2017. december 13.

# 2017 # book tag

Év végi hajrá! - Book Tag


 Szép jó napot kívánok minden kedves olvasónak, nézelődőnek, az év utolsó heteiben! 
  
Készítettetek számvetést, visszanézőt, könyves összesítőket? Ha még nem, éppen itt az ideje elkezdeni, hiszen lassan év végi hajrába érünk. Remélem, titeket nem kapott el a gépszíj annyira, mint engem, néha kisétáltok az esőbe hóba kicsit elgondolkodni, ráérősen készítitek az ajándékot, tervezitek a menüt, takarítás közben pedig fütyörészitek a Jingle Bellst. Bár úgy néz ki, hogy nem lesz fehér karácsonyunk és Kevin sem mert az előrejelzések szerint + 10 fok lesz. Sebaj, majd márciusban. Ahogy írtam, engem kissé elkapott a gépszíj. Na, nem az ajándékvásárlásban, meg hasonlókban, hiszen ezeket nem éri meg gyorsan csinálni. Inkább a blogolásban. Hirtelen nagyon sok dolgom lett, viszem a blogot, a magazint, Brit C. Cherry új könyvét is olvasom, tegnap CoHo napot tartottam, fordítottam egy kicsit, jó lenne valami hasznosat keresgélni a magazinba, Pozsonyban is jártam, szóval akad dolgom bőven, és sok dologgal haladni kellene. Ehelyett ma mit csináltam? Leültem sorozatot nézni, ugyanis iszonyúan ráálltam a Tv2-n futó új sorozatra, a Korhatáros Szerelemre. *Sóhaj* Mindettől függetlenül befér egy book tag, mert régen csináltam ilyet, és egy aranyos moly, Kukucs hívott ki. A kérdések alapján úgy láttam, hogy ez egyfajta visszatekintő, szóval akár vehetitek az én könyves összesítőmnek. De a tag-ek arra is jók, hogy szabadabban írjon az ember. Cheers!

1. Milyen könyvet kezdtél el, amit még be kell fejezned?

 

Mégis minek koptattam a számat a bevezetőben, azon kívül, hogy az üresjáratokat töltöttem ki vele? Látom, a tag készítője nem számított rá, hogy a kérdést lerendezem a köszöntőben, úgyhogy megkapjátok még egyszer. Legfeljebb neutralizálót használok rajtatok. Sorry. És még egy dolog: ha egy könyvet be KELL fejezni, nálam az azt jelenti, hogy kényszerből megy, és abban a pillanatban hajítom elfelé. Szóval legközelebb a mondat szószerkezetére is figyeljünk, kérem szépen. Rátérve a kérdésre, írtam pár sorral feljebb, hogy Brittainy C. Cherry új könyvét, a Behind the Bars-t olvasom, ami egy csóringer, beszédproblémákkal küzdő zenészről és a suli királynőjéről szól. Borzasztóan örültem, hogy lehetőségem nyílt elkezdeni, de körülbelül örök kárhozatra lettem volna ítélve, ha annyit promózok egy könyvet, mint ezt, aztán nem olvasom el. Ezen kívül nincsen másom, a többi csak pluszt ad az eddigiekhez. Elkezdett és befejezett könyvek mindig vannak (ilyen a Nász és Téboly, amit nagyon szeretnék a kezemben szorongatni) de semmit nem olvasok kényszerből, mert azt utálom. 

2. Van úgynevezett őszi könyved, amivel könnyebben átlépsz az évvégi időszakba?
Mi a rossebet jelent az a kifejezés, hogy őszi könyv? Még nem is hallottam ilyenről. Valószínűleg hasonló őrület, mint most a Grincsfa...de ha valaki felvilágosít, küldök neki egy virtuális puszit. Ősszel sokszor voltam olvasási válságban, és annyira nem volt kedvem szinte semmihez, hogy ha összeadom az elpazarolt időt, kijöhet akár egy hónap is. Szóval idén olvasás nélkül léptem át az évvégi időszakba. A válság alatt napokig csak vegetáltam, egyik könyvet hajítottam le a másik után. Hogy kijöjjek belőle, általában romantikusban keresgélek, és hasonló filmet nézek. Tudom, javíthatatlan vagyok, de amúgy is álomvilágban élek, és ilyenkor aztán tényleg elszalad velem a ló, egyik romantikusból ugrok bele a másikba. Aztán majd megállapodok valahol, mint a Velünk Véget Érnél legutóbb. Jövő hétvégén pedig szenteste, karácsony lesz, ilyenkor csak akkor olvasok, ha édesanyámnak segítettem, amiben tudok, feldíszítettük a fenyőfát, én meg leültem kicsit elgondolkodni.

3. Milyen új megjelenést vársz még?


Na igen, én így nézek ki minden évben, amikor összesítem a kívánságlistás könyveket. Egyébként nagyon huncutok ezek a könyvkiadók, mert minden évben azt veszem észre, hogy a tél beköszöntével, illetve karácsony előtt ugrásszerűen megnő az elolvasásra váró könyveim listája. (Egy hónapja 40 körül volt, most 60...) Meg persze olyankor is, amikor le vagyok égve. Az összes olyan megjelenést, amit várok, nem tudom felsorolni, egyrészt mert mire a végére érek, 90 éves leszek, másrészt pedig aki követ, tudja, mit szeretnék elolvasni. Nem térek el túlzottan az átlag olvasótól, nincsenek óriási igényeim, és nem akarom a világot megváltani. Csak keresem az utam, néha keresem a bajt mindig keresem a következő kedvenc olvasmányomat. Egyébként ez a négy könyv nem mind, van másik ugyanennyi, de helytakarékossági okokból azokat a következő kérdéshez tettem. Nem szoktam túlzottan aggódni, ha valamihez nem jutok hozzá, mert egyébként elég nagy szerencsém van a nyeremény esőkben is, ajándékozásokban részt veszek, cserélgetek, meg hát én még kicsi vagyok, és anyukámnak megesik rajtam a szíve. Mint például a Nász és Téboly esetében. Az is igaz, hogy zaciba kellett csapnom érte az ajándék órámat. És megéri?! Naná. Imádok üzletelni az anyukámmal.


4. Mi az a 3 könyv, amit idén még el szeretnél olvasni?

Megint hibás kérdés. Nem 3, hanem 37586. Csak 8 darab fért bele a posztba, ismétlem, helytakarékossági okokból, és hogy valaki el ne aludjon, míg olvassa az írásomat. Az első négy a kérdés fölött van, a második négy meg a kérdés alatt. Ezeket jó lenne valamilyen úton-módon még idén beszorítani a menetrendbe, mert nagyon kíváncsi vagyok rájuk. Amúgy a százalékos értékelésük molyon meredeken emelkedik, van, amelyik már 98%-nál tart. Esküszöm, nem pipáltam még Rubin Pöttyöst (!!) aminek ilyen magas a százalék aránya. Persze tudok angolul, szóval ha nem jutok hozzájuk, akkor nincs más hátra, mint előre. Kivéve a magyar írók könyveit. Azokat tényleg meg kell várnom.


5. Van-e könyv, ami még esélyes az "év könyve" címre? 

Meglepődnétek, ha tudnátok, hogy ebben az évben egy - két kivétellel csakis ebben a kategóriában osztogattam díjakat. Az Ambrózy - sorozattól kezdve a Papír Hercegnő két részén át egészen az Az Vagy Nekem 4. részéig, a "Gravity of Us"-ig tényleg volt itt minden. 2017-ben több kedvencet avattam, de ezek közül egy olyat emelnék ki, amit nektek is teljes szívből ajánlok. Ez Tillie Cole-tól a Thousand Boy Kisses. Nemrég arról volt szó, hogy elhozza magyarul a Twister Media, és őszintén remélem, hogy nem hagyják annyiban. Írtam is róla értékelést, szerelmes voltam másfél hónapig, egyszerűen le sem tudtam róla kattanni. Ha ez a magyar polcokra kerül, Isten a tanúm, belétek fogom szuggerálni, hogy vegyétek meg. Nem sokszor mondok ilyet, de a romantikus kategóriában ez bizony megérdemelné a kiemelkedő címkét. Az sem véletlen, hogy a molyon ez a könyv most 96%-on, Goodreadsen pedig 4,3-on áll. Mai napig borzasztóan szeretem, pedig angolul toltam. Higgyétek el, nem fogtok vele mellélőni.


6. Elkezdted-e már a jövő évi tervezést?

 
Azt se tudom holnap mi lesz, nemhogy jövőre. Mi vagyok én, jós? Soha nem tervezek előre, hónapokkal, évekkel előre meg főleg. Az olvasmányaimat is "ami jön, azt ragadd meg" alapon választom ki. Esetleg azt tudom erre válaszolni, hogy az angol nyelvű részlegem 450 darabosra duzzadt, molyon készítettem egy listát is erről. Azoknak legalább felét szeretném jövőre elolvasni. Cseppet sem vagyok magabiztos. De ha nyelvvizsga kell, akkor nyelvvizsga kell. Márpedig csak ez hiányzik ahhoz, hogy jövőre bejussak a debreceni egyetemre. Visszatérve a tervezéshez, tegyük fel, hogy készítek egy listát mondjuk arról, hogy mit olvasok a jövő héten. Ez nagyon jól hangzik, csakhogy nálam ezzel két bökkenő van. Egy: semmit nem utálok annál jobban, mint a kényszer, és ez a könyvekre fokozottan igaz. Ha tudom, hogy kötelező, hajítom el. Kettő: elkészítem, áthúzom 50x, aztán a jövő héten megjelenik még 100 könyv, amit rá kellene írni. Magamat ismerve biztos, hiszen az angol gyűjteménnyel azóta csinálom ezt, amióta készen lett. Szóval ez szép és jó. Csak nálam nem működne. Úgyhogy marad az "ami jön, ragadd meg" style. Könyveknél az a legjobb, amit nem tervez előre az olvasó. 


Szeretném mégegyszer megköszönni ezt a taget Kukucsnak, én nagyon jól szórakoztam. Remélem, ti is találtatok rólam érdekes, esetleg új, szórakoztató infókat. Minden kedves olvasómnak előre is áldott, békés karácsonyt, és kellemes, nyugodt készülődést kívánok! 

Az én kihívottjaim (ha valaki vinné, nyugodtan, de a forrást ne felejtsétek le, akit pedig kihagytam, de felkerülne szívesen, sikítson)

Lap lap után

2 megjegyzés:

  1. Köszi a kihívást, először is, igyekezni fogok vele <3
    (Plusz zárójelben megjegyzem, hogy nagyon szépséges ez a dizájn, imádom <3)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, ha kedvet kaptál hozzá, babó *.*

      Áhh, ne is mondd, állandóan csak a baj van vele. Azon az egy jó dolgon kívül, hogy végre óriási méretben tudok képeket kirakni, és azok pont beleillenek a posztba, nagyon sok vele a dolgom, szinte minden nap. :D

      Egyébként valahol én is szeretem, ez végre közel áll hozzám, és megtaláltam a hangomat. :D (Jahaj, azért írtam így az utolsó pár szót, mert függő lettem Brit C. Cherry új könyvétől. :3 <3)

      Törlés