2018. március 7.

# öt csillag

Hajlandó lennél a múlttal szembenézni, hogy legyen jövőd? - Brittainy C. Cherry: Behind the Bars


"When I first met Jasmine Greene, she came in as raindrops. I was the awkward musician, and she was the high school queen. The only things we had in common were our music and our loneliness. Something in her eyes told me her smile wasn’t always the truth. Something in her voice gave me a hope I always wished to find. And in a flash, she was gone. Years later, she was standing in front of me on a street in New Orleans. She was different, but so was I. Life made us colder. Harder. Isolated. Caged. Even though we were different, the broken pieces of me recognized the sadness in her. Now she was back, and I wouldn’t make the mistake of letting her go again. When I first met Jasmine Greene, she came in as raindrops. When we met again, I became her darkest storm."
 
Amikor először találkoztam Jasmine Green-el, úgy érkezett, mint az eső. Én voltam a fura zenész, ő pedig a középiskola királynője. Az egyetlen, ami összekötött minket, a zene, és a magány. Valami azt súgta, hogy nem mindig őszinte a mosolya. Valami a hangjában olyan reményt adott, ami miatt ki akartam deríteni a titkait. Aztán egy pillanat alatt eltűnt. Évekkel később előttem állt az utcán, New Orleans-ban. Megváltozott. Én is. Az élet hideggé tett minket. Keménnyé. Elszigeteltté. Ketrecbe zárttá. Bár mások voltunk, az én összetört darabjaimban az ő szomorúsága is ott volt. És most, hogy visszatért, nem fogom még egyszer elkövetni azt a hibát, hogy elengedem. 

Amikor először találkoztam Jasmine Green-el, úgy érkezett, mint az eső. Amikor újra láttuk egymást, én lettem az ő legsötétebb vihara.


374 oldal
Magánkiadás, 2017.
Megjelenés (USA): 2017. december 07.

Csavar: ✓
Érzékiség:

Cliffhanger: ✘
Morális kérdés: ✓
 Váltott szemszög: ✓
Olvasható-e önállóan: ✓
Sorozat: Music Street 1.
Helyszínek: New Orleans, London 
Eredeti cím fordítása: Behind the Bars - Rácsok Mögött

Molyos arány: 97%
Goodreads arány: 4,54
Címkék: kortárs, romantikus, new adult, halál, zene, zaklatás, szerelem


Music is our life - zene a könyvhöz

Soft Jazz: Fallin'
Nat King Cole: L-O-V-E
Soft Jazz: Ain't no Sunshine


Cover love, or cover hate?


Az egyik legszebb borító ever. Amennyit eddig foglalkoztam a könyvvel, és amennyit promóztam már, csoda lenne, ha nem lennék most szerelmes. Lassan ezzel kelek, és ezzel fekszem le, mégsem bánom. Különben pedig nem is én lettem volna, ha Brittainy könyvét nem olvasom el 3 nappal az amerikai megjelenés után. Mégis lehetőségem nyílt rá, és ezért soha nem leszek elég hálás. De ezt majd lejjebb kifejtem. Tudjátok ti is, nem ítélünk abból, hogy ismert, sikeres íróról van szó, mert még ők is írhatnak förmedvényt. Ezért próbáltam az írónőtől elvonatkoztatni, helyette pedig a borítóra, illetve a fülszövegre koncentrálni. És ez volt életem egyik nagy buktája a sok közül, ugyanis hiába hagytam az írónőt figyelmen kívül, elvesztem, amikor megláttam a  könyv fentebb említett két alkotóelemét. Egyrészt fél óráig csak ültem és bámultam, mert szebb borítót én még nem láttam pályafutásom során. Másrészt pedig fülszöveg alapján ez a könyv pont az én repertoáromba való, azaz a végletekig romantikus. Kell ennél több nekem? Nem hinném.

Innentől kezdve kicsit sem érdekelt, ha káosz, értékelhetetlen lesz a cselekmény, a karaktereket pedig elfelejtem az utolsó oldal után. De ebben sem volt szerencsém, és nektek sem lesz, ha kiadják magyarul. Megfogott a borító puritánsága, és az, hogy a legegyszerűbb koncepcióból milyen sokat lehet kihozni. Mert - valljuk be - embereket rátenni egy borítóra nem eget rengetően nagy kunszt. Mégis, ezen a borítón van valami más is. Abból, ahogy néznek, ahogy ketten egymáshoz simulnak, hihetetlen nyugalom árad, a testbeszédükből pedig kirajzolódik valami különleges. Vágy? Szerelem? Szenvedély? Döntsétek el, rátok hagyom. Higgyétek el, az egyszerű borító, és máshonnan számotokra is jól ismert fülszöveg mögött nem akármi rejtőzik. És amíg ti találgattok, én viszem a pasit.


Valamit talán nem tudtatok rólam, mégpedig azt, hogy egész életemben odáig voltam a Jazz-ért és New Orleans-ért. Még egész pöttöm koromban hallottam valahol Louis Armstrongot trombitálni, szaxofonozni, és a mosolyától, miközben énekelt, a mai napig le vagyok nyűgözve. A másik pedig, hogy nektek is van bakancslistátok, én sem vagyok különb. Csak az én első helyemen Amerika van, ezen belül is egy déli állam, Lousiana. Aminek a kulturális központja New Orleans. Egyszerűen vonz az a hely, de hogy miért ennyire erősen, nem tudom. Talán a fülledtsége, a szexualitása, vagy az ereje miatt. Szóval nem segített rajtam, hogy az írónő ezekre épített közel 400 oldalt. Nekem ennyi kellőképpen betette a kaput, végigvigyorogtam volna már így is az egészet, de az írónő hihetetlen történetet kanyarított a helyszín köré, és innentől kezdve nem is volt megállás: szerelmes lettem.  

Szerelmes lettem egy könyvbe, amire nálam ritkán van példa. Többségében jó, nagyon jó, de nem jutok el addig, hogy ennyire bele legyek zúgva valamibe. Amit tudni kell a cselekményről, hogy lassan épül, és nem az a tipikus robbanó cukorka, ahol az első részben mindent elmondanak, a másik félben meg dugnak a karakterek, mint a nyulak. Lassan épül, lassan folyik, de mégis magával ragadja az olvasót. Idő kell a feldolgozására, nekem is ezért tartott a könyv dec. 8.-tól dec 15.-ig. Elvben könnyű lett volna vele haladni, hiszen az írónő egyszerű szószerkezeteket használ, a 9. osztályos öcsém röhögve olvasná el. De bekavart a helyszín, és a feeling. Legközelebb olyan könyvet keresek, ami a Déli - sarkon játszódik, és akkor nem kell zsepit sem használnom.

Spoiler, or no spoiler, that is the question. Az angol nyelvű könyveknél könnyebb a dolgom, hiszen mire megjelennek magyarul, talán egy év is eltelik. És ezalatt talán elkerülöm, hogy máglyára vessetek azért, amit írtam. Most is csak azért próbálom magam visszafogni, mert én se szeretem a spoileres értékeléseket. A könyv lényegében két karakterre, Elliot-ra és Jasmine-re épül. 16 évesek, amikor a cselekmény elindul, és mire a közepére ér, eltelik 6 év. A morális kérdéseken felül két kiskamasz felnőtté válását követhetjük, de az élet nem mindig úgy alakul, ahogy eltervezik. Míg Elliot furcsa, csöndes srác, aki csak szerelmének, a Jazznek él, és sok mással is meg kell küzdenie, Jasmine az iskola szíve, kiváló tanuló, "mindenből a legjobb elég" típusú lány. Persze lehet sejteni, hogy honnan fúj a szél, legalábbis ez a része nekem világos volt már akkor, amikor az írónő először megismertetett a lány családjával. 

Romantikus álmodozóként felhúzott szemöldökkel, és kissé megrökönyödve követtem végig az egyik szálat, hiszen ez lényegében szembement az én nézeteimmel. Volt egy olyan rész, amikor azt mondta valaki valakinek, hogy a pénz, a siker a popzenében van, a karrier pedig első az életben, és ezért mindent, még a szerelmet is fel kell áldozni. Mert a szerelem egy ostoba, semmirevaló dolog, aminek értéke nincs, és csak hátráltatja az embert. És amikor olvassátok, gondoljatok arra, hogy azt mondtam, még ez sem elfogadható indok arra, amit az a valaki tett azzal a valakivel. Én amúgy is mindig a szívem után megyek, szóval ezt nem játszották volna el. Illetve lehet velem egy darabig szórakozni, egészen addig, amíg meg nem unom, és le nem lécelek.



Talán már leszűrtétek, hogy a két fő karakter között történik valami, de többet nem árulok el, mert sok mindent rejt még a könyv ezen kívül: drámákat, töréseket, hogy az élet miként változtatja meg az embert, és azt, mire képes a szerelem. Ez a sztori szenvedélyes, magával ragadó, pont mint a jazz. Talán nem meglepő, de az én kedvenc karakterem Elliot volt, aki foggal - körömmel védte a sajátjait, és mindig a jót kereste, közben pedig őt sodorta el az élet. Elsősorban azért van értéke ennek a könyvnek, mert kiválóan látszik, hogy az élet mennyire változékony, és mennyi tényező változik egy nap, és persze évek alatt. Mert a tökéletesnek hitt világ egyszer csak összeomlik, mint a kártyavár. Hihetőek a cselekmény mögött húzódó problémák, kérdések, a karakterek pedig emberibb tulajdonságokkal rendelkeznek, mint én magam: mindenre emberi reakciójuk van, úgy cselekednek, ahogy mi a való életben. Talán nem meglepő, de az én kedvencem Elliot volt. Amikor azt hittem, nincs feljebb, mindig rátett egy lapáttal az addigiakra, én pedig bezártam a szívembe, és a lakatkulcsot jó messzire elhajítottam. Példának ott volt a rész, amikor nem felejtette el, amit ígért 6 évvel azelőtt, és az első dolga az volt. Pasit hasonlót, ha tudtok, pls. 

Azért tettem az érzékiség részhez két jelet, mert nem tudtam eldönteni, mi is legyen. Ennek egyszerű oka van, nevezetesen az, hogy van benne ilyen jelenet, de nem e köré épül a könyv. Számomra felüdülést jelentett, hogy végre itt egy írónő, aki 400 oldalt úgy töltött meg, hogy mindössze egyetlen sor (!!) benne a szex, mégis a szenvedély, a szerelem, a parázs hatja át az egészet. De lehet hogy én vagyok erre érzékenyebb. Ez a könyv nem váltja meg a világot, egyszerű a cselekménye, mégis végig tudtam követni 400 oldalt úgy, hogy nem álltam meg gondolkodni, és zenéltem közben. Sok benne a morális kérdés, amikre az olvasónak kell válaszolnia: mi a fontosabb, a szerelem, vagy a karrier? Biztosan jó lesz az az út, amit a szüleid választottak számodra? Mi lesz, ha nem úgy alakul az élet, ahogy eltervezted? Mit adnál fel, hogy a szívedet kövesd? Hajlandó lennél a múlttal szembenézni, hogy legyen jövőd?


Nagyon érdekes a könyv felépítése, hiszen két nagyobb részre bontották, és az első résznek ott van vége, ahová a két világ közötti "átvezető" törést helyezte az írónő. Eddig a pontig a karakterek 16 éves kamaszok, majd történik, ami történik, és eltelik közel 6 év. 45 fejezetet, plusz egy epilógust tartalmaz a közel 400 oldal, és van néhány rész a közepe felé, amik csak egy mondatból állnak. Mondanom sem kell, szuperül sikerült eltalálni, hogy hol a határ az éppen elég, és a sok között. Az epilógusban pedig szépen sikerült lezárni a történetet. Ezt is kétfelé osztották: egyikben Jasmine, a másikban pedig Elliot szólal meg. Nincs függővég, minden szálat elvág az írónő, de egyébként nagyon haragudtam volna, ha függővéget ír. Ennek amúgy is súlya van érzelmileg, és egy függővég már nekem is betette volna a kaput. A könyv legnagyobb értéke szerintem a morális kérdésekben rejlik, és hogy csoda történetet sikerült erre a néhány kérdésre ráépíteni. Két fiatal, akik az élet súlyát cipelik, az pedig egyre többet, egyre nehezebb terheket tesz rájuk, közben majd' összeroppannak alatta. Kérdés, hogyha válaszút elé érkeznek, akkor melyiket választják. Mert a könnyű út, és a helyes út nem mindig ugyanaz. A terhek elviselésére pedig ott a zene, ami segít a nehéz döntéseknél.

Borzasztóan szerettem, hogy az írónő olyan személyiségekkel ruházta fel a két karaktert, amik szöges ellentétei egymásnak, és ebből épül fel egy megható, szívbe markoló románc. Nem könnyű történet, azt azért leszögezem, hiszen látjátok, nekem is milyen sok időbe kerül feldolgozni. Az olvasás hamar ment, hiszen értettem mindent, mégis, van benne valami, amitől sokkal nehezebb feldolgozni, mint a műfajban hasonlókat. Eddig minden Brittainy könyv a szívem csücske lett, és ez alól a Behind the Bars sem kivétel. Sőt, mondhatnám úgy is, hogy ez a könyv tetőpontja mindennek. Ha pedig a cselekmény valakit nem fog megbőgetni - én sem gondoltam komolyan - akkor megteszi a helyszín, és a feeling. Nem tudom, ki mit vár ettől a könyvtől, annyi biztos, hogy a világot nem váltja meg. Viszont minden mást megad, amire például egy romantikus és álmodozó léleknek - aki hisz a tündérmesékben - szüksége van. Szóval nekik kötelező felszólítással erősen ajánlom, és ugyanúgy azoknak is, akik szeretik az írónő másik sorozatát, az Az Vagy Nekem részeit. Hasonló, mégsem ugyanaz. Én szerelmes lettem, és nem is vagyok hajlandó kiszeretni belőle még egy jó darabig, ha fizetnek, akkor sem. 

Összességében azt tudom mondani, hogy az írónő megint alkotott, és ezúttal minden várakozásomat felülmúlta. Nem csak azért, mert a helyszín már előre megalapozta a dolgot, hanem mert a karakterek sem a föld felett lebegnek, éppen ellenkezőleg. Némelyikükben magunkat, az általuk képviselt, fontosnak tartott értéket fedezhetjük fel. A döntéseket pedig, amiket hozniuk kell, nekünk is majdnem minden nap meg kell hoznunk, szóval óriási értéket hordoz. És a könyv legnagyobb igazsága: rajtunk áll, melyik utat választjuk, mire hallgatunk, a szívünkre, vagy az eszünkre. Mindegyik vezet valahová, a kérdés csak az, hogy jó irányba-e, és arról az útról van-e visszafelé.

Első angol értékelésem a goodreadsen:

Love it, love it, love it! This is a heart - breaking, and amazing story about two broken people, who trapped in their own past, their future is uncertain, and they have to find the right way to freedom. But what happened, when the shadows of past getting bigger? Will music be enough, when everything collapses around Jasmine and Elliot? Two separate worlds, one destiny. And a lots of tissue. I adore Brittainy C. Cherry, from her book "Air He Breathes." With Behind the Bars, she became a Goddess in my eyes. 

Végső értékelésem


Értékelő extra

"Pass me the Jazz"

Mivel a cselekménynek szerves részét képezi a Jazz, úgy döntöttem, ezúttal ezt mutatom be nektek, és néhány érdekességet hozok róla.    



„A dzsessz olyasmi, amit a négerek találtak ki a legbensőbb gondolataik kifejezésére – nem csak rólunk és a mi szemszögünkből, hanem arról, hogy miről is szól valójában a számunkra új, demokratikus élet. A fajtánk méltóságát foglaltuk zenébe…megvan benne minden a rideg valóságtól a bonyolult bensőségig. Szerintem ez a legnehezebben játszható zene, és ez adja leginkább vissza az egyén személyes érzelmeit a nyugati zene történetében.” Wynton Marsalis

A Jazz (magyarul dzsessz), az Egyesült Államok délvidékén, elsősorban Louisianában és annak kulturális központjában, New Orleansban, a századforduló táján kialakult előadási gyakorlat. Az afroamerikai folklór, valamint az európai szórakoztató-, induló- és népzene szintéziseként jött létre. 1917 után a jazz az USA más részein is elterjedt, ezzel egyidőben Európában is megjelent. A jazz szó eredete bizonytalan, 1860 körül tűnt fel a „jassm” szó, a lelkesedés, lendület, izgalom kifejezésére, ezután egyre gyakoribbá vált a „jazz around” (kóborolni, vándorolni) és a „jazz up” (vidám hangulatba kerülni) kifejezés.

A jazz közvetlenül az észak-amerikai népzenéből alakult ki, fontos előzménye az 1880 körül New Orleansban kialakuló néger indulózene, valamint a ragtime. 1917-ben bezárták New Orleans híres szórakoztatónegyedeit, és a zenészek jelentős része az északi nagy iparvárosokba, elsősorban Chicagóba utazott. A húszas években itt alakult ki a jazz második nagy központja, 1923-28 között itt készítették el, főképp New Orleans-i muzsikusokkal a klasszikus jazz számos történeti jelentőségű felvételét. A chicagói fehér jazz továbbfejlesztette a jazz harmóniai nyelvét, használatba hozta a szaxofont, valamint megelőlegezte a későbbi szving-korszak fordulatait. 

Ha megengeditek, végül megmutatom nektek a kedvenc epizódomat a Spongyabobból. Gyerek vagyok még, és hát nem véletlen ezt a részt szeretem a legjobban. :) Az epizód az egyik amerikai jazz - szaxofonost, Kenny G.-t parodizálja. :)

Híres Jazz előadók

 

Balról jobbra: Ella Fitzgerald, Louis Armstrong, Cab Calloway, Count Basie, Bing Crosby, Duke Ellington

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése