a hangulat megvan, az olvasó érzi, tudja, jó lesz ez – éppen csak a katarzis marad el, és keserű ízt hagy maga után. Függetlenül azonban attól, hogy akadtak benne hibák, és a felétől a cselekményt sokkal gyengébbnek éreztem, van valami, ami minden hibánál, tényleg mindennél fontosabb...hogy sikerüljön függővé tennie, mind az alkotó, mind a munkássága iránt. Mert ha már nem gondolkozom, nem állok meg, csak meglátom a nevet, és tudom, hogy ott kell lennem, az számomra mindennél fontosabb. Mert az érzelmi kötődés. Szerintetek sikerült ezeket megugrani? 

2019. szeptember 4.

"Itt a magyar oktatás hét legrosszabb kötelező olvasmánya" - Everglow írásai

szeptember 04, 2019 3 Comments

"Az 1918-as Kincskereső Kisködmön elvileg a szeretet fontosságáról szól egy gazdagságra vágyó fiú és ködmönje történetén keresztül bemutatva, de mégiscsak abban tudnak megegyezni az ezzel kínzott diákok, hogy iskolapszichológusnak kellett volna foglalkoznia mindenkivel, aki végigverekedte magát rajta." - Nekem nem volt vele bajom. Egyikkel sem. Imádtam olvasni. Arra viszont csak nemrég jöttem rá, hogy az akkori kis padtársam, és a többiek miért kaptak állandóan rossz jegyeket, "felejtették el" megcsinálni az olvasónaplót, és rettegtek a magyaróráktól. Néha kaptam érdekes pillantásokat, amikor magyarból végig színötös voltam, sorozatban dicséret az olvasónapló, a felelés, a dolgozat, a versmondás, meg nem tudom mi...szóval látszik, ha egy gyereket az olvasáson kívül semmi nem érdekel. Viszont az is feltűnő, ha valaki bukdácsol magyarból, alsó (!!!) tagozatban. Hogy miért, azt viszont illendő lenne lassan felfogni. Bőven lehetne beszélni a magyar oktatásrendszerről, hogy egy 1918-ban írt könyvet 2019-ben mi a ló...túróért tolnak még mindig a gyerekek orra alá, majd csodálkoznak, hogy a pad alatt Harry Potter megy, a gyerekek miért buknak meg magyarból alsó tagozatban, miért "hazudnak" az oktatónak, ha az rákérdez az olvasónaplóra, stb. de ha jobban megnézzük a dolgokat, mindig ugyanarra a következtetésre jutunk. 

Valami nagyon félrecsúszott a kötelező olvasmányok táján.

További következtetések:

1. Nem iskolás, hanem felnőtt vagyok, de ha csak meghallom, hogy "kötelező", holtbiztos, hogy mást keresek, és egyáltalán nem érdekel az a könyv (vagy bármi más dolog...) amit kötelező néven dugtak az orrom alá. A kötelező olvasmány, mint olyan, tehát itt bukik el először.  A gondolatától is irtózom annak, ha valamit kényszerből kell tennem. Akkor a kicsik? Hm-hm?

2. A gyereket békén kell hagyni. Főleg, ha olvas. Utána érdemes megbeszélni vele, hogy mi a véleménye arról, amit olvasott, a saját szintjének megfelelően. De nem rátukmálni a 100-150-200 éves, ósdi vackokat, és bámulni, hogy miért utálta meg egy életre az olvasást. A cikk írójához hasonlóan én is magyartalan senkiházi leszek, ha Gárdonyi meg Jókai könyvére azt mondom, "sz*r", de sajnos ma már egyre bizonyosabb, hogy a gyerekek is kihagynák a repertoárjukból (ha engednék nekik, persze.) Az anyanyelv, az öntudat, a saját írók tisztelete nagyon fontos, ez kétségtelen, kivonni Jókait, Gárdonyit, és a többieket a forgalomból pedig egyszerűen nem lehet. De hagyni kell, hogy egy gyerek maga döntsön. Én is utálom, ha mások mondják meg, mit olvassak. NEM azt fogom. Mi lenne, ha egyszer megélhetném, hogy Böszörményi Gyula - Ambrózy sorozat...érettebbeknek a Mindörökké Várni - bekerült a "kötelezők" közé?

3. A magyar oktatási rendszer sz*r. Felolvassák 30-35 gyerek előtt mindenkinek a jegyét, és ez még csak a jéghegy alja. Mi van azzal a diákkal, akinek nem megy olyan szinten az olvasás, és nem olyan jegyet kap, mint amilyenre várt? Mert ebből csak szégyenérzet lesz...meg egyáltalán. Mi az, hogy jegy? Mi alapján kap az egyik ötöst, a másik egyest? Mindkettő olvas, igyekszik, csak az egyik lassabban, és ösztönözni kell, az ég szerelmére. Inkább örülni kéne annak, hogy még vannak gyerekek, akik olvasnak, akiknek meg kevésbé megy, azokat segíteni. El lehet azt a jegyet mondani 35 figyelő szem nélkül is. Sőt, így a bizalom is épülne az oktató, meg a gyerek között a jegy ellenére - és a gyerek aztán nekivágna, mert tudná, hogy érdemes. Könyörgöm, a norvég iskolákban semmilyen értékelő rendszer nincs, az értékeléseket sem olvassák fel hangosan. Sőt, ha egy gyereket nem érdekli adott könyv, választhat (!) magának olyat, ami igen...

Magyar oktatási rendszer. mindenki másszon fel a fára, az elefánt, a hal, a pingvin, mindenki, mert az úgy fair. 
Csoda, ha egy gyereknek eltörik a szárnya, és sosem akar többet repülni - még ha képes is lenne rá? 

4. Ha Harry Potter, Éhezők Viadala, stb. megy a pad alatt, az valamit elmond. Például hogy a gyerek nem azt olvassa, ami kötelező, hanem azt, ami nem. És amit megbeszélhet a társaival. Amiben magára nézve is talál értéket. (Jó-rossz harca, Katniss a tökösségével, a lázadásával, Peeta meg a pékfiú, stb. Persze itt lehetne vitatkozni, hogy megéri-e lázadni, de én azt mondom: igen. Majd ha felnőnek, ráeszmélnek, hogy a világ sem olyan jó körülöttük. Úgy, mint Snow, meg a kapitólium esetében...) 

5. Ha valaki azt gondolja, hogy bármilyen (alsós) gyereket kicsit is érdekli a nemzeti öntudat, vagy egy kiskamaszt Gertrúd és Bánk jellemharca, annak a fejével nem kis gond van, és érdemes lenne egy orvossal konzultálnia. Lehet, hogy ezek 50-60 évvel ezelőtt még érdekelték apát meg anyát, meg nagyit, meg nagyapát, de ideje lenne felébredni, hogy ez itt most már egy másik generáció. A generációk közt az a különbség, hogy egyik sem olyan, mint a többi, a változ(tat)ásra szükség van. Bánk Bán, Kőszívű Ember, Egri Csillagok, ki a francot érdekelnek ezek, mikor most megy a Trónok Harca meg a Riverdale?!?

6. Ha annyira rendben vannak a kötelező olvasmányok, miért másolja az olvasónaplót a gyerekek többsége a jó tanulókról, és miért van annyi összefoglaló, "kötelezők röviden" címmel? Hm-hm? 

7. Mindig a fejlettségnek, az érettségnek megfelelő könyv. Ha valaki azt mondja nekem, hogy egy általános iskolás felfogja, mi a retorika, és annak a három fajtája, a logosz, az éthosz meg a pathosz, mi a szillogizmus, vagy a toposz - ezeket Jókai használja - pofán röhögöm. Komolyan. És NEM, egy gyereket még mindig NEM érdekli a természet 5-10 oldalas körbeírása. Ha nem érdeklődik a könyv iránt, elhajítani azt a francba. Vissza fog térni hozzá, ha egyszer a fejében kattan valami, és megtalálja az utat, amit a magáénak érez.

8. Kötelező. Olvasmány. Nyáron. Három szó, amit összetéve nem értek. WTF?  

9. Ha egy gyerek maga fedezi fel az értéket valamiben - és nem számít, hogy tizedjére olvassa el saját magától (!), vagy esetleg a szülő világít rá - azt be fogja építeni a saját értékrendjébe. Később pedig hasonlókat keres. Ahogy én is. Ja, és annak az öröme, hogy "igen, erre én jöttem rá magamtól", hát ne tudjátok meg, mennyire iszonyatosan jó érzés. Ezt kellene erősíteni minden gyerekben, de sajnos...

10. Shakespeare. Gyűlöltem. Aztán belefogtam a Rómeó és Júliába. Majd jött a Zeffirelli - féle '68-as film, utána az eredeti, francia musical, és a magyar változata. A Szentivánéji Álom. A VIII. Henrik. A Hamlet. A Machbeth. Ugye, emlékszünk? Úgy vágtam neki, hogy utáltam a fickót...és nem mondta senki, hogy kezdjek a műveibe. Csak volt egy irodalom - angol szakos osztályfőnököm, aki foglalkozott velünk. Izgult, ha valamelyikünk kiállt verselni. Bátorított, hogy álljunk színpadra. A legjobb, ami egy gyerekkel, vagy egy kiskamasszal történhet. Ha pedig a szülők is ilyenek...most pedig itt állok, azon gondolkodva, hogy leteszem az emelt magyar érettségit, amihez nem volt bátorságom a gimiben. A jó példa. Sokat számít.

11. Nálam akad ellenpélda a sok katasztrofális kötelező közt. Igaz, sokban hozzátett, hogy amikor rátaláltam, már gimis voltam, ráadásul nekem mindegy volt, micsoda, csak könyv legyen a kezemben. Majd találtam magamnak benne egy olyan karaktert, aki miatt gondolkodom úgy most, ahogy. Azaz inkább a gonoszság, a boldogtalan befejezés, meg hasonlók. Lehet engem utálni, de volt egy kötelező, amiben megláttam valamit. Ötszöri olvasás után rájöttem az értelmére, de nem feltétlen a jó karaktereket szerettem meg...és azóta is a hasonló karaktereket keresem. Kitaláljátok, melyik kötelezőről van szó? Segítek.

Szép a magasból, mint a templomének,
Bármily rekedt hang, jajszó és sóhaj
Dallamba olvad össze, míg fölér. –
Így hallja azt az Isten is, azért
Hiszi, hogy jól csinálta e világot.
De odalent másképpen hallanók,
Hol közbeszól a szív verése is. (...)

Ugy ítélsz, ládd, te is nagy polcodon
Az életről, mely lábadnál mozog,
Mint a múltakról a história.
Nem hallja a jajszót, rekedt beszédet;
Mit feljegyez, a múltnak csak dala.

12. A gyerekben ott él a lázadás, és előbb-utóbb kipróbálja, mi történik, ha valami másba kezd bele. És mit talál meg elsőnek? Hát persze. Minden mást, ami nem kötelező, mert az mindig rohadtul érdekesebb, mint az órai, ami mellett elalszok, ÉS még egyest is kapok rá, mert nem bírom felfogni, bár egyáltalán nem az én hibámból. A gyerekek gondolkodását kellene megérteni. Milliós kérdés: gimiben miért volt nyitva a könyvem mindig máshol, mint az órai anyag? E.A.P.-től az Eldorádó, Shelley-től az Óda a Nyugati Szélhez, meg a többi ráadásul velem maradt...nem úgy, mint a "hülye" Berzsenyi. Varró Dani is a kedvencem azóta, pedig pad alatt olvastam azt is. Igaz, ő volt az érettségi tételem. De megszerettem, mert én fedeztem fel. Ja, Kosztolányitól az Akarsz-e Játszani, Radnótitól az A La Recherche, vagy Karinthy-től a Nem mondhatom el senkinek...kívülről fújom az egészet 6 éve. Nem kötelezők, de a szituációt kiválóan szemléltetik. Csak egy kis szabadság annak a gyereknek. Azért sem lenne szabad semmilyen könyvre rátenni, hogy kötelező, mert aki szeret olvasni, annak mindegy, aki meg nem...nos, az vagy egy életre undorodni fog a könyvektől, vagy egyszer saját maga ül le mellé. Egy biztos. A kötelező címke egyenlő a kényszerrel. Mint a verés büntetőeszközként. NEM. MÉG MINDIG NEM.

13. Hagyományosan a műveltség és a szókincs gyarapításával magyarázzák a kötelezők olvastatását. Ezen túl az pedig az ún. „erkölcsi nevelésben” is szerepet játszottak ezek a könyvek. De vajon lehet-e még erkölcsi példaként állítani a 21. század gyermekei elé Nyilas Misit vagy Nemecsek Ernőt? Akiknek pozitív szerepe nyilvánvaló, de erősen kérdéses, hogy értékrendjük és magatartásuk követendő-e a mai kor társadalmi és morális viszonyai közt. Természetesen lehet tanulni a régebbi korok történeteire való rácsodálkozásból, de mehet-e ez a cél az olvasmányélmény és az olvasás megszeretésének rovására?

14. Csak mondom, a Kőszívű Ember Fiai teljes hossza 648, azaz 648 oldal. Magyarázat nincs.

A Galaktikában egyre gyakoribb a háború. Nem bizonyult igaznak a korai idealisták azon reménye, hogy ha egy civilizáció képessé teszi magát a csillagközi utazásra, akkor ezt az erkölcsi fejlődés is automatikusan követni fogja. -  Böszörményi Gyula: Mindörökké Várni

15. Még ha kötelező olvasmány is volt, nekem segített - bár én voltam, aki azért ült le és olvasott, mert imádta, imádott olvasónaplózni, véleményt írni (hehehe) - az, ha megnéztem filmen. És nem lehet azt mondani, hogy nincsenek olyan filmek, amik jók lennének adott könyvhöz, meg a gyerekek nem értik, bla-bla...itt van kapásból a Két Lotti. A válaszom rá az 1998-as Apád-Anyád Idejöjjön. Szórakoztató, humoros, időtálló, és talán még meg is értik a gyerekek. Rómeó és Júlia >> Zeffirelli. Vagy a  Baz Luhrmann féle, bár az picit más. József Attila élete >> Én, József Attila. Bármi, amit meg lehet beszélni. Nem hagyjuk egyedül a gyereket izmos 648 oldallal, mert az lesz a csoda, ha utána még mer a kezébe bármit is venni. Hosszú is, nem értem én már az első sort se...tragédia lesz belőle. Aztán jönnek sorban a rossz élmények...

16. Az én - meg azoké, akik hasonló cipőben jártak - példám kellene, hogy szem előtt legyen, amikor kiadják a kötelezőket...de nem is kéne kötelező. Itt a kulcs. Ugyanis amit valakire ráerőltetnek, azt a büdös életben nem fogja se megérteni, se felfogni, és még azt is kockáztatja, hogy meggyűlöli az olvasást. Akkor viszont olyanokból marad ki, amit ha saját maga fedez fel...hadd ne meséljek most az eddigi könyves élményeimről. Böszörményi Gyula, töménytelen idegen nyelvű YA, NA, stb. amik nélkül azt se tudom, hol tartanék. Ha egy gyereket békén hagynak, leül a kis csendességében, majd saját maga meglátja valamiben az értéket, az vele marad. EGÉSZ életére. És keresni fogja, amit saját maga értett meg. Amit nem értett meg, nyilván nem keresi soha többé. Kivéve, ha mazochista. :) Tanulság: hagyjátok a gyereket ÉLNI, ÉS SZÁRNYALNI FOG!

Mit gondoltok a kötelező olvasmányokról? Mit gondoltok a listán szereplő elemekről? Van olyan, amelyiknél hívtátok volna a 9/11-et, a mentőt, a papot, az ördögűzőt, csak valaki vigye előletek? Szeretitek valamelyiket? Van olyan, ami kellemes csalódást okozott nektek, vagy később láttátok meg benne az értéket? 

Köszönet a forrásért az Azonnali.hu oldalnak. 

2019. augusztus 22.

The Day He Came Back by Penelope Ward | Coabs miniértékelő – Coabs short review

augusztus 22, 2019 0 Comments


It ​was the summer of my life.
I’d met the guy of my dreams.

Unfortunately, he was the son of my uppity employer—and very much off-limits.
But Gavin was a rebel. He knew his mother would disown him if she found out about us; in his eyes, we just had to be careful.
He never treated me as his mother did—like hired help. Instead, Gavin put me on a pedestal and loved me harder than I’d ever been loved in my life.

What a summer it was.
Until it all ended—badly.

I was never supposed to see Gavin again.
That didn’t stop me from thinking about him every day for ten years.
I knew little about his life now, just that he was an entrepreneur living an ocean away.
When a twist of fate had me working again in the very place our love affair started a decade earlier, I knew it was only a matter of time before I might see him again.

But I wasn’t prepared.
What if he hated me?
What if he loved someone else now?

I wasn’t prepared for all the unknowns.
And most of all, I wasn’t prepared for today to be the day he came back.


2019. augusztus 17.

Katasztrófaturizmus: bizarr hobbi, vagy társadalmi összekapcsolódás?

augusztus 17, 2019 0 Comments

"A Hableány egy Projekt 544 típusú motoros személyhajó volt. A hajó 2019. május 29-én az esti órákban a nála jóval nagyobb Viking szállodahajóval ütközött a Dunán a budapesti Margit híd mellett, majd 33 fő dél-koreai turistával és két fő magyar személyzettel a fedélzetén elsüllyedt." - Erről mindenki tud, senkinek sem újdonság. Most viszont hadd vigyem el a történetet más irányba. Éreztétek ugyanazt, mint én akkor? 

2019. augusztus 12.

"Az emberiség végnapjai" – 25 világvége forgatókönyv

augusztus 12, 2019 0 Comments

Az emberiség szép és hosszú pályafutás áll, vagy meg vannak számlálva a napjai? Egyes kutatók ez utóbbira szavaznak, azzal érvelvén, hogy a Földön valaha élt fajok 99,9 százaléka mára kihalt, így aligha valószínű, hogy pont mi kerüljük el a végzetünket. Más tudósok szerint ugyanakkor ez alaptalan pesszimizmus, mert az embert az intelligenciája – vagy végső esetben a puszta egyedszáma – okvetlenül megvédi a teljes eltűnéstől. De mekkorák valójában az esélyeink, ha bekövetkezik a legrosszabb? Milyen világvége forgatókönyvek vannak? Milyen úton - módon érhet véget az ember földi pályafutása?