2018. augusztus 15.

Jessica Ruben: Rising (Vincent and Eve #1)

augusztus 15, 2018 0 Comments

As the bus approaches my stop on the Lower East Side, I raise the hood of my black sweatshirt. Anonymity is key in my neighborhood—particularly as a lone female walking at night. 
All I want is to leave my crime-ridden shadow of a home in New York City. I’ve done everything I can to keep my head down and focus on my studies. College is my only goal; love has never been on the map…That is, until my sister brings me to an underground fight, where I meet a gorgeous and mysterious man: Vincent. He is the ghost in my shadows, showing up to feed me pieces of his upper-crust life, then evaporating into darkness until his next visit. I’m falling hard and fast. How can I trust him amidst the depth of his secrets?

Vincent may be even more dangerous than the dark world I’m trying to escape...


Könyvinfók

237 oldal
Megjelent: 2018. május 1.
Goodreads arány: 4,27 / 5,00
Kiadta: Jessica Ruben Books, LLC

HEA: ✘
Csavar: ✓
Cliffhanger: ✓
Váltott szemszög: ✘
Morális kérdések: ✘
Olvasható-e önállóan: ✓
Elbeszélésmód: E/1, jelen idő
Főszereplők: Eve & Vincent
Besorolás: Romantikus, New Adult, Maffia

Amazon || Goodreads || Moly



Weboldala || Twitter || Goodreads
Facebook || Instagram

Könyvei

 
Rising (Vincent and Eve #1)
Reckoning (Vincent and Eve #2)
Redemption (Vincent and Eve #3)


Zeneajánló

Maluma - El Préstamo
Imagine Dragons - Demons
  G-Eazy & Halsey - Him & I

Eminem - River ft. Ed Sheeran
Imagine Dragons - Whatever It Takes
The Script - Hall of Fame ft. Will.i.am

Debts are owed, and sometimes lives are used as payment.
Here, our bodies are nothing but currency.

   Szent tehén, mi volt ez?!? Találomra kihúzok egyet a több száz ebook közül, erre kapok valamit, amit még most is nehezen tudok megmagyarázni, sőt, megkockáztatom, hogy még nem találkoztam hasonlóval. De szavamra...mondjam, hogy meghökkentő, érdekes, provokatív, és felháborítóan jó - de más, méghozzá annyira, amilyet még sosem láttam, és nem láttatok ti sem? Hogy lehet visszaadni valamit, ami maga is egy nagy kérdőjel? Na de lássuk a medvét, és próbáljuk meg kifejteni, miről is van szó. Tudnotok kell, hogy a Rising a "Vincent & Eve" trilógia első része, és mint a nyitóakkordok általában, ez is függővéges - ám itt az egész könyv egy hatalmas egérfogó. 237 oldalon mindössze annyit tesz az írónő, hogy felvázolja a történetet, kialakítja a légkört, és jól felpumpálja a vérnyomást, egyszóval bevezeti a táncot, ami nyilván majd a következő rész(ek)ben teljesedik ki. Nem biztos, hogy ez a fajta megoldás mindenkinek tetszeni fog, ám úgy tűnik, én ebben is kivétel vagyok. Csak azt nem tudom, minek kellett ennek is felkiáltójeleket! szúrni random helyekre, amitől egyenesen okádni tudnék. Semmi, abszolút semmi nem derül ki a történetből, épp csak annyi, hogy az a bizonyos vérnyomás kicsit lejjebb menjen - de aztán következik a vége. Elképesztő, mit össze nem lehet hozni ennyi oldalon úgy, hogy a lényeg véletlen se derüljön ki, a végére mégis viszkessek a következő részért. Ahogy az a fülszövegben is olvasható, a történet egyik főhőse Eve, aki New York egyik leglepukkantabb gettójában született, és ott is tengődik 18 éve a nővérével, meg a nem túl kedves mamájukkal. Ez a környék híres a rablásokról, a gyilkosságokról, és a 'szemet szemért' alapú törvénykezésről - így történhet meg, hogyha pl. a tesód kiszúr az egyik bandával, akkor nemcsak ő, hanem te is hullazsákban kerülsz ki a folyóból - és főleg arról, hogy egy olyan babaarcú, és bombatestű lánynak, mint Eve, nem szabad egyedül mászkálnia az utcán sötétedés után, mert az tele rablóbandákkal, gengszterekkel, gyilkosokkal. Ezért húz mindig kapucnit a fejére, és igyekszik úgy tenni, mintha nem is létezne. Ám Eve újába kerül a rosszak közül is a legrosszabbnak, Carlosnak...

   ...és elkezdődik a macska - egér játék. Kérdés, hogy ki lesz a győztes a végén, és hányan halnak meg, míg ez kiderül. A másik karakterről, Vincent-ről nem szeretnék bővebben beszélni, mert lelőném a könyv poénját, ám annyit elárulok, 21 éves kora ellenére veszélyesebb, mint akármelyik maffiavezér, mellékállásban "hot as hell" MMA harcos (!), és az egyik bunyón találkozik Eve-el. Igen, kicsit Real szagú volt ez a rész. Na már most, ha figyeltek, facepalm arccal rá fogtok jönni a végén, miért is volt ott a srác állandóan, ahol Eve, miért tudta mindig, mi a helyzet, annak ellenére, hogy egy büdös szót nem beszéltek egymással napokig, sőt, hetekig, és ez a sztori egyik lényege. Direkt nem írtam ki Vincent teljes nevét, viszont érdemes tudni, hogy a beceneve Bull, azaz Bika, később pedig Eve úgy hívja, Batman, pedig halvány gőze sincs, sok dologra mennyire rátapint - gondolom, tudjátok, hogy utóbbinak két személyisége van: nappal átlagos pasi, éjjel viszont bűnözőket páhol...szóval ezt a könyvet nehéz ép ésszel felfogni, inkább az olyan elvetemülteknek való, mint én. Bevallom, amit hiányoltam a könyvből, az Vincent szemszöge. Néha jó lett volna belenézni a fejébe, és megtudni, mit miért tesz. Persze így is gyanítok sok mindent, de hogy eleve a következő könyv fülszövegében miért viselkedik úgy, mintha többé látni se akarná Eve-et, az számomra most is kész rejtély. Egyáltalán ez benne volt, vagy majd a következőben?!? Jay - sus. Kellene még beszélnem a hibákról is, és őszintén szólva, egy elég feltűnő volt - amikor Eve az utcára nem mert kimenni, annyira rettegett, kapucniban járkált, hogy senki ne lássa, akkor mirefel ment oda ismeretlenekhez, ivott ki mindent, amit eléraktak, és ült be egy vadidegen, 21 éves MMA harcos autójába? Jó, Carlossal az történt, ami, buuut...biztos ez? Nem kéne picit jobban vigyázni? Mert én eltűnnék a föld színéről, mint a huzat, amikor döglött macskát hagynak az ajtóm előtt...

   Higgyétek el, sok véleményt láttam, miután végeztem a saját értékelésemmel, és bátran mondom, aki a fenti hibán túl még lehúzza valamiért ezt a könyvet, az A.) hazudik, B.) a kákán is csomót keres, és negyedszer, a stílus nem tetszett neki, plusz próbált még valamit keresni mellé. Én nem hazudok, nem keresek csomókat, sőt, nem is keresek más hibát, egyszerűen mert nincs. A Rising eleinte nekem sem tetszett, de mivel tudtam, hogy nem hétköznapi olvasmánnyal állok szemben, és mostanában életem a "WTF?" könyvek megtalálása, ezért folytattam, aztán meg már húzott magával. Ha másért nem, legalább a feeling miatt adtam volna neki pozitív csillagozást, de még a karaktereket is sikerült megszerettetni velem - már amennyire itt ez lehetséges volt. Eve hozzám hasonlóan olyan lány, akit a könyvek érdekelnek, nem a 0 - 24 shopping és a pózolás, idéz a Hollóból - Once upon a midnight dreary, while I pondered, weak and weary - szeret enni, szerény, és tényleg megérdemli, hogy valóra váljanak az álmai, annak ellenére, hogy a gettó közepébe született, és sok dolog inkább hátráltatja, mintsem előre vinné. Batman pedig...tartogat még meglepetést, ez az utolsó sorokból egyértelműen kiderül. A Rising érzékiséget csak annyit tartalmaz, amennyit a cselekmény és a körülmények még engednek, én pedig nagyon értékeltem, hogy az írónővel nem szállt el a ló, és nem felejtette el, milyen könyvet is ír. Címke szerint ez NA sorozat, bár pont azok a dolgok nincsenek benne, amik a műfajt azzá teszik, ami, nincsenek benne explicit szexjelenetek, cukor, szivárvány, unikornis, és nem száll el a valóságtól. Szívem szerint valahova a Real, ill. a Sempre közé zsúfolnám be. Ökölharc, verekedés, maffiaszál, egy csaj, aki ki akar törni, de visszarángatja a félelem, meg egy srác, aki véletlen se az, akinek mutatja magát - ám lehet, hogy Eve szabadulásához ő a kulcs. De milyen áron? Létezik egyáltalán olyan, hogy "szabadulás?" Lehet a múlttól szabadulni?

Képek forrása: twitter.com/authorjessruben

   "This book read like a prequel to the main story of those two. It was all right. But I hoped for more. Definitely for the romance/relationship department. I'm not going to read book II, because I see all these OW drama in the future, and possibly more family drama. Perhaps even a long separation." - Nem, ő nem akarja végigolvasni a többi részt, és ennek indokaként olyan dolgokat sorolt fel, amik magyarázatként elég gyengék, ráadásul nem ő az egyetlen ilyen. Azonban én nem így gondolom. Tisztában kell lenni azzal, hogy ez egy "prequel", azaz előzmény rész, ebben nem fog minden kiderülni, nem lesz egetverő csavar, románc, csak mindennek a körvonala, mert 237 oldalba egyszerűen lehetetlen mindent belesűríteni. Ha így csinálták volna, akkor viszont felesleges a másik két rész. Ez...bevezetés valami nagyobbhoz, valami még jobbhoz. Nyilván nekem van igazam, hiszen láttam a számokat: első rész 4,27, második 4,38, harmadik 4,42. Just for fun. Igen, az első rész cselekményéből ítélve lesz még (családi) dráma is bőven, de...én szeretném látni, hogy küzd meg Eve az anyjával, és az mit fog még tenni azért, hogy visszahúzza a csajt, másik részről pedig hogy Batman mit kezd majd a kialakult helyzettel, és hogy magyaráz meg mindent Eve-nek. Mert Vincent úgy tudja, hogy Eve nem tudja, ugyanis jóformán el sem köszöntek egymástól. Egyik lapon még együtt nyomultak, sms-eztek, aztán hónapok teltek el, és Eve már azon a bizonyos helyen volt. Senki nem gyanít semmit, nyilván míg újra nem találkoznak. Furcsa a stílus, de amellett rém érdekes, és szórakoztató. Ebből csak annyit akartam kihozni, hogy magatok döntsetek mindenről, és ne másra hallgassatok. (Jó, rám lehet. 😁) "This truly is a fabulous read. I cannot wait to read more of Vincent and Eve's story." - na, ez már kicsit jobban melengette a szívemet, mert pont így gondolom én is. 

Nagyon várom a következő részt, amiben (remélhetőleg) mindenre fény derül, amire a Rising-ban nem. A Vincent & Eve trilógiával minden bizonnyal olyan sorozatra találtam, amit még sokáig fogok emlegetni, és arra biztatlak titeket is, hogy kezdjetek bele, mert megéri. Ahogy Fruzsi is írta a könyvvel kapcsolatban: "Alig várom, hogy még több és több és több könyvet olvashassak tőle. Biztos vagyok benne, hogy ő és a könyvei is nagyon-nagyon népszerűek lesznek az olvasók között, és rengeteg romantikus regény kedvelő imádni fogja az alkotásait." - Nincs több mondanivalóm.


Kedvcsináló teaser képek 


2018. augusztus 12.

Penelope Ward: Gentleman Nine

augusztus 12, 2018 0 Comments

Growing up, the three of us were friends. He was the nerd. I was the playboy. She was the beauty. Deep down, I only ever wanted her. I kept it inside because Rory and I made a pact that our friend, Amber, was off-limits. He lied. I went off to college, and he got the girl. Amber never knew how I felt. 

Through it all and across the miles, she and I casually stayed in touch. When my job sent me to Boston for a three-month contract position, Amber let me stay in her spare room. Still reeling from her breakup, she’d sworn off men. One night, I opened her computer to find the shock of my life. She’d hesitantly contacted a male escort company. Afraid to date and get her heart broken again, she was looking for sex with no strings. Every emotion imaginable ran through me: protectiveness, jealousy—curiosity. Amber had chosen Gentleman Number Nine and sent him a message. She opened up to him, confessing, among other things, her physical attraction to her friend—me. But she considered me off-limits—and she thought I was a manwhore. (Ironic, considering the circumstances.) Eventually, she set up a date to meet Gentleman Nine at a hotel. When she showed up several nights later to meet him, she was stunned to see me standing there—with an offer I hoped she wouldn’t refuse.



Barátok voltunk. Ő a különc, én a playboy, a lány pedig a szépség. Mélyen legbelül mindig is őt akartam - de mélyen eltemettem az érzést, mert Rory és én megegyeztünk: Amber-be egyikőnk sem lehet szerelmes. Hazudott. Elmentem az egyetemre, ő pedig megkapta a lányt. Amber soha nem tudta meg, mit érzek. Évekig együtt voltak - mielőtt Rory összetörte Amber szívét. Mi azonban a mérföldek ellenére is kapcsolatban maradtunk egymással. 

Amikor Bostonba kellett mennem, Amber megengedte, hogy nála húzzam meg magam - aztán egy éjszaka sokkot kaptam. Amber kötöttségek nélküli szexet akart, én pedig védelmező voltam, féltékeny...és kíváncsi. Végül megbeszélt egy randit a kilences számú úriemberrel -  és amikor találkozott vele, megdöbbent attól, amivel szembetalálta magát - és persze az ajánlattal is. A kilences számú úriember pedig remélte, hogy nem fogja visszautasítani.


326 oldal
Goodreads arány: 4,01 / 5,00
Megjelent: 2018. február 19. 
Kiadta: Penelope Ward Books, Inc.
 
HEA: ✓
Csavar:
Cliffhanger: ✘
Váltott szemszög:
Morális kérdések:
Olvasható-e önállóan: ✓
Főszereplők: Amber Walton || Channing Lord || Rory Calhoun
Besorolás: Romantikus, New Adult, Erotikus 

 

Weboldala
 Twitter || Goodreads

Könyvei 
  

Stepbrother Dearest (Goodreads arány: 4,13)
Dear Bridget, I Want You (Goodreads arány: 4,16)
Drunk Dial (Goodreads arány: 3,88)
Sins of Sevin (Goodreads arány: 3,99)
Neighbor Dearest (Goodreads arány: 4,21)
Jake Undone (Goodreads arány: 4,14)
Rebel Heir (Goodreads arány: 4,13)
Love Online (Goodreads arány: 4,15)
RoomHate (Goodreads arány: 4,05)

  If you never venture out of your bubble of safety, you’ll never realize it’s not the color of the grass that matters but how fucking good it tastes to smoke it.
 
   Elég érdekes helyzet forgott fenn, mialatt olvastam a könyvet. Ránéztem pár csillagozásra, és 500 emberből kb. 450 vont le fél csillagot, de csakis annyit. Feltűnő volt, de nem tudtam, mi lehet az oka. Főleg annak tekintetében, hogy majdnem legurultam a székről, néhány résznél pedig pusztultam a röhögéstől, és ez ment majdnem végig. Biztos voltam benne, hogy ez a könyv most hatalmas nagy X - ám minden megvilágosodott, amikor befejeztem a könyvet, és átláttam az egészet. Holtbiztos, hogy ugyanazokat a dolgokat érzem hibának, mint a többiek, pedig nem olvastam értékelést. Ez a könyv kizárólag hangyasz*rnyi hibákon és logikai buktatókon csúszott el, egyébként iszonyatosan jó, "hot as hell", egyszerű, mégis humoros volt, és a 20. oldal tájékán elsodort magával. Biztos, hogy le akarom vonni? *Bociszemek* Elöljáróban annyit, hogy aki már olvasott az írónőtől, az néhány apróságtól eltekintve most is ugyanarra számíthat. Lesznek "deja vu" részek és lesznek teljesen újak, és amit biztosan állítok, hogy magával húzza azt, aki belekezd. Nem csalódtam Penelope-ban.

   Alapjáraton nem kedvelem a szerelmi háromszögeket, a Gentlemen Nine pedig előbbinek az ékes példája, mégis megfogott az első pillanattól. Humoros volt, közben pedig egyáltalán nem erőltetett - és ha van valami, ami bejön, akkor az a humor, és az erőltetettségektől mentes, laza szerkezetű könyv. Mit is szoktak az ilyenekre mondani angolul? Hot, swoony romance, that will make your toes curl. :)) Sok alkotó próbálkozik ezzel a témával, amiből se újat, se eredetit nem lehet már kihozni, Penelope-nak mégis sikerült. Szerelmi háromszög, értitek? Mikor szerettem én ennyire valamit, ami olyan távol esik a komfortzónámtól, mint Makó Jeruzsálemtől? Ne válaszoljatok. Ennek a könyvnek rém egyszerű, könnyen érthető cselekménye, nyelvezete van - legfeljebb a szereplők kavarása miatt lehet nehezebb, de ha valaki figyel, nem fog kelleni felsőfokú nyelvvizsga a megértéshez. Adott három emberke, Amber, Channing, és Rory, a "the three musketeers", ahogy ők hívták magukat, hiszen még fiatalon örök barátságot fogadtak, és szövetséget kötöttek. Csakhogy közülük ketten férfiak, egy pedig nő, szóval borítékolható, mi fog történni, ha ezek hárman felnőnek, és ezt jól tudják ők is. Rory és Channing szövetséget kötnek, hogy Amber tabu - ám Channing elmegy az egyetemre, Rory pedig szépen felrúgja a szövetséget, és viszi a nőt. Közben történik valami nagyon fontos, amiért Amber és Rory szakítanak, innen indul a történet is. Előbbinek romokban a (szexuális) élete, meg úgy mindene, utóbbi meg csak szellemként létezik: ott van, de mindig említés szintjén. Közben pedig Channing is rejteget pár érdekes dolgot, csak Amber ezekről soha nem tudott... 

    Higgyétek el, nem maga az alapszituáció tetszett - hiszen a szerelmi háromszög lerágott csont - hanem a kivitelezés. Sok jelenetet úgy alkotott meg Penelope, hogy az, akkor pont odaillő legyen, az olvasó pusztuljon a röhögéstől, közben pedig észre se vegye, hogy száguldanak a lapok. Most mondjam, melyik volt a kedvenc jelenetem? Amikor kiborultak Amber újonnan vásárolt fehérneműi - és egy rózsaszín tanga, aminek később még jelentése lesz - egyenesen Channing orra elé, amikor Amber a hűtőnél állt, ez a szerencsétlen meglátta a melleit, onnantól kezdve pedig képtelen volt bármi értelmeset kinyögni és álló farokkal ment vissza a szobába, Channing első találkozása Milo-val, a Matt Bomer-es rész sajnáltam, hogy nem hozták fel még Channing Tatumot is vagy amikor Channing gondolatait olvastam a levelezős résznél. Szóval igen, összefoglalva sokkal jobban szórakoztam ezen, mint bármilyen NA-n az utóbbi kb. 3 évben, és ez azért elismerésre méltó. Ráadásul nem titkolom azt sem, hogy a műfajban azok a kedvenceim, amikben a karakterek között már az első lapon lehet érezni a szikrát, egyfajta macska - egér játék az egész, és ebből a szempontból a Gentleman Nine egy 10-es skálán 10000. Kiakadt az érzékiségmérőm. Vi Keeland is azt mondta, hogy "Amber és Channing a legforróbb páros, akiket eddig látott" - nem vitatkozom. Szerencsére nem volt baj a mellékszereplőkkel se, Milo-t nagyon megszerettem, hiába volt ott csak azért hogy kitöltse a tátongó részeket, Rory meg...őszintén szólva nem számítottam erre. Azt hittem, (meg)csaló a drága, vagy hasonló. Érdekes lett volna, ha Amber még beengedi a házába, és azt teszi, amit tett úgy, hogy a pasi konkrétan megcsalta. Nem csalta meg, csak...egy sültbolond volt.

A pasi neve Lucas Garcez...nekem meg elfolyt a létező összes nyálam. Ő oda - vissza Channing, higgyétek el. :))  

   Most nézzük, miért hezitálok négyfél, ill. öt között. Néha úgy éreztem, Penelope elfelejtette, hogy Amber és Channing között az van, ami, és olyan mondatokat írt, amik ennek pont az ellenkezőjét sugallták. Channing néha beközölte, hogy legjobb volt a szex Emily-vel (a volt csajával...) miközben elvileg szerelmes volt Amber-be. Ráadásul egy mondatnál azt hittem, belenyúlok a könyvbe és megcsapom, péklapáttal. Hogy szex közben engem az exemre emlékeztessen a pasim, és azt mondja, "szólj, köszönjem meg Rory-nak, hogy szakított veled" - hát kösz. Penelope egyszerűen csak nem figyelt, és nem küszöbölte ki ezeket a hibákat. Ráadásul egyik lapról a másikra változtak a karakterek közötti érzelmek, mintha Penelope maga se tudná, most akkor mi is van hát. Az egyik lapon évek óta először látták egymást, a másik lapon minden előzmény nélkül meg már szerelemről volt szó. Közlöm, ha valaki szerint szex = szerelem, akkor ott fontolóra kell venni pár dolgot. Ha nincs az az erős, állatias vonzalom, ami a sorokból sugárzik, kétség nélkül levonok egy teljes csillagot. De mindennek a tetejébe itt is úgy éreztem, mint a Perfectly Imperfect-nél: megvoltak a kötelező körök, minden elrendeződött, mehetünk a dolgunkra, még HEA is van, azaz mindenki él boldogan, amíg meg nem hal, ennek ellenére mégis hiányérzetem maradt. Szerencsére Penelopé nem követte el azt a hibát, hogy a könyv felétől mélyrepülésbe vitte a saját könyvét, de higgyétek el, lehet érezni, hogy a második fél picit gyengébb, mint az első, és ugyanúgy sorra pontosan megmondom, hol a választóvonal, mint anno a Jake Undone, a Stepbrother Dearest, vagy a Neighbor Dearest esetében. És valaki szóljon neki, hogy ne tegye mégegyszer ugyanazt a könyvébe, mert egyrészt kiszámítható, másrészt az agyvizem felforr tőle. Ez így emészthető? Nagyszerű, mert én is csak fél csillagot terveztem levonni, de ismétlem, szörnyen fáj a szívem miatta, mert ha a hibákat nem nézem, akkor egy remek, humoros, és dögös NA-ról van szó, amit semmiképp nem érdemes kihagyni. 
 
   Kiszámítható? Naná, hiszen a szerelmi háromszöges sztorik általában ugyanabba az irányba mennek, és ugyanazt a vonalat követik - nincs ez másképp ebben az esetben sem. Tehát nagy meglepetésekkel senki ne számoljon. Eredeti? Nem feltétlenül. Sok rész emlékeztetheti az olvasót Penelope többi könyvére, ennek ellenére mégis tudott a "lerágott csont" témába újdonságot, színt vinni, és ezt nagyon értékelem. Meg persze a humort, ami egyáltalán nem volt erőltetett vagy kínos. Érzéki? Nos, én annyit mondok, annyira még soha nem égett a fejem, mint amikor ebben sor került az ágyjelenetre, részben mert macska - egér játék volt előtte kb. 100 oldalon, másrészt a karakterek úgy egymáshoz passzoltak, hogy alig vártam, mikor lökik végre őket bele egymás karjába. Előzmények amúgy is voltak, ami miatt Amber és Channing hamar egymás irányába kezdtek fordulni, de ahogy ez megtörtént, ahogy ezeket leírták, azt nehezen tudom máshoz hasonlítani. Óriási tehetsége van az írónőnek. "She always delivers the same, but different.  Stories that have the same amount of feeling, the same level of emotion, the same incredible characters, but different each time." - Vagyis mindig ugyanazt hozza, mégis mást. Néhány sztoriban ugyanolyan érzelmek, karakterek vannak, mégis mindig különbözőek. Gyorsan, egy délután alatt kivégezhető cucc, de néha nincs többre szükség. Nagyon, de nagyon megszerettem, a szarvashibák ellenére is.

   Ahogy korábban említettem, minden szálat elvágnak, mindenki él boldogan, amíg meg nem hal, illetve hatalmas, egetverő csavarokra sem kell számítani - Penelope elsősorban nem ezekről a kunsztokról ismert, hanem inkább mindennek az érzelmi oldalát hangsúlyozza ki, és ebből a Gentlemen Nine se szenved hiányt. Akad itt (mű)dráma, könnyek, féltékenykedés, "hot and swoony" szex, szerelmi háromszög, minden, amit csak el tudtok képzelni. A szemszög már egy kicsit érdekesebb, mert Amber & Channing szemszögét is ugyanúgy megkapja az olvasó, viszont egy ponton közbeavatkozik Rory, elmeséli, miért szakított Amberrel, mi volt a háttere az egésznek - majd be (vagy inkább vissza) sétál Amber & Channing életébe, és jó nagy cirkuszt rendez. Egyébként utóbbi azért lett a kedvenc karakterem, mert a sokszor otromba húzásai ellenére nem akart mást, csak Ambert védeni a kezdetektől fogva, ha már mást nem sikerült...vagy legalábbis annak indult. Morális kérdéseket nem nagyon pakolt a könyvbe Penelope, kivéve persze a ha "milyen ára van az újrakezdésnek" nem számít ennek. Aztán muszáj még megemlítenem, hogy a cselekményben nem feltétlen vannak csak irracionális, lehetetlen dolgok, hanem igenis, Penelope igyekezett komoly dolgokat is belepakolni - ilyen volt pl. Milo, a kissrác, vagy Channing rokonának a betegsége. Nem fejtegették ezeket komoly szinten, nem is volt erre szükség, de érezhetően jelen volt, és ha van még valami, amit értékelek, akkor ez az. Az eddigiek alapján számoltam azzal, hogy esetleg hasonló jelenetek, karakterek, és 'csavarok' lesznek - de még ha sokszor így is volt, a humor, a kémia, és a karakterek mindenre feltették a pontot. Állítom, hogy amit eddig Penelope-tól olvastam, azok közül toronymagasan ez visz mindent. A borítóért pedig külön pluszpont, mert nem sok hasonlót látok, ami ennyire megfogja a szememet, és...nem sok hasonlót látok, ami ennyire megfogja a szememet. :)) 

 
Mindent összefoglalva voltak részek, amiket sokkal jobban is meg lehetett volna írni - ötletem sincs, mi járhatott Penelope fejében, amikor ilyen böhöm hibákat hagyott a könyvben, de...egy ponton túl már nem érdekel, mekkora hibák vannak valamiben. Nem azért élek, hogy nagyítóval kutassak utánuk és felrójam őket, hanem azért, hogy dicsérjem, ami tetszett. Kellett ez már nekem, mint kenyér az éhezőnek. Bátran ajánlom a műfaj kedvelőinek, és azoknak, akik korábban már olvastak az írónőtől - nekik külön felüdülés lesz, amikor lecsüccsennek a limonádé mellé kezükben a Kindle-el. De nem bánnám azt sem, ha a Neighbor Dearest után ez lenne a soron következő kiadott Penelope Ward könyv, már csak a magyar olvasók miatt is. Van aki jobban csinálja, mások kevésbé jól, de tény, hogy az írónőt nem lehet kikerülni, hiszen egy kiemelkedő színfolt a műfajban, és ezt rendre be is bizonyítja. Tessenek a Gentlemen Nine-t elolvasni, én azt mondom.

2018. augusztus 11.

"Boldog könyvfüggő vallomásai" - Book Tag

augusztus 11, 2018 0 Comments

Ahoy, kalózok! Hosszú idő után újra meghívást kaptam egy book tag-re, méghozzá a Labirintusom blog jóvoltából - úgyhogy ezen a fullasztó, szörnyen meleg hétvégén megválaszolok 9 olyan kérdést, amiket csak egy könyvfüggő érthet meg igazán. 😋 Erősen próbálkoztam nem röhögni néhány kérdésen, mert több okból kifolyólag annyira állnak közel hozzám, mint Makó Jeruzsálemhez, ráadásul úgy tűnik, az ilyen dolgokat a standard, átlagolvasókra szabják - én pedig nem vagyok se standard, se átlagolvasó. Lássuk!


1. Miért szeretsz új könyveket venni?
  
Az az érdekes helyzet forog fenn, hogy papíralapú könyvet ritkán veszek - egyrészt mert az utóbbi időben csak angolul olvasok, az idegen nyelvű könyvek beszerzése pedig (egyenlőre) jobban megy kindle-ön, mint valódi formátumban. Másrészt van az az érdekes szituáció, hogy egy 3000 forintos könyv árából kb. 5, ha jó napom van, 10 kindle formátumú könyvet is beszerzek, úgyhogy ha én könyvvásárlásra adom a fejem, akkor az teljesen máshogy néz ki, mint egy standard olvasó esetében. Egyébként a vásárlás helyett is inkább csereberélek. Mióta itthon vagyok, nincs lehetőségem könyvesboltba járni, de régen mindig imádtam betérni ezekre a helyekre, és az onnan beszerzett könyveknek volt valami jellegzetes feelingjük, ami persze nincs meg az e-book, vagy kindle kiadás esetében. Ez hiányzik - de valamit fel kellett áldoznom valamiért.

2. Milyen gyakran vásárolsz új könyveket?

Ld. egyes számú kérdés. Mi vagy te, papagáj? Vagy megakadt a lemezjátszód? Ritkán, és még annál is ritkábban - bár attól függ, honnan nézzük. Ha magyar kiadásokra akart célozni a kérdés, akkor minden félévben kb. 5 - 6 alkalommal veszek könyvet, ha idegen nyelvűre, akkor minden héten kb. 20 - 25 új cucc érkezik. Van, ami alig pénzért beszerezhető, és van olyan is, amiért igencsak perkálni kell, de köszöntem szépen, tökéletesen elvagyok. Eleinte nem tartottam jó dolognak, hogy állandóan idegen nyelvű könyvet olvasok, de azóta...sokat láttam, és most azt mondom, ebben találtam meg a boldogságomat. Ráadásul így nem csak a száraz anyag fölött vacakolok, amikor vizsgára készülök, hanem valahol szórakozom is. Persze becsúszik néha pár magyar nyelvű könyv is, de ezek nálam most már nagyon ritkák.

3. Hol szeretsz jobban vásárolni – könyvesboltokban, vagy webshopokon?

Ugyanolyan remek szórakozási és vásárlási lehetőség mindkettő, és ugyanannyi előnye van egyiknek, mint másiknak - a kérdés az, hogy adott személynek mire van lehetősége. Nekem például utóbbira, mert a legközelebbi könyvesbolt tőlünk 65 km-re van. És szerintem azokat a könyveket nem is lehet magyar könyvesboltokban beszerezni, amikre nekem szükségem van, így marad az Amazon. 

4. Van kedvenc könyvesboltod?

Van, csak nagyon ritkán járok arrafelé. Ahogy fentebb említettem, a hozzánk legközelebbi könyvesboltok 65 km-re vannak, a Libri, a Líra, vagy a nemrég nyitott Álomgyár - ahova nagyon szívesen benéznék, csak még nem volt rá lehetőségem. 

5. Szoktál előrendelni?

Nem, illetve nem nagyon. Magyar nyelvű könyv alig van, ami tényleg annyira érdekel hogy előrendeljem, az idegen nyelvű könyveknél meg hetente kapok legalább 50 e-mailt, és én döntöm el, élek-e az ajánlattal és beszerzem-e adott könyvet, vagy csak felírom a listára, hogy ne felejtsem el. Még a kindle kiadásokat se szoktam előrendelni, hiszen ott nem kell attól tartani hogy elfogy a készlet, nekem meg nem jut. Az előrendeléssel kapcsolatban egy óriási kivétel volt - amikor megjelent magyarul az Ezer Csók, Tillie Cole-tól. Mivel anno rengeteget foglalkoztam vele, fordítottam, olvastam, hónapokon keresztül promóztam az angol változatot, úgy döntöttem, előrendelem, és megszerzem a magyart, mivel mindegyik változat kicsit az én gyerekem is. :))

6. Van havi limited?

Havi limit? Az milyen pokémon? Nem emlékszem ilyenre, a még a szüleimtől sem - gondolom, a havi limit azt jelenti, hogy mennyi könyvet lehet vásárolni egy hónapban - hiszen egyrészt ők kb. 10 éve nem szólnak bele a döntéseimbe, másrészt akinek az a fontos, hogy rendben legyen az élete, el tudjon indulni, ennek ellenére diplomával (!) éhbérért gürizik, nem verné el a vérrel megkeresett pénzét olyan könyvekre, amik feltehetően a polcon porosodnának, mivel a gazdájuk csak angol nyelvű könyveket olvas, azokat is Kindle-ön. Még ezek esetében is meghúzok egy határt - bár ezt könnyebben lehet kezelni, hiszen pl. tízezer forintért a fél amazon könyves részlegét beszerezhetném, ha akarnám. Minden hónapban pár dollár, és amit ebből megszereztem, az hónapokig kitart. Nincs szükségem havi limitre, sem másoktól, sem magamtól, mert tudok önmegtartóztatni - habár sok könny árán, ezt elismerem. 

7. Hogy állsz a könyvvásárlási tilalommal – szoktál élni vele?


"Könyvvásárlási tilalom...a szó ismerős, de idejét sem tudom, mikor hallottam utoljára..." - És ez tényleg így van. Mivel csak nagy ritkán veszek papíralapú könyvet, nincs szükségem ilyen önmegtartóztatási formára. De ha vennék is, akkor is tudnám, hol a határ - egyrészt mert 2 évig annyiból éltem hetente, amit a kezembe adtak, és ebbe ritkán fért bele a könyvesbolt, másrészt amikor az embernek olyan dologra van szüksége, amit csak hónapok kemény munkája árán tud megszerezni, akkor igencsak meghúzza magának a határt bármilyen elgondolás nélkül. Szóval...nem ismerem ezt a kifejezést. :))

8. Milyen hosszú a kívánságlistád?

Ájáj...melyik, a molyos, vagy amelyikre felírogatom, mire van épp szükségem? Előbbin található a kívánságlistám, ahova csak magyar könyveket pakolok - jelenleg 40 db könyv van rajta - a másik meg az idegen nyelvű, kb. 250 tétellel, ami naponta 10-el, ill. havonta egyszer, az új megjelenésekkor meg kb. 50-el bővül. Szóval...brutális. Idő viszont nincs, hogy mindegyiken végigrágjam magam, szóval nem vacakolok, kihúzok egyet a listáról, és azt olvasom. Legutóbb pl. a Perfectly Imperfect került sorra.

9. Melyik az a három könyv (a kívánságlistádról vagy az előrendeltek közül), amiket most azonnal a magadénak akarsz tudni?

Beszéljenek helyettem a képek, itt hagyok hármat - hármat azok közül, amikre nagyon fáj a fogam. Persze van még 200 másik, de ezek azok, amikre jelen pillanatban kitüntetetten figyelek, és hegyezem a fülemet. :)) + 1. Calia Read-től a Surviving Trace második része, ami ősszel várható. Ha van valami, amit már nagyon olvasnék, akkor mindent hátrahagyva ez lenne. Megemelem a kalapom, hogy eddig kibírtam. 


Még egyszer szeretném megköszönni a Labirintusom blognak ezt a taget, és remélem, az utánam következők is ugyanúgy fogják élvezni a kitöltését, mint én. 

Kihívottjaim:

Lap Lap Után
Süntüske Blog
Anarchia Könyvblog
Kingdom of Romance Novels 

2018. augusztus 10.

Harper Sloan: Perfectly Imperfect

augusztus 10, 2018 0 Comments

Mirror, mirror...who's the fairest of them all?

I still cringe when I hear that line. A fairy tale that had girls pretending they were the fairest, the most beautiful, and the most entitled. A fairy tale most couldn't grow out of turned my haunted childhood memories into a living nightmare. Girls who grew up believing that pile of garbage became the meanest of all 'mean girls.' 

And those mean girls were right – it was a line meant for all the beautiful people in the world – and I knew the answer would never be me. The women with long legs, flat stomachs, and perfect chests. The type of women Kane Masters gravitated toward. Well, that's definitely not Willow Tate. No. That will never be me. Because I'm completely imperfect. And...I hate myself. I have no idea what Kane could possibly see in someone like me when he could have them.



"Tükröm tükröm mondd meg nékem, ki a legszebb a vidéken?" 

Még most is hánynom kell, ha meghallom ezt a mondatot. Ez egy tündérmese, amitől a lányok azt hiszik, ők a legkedvesebbek, legszebbek. Egy tündérmese, amiből a legtöbbjük kinő - ám én nem, mert az én gyerekkoromat élő borzalommá változtatta. Azok az átlagos lányok, akik felnőnek, azt hiszik, ez a sor lesz a legjelentősebb számukra. És igazuk van - ez az a sor, ami csak a gyönyörű embereknek jelent valamit. És én pontosan tudtam, hogy erre a válasz nem én vagyok, hanem a nők hosszú lábakkal, lapos hassal, tökéletes mellkassal. Azok a nők, akiknek az irányába Kane Masters is fordulna. Igen, ez a nőtípus határozottan nem Willow Tate. Soha nem is lesz. 

Mert én egy tökéletes tökéletlenség vagyok. És...gyűlölöm magam. 
Ötletem sincs, mit láthat Kane egy olyanban, mint én, amikor őket is megkaphatná.


409 oldal
Kiadta: CreateSpace 
Goodreads arány: 4,06 / 5,00
Megjelent: 2015. november 17.

HEA: ✓
Csavar: ✓
Cliffhanger: ✘
Váltott szemszög:
Morális kérdések: ✓
Olvasható-e önállóan: ✓
Főszereplők: Willow Elizabeth Tate || Kane Masters
Besorolás: Romantikus, New Adult, Erotikus 

  

Weboldala || Twitter || Goodreads
Könyvei

Unexpected Fate (Hope Town #1)
Axel (Corps Security #1)
Lost Rider (Coming Home #1)
Jaded Hearts (Loaded Replay #1)
Unconscious Hearts (Hearts of Vegas #1) 
Perfectly Imperfect


  There’s nothing wrong with a man who enjoys a good romance book. (...) The best way to learn what a woman wants is to pick up some of the smut they love to read so much. Written by a woman, it might as well be a road map to instant pleasure.

   Értitek, ennek a rémesen nyálas, és egyben okádnivalóan cukros történetnek a főszereplője romantikus könyveket olvas, mert meg akarja tudni, mire vágynak a nők az életben (meg az ágyban), és hogy lehet őket hozzájuttatni az instant gyönyörhöz. Mennyország ez, isten bizony. Csak nem nekem, hanem a kb. 5 évvel ezelőtti énemnek fent az unikornison. Ha valaki magyarázatot keres arra, miért váltottam a romantikus NA után dark-ra, erotikusra, és pszichothrillerre, akkor a Perfectly Imperfect a tökéletes példázat. Nem sokszor érzek úgy ahogy, de befejeztem, majd megfordult a fejemben, hogy szerzek egy neutralizálót, és kipucolom a teljes memóriámat, ugyanis ez a könyv...tökéletes minta arra, hogy szúrjunk el valamit úgy, hogy az mindenkinek a becsületére váljon. Egy dolog, hogy a végén a fülemen folyt ki a vattacukor - végül is éveken keresztül hasonlókat választottam, és imádtam őket. De másik dolog, ha egy komoly, és sokakat érintő témát nem sikerül úgy lehozni, hogy üssön, csoda legyen, érdekes legyen. Úgy a könyv feléig szörnyen örült a fejem, hiszen egyrészt Ed Sheeran mégis ki a fene kezdi Ed Sheeran dallal a könyvét?! másrészt Hamupipőke, gonosz nővér, mostohaapa, szőke herceg - szóval első blikkre ez egy remek chick lit, humorral, mély mondanivalóval. Csak aztán valami félresiklott, úgyhogy Hamupipőke végül elment a búsba. Nem azt mondom, hogy nem tetszett, mert hazudnék - viszont sok volt benne a hiba, ráadásul rátett a néhol elég összecsapott felhang is. Ne tessék félreérteni, most sem fogok egyest adni, mert a morális kérdések miatt sokat ér a könyv, az utóbbi időben semmin nem szórakoztam annyit, mint ezen, ráadásul kicsit hiányzott a cukros, undorítóan nyálas NA - de nem lesz maximális, pont azon hibák miatt, amiket odafigyeléssel bőven ki lehetett volna küszöbölni.

   Kénytelen voltam az első mondatnál megállapítani, hogy ez a könyv nem túl megerőltető, nem lesznek benne durva fordulatok, hatalmas csavarok - de nem is feltétlen van mindig rájuk szükség, ráadásul hatalmas könnyedséget jelentett T.L. Smith után, hogy nem kellett sokat gondolkodnom. Az első mondatból sőt, a fülszövegből rájöttem, hogy a központi téma önmagunk elfogadása: "minden nő szép, csak magukat látják rondának, ne foglalkozzunk azzal hogy mit mondanak, ha van önbizalmunk, az látszani fog, az élet a komfortzónán túl kezdődik," ismerjük a menetrendet. A központi téma a főhősnőben, Willow-ban manifesztálódik, aki egy törésnek köszönhetően kicsit (?) elhagyta magát, elkezdett hízni, most pedig bele sem mer a tükörbe nézni, gyűlöli magát. Ráadásul erre rátesznek még a kedves rokonok, a mostohaapja, a nővére, meg Willow exférje, aki a történet kezdetén Willow nővérével van együtt. Ezek hárman egyetlen dolog miatt gyűlölik a lányt - mégpedig amiatt a bizonyos dolog miatt, ami a múltban történt. Pedig azért nem feltétlen ő a hibás, de bűnbak mindig kell, ugyebár. Aztán amikor Willow már ott tartana, hogy kész, ennyi, felbukkan a szőke herceg, az ünnepelt filmsztár, Kane Masters, és azonnal meglátja Willow-ban a szépséget, a tökéletességet - konkrétan le sem tudna a csajról szállni, ha a csaj nem rejtőzködne állandóan mindenki elől. Szóval a könyv nagyobb részben arról szól, hogyan sikerül, vagy lehet-e egyáltalán egy önbizalomhiányos, szürke egérből kemény, dögös amazont csinálni, milyen áron, és ha igen, ki erre a legalkalmasabb. Talán már sejtitek, ez a könyv olyan, mint a Jamaica Lane - hajaz egymásra az alap, a karakterek felépítése, és úgy a könyv feléig néhány szituáció is. Ja, és az erotikus jelenetek legalább olyan tüzesek, ha nem jobban. Bár azt nem szeretem, ha tessék - lássék módon vannak ezek megírva, és itt nem egyszer éreztem ilyet, mégis, a főszereplők közti kémiát szépen elkapta az írónő.

   Nagyon érdekes a könyv szerkezeti felépítése, mert elvileg váltott szemszögű - csakhogy az első, kb 150 oldalon Kane mindössze annyit csinált, hogy tükröt tartott Willow elé - magyarul pontosan ugyanazt mesélte el mint a lány, csak az ő szemszögéből. Nagyon vártam, hogy legyen valami ehhez hasonló, mert szörnyen érdekelt, mi járt Kane fejében, amikor a füle hallatára konkrétan azt kívánták Willow-nak, bárcsak ő lenne halott, nem az, akiről szó volt, és hasonlók - nem kellett csalódnom, mert megkaptam, amit akartam. Ahogy az elején is említettem, nagy csavarokra, óriási drámákra nem kell számítani, és a lezárás is HEA, azaz mindenki él boldogan, míg meg nem hal. Bevallom, nekem jobban tetszett volna egy függővég, hogy kicsit feldobja az egészet, mert ahogy most visszaolvasom, olyan, mintha az írónő minél hamarabb le akarta volna zárni az egészet. Nem volt magyarázat, nem volt függővég, semmi, mindenki ment szépen a dolgára, odabiggyesztették hogy "The End", az olvasó meg azt kezdett vele, amit akart. Ez a könyv lényegében semmi másról nem szól, csak egy szörnyen önbizalomhiányos, a saját csapdájában vergődő nő, és egy ünnepelt filmsztár egymásra találásáról, utóbbi hogy segített előbbinek kilábalni a válságból, megtanította neki, hogy legyen bambanőből bombanő - néha pedig közbeavatkozott egy eltévedt (ex)barátnő, egy iszákos bratyó, vagy egy félelmetesen undok, szörnyeteg mostohanővér - de ezek szerintem pusztán arra kellettek, hogy az oldalak valamivel ki legyenek töltve. Na jó, utóbbi nem feltétlen, mert ezeknél a jeleneteknél lehet látni igazán, mit okoz egy két keresetlen szó, a gyűlölet, az utálkozás. Ezeket a részeket nagyon értékeltem, ha mást nem is. Nyelvezetileg nem volt túlságosan megterhelő - egy kezemen meg tudom számolni, hány szónak nem ismertem a jelentését, és szerencsére a cselekmény szempontjából a hiányos szavak sem voltak életbevágóak. Úgyhogy ha valaki könnyen érthetőt keres, ezt bátran ajánlom neki. Csak senki bele ne fulladjon a cukorba és a drámába.

   A könyv cselekménye nagyjából két félre osztható: az első részben vannak a könnyedebb sorok tudjátok, a karakterek ismerkedős fázisa, tele humorral és erotikával a második részben pedig nehezebb, gondolkodtatóbb vonalat mutat fel- és talán ez az az éles váltás, ami miatt úgy érezheti magát az olvasó, ahogy most én: hiányérzetem van, és bevallom, jobban tetszett volna, ha az első fél szálai mennek tovább a másodikban. Ugyanis az első rész remekül sikerült, a második viszont nem. Az első rész, mint egy pillangó, szabad, könnyed, energikus, és "hot as hell", ahogy ezt hívják. Talán mondanom se kell, hogy az én kedvenc részem a talajrészeg Willow üzenete volt, amit félreküldött, egyenesen Kane-nek. Az meg nem fapofával olvasta, hanem visszaírt, nem is akárhogy... A második fél viszont töménytelen, felesleges dráma. Oldalak mentek el arra, míg a karakterek rájöttek, hogy akkor most ők nem tudnak egymás nélkül élni, feleslegesnek éreztem a "szakítós" részt, és az a dolog se volt túl meggyőző, amivel elvileg a két karakternek szembe kellett néznie. Vártam, hogy kihozzon belőlem valamit, de elmaradt, ahogy a megfelelő lezárás is. Ami viszont pozitívum, az a könyv mögöttes tartalma, mert a vattacukros réteg mögött olyan kérdések húzódnak, amik ma már sajnos majdnem minden nőt érintenek. Egytől egyig gyönyörűek vagyunk, csak elképesztő módon azokat a magukat éheztető, photoshoppal készülő piszkafákat tekintjük viszonyítási alapnak, akik a kifutón vonulnak. Így persze hogy romlik az összkép, és csúnyának látjuk magunkat. Önbizalom, hölgyeim. Higgyék el, tényleg meglátszik. Érdekes, hogy egy férfi jobban tudja ezeket, mint egy nő, és azonnal átlát a szitán - ahogy Kane is. A könyv címe "Perfectly Imperfect", azaz "Tökéletes Tökéletlenség", és ez össze is foglalja az egészet. Lehet, hogy amit mi saját magunkban gyűlölünk, pont abba szeret bele más. Szóval elfogadás, megbékélés azzal amivel megáldottak bennünket, önbizalom, és mindjárt szebb lesz az élet. A verbális zaklatás meg...Willow nagyon tökös, kemény csaj, csak az elején szörnyen fél még önmagától is - így persze nehéz bárkivel is szembeszállni. De aztán jön Kane Masters, aki nem hagyja annyiban, és megtanítja Willow-t pár dologra. 😌

   Amit még nagyon értékeltem a könyvben, az a karakterek felépítése volt - ugyanis úgy építették fel őket, hogy kicsit mind magunkra ismerjünk bennük. Willow a félénk, visszahúzódó, önbizalom hiányos, bujkáló, szerencsétlen szürke egér, akinek egyetlen problémája van, és arról sem tehet. Ellene tehet, persze, csak egyedül nem feltétlen sikerül - főleg a kedves rokonokkal körülvéve, akik verbálisan zaklatták olyan szinten, hogy örültem, nem az öngyilkosságáról kell olvasnom. De ha nem is lesz valaki öngyilkos, attól még magát hibáztatja, még többet eszik, és még jobban hízik. Szóval minél gyorsabban ki kell kerülni ebből a körből, szakemberrel vagy anélkül, mert szörnyű vége lehet. Kane eleinte csak az önbizalom növeléshez kellett, a segítségével pedig Willow mindjárt másképp kezdett magára nézni, és kiráncigálta a gödörből, ami minden férfinak kutyakötelessége lenne - ha nem is akárkivel szemben, de legalább akkor, amikor egy nőt atrocitás ér. Csak ezek ketten közben még egymásba is beleestek. Meglepő, igaz? És az meglepő, hogy az én kedvenc karakterem Kane volt? Rendben, ebben a történetben minden karakter klisés, sőt, az egész sztori akkora kliséhalmaz, mint egy ház, olyan bizonyossággal előre lehet jelezni az első lapon, hogy mi lesz az utolsón, hogy azt minden jósnak és kuruzslónak tanítani kellene, ráadásul ahogy körülnéztem, nem csak nekem volt Hamupipőke feelingem - ennek ellenére mégis volt benne valami érdekes, valami felemelő. Az üzenetről vitatkozhatnánk, de nagyjából annyi, hogy "próbáljunk meg minél teljesebb életet élni, önmagunkat tisztelni és elfogadni mert gyönyörűek vagyunk - kevésbé legyen fontos a stria, a narancsbőr, az a pici úszógumi, mert annak a férfinak, aki szerelmes lesz belénk, nem ez lesz a legfontosabb, hanem az összkép. És persze mindegyikőnknek kell egy szexi Kane. :)) "


Kivételesen nem ajánlom ezt a könyvet mindenkinek - egyrészt nem mindenki szereti a töménytelen drámával tűzdelt cukros New Adultot, másrészt a cselekmény lassú, érzelmes, olyanoknak való, akik maguk is szeretnek ábrándozni, álmodozni, és ráérnek bizonyos oldalak fölött órákig töprengeni. Ha valaki kalandot, nagy fordulatokat, csavarokat keres, lépjen tovább, mert ez nem az ő könyve. Négy csillagot adok, mert bár iszonyúan jól szórakoztam, és szerencsére repültek az oldalak, valami mégis hiányzott. Talán a lezárás, talán elszoktam a drámázástól, vagy a könyv második fele nem lett olyan jó, mint vártam, nem tudom. Egy biztos, ha utóbbin még kicsit dolgoznak, biztosan feljebb viszem a csillagozást, mert az első fél iszonyú jó volt - ha ezt a humoros, érzéki vonalat viszi tovább a második fél, igenis megér négyfelet, sőt, megkockáztatom az ötöt is. Így viszont marad a négy, az elgondolkodtató kérdések, a témaválasztás, a borító, és a karakterek ellenére is. Sorry, Kane.


Kedvcsináló teaser képek



2018. augusztus 7.

Szösszenetek: 30 elgondolkodtató kérdés, amire nehezen tudunk válaszolni

augusztus 07, 2018 0 Comments

Nemsokára emberek mennek a Marsra, közel az idő, amikor feltaláljuk a rák ellenszerét, amikor a házaink nélkülünk is bőven feltalálják magukat, kezet foghatunk egy robottal, lehetőségünk lesz örökké élni - mindent, amit eddig legfeljebb csak álmainkban tudtunk elképzelni, az hamarosan valósággá válhat. De mielőtt nagyra törő terveket készítünk az álmokból, nem árt néhány olyan kérdésen is elgondolkodni, amik látszólag egyszerűek, ám ha rákérdezünk, be kell vallanunk, hogy valójában gőzünk sincs róluk. Ezek nagyon egyszerű, szinte mindennapi kérdések, mégis alig van valaki, aki megállna, és elgondolkodna rajtuk - pedig érdemes. A mai szösszenetekben olyan kérdéseket hozok nektek, amik látszólag pofonegyszerűek, de le merném fogadni, hogy senki - még te sem, ott a gép előtt - nem tudja rá a választ. Vagy ha igen, azt is csak körvonalakban. Megpróbálok én is magyarázkodni, megkeresni az értelmes választ, és higgyétek el, bizony sokáig gondolkodtam néhányon, sőt, nem is tudnám a választ, ha nem kíváncsiskodnék állandóan. :)) Lássuk!

Mik az álmok, és honnan jönnek?
 Egyáltalán, van valami értelmük? 


"Higgy az álmaidban, kövesd az álmaidat, álmodj nagyot, ne álmodd az életed hanem éld az álmaidat, merj nagyot álmodni, A dream is a wish your heart makes, You may say I'm a dreamer, but I'm not the only one", stb. - stb. Csupa hasznos és megszívlelendő idézet Oravecz Coelho-tól, nem igaz? Na jó, az utolsó kettő nem. De érzitek a kérdés súlyát? Ma már nincs ember, aki ne ezek szerint élne, és mindenki azt szeretné megvalósítani, amiről álmodik. Mikor lett ekkora jelentősége valaminek, ami előtt nem csak mi, de a tudomány is értetlenül áll? Egyáltalán mi valójában az álom? Ha tudományos szempontból nézzük a kérdést, akkor az álom képek, gondolatok, hangok és érzelmek összessége, amik az agyon futnak át alvás közben. Sokan szeretnék azt hinni, hogy ez az alig 1,5 kg tömegű nyálkás gombóc legalább ilyenkor pihen, de nem. Az álmok részben az agy kivetülései - ugyanis utóbbi szűri, feldolgozza az aznapi információkat, így raktárba kerülnek a felesleges (?) dolgok, de nem törlődnek végleg. Tudjátok, mint amikor nem akartok egy fájlt kitörölni, hanem elteszitek valahová, így nincs szem előtt. De attól még ott van, és sokszor pont a legrosszabbkor kerül elő. :)) Más elmélet szerint az álom azt vetíti ki, amivel a tudat nem akar foglalkozni, vagy amire tudat alatt vágyunk, egyfajta lenyomat. Ha engem kérdeztek, az álom nem evilági dolog, egy átjáró köztünk, ill. egy megfoghatatlan világ közt, és mindig érdemes felírni, mit álmodtunk, mert nagyon gyakran ott a válasz a kérdésekre. Nem érdemes semmilyen (rém)álomtól megijedni, még a legbetegebb, legidiótábbaktól se, mert mindennek szimbolikus jelentése van, és ha szánunk rá időt, megnézhetjük, mivel kapcsolatban akartak nekünk üzenni. Jó buli, higgyétek el. :)) 

Miért van az, hogy olyan arcokat, formákat látunk olyan tárgyakban, pl. felhőkben, amik nyilvánvalóan nincsenek ott? Honnan származik ez?   


Ha azt hitte valaki, ez csak vele szokott megtörténni, és ez valami újkeletű marhaság, nagyon téved. Valójában évezredekkel, sőt, több tízezer évvel ezelőtt alakult ki az emberben, tudományos neve pedig pareidolia. Carl Sagan állt elő eddig az egyetlen épkézláb magyarázattal, miszerint az ember születésétől arra van kódolva, hogy felismerje az arcokat, és meg tudja különböztetni egyiket a másiktól, akár nagy távolságból is - csakhogy ilyenkor lehetséges a képek véletlenszerű értelmezése, vagy a fény - árnyék jelenléte, ami megzavarja az embert. Végül is a szemben szabad a legkevésbé bízni. :)) Jó, de hova vezethető vissza? Tetszenek tudni, a kőbaltás ősember, mindenki közös elődje olyan állatokkal élt együtt, amik az ő húsára fenték a fogukat, és ha az ősember nem vette észre idejekorán hogy most rá vadásznak, akkor ő lett a grillparti főszereplője. Nagyon fontos volt, hogy előbb észrevegye annak a medvének, tigrisnek, oroszlánnak, farkasnak, stb. a pofáját, mint hogy az állat vegye észre őt, ezért elkezdett mindenben arcokat látni, jobb félni mint megijedni alapon. Ha nem volt arc, csak úgy látta, örülhetett a fejének, ha meg volt, hamarabb elhúzhatta a csíkot. Évezredek teltek el, de van, ami sosem változik.

Miért van az ABC abban a sorrendben, ahogy ismerjük? 
Miért nem mondjuk "BCA" a kezdő sorrend?  
 

Valaki rájött közben? Senki? Szomorú. De akkor elárulom, rengeteg nyelvben - csak nem a magyarban, mi különcök vagyunk - az ABC neve "Alphabet", ez pedig nagyon régre vezethető vissza. Amiben a tudósok biztosak, hogy a megalkotása az ie. 15. és ie. 19. század közé tehető, tehát kb. 3500 - 4000 éves történetről van szó. Kezdték az ókori egyiptomban, majd átvették az ókori görögök, ez ment a latinba, amíg végül nem jutott az angolokhoz is. Minden nyelv ugyanazt az "ABC" sémát követi, és ebben nagy szerepet játszott a görög ábécé is, hiszen az övéké "alfa, béta, gamma, delta, epsilon"  betűkkel kezdődik, és a betűk írásmódja is azonos. (Pl. a = α, b = β)
Ezeket pedig ma már nem (csak) a betűknél használjuk, tudjuk jól. A magyar abc pedig 40 db latin betűből áll. :)) A billentyűzeten "ABC" felosztás helyett azért van "QWERTY", mert az első írógépeken még előbbibe rendezték a betűket, a gyakran használt betűk egymás mellett voltak, így összeragadtak, lelassult a gépelési sebesség. A cserével távol pakolták őket egymástól, így lett az ABC-ből QWERTY. És gyorsabb lett a sebesség. 

Miért öregszünk meg?
Lehetséges ezt a folyamatot megállítani?


A második kérdésre a válasz: egyenlőre nem, bár sokan vannak, akik próbálkoznak vele - inkább kevesebb, mint több sikerrel. Talán pár száz éven belül már lesznek olyan csodaszerek, tabletták, amik megállítják, vagy legalábbis évtizedekre késleltetik az öregedést, de ma még egyenlőre el kell fogadni a nyilvánvalót. A tudományos válasz itt kézenfogható (lenne), hiszen tény, hogy a testben levő sejtek nem élnek örökké, ahogy az ember sem. Évtizedekig meg tudják magukat újítani, de úgy 40 - 50 év körül ez leáll. A tudománytalan magyarázat pedig az, hogyha senki nem öregedne, hanem mindenki örökké élne egy bizonyos ponttól, mondjuk mostantól, akkor innentől kezdve egyre többen, és még többen lennénk. Születünk, felnövünk, de nem öregszünk, és nem halunk meg? Ájáj. Szóval ez csak...az evolúció. Tudjátok, amikor közbeavatkozik, vagy megelőz egy katasztrófát.

Mi a zene, és miért élvezzük ennyire?



"A zene az értelmes zaj. - Már amikor. - Minden hang, amely megszólal, lehet zene. Ha fölöttem az emeleten Beethoven V. szimfóniáját kezdik el játszani, amikor dolgozom, más zenével foglalkozom, tehát csöndre vágyom, akkor számomra ez a Beethoven-muzsika éppoly mértékben zaj, mint amilyen mértékben nem zaj egy utcai kalapács, ha azt, mint hangot kezdem el figyelni." Megvolt a tudományos magyarázat, de kutya legyek, ha ezt akárki is megértette rajtam kívül. A zene a hangok tudatosan elrendezett folyamata, kifejezési forma, olyan hangkombinációk összessége, ami a hangulatot is képes befolyásolni. Évezredek óta nélkülözhetetlen az ember számára, az ókorban elmefrissítésre használták. A Zsoltárok könyve szerint Isten a dicséretekben lakozott, hozzá pedig csak énekkel, örömmel lehetett szólni. Így a zene egy felsőbbrendű dolog maradt az ember számára, akkor is, ha manapság már több köze van a zenének az autotune-hoz, és az Anakondákhoz, mint az igazi jelentéshez. Az élvezet pedig...minden, ami örömet okoz, azt az ember szívesen fogadja be, hozzászokik, aztán jön az érzés, amikor már képtelen nélküle létezni. Mint a szex, kábé. 


Miért huhognak a szellemek?

 
Minden angol anyanyelvű gyerek tudja, hogy a szellemek azt mondják: boo!, vagyis magyarul ejtve bú, vagy épp hú. De miért pont azt adták a szellemek szájába, hogy , nem mondjuk , vagy bármilyen más értelmetlen szót? Bonyolult a válasz, de nagyon érdekes. A "b" betű zöngés zárhang - mondjátok ki, ugye hogy van egyfajta parancsoló feelingje? - így az ezzel kezdődő szó nem meglepő módon félelmet kelthet az emberben. Az "ú" betűt pedig más magánhangzóknál könnyebb hangosan kimondani. Ha a kettőt összerakjuk, mindenki fut félelmében. :)) Az ódon angol kollégájával szemben a magyar szellem visszafogottabb, ő inkább azt mondja, . A ban is megvan a boo hangosan huhogtatható magánhangzója, de a robbanékony b helyett h-t kapott a szó, ami kevésbé alkalmas a hirtelen halálra ijesztésre, cserébe valamivel titokzatosabb, kísértetiesebb hangzású. Feltűnő viszont, hogy a magyar szellem a huhogó hangon osztozik a bagollyal – az angol változattal is, ott a bagoly azt mondja, hoo, esetleg whoo. Nem is biztos, hogy véletlen egybeesésről van szó, hiszen ahogy láttuk, a szellemhang lényege, hogy félelmetes legyen. Márpedig mi lehet félelmetesebb, mint a sötétség madara, az éjszaka csendjét az árnyak takarásából a huhogásával megtörő bagoly, a halál, az éjszaka, a sötétség hírnöke?

Miért sírunk?



Jó persze, azért, mert szomorúak/boldogok/meghatódottak/csalódottak vagyunk, vagy csak mert por ment a szemünkbe. Na de miért kezd el ilyenkor sós váladék csorogni belőle? Egyszerűen azért, mert a nagy mennyiségű, túltermelt váladék nem tud hova menni a csatornarendszerből, és elindul az egyetlen lehetséges irányba: lefelé. A sírás lehet nonverbális segélykérés a környezetünkben lévőktől, de evolúciós szerepe is lehet: a sírás jelzi a gyengeséget és kiszolgáltatottságot egy esetleges támadónak, így megelőzi, szükségtelenné teszi magát a támadást.
 
Miért van szükségünk alvásra?


Fogalmunk sincs. Se nekem, se a tudósoknak. Csak azt tudjuk, hogy alvás nélkül maximum 3 - 4 napig bírjuk egyhuzamban. :)) Az lenne a legkézenfekvőbb, hogy regenerálódásra, pihenésre kell, és az agy ilyenkor dolgozza fel az aznapi információkat. Csakhogy az agy sem ébren, sem alvás közben nem pihen, épp ellenkezőleg. Tehát biztosan nem neki kell ez a cucc. Sőt, nem kell az izmoknak, meg a többinek sem, mivel ezek ugyanúgy ébrenlétkor is tudnak újulni. Az alvás valószínűleg a jó közérzettel, a mentális és érzelmi állapottal van összefüggésben, és ez már azért kézenfoghatóbb magyarázat. Végül is, nagyon tudok harapni ha 5 óra alvás után felébresztenek. 

 
Egyedül vagyunk?


Ahányszor feltették nekem ezt, vagy csak találkoztam a kérdéssel, és kaptam volna egy százast, az összegyűlt pénzből már vígan nyaralhatnék Hawaii-on. Hogy mi vagyunk-e az egyetlen értelmes lények MUHAHA az univerzumban, az ma már szinte általános téma, mindenki szeretné megtudni, van-e élet, élnek-e hozzánk hasonlóak odakint, és mi lesz, ha egyszer ránk találnak. Egyrészt: a tudósok tévednek, amikor azt mondják, senki nincs odakint, mert az élet gyakran nem az, aminek mi értelmezzük. Gondoljunk a medveállatkákra, amik radioaktív hőforrásokban (!), homokdűnékben, mocsarakban, extrém helyeken élnek, köszönik szépen, jól elvannak, és még levegő se kell nekik az élethez. Itt, a Földön. Akkor mégis mit képzelünk? Biztos, hogy csak hozzánk hasonló élet létezik odakint? Másrészt az embernek évtizedekbe telt, mire egyáltalán a Hold felszínére lépett, és még legalább 150 év, mire a zászlót kitűzheti a Marson. Pedig ezek a "szomszédok". Biztos hogy van odakint valaki, bolond aki tagadja - csak a mi "technológiánkkal" nem fogjuk soha felfedezni. Legfeljebb ha ők szeretnének egy közös szelfit, és úgy döntenek, hogy most akkor ismerkedjünk meg velük. Íme egy nagyszerű videó arról, valójában mekkorák is vagyunk, és mekkora az univerzum, érdemes belenézni. Harmadrészt, az univerzumban az idő sem olyan, mint itt. A napnak 8 percbe telik, míg a fényét eljuttatja hozzánk, tehát ha felnéznénk a napba, akkor 8 perccel azelőtti állapotot látnánk. Ugyanezen az elven alapul az egész. Ha mi most, ebben a pillanatban észrevennénk, hogy igen, van egy értelmes faj odakint, meg úgy egyáltalán, az az állapot lényegében annyival ezelőtti, mint amennyi időbe telt, míg idért. Tehát: értelmes faj, felfedezés = siker? Nem feltétlenül. Lehet, hogy az a faj évmilliókkal azelőtt kihalt, ma már nem is létezik. Mi az évmilliókkal azelőtti állapotot fogjuk látni, mert annyi időbe telt, míg eljutott hozzánk. Érdekes dolgok ezek, nemdebár?

Miért ásítozunk? 

 

"Mert álmosak vagyunk." - Jöhetne a tízmilliót érő válasz. Ezzel csak az a baj, hogy általánosságban akkor is ásítozunk, ha éppen felkeltünk, illetve a legváratlanabb, legidiótább szituációkban is. Szóval biztosítok mindenkit, nem (feltétlen) az álmossághoz van köze. Sok elmélet szerint az oxigénhiánytól ásítunk, de ennek ellentmond, hogy már a baba is ásítozik az anyaméhben, pedig nem szájon át lélegzik. Amikor nagy a megterhelés, és kezd túlpörögni a "processzor", a nagyra tátott száj és a mély levegővétel hidegebb levegőt áramoltat be. Ebből következik, hogy miért ásítunk gyakrabban télen: ilyenkor a levegő általában hidegebb, mint az emberi testhőmérséklet, ezért hatékonyan lehet vele lehűteni a testet. Evolúciós szempontból az ásítás csordaösztön, tehát ha valaki ásít, azzal jelzi a csorda többi tagjának, hogy a nyugalmi idő elérkezett. Másfelől az ásítás ösztönreakció, egy jel, amit a csorda egyik tagja használ a többiek ébren tartására, ezzel jelzi, hogy kevésbé éber, nem tud figyelni, és ilyenkor mindenki a csorda többi tagjának kell jobban koncentrálni. Egy azonban biztos: senki nem tudja, mi szükség van valójában erre a cselekvésre. 

Miért írják oda minden film végére, hogy a történet és a szereplők csak kitaláltak? 

      
"A film cselekménye kitalált történeten alapul. A történet szereplői kitalált alakok, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve." - Ismerős, ugye? De mire fel kell ezt ilyen szép szabályosan odapöccinteni, holott a néző tisztában van a dolgokkal? Nos, ha hiszitek, ha nem, ennek az eredete egészen Raszputyin-ig vezethető vissza. Igen, ez az a Raszputyin, aki olyan szépen elhitette a Romanovokkal, Alexandrával és Miklóssal, hogy meg tudja gyógyítani a cárevics, Alekszej vérzékenységét, hogy a végén tényleg mindenki benyalta a mesét. Nem meglepő, hogy merényletet követtek el ellene, és meg is ölték, de...1916. december 16-án Feliksz Juszupov herceg palotájába hívta és ciánnal mérgezett süteményt adott neki. Mivel ettől nem halt meg azonnal, rálőtt Raszputyinra. A szerzetes azonban túlélte ezt is, kivánszorgott az udvarra, ott botokkal verték meg, majd a folyóba vetették. A boncoláskor vizet találtak tüdejében, vagyis valószínűleg életben volt vízbe dobásakor. A cár száműzte Juszupovot és családját, és ezzel valószínűleg az életüket mentette meg: őket nem ölték meg a nemsokkal később kitört forradalomban. Tizenhat évvel később az amerikai MGM készített egy filmet Rasputin and the Empress címmel, amely a fenti eseményekről szólt. Az akkor már Párizsban élő Juszupov rágalomnak tartotta a filmet, azzal érvelt, hogy a közönség felismerheti őt, mint a filmbeli gyilkost. Nem is tévedett nagyot, a New York Times kritikájában is utal arra, hogy róla mintázták Csegodjev herceg alakját. 

Az MGM egyik szakértője még a forgatás alatt jelezte a stúdiónak, hogy Juszupov emiatt perelhet, de a stúdió nemcsak hogy nem vette figyelembe a figyelmeztetést, de ki is rúgta a szakértőt. Az MGM elégedett volt a történettel, elég drámainak tartotta az erőszakos jelenetet, nem érdekelte, hogy valójában ez nem történt meg. Juszupov beperelte a stúdiót, és a bíróság 125 ezer dollárt ítélt meg neki. Akkoriban ez óriási összeg volt. Az MGM nem forgalmazhatta a filmet, az érintett jelenetet pedig ki kellett vágni a filmből. Az MGM legnagyobb hibája az volt, hogy a film elején azt írták ki, hogy "a szereplők egy része még életben van, a többi erőszakos halált halt". A bíróság szerint sokkal jobbak lettek volna az esélyeik a perben, ha nem azt állítják, hogy a szereplők valós személyek, hanem pont az ellenezőjét. És a stúdiók éppen ezt tették a következő évtizedekben.

Honnan ered az "Abrakadabra" kifejezés? 


Varázslók, bűvészek szokták ezzel elterelni a közönség figyelmét, nem igaz? És mit gondoltok, mire használták régebben, az ie. 2. század környékén? Hát gyógyításra, méghozzá egy bizonyos betegség kapcsán. A megfelelő használathoz egy pergamenre le kellett írni az Abrakadabra szót, majd fokozatosan elvenni a végéről egy betűt, míg végül az „a” betűig el nem ér, majd az egészet tölcsér alakban felrajzolni. Így: 

ABRAKADABRA 
ABRAKADABR
ABRAKADAB
ABRAKADA
ABRAKAD
ABRAKA
ABRAK
ABRA
ABR
A

A mágikus papiruszt aztán a nyak környékére kellett helyezni. Lehet, hogy kuruzsló volt a fickó, aki először alkalmazta ezt egy betegség kezelésére, azonban a szó megmaradt, és soha nem kopott ki a köztudatból. Néhány elmélet szerint a szó maga az abraxas mágikus kifejezésből eredhet, amely görög számokként összeadva 365-öt, azaz az év összes napját adja ki, de társítják még az "atya, fiú, szentlélek"-hez is, ami héberül "ab, ben, ruach hakodesh." Sőt, arámi nyelven "avra kedavra" néven ismerik, innen pedig egyenes az út az Avada Kedavrához. :)) Eredetileg a szó azt jelentette, "hagyd elpusztulni", - mármint a betegséget. 

Miért van az, hogy nem emlékszünk a tegnapi ebédre, arra viszont igen, mi történt velünk és hol voltunk pl. 2001. szeptember 11.-én? 

  
  Édesanyám megdöbbentett a múltkor. Arra nem emlékezett, mit főzött egy nappal azelőtt, vagy merre járt, arra viszont 100%-os bizonyossággal, mit csinált, és hol volt 2001. 09. 11.-én. De nem csak ő, hanem apa is. Miért? Egyszerűen mert az agy az a szerv, ami bármikor, és bárhol képes bohócot csinálni a gazdájából. Az előbbi dolgot "Flashbulb Memory"-nak, azaz "Vaku Emlékezet"-nek nevezzük, amikor az erős, meglepődést okozó, sokszor tragikus eseményeket úgy tárolja el a memória, mint egy fényképet, amibe minden részlet belesűrűsödik, a felidézés során pedig minden apró részletre emlékezünk. A pszichológia szerint az élénk emlékezés hátterében nem a hír ténye áll, hanem egy fényképhez hasonlóan annak a megélése vésődik bele az emlékezetünkbe.  

Mi történne, ha fúrnánk egy lyukat a földbe, és beleesnénk? 
Tényleg a másik oldalra érkeznénk meg? Mi van egyáltalán a lábunk alatt? 

  
Látta már valaki a Jégkorszak 3. részét, a Dínók Hajnalát? Nos, akármilyen jól is hangzik, hogy a talpunk alatt egy másik világ van, mamutokkal, idióta földilajhárral, meg egy kardfogú tigrissel, el kell szomorítanom mindenkit. Valóban van alattunk világ, csak nem olyan, mint képzelnénk. Először is, 12500 méternél mélyebben még soha, senki nem járt, a Kola - félszigeti fúrás 1962-ben 12200 méternél maradt félbe. Ha valaki figyelt földrajzon, tudhatja, hogy 300 méterenként kb. 1,5 fokot emelkedik a hőmérséklet, szóval előbbi mélységben kb. 180 fok van, a belső magban pedig már 6000 fok. Úgyhogy élet, legalábbis számunkra ismerős élet biztosan nincs. Leginkább nyersanyagok, kőolaj, szerves üledék, stb. Ha szeretnék eljutni a Föld átellenes pontjára – ami Magyarország esetében azt jelenti, hogy a Csendes-óceán déli részén kötnénk ki, Új-Zéland partjaitól 1000-1500 kilométerre –, ahhoz 20000 kilométert kell utaznunk légvonalban, föld fölött, repülővel. De ha nem a felszín fölött haladnánk, hanem alagutat fúrnánk a kiindulópont és a végállomás közé, 12700 kilométert kéne megtennünk. Ez eddig jól hangzik, minek a repülő, fúrjunk egy lyukat, aztán majd kikötünk valahol. A frászt.  Először is van egy nehézségi gyorsulásnak nevezett jelenség, ami 9,81 m / mp, tehát minden leejtett test ennyivel halad gyorsabban másodpercenként. Félúton lefelé a sebességünk elérné az óránkénti 24000 (!!!) km / mp-t, ez hússzor annyi, mint a hangsebesség. Aztán van még a gravitáció, ami csak addig érvényes, míg a talajon állunk - ahogy egyre közelebb vagyunk a maghoz, egyre erősebb a földkéreg és a köpeny grav. hatása. Súlytalanság kis hibával, lényegében, hiszen ekkora már annyira felgyorsultunk, hogy a súlytalanság sem képezne ellenállást. Szóval a súrlódás miatt porrá égünk, ha még élünk egyáltalán. Ideális körülmények között – vagyis ha nem lenne légellenállás, nem kenne szét minket az alagút falán a Coriolis-erő, nem égnénk el a légellenállástól, nem lenne 6000 fok a Föld magjában, és nem halnánk meg szívrohamban másfél perc zuhanás után – újabb 21 perccel azután, hogy elérjük a Föld magvát, kihuppannánk a Föld túloldalán, Új-Zéland keleti partjaitól 1000-1500 kilométerre. De ha nem lenne a túloldalon valaki, hogy érkezéskor elkapjon, visszaesnénk a lyukba, és harmonikus rezgőmozgással ingázhatnánk életünk végéig a Föld két átellenes pontja között. Szóval inkább a repülő. 

Miért nem romlik meg soha a méz? 


Valamikor biztosan megromlik, csak nem annyi idő alatt, mint az összes többi étel. Valójában a méz az egyetlen (a són kívül) ami kb. 5-6000 évet bír ki úgy, hogy bőven fogyasztható marad. De mi a titka ennek a csodaételnek? Nézzük először az összetételt, ami átlagosan 80% cukor, 17% víz, és 1% egyéb cucc. És nem, nem utóbbiban van a trükk, hanem az alacsony nedvességtartalomban. A méz higroszkópos anyag, azaz a környezetből és a levegőből is megköti a vizet pillanatok alatt - ami nem túl kellemes életfeltétel azoknak az élőlényeknek, akik a mézből akarják kiszipkázni a vizet. Gombák, baktériumok., stb. Aztán ott a savasság, ami meglepő lehet, mert ha van anyag, amiről nem gondolnánk hogy savas, az a méz. Pedig de, a Ph - értéke 3,5 és 4 között mozog. Ezt a savat, többek között a Glükóz - oxidázt a méhek pakolják bele, ami fertőtlenítő hatású szer. Szabad levegőn ne hagyjuk, és 5000 év múlva még nyammoghat rajta aki megtalálja. :)) 

Miért hűt jobban a forró tea, mint a hideg víz, vagy sör? 


Bizarr, ugye? Pedig a józan ész is azt diktálja, hogy a meleg fűt, a hideg meg hűt. Csakhogy az ember szervezete nem érti a fizikát, és sokszor épp ellenkezőleg működik, mint az várnánk. Ugyanis: a szervezet mindenre fel van készülve, szükség esetén ellenkormányoz. A szánkban található receptorok azonnal jeleznek az agyba, ha hőmérséklet ingadozást érzékelnek, hő esetén az agy ennek ellensúlyozására az izzadás fokozására ad parancsot - utóbbi pedig hűtőmechanizmus. Sőt, kicsit túl is tolja a cuccot, mert minél jobban izzadunk, annál jobban hűt, sokszor jobban, mint amennyire tényleg szükséges lenne. Ennek eredményeként a forró tea tényleg lehűt. 
 
Miért nincs egyetlen ország zászlóján se lila szín? 


Görgesd végig a wikipédián a zászlókat, fogadjunk, hogy igazam lesz.Összesen két zászló van, amelyeken egy-egy pici foltban ott a lila szín: Nicaraguáé, ahol egy apró szivárvány egyik sávjában van ott, és Dominikáé, ahol az ország címerállata, a császáramazon papagáj tollazata lila-zöld. Mindkét zászló jellegzetessége, hogy csak a 20. században vezették be őket. De a többi zászló, amiket a még bőven a 20. sz. előtt alkottak meg? Nem hinnétek el, de nagyon egyszerű magyarázata van. Szintetikus, olcsó festék csak a 19. sz. közepe óta létezik, azelőtt a lila színt a mai Libanon partjainál élő tengeri csigák házából vonták ki. Iszonyatosan drága volt a lila festék, egyetlen grammhoz (!) kb. 10000 csigát kellett felhasználni. A lila így a királyi előkelőség szinonimájává vált, Angliában I. Erzsébet az 1500-as években törvénybe iktatta, hogy csak a királyi udvar tagjai viselhetnek ilyet. A drága festék miatt egyetlen ország sem engedhette meg magának, hogy a zászlajába emelje a lila színt, irdatlan költségekbe verve ezzel saját magát. 1865-ban aztán egy angol kémikustanonc  egy kísérlet közben véletlenül felfedezte, hogyan lehet kátrányból olcsón és nagy mennyiségben előállítani lila festéket. A lila ruhák elterjedésének így már semmi nem szabott gátat, de az évszázados történelmi gyökerű nemzeti zászlóknak más késő volt, azok máig kihagyják az egykor méregdrága színt.

Miért vacog a fogunk, ha fázunk? 


Nem, ez nem puszta jelzés, hogy ideje melegebb helyre húzódni, sőt. A fogvacogtatással a szervezet elég komoly dolgot jelez, nevezetesen hogy kezdünk kihűlni, és ha rövidesen nem "olvadunk ki", hóember lesz belőlünk. Egyébként pedig az agy egyik részében, a hipotalamuszban van a hőszabályzó központ, ami először átrendezi a vérkeringést: összeszűkíti az ereket, csökkenti a véráramlást, majd következik a didergés és a fogvacogás, ami tudatosan irányított izomrángás. És hőt termel. Azonban ez csak átmenetileg oldja meg a problémákat. a a reszketés elkezd megszűnni, de még mindig fázunk, az annak a jele, hogy nagy baj van, a szervezet kimerítette a tartalékait, és feladta a harcot a kihűlés ellen. Ilyenkor kezdenek el zsibbadni, majd fájni a legjobban kihűlt testrészek, jellemzően a végtagok. Ez annak a jele, hogy a lelassult vérkeringés miatt oxigénhiány lép fel a szövetekben, és következik a sejthalál, vagyis a fagyási sérülések. 

Miért ráncosodik az ember ujja, ha sokáig tartja vízben?


Nekem elég hozzá 5 - 10 perc, képzeljétek. De hogy miért kezd el ráncosodni az ujjam attól, hogy vízben tartom, rejtély. A legelterjedtebb magyarázat, hogy a bőr felázik - de ez hülye indok, hiszen más testrészemen, ami a vízben van, nem leszek ráncos. Most jön az, hogy forduljunk az evolúcióhoz, right? A legújabb kutatások azt bizonyítják, hogy az ujjak ráncosodása idegi reakció, és azért következik be, hogy a víz alatti síkos tárgyakat könnyebb legyen megragadni, és a lábujjakkal meg tudjunk kapaszkodni a síkos felületen. A ráncosodást a vízre adott reakció következtében összehúzódó vérerek okozzák, és ugyanúgy megfigyelhető a csimpánzoknál, mint az embernél. 

Ki mondta először, hogy csíííz, és mióta mosolygunk a fotókon?

„Mondjátok, hogy csíííz” – halljuk (vagy épp mondjuk) sokszor egy-egy fénykép elkészítésekor, és bár sejtjük, hogy miért is kell azt mondanunk hogy "sajt", sokan nem tudják, honnan ered a szokás, és hogy egyáltalán mióta mosolyognak az emberek a fényképeken. A csíííz szó (eredetileg cheese) azért jó megoldás, mert a benne levő hangok kimondásakor természetes, a mosolygáshoz legközelebb álló arcunk van. Ilyen egyszerű. A második kérdésre már nehezebb válaszolni, de nem lehetetlen. Volt az emberiségnek egy ún. Viktoriánus korszaka, amikor a fényképezés még ünnepi dolog volt, és csak kevesen engedhették meg maguknak, hogy fotózkodjanak - így akit ez a megtiszteltetés ért, az inkább komolyan vette a szitut, és igyekezett nem vigyorogni, mint a barom. Ráadásul ez komoly szabályként élt: a bárgyú vigyorgás a részeges semmirekellők sajátja volt, egy normális embernek egyenes tekintettel, rendezett, szigorú arckifejezéssel kellett a kamerába néznie. A másik, hogy a szájhigiénia ekkoriban nem volt olyan fontos, mint mostanában, vagyis az emberek többségének borzasztó állapotban volt a fogsora. Mivel a fogorvoslás még gyerekcipőben járt, a legegyszerűbb és legáltalánosabb megoldás a fogak kihúzása volt, ezért aztán az emberek többsége még véletlenül sem nyitotta ki a száját a fényképezőgép előtt. Mosolyogni majd csak a filmek korszakával, a kamerák megjelenésével kezdtek az emberek. 

Miért korog a gyomrunk, ha éhesek vagyunk? 


Az nem korgás, hanem lég,- ill. gázbuborék. :)) A megrágott étel pépes formát vesz fel, és ebbe lég-, vagy egyéb gázbuborékok is vegyülnek - vagy azért, mert egyszerűen levegőt nyelünk, vagy azért, mert emésztés közben fejlődik. A gyomorkorgás ezeknek a buborékoknak a mozgásából adódik. Minél inkább tele van a hasunk, annál jobban hangszigeteli ezt az effektet az étel - ezért csak akkor hallatszik ki hangosan a korgás, amikor üres a gyomrunk, vagyis éhesek vagyunk. Ezzel párhuzamosan, ha a gyomor falában levő receptorok nem érintkeznek emésztenivaló étellel (vagyis üres a gyomor), elkezdenek egy hormont termelni. Ebből nagyjából két óra alatt gyűlik fel akkora mennyiség, ami az idegrendszeren át üzenetet küld az agynak, miszerint utántöltés kéne. Az agy erre visszakapcsolja a mozgást, ami egyrészt beindítja az éhségérzetet, másrészt a légbuborékok mozgásával a gyomorkorgást, harmadrészt nagytakarítást végez az emésztőcsatornában a maradékok kipucolásával. Ez nagyjából 10-20 percig tart, aztán, ha nem érkezett étel-utánpótlás, újra lekapcsol, és ez a ciklus kb. óránként ismétlődik - ezért érezzük azt, hogy hullámokban tör ránk az éhség, és a hullámok között átmenetileg csillapodik.

Honnan ered a földrészek neve? 


Az mindenkinek tiszta, hogy Amerika Amerigo Vespucci-ról, mert ő ismerte fel legelőször, hogy Kolombusz nem Indiára, hanem egy teljesen új kontinensre bukkant. Európáról már nem állítják teljes bizonyossággal, honnan származik a neve, de az "öreg hölgyet" valószínűleg a görög mitológia Europé nevű hercegnőjéről nevezték el. Más magyarázat szerint a sémi "ereb', azaz naplemente szóból. "Terra Africa" néven illették a rómaiak a kontinens északi partvidékén levő provinciát, de lehetséges, hogy a görög "phriké" szóból ered, ami azt jelenti, "nem hideg.", vagy jöhetett a főníciai "afar", por szóból is. Ázsia az Asszuva nevű államról kapta a nevét, és Hérodotosznál jelent meg elsőként, amikor a Perzsa Birodalomra utal vele. Ausztrália a latin "Terra Australis Incognita", vagyis ismeretlen déli földrész kifejezésből kapta nevét. A kora újkorban a térképek ezen a néven jelöltek egy még fel nem fedezett földrészt. Az Antarktisz név is viszonylag egyértelmű, azt jelenti, hogy az Arktisszal ellentétes. Az Arktisz pedig az Északi-sark vidéke. A szó görög eredetű, a Nagy-medve csillagképet az ókori görögök Arktosznak hívták.

Miért habzik a felrázott kóla, meg minden, amiben buborékok vannak?


Le merném fogadni, hogy nem csak én kísérleteztem vele unalmamban gyerekként. A szénsavas italokban a buborékokat szén-dioxid tölti ki. Bontatlan állapotban a szén-dioxid egy része oldott állapotban van a folyadékban, a maradék pedig a "vízszint" felett és a kupak alatt az üvegben. A palackban túlnyomás uralkodik, minél nagyobb a nyomás, annál több szén-dioxidot lehet belepréselni a folyadékba. Amikor kibontjuk a dobozt, a jellegzetes szisszenés a nyomás kiegyenlítődése, és a távozó szén-dioxid hangja. A nyomás csökkenése azzal is jár, hogy a folyadék kevesebb szén-dioxidot képes felvenni - amennyit csökken a nyomás, annyit nő a gáz térfogata, vagyis a folyadékban oldott szén-dioxidból buborékok képződnek, és azok, mivel könnyebbek a folyadéknál, elindulnak felfelé. Ezért pezseg a pohárba kitöltött szénsavas üdítő. Na de mi történik, ha még zárt állapotában felrázzuk a dobozt? A rendszerbe energiát viszünk, és ezzel mi magunk indítjuk el a buborékképződést. Ezek a buborékok  nagyon picik, de nagyon sokan vannak, jellemzően a doboz falánál és a sarkoknál. Ha felrázott állapotban nyitjuk fel a dobozt, ezek a buborékok úgy viselkednek, mint a víz alá nyomott strandlabda: nagy erővel elindulnak felfelé. Eközben a nyomáskiegyenlítődés hatására a buborékok egyre nagyobbra nőnek, összeolvadnak, és annyi van belőlük, hogy egyrészt a felszínre érve habot képeznek, másrészt viszik magukkal a folyadék egy részét is - az eredményt meg ismerjük.

Miért nehéz megszabadulni a (fok)hagymaszagtól?

  
A modern, civilizált ember egyik roppant súlyos gondja a világegyetem működésével kapcsolatban két pontban foglalható össze: 1. A (fok)hagyma finom. 2. (Fok)hagymaevés után büdös lesz az ember, és ez ellen nem is nagyon tud mit tenni. Megoldást nem tudunk a problémára, viszont elmagyarázhatjuk a jelenség kémiai hátterét. Ettől nem lesz kevésbé büdös, de okosabb igen, és az is valami. Ahogy a legtöbb kellemetlen szagért, úgy a hagymafélék esetében az egyetlen bűnös a kén, illetve az alliin nevű vegyület, ami a fokhagyma önvédelmi fegyvere a különféle kártevők ellen, mert erős antibakteriális és antivirális hatása van, egyébként vérnyomás- és gyulladáscsökkentő, és antioxidáns. Ez aztán további kénvegyületekre bomlik, amelyektől büdös lesz a szánkban, ráadásul jót tesz a szájban tenyésző baktériumflórának is. Ezektől az anyagoktól egy alapos fogmosással-szájöblítéssel meg lehet szabadulni, a fokhagymának azonban van egy titkos fegyvere is, ez az AMS, teljes nevén allil-metil-szulfid, ami nem bomlik le a májban, vagy a bélrendszerben, mint a fokhagyma többi alkotórésze, hanem ottmarad a gyomorban, és akár 24 órába is beletelik, mire a szervezet megszabadul tőle, hagyományos módon, a székletben és a vizeletben. Csakhogy mire így kiürülne a büdös vegyület a szervezetből, a gyomor szorgalmasan teszi a dolgát, és szívja fel a tápanyagokat, amivel az AMS belekerül a véráramba, onnan pedig a tüdőbe. Ebből pedig egyenesen következik, hogy nincs az a fogmosás, ami eltüntetné a leheletünkből. Sőt, a verejték is tartalmazhat AMS-t - vagyis elég nagy kiszúrás jól befokhagymázva szaunába menni, mert fokhagymaszagút fogunk izzadni.

Miért csuklunk?



Legyetek erősek: mi is a vízben kezdtünk egyszer nagyon rég, méghozzá ebihalakként, a csuklás ennek a "maradéka." A csuklás a légzésért felelős izmok heves összerándulásával jár: ez érinti a rekeszizmot, a mellkas és a nyak izmait, a nyelv hátsó részét, a szájpadlást, illetve a gégefedőt. Ez utóbbi adja a csuklás jellegzetes hangját – nemcsak egyszer, hanem kiszámíthatatlan ritmusban ismétlődve. És az ebihalak pontosan ugyanezt csinálják. Fejlődésükben van egy szakasz, amikor az egyszerre van tüdejük és kopoltyújuk. Hogy a vízben is lélegezhessenek, megtöltik a szájukat vízzel, majd lezárják a gégefedőjüket, és kinyomják a vizet a kopoltyújukon. A mechanizmust tekintve ez alig különbözik valamiben a csuklástól. Maga a folyamat a primitív, lélegző élőlényekre is jellemző: a tüdős halak és a kétéltűek ugyanígy küzdenek az oxigénért. Mivel az agytörzs evolúciója még az őshüllők kifejlődésének idején kezdődött, valószínű, hogy a leadott jelek most is ugyanazok, mint 370 millió éve – csak közben elveszítettük a kopoltyúnkat. :))

Miért csomóban mérjük a hajók & repülők sebességét?
Miért nem mondjuk masniban?



Mivel a tengeri mérföld 1852 méter, a csomó pedig az óránként megtett tengeri mérföldeket jelöli, egy csomó 1,852 kilométer per órás sebességnek felel meg. A módszer lényege az volt, hogy egy kötélre csomókat kötöttek, a kötélre erősített fadarabot a vízbe hajították, és azt mérték, hány kötélcsomónyit távolodik a hajó egységnyi idő alatt. A fadarab általában háromszög alakú volt, az egyik oldalán ólommal súlyozták, hogy a menetirányra merőlegesen beforduljon, így egy helyben maradt, miközben a hajó egyre távolodott tőle. Az időt homokórával mérték, a mérést végző tengerész átfordította az órát, bedobta a fát, és amikor lepergett a homok, ráfogott az addig az ujjai közt futó kötélre, és megszámolta, hányadik csomónál jár.

Miért szeretünk más ételeket gyerekként és felnőttként?



Biztosan nektek is van olyan élményetek, hogy bizonyos ételeket gyerekkorodban nem voltatok hajlandóak megenni, de felnőttként megszerettétek. (Nekem ilyen a csirkecomb, és az összes olyan hús, ami nem csirkemellből van összerakva. :)) Ezt az ember hajlamos arra fogni, hogy a gyerekek makacskodnak, direkt ellentmondanak a szüleiknek, felnőtt korukban meg megjön az eszük, hajlandók megkóstolni a korábban ötletszerűen "utálom" bélyeget kapott ételt, és rájönnek, hogy az tulajdonképpen egész jó. Látszólag nehéz magyarázatot találni, de nem lehetetlen. Ugyanis ahogy növünk felfelé, azzal sejtszinten átalakul az ízlésünk is. A gyerekek sokkal intenzívebben érzékelik az ízeket, mint a felnőttek, gyerekkorban több kalóriára van szüksége a szervezetnek, ezért az ízlelőbimbók úgy vannak beállítva, hogy magas energiatartalmú, vagyis a cukros és a zsíros ételek íze jöjjön be leginkább a gazdájuknak. Mivel érzékenyebb az ízlelésük, a keserű és savanyú ízeket is erősebben érzik, ezért az ilyen ízű ételek taszítóak lehetnek számukra - egyszerűen azért, mert túl keserűnek és túl savanyúnak érzik.

Miért dorombolnak a makkák? :))



Nem tudjuk pontosan. Kézenfekvő lenne, hogy az ember miatt, ezzel jelzik, ha elégedettek, vagy hasonló - csakhogy a makkák akkor is dorombolnak, ha sérültek, vagy ha éppen félnek valamitől. Ráadásul nemcsak a házimakka dorombol, hanem az összes nagytestű macskaféle, az oroszlán, a gepárd, a leopárd, a jaguár, és a tigris is. Rájuk nehéz lenne azt mondani, hogy az ember miatt csinálják. Nincs a macskának olyan szerve, amellyel dorombolni tudna, és azt sem tudjuk pontosan, mi ennek a célja. Egy bizonyítatlan elmélet szerint a dorombolásnak gyógyító frekvenciája van, és az állat szervezetének regenerálódását segíti elő. Az biztosnak tűnik, hogy a dorombolás egy kommunikációs forma, ráadásul kis hatótávolságú, ami csak a macskához közel állónak szól; a dorombolás frekvenciája túl alacsony ahhoz, hogy távolabb is meghallják.

Elalszunk, és hirtelen felriadunk. 
Miért lehetséges ez?



Elalvási rándulás, tudományos nevén elalvási myoclonus. Szinte mindenki átélte már, hogy amikor éppen elaludt, hirtelen úgy érezte, hogy zuhan, és felriadt egy pillanatra. Ez többnyire inkább kellemetlen érzés, egyrészt mert félelmet okoz és nehéz utána lenyugodni - legalábbis nálam - másrészt az embernek gőze sincs, miért csinálja ezt vele a teste, vagy egyáltalán honnan jön ez az érzés. Belegondoltatok már valaha is? Még csak értelme sincs - látszólag. Ugyanis az ember nem mindig volt ember, hanem főemlősként, előemberként kezdte, és akkor még fent aludt a fán. Ez azért volt hasznos, mert így meg tudta magát védeni a ragadozóktól, és nem kellett azon aggódnia, hogy a sötétben nem látja meg azt a fogsort. A rándulás azért van, mert ezek a főemlősök a fán éltek, és mielőtt még lezuhantak volna, a testük felébresztette őket, és tudták, hol vannak, mit csinálnak. Évmilliók telhetnek el, de van, ami sosem változik. :)) 

Hogy működik a placebo?  

  
Jó kérdés. Talán a választ ugyanúgy az ember agyában kell keresni, mint a legtöbb, hasonló dologra adott választ. Mert mi a placebo?  Latinul azt jelenti, "tetszeni fogok". Tudjátok, ez az a cucc, ami csak úgy tűnik, hogy használ. - Emlékeztek a Pindúr Pandúrok egyik részére, amiben Csuporka kapott egy takarót, amitől azt hitte, szuperhős lesz, pedig valójában nem? Na, ez a placebo. - Valójában kuruzslásnak is felfoghatnánk, hiszen ez álbetegségre adott álgyógyszer, többnyire tabletta, vagy injekció - de megdöbbentő módon az emberek elég nagy százalékával sikerül elhitetni, hogy valódi a gyógyszer, és persze jobban is érzik magukat tőle. Egyébként pedig az, hogy ki adja azt a gyógyszert, milyen körülmények között, stb., sokat számít. Az ember akkor is úgy gondolja, hogy valódi gyógyszert kapott, ha valójában az cukorka - csak egy fehérköpenyes, tekintélyes személy írja fel, rendelőben, rendezett körülmények közt, és ne mondjuk az asszisztens, vagy a cukrosbácsi adja az utcán. „Egy tabletta bevétele a beteg-orvos kapcsolattal összefüggésben – még akkor is, ha tudjuk, hogy az placebo – olyan rituálé, amely hat a tünetekre, és valószínűleg olyan területeket aktivál az agyban, amelyek módosítják a tüneteket, ergo jobban érezzük magunkat tőle, akkor is, ha semmilyen hatása nincs a szernek.” – tömören a tudomány is azt mondja, amit én. Ha hiszel benne, hat, ha nem hiszel, nem hat. :))

Mi az idő? 

 
 Kétségtelenül relatív fogalom, hiszen mást jelent egy óriásteknősnek, mást egy kérésznek, mást az univerzumnak, és mást az embernek. Születéstől kezdve a halálig mindent áthat, meghatároz, életek múlnak rajta, naptárak, órák mondják meg, hova megyünk, kikkel találkozunk, és ha nem érünk valahova oda pontosan, akkor cs*szhetjük. De valójában mi az idő? "Ha senki sem kérdezi, tudom; ha kérdik tőlem, s meg akarom magyarázni, nem tudom?" Sok a magyarázat, még több a kérdés, de annyi biztos, hogy tudományos szempontból az idő az események folyamatos sorrendjének érzékelése, két esemény, amik a múltból a jelenen keresztül a jövőbe való haladást írják le. Lényegében azt jelzi, hogy voltunk, vagyunk, leszünk, és milyen szerepünk van a nagy egészben, a körforgásban. Amikor megkapjuk a saját időnket, élünk, ha lejárt, akkor mennünk kell, ugyebár. 

Az írás forrásai

https://index.hu/tudomany/til/