2018. január 9.

# book tag

"A film nem több, mint filmszalagon rögzített tények összessége." - Filmes book tag


Tegnap a kedvenc animációs kisfilmjeim előkotrásával kicsit visszatértem a filmes részleghez, és mivel annyira jól sikerült, úgy döntöttem, ezután újra írok nektek filmekről is. Ma book taget hoztam, amire egy nagyon aranyos moly, Jolcsi hívott meg. Vesszek meg, ha nem ezek életem legnehezebb kérdései, ugyanis filmeket ritkán nézek, csak amiket ismételnek a tv-ben, a filmadaptációkat, vagy amit már 100x láttam, és háttér - zajnak használom. Nem vagyok az a kimondott moziba járó, egyrészt sokallom az árát, másrészt hozzánk legközelebb 60 km-re van a mozi, amink pedig itthon van, azok a régi VHS kazetták, tele '80-as és '90-es filmekkel. Képben vagyok a filmekkel kapcsolatban, de oda általában nem jutok el, hogy megnézzem őket. És mi tagadás - legtöbbször dokumentum filmeket nézek. Na de ezek tartozzanak inkább a kérdésekhez. :) Lássuk tehát a filmes book taget!

1. Melyik volt az első meghatározó film, amit láttál? 


Ahogy korábban említettem, a családban nagy hagyománya van a VHS kazettáknak, a szüleim szobája konkrétan úgy néz ki, mint egy videotéka, és az enyém sem különb. Édesanyám kiskoromban összegyűjtötte a létező összes animációs filmet, mert a Family Frostnál árulták őket, így a szekrény tetején ott van még nem csak a 8. osztályos dzsungel könyve fellépésünk is (23 leszek márciusban) hanem például Garfield, Donald kacsa, Harry Potter és a Titkok Kamrája (!) Hamupipőke, a Szörny Rt., a Némó, a Fantázia 2000, Pocahontas, Szindbád, az Eszeveszett Birodalom, az Oroszlánkirály, a Toy Story, a Micimackó, meg fene tudja, mi lapul a szekrény legsötétebb bugyraiban. Ezeket mondhatnám a kezdetek kezdetének is, de előttük is voltak rajzfilmek, amiken felnőttem. 

Édesapám és édesanyám is bőven filmrajongók, de ők 66'-ban, ill. '72-ben születtek, és azután jelentek meg a magyar rajzfilmek, a Szaffi, a Mézga Család, a Vízipók, vagy a Vuk. 95'-ben megszületett a család első kislánya, és persze mi mással is lehetett volna kezdeni, mint a magyar mesékkel, lévén csak azokat adták a tévében, és a video később jelent meg. Szóval én a magyar mesékkel kezdtem pályafutásomat, és mai napig nem tudok róluk leszokni. Ami még megmaradt, hogy régen nem volt kábeltévénk, és antennán jött az adás, de olyan silány minőségben, hogy órákig kellett állítani, mire bejött a Duna Tv az esti mesével. Anyukám persze órákig állítgatta, hogy nekünk jó legyen. Képzelhetitek, mennyire örültem, mikor megjelent a bari meg a pulikutya. Filmes élményem kiskoromból alig van, legfeljebb a Reszkessetek Betörők, meg amikor arra értem haza a suliból, hogy apa alszik, a videó megy, és fekete, iszonyú, sokfogú szörnyeteg eszi az embert, máskor meg valami hajó süllyed elfelé, és az emberek fulladnak bele a vízbe...

2. Mi volt az utolsó film vagy sorozat, amit láttál? 



A film és a sorozat teljesen más kategória, szóval a kettőt én is külön választottam. Az utolsó film amit láttam, a Schindler Listája volt, csütörtök este. Este bevackolok a kis ágyikómba, és általában addig nézek tv-t, míg el nem alszom. Napközben egyáltalán nem szoktam, főleg mert a másik szobában ülök. S különben is, ami nekem kell, az itt van a laptopon: az összes Harry Potter, az Éhezők Viadala, és valahol elásva a Kincsem. Jézus, de rosszul jött ki. Moziban azóta nem voltam, amióta láttam az "Az"-t, és majdnem odahánytam a terembe. Nálunk nagyon érdekesen alakulnak a napok, mert miután a húgom elalszik, csak azután megyek át tv-t nézni. S ha nincs érdekes film, átviszem a Viasat Historyra, a Nat Geora, a Spektrumra, vagy a Discovery Science-re. Számomra ezek érdekesebbek, mint a kereskedelmi csatornákon folyó szemét. 

Sorozatot a filmeknél is ritkábban nézek, mert a tv kínálatban sokszor nem találok kedvemre valót. (Az utolsó, amit végig követtem a tv-ben, az a Jóbarátok volt.) Ám nem mondtam, hogy a Tv-n kívül nincs életem, mert például Dynamo-t, az Állítólagot, az összes történelmi cuccot, az Isten Nyomában-t, a Légikatasztrófákat, a klímaváltozásról szóló filmeket, az ID Discoveryn futó Eltűntet, és a Kozmosz - történetek a világegyetemről-t online szoktam nézni, de sorolhatnám életem végéig. Azért nem írom le, mik az utolsó sorozatok amiket néztem, mert a felsoroltakon kívül azok a kedvenceim, de az már a 6. kérdéshez tartozik. 

S ha megengedtek még egy titkot, elárulom, hogy egészen különös kisgyerek voltam. A délutánokat a nagyapámnál töltöttem, és kis időre ott hagytak a tv-vel. Akkoriban csak 3 csatorna volt, 2 kereskedelmi, és egy közszolgálati, én meg elkezdtem váltogatni. Aztán láttam, hogy az egyik műsorban egy nő fejhangon visít, és azt hazudja, hogy Maria kutyájának gazdája Simone, míg Juanita rájön, hogy Carlos és Esperanta apja végig hazudott neki. Fernando bevallja Octaviának, hogy nem szereti, sőt, el is költözik a szomszéd Georgio fiatalabbik lányával, akinek közben Ricardo, a kertész is csapja a szelet. Rosita és a portás próbálják leleplezni, de Pablo Redroban hirtelen felbukkanása mindent megváltoztat, ezért továbbra is hallgatniuk kell, ráadásul mindenki azt próbálja kideríteni, hogy Hugo Lopez Vasquez valójában Victor Augusto Espinosa rég elvesztett öccse-e. Nem voltam normális már akkor se, de mai napig nézem a mexikói, kolumbiai, argentin sorozatokat. Azalatt legalább kiürítem a fejemet.

3. Mik a kedvenc filmjeid?  
 

Érdekes, de blogos pályafutásom alatt ezt nem nagyon tették fel nekem, pedig van vagy 17619 az Éhezők Viadalán és a Harry Potteren kívül. Akad, ami a könyökömön jön ki, mégis mindig megnézem, amit csak háttérzajnak nyomok be, vagy csak elkiáltom magam, a következő jelenet pedig a popcornos család a kanapén. Ezek vagyunk mi. Nem szigorú sorrendet követve, illetve a másik 17611-et kihagyva (köztük az én többi kedvencemet, a My Fair Lady-t, a Számkivetettet, a Forrest Gumpot, a Titanicot, és a Holnaputánt) azokat a filmeket láthatjátok, amik nálunk a popcornos kategóriához tartoznak. Itt álljunk meg egy pillanatra, a képek közé betettem azt a kedvencemet, amit egyszer néztem kíváncsiságból, de onnantól kezdve le sem tudtam szállni róla. Nem árulom el, melyik az, akinek van kedve, hagyja a lábnyomát lent, és próbálja meg kitalálni, beazonosítani a leírás alapján. S ki az, aki kitalálja, mely filmekből van a többi kép, ha felajánlok érte egy puszit? :)

"1939-ben, a II. világháború előestéjén Heinrich Harrer, a híres osztrák hegymászó elindul, hogy megmássza a Himalája egyik legmagasabb csúcsát, a Nanga Parbatot. A világégés szele utoléri őt és társát, Petert is. Akkor még nem sejtik, hogy egy titokzatos világba csöppennek majd. (...) Kalandos úton érnek Lhászába, Tibet szent fővárosába, ahol egyedüli idegenekként befogadják őket, és a tizennégy éves dalai láma élénk érdeklődést mutat Heinrich iránt. Mivel addig nemigen fordult meg azon a földön idegen, felkérik az osztrák hegymászót, hogy legyen a láma tanára: tanítsa angolra, földrajzra és a nyugati világ szokásaira. Az önző, arrogáns Heinrich élete megváltozik a találkozástól..."

4. Milyen műfajú filmben lennél karakter?
5. Ki játszana téged egy filmben?

Mivel ez a két kérdés nagyon hasonlít, egyszerre válaszoltam rájuk. Fogós kérdések, annyi szent, de a válaszért nem kell messzire menni. Régen, a Jóbarátokban is az a két karakter volt a kedvencem, akik dilisek, őrültek, sosem fogynak ki a humorból, és nem veszik magukat túl komolyan: Joey és Ross. Ezen felül a másikban is ugyanez a habitusú karakter volt álmaim non plus ultrája, az Egyről a Kettőre c. sorozatból Cody. Szeretem a humort, és a fiúkban is ezt keresem, szóval ha valaki Everglow-t akarja eljátszani (vagy lenyűgözni) a humor oldalról közelítsen. Ha pedig műfajt kell választani, egyértelműen a szitkomok, mint a Jóbarátok, és a lejjebb említett Egyről a Kettőre. Különben is, akkor éreztem magam jól, ha színpadon lehettem, és erre jó lehetőség volt a középiskola: amíg a többiek igyekeztek a háttérbe húzódni, nekem elég volt megemlíteni, hogy színpad. És persze hogy én játszottam a humoros karaktereket, meg a narrátort.

6. Mi a top 3 kedvenc sorozatod?


Nos, lássuk csak. A második kérdésben már minden létező és nem létező titkot elárultam, épp csak azt nem, hogy melyik a 3 kedvenc sorozatom. Nos, a választás nem volt nehéz, főleg azért, mert a fentieken túl csak négyet követtem tányér méretű szemekkel. :) Az alsó képen egy csapat huszonévest láthattok, akik látszatra sem tűnnek munkásoknak, legfeljebb olyanoknak, akiket anyuci és apuci eltart. Évekkel ezelőtt a Spektrumon adtak egy sorozatot, aminek két fajtája volt. Az egyik a "Blood, sweat, and luxuries" volt, azaz Luxuscikkek pokla, a másik meg "Blood, sweat, and takeaways" - vagy Készételek pokla. Előbbiben egy csapat brit huszonévest küldtek el a világ különböző pontjaira, és megmutatták nekik, hogyan készülnek az általuk használt dolgok, pl. ruhák, cipők, órák. Be kellett állniuk dolgozni a munkások közé, ugyanazt a bért kapták, abból kellett megélniük, stb. Utóbbiban pedig a luxuscikkeket kicserélték luxusételekre - rizs, csirke, kávé - és a itt is be kellett állniuk a munkásokhoz, ugyanazért a bérért, ételért, stb., Ázsia és Afrika legsötétebb bugyraiban. Nagy bánatomra magyarul sehol sincs fent, ezért angolul kezdtem nézni, és ajánlom mindenkinek, aki ért angolul.

A fölötte lévő kis képen egy merőben más műfajú sorozatot láthattok, ami az egyik személyes kedvencem, és szerencsére sok epizód van belőle a Youtube-on. Ugye említettem, milyen fura kiskölyök voltam? Amit fent mondtam, túrósbatyu ehhez képest, ugyanis pöttöm korom óta vonz a paranormális, de irdatlan módon. Könyvek, sorozatok vannak a polcomon a témából, és gondolhatjátok, mennyire örült a fejem, amikor ezt a sorozatot megtaláltam. A Szellemjárás c. sorozatról van szó, ami a Destination Amerika (Végállomás: Amerika) nevű részlegben fut az egyik amerikai csatornán. Magyarul az ID Discovery-n adják, amikor eszükbe jut. Aki fél, nem bírja az ijesztgetést, nehogy belenézzen, mert nem leszek bűnbak. Én is csak azért nézem, mert van egy elméletem: ha nem hiszek benne, nem lesz ijesztő. És működik. Szórakoztatásnak, vagy borzongásnak remek, de a helyén kell kezelni az ilyen hülyeségeket. De csak hogy lássátok, milyen jó arc vagyok, idebiggyesztek egy epizódot. Ismétlem, nem leszek bűnbak. 

A harmadik sorozatról ott a jobb sarokban azt hittem, hogy csak én ismerem, ám ahogy telt az idő, úgy jöttem rá, hogy mások is ismerik, nézik, követelik a folytatását. A Rejtélyes Igazságokról van itt szó, ami gyerekkorom óta sakkban tart, és nem enged. De a viccet félretéve, akkor sem tudok róla leszokni már úgy jó 10 éve. Ezt nézem ha unatkozom, ha aláfestő zene kell a blogoláshoz, szóval remek kis sorozat, paranormális - mi más lenne - és ezzel kapcsolatban van az egyik legfurcsább emlékem is. Volt benne egy nagyon érdekes rész, amiben a fickó 14 évvel a Titanic előtt írta le a hajó katasztrófáját, és azt mondták, igaz a sztori. Nekem sem kellett több, jól pofán röhögtem, ahogy a többi, igaznak mondott humbugot is. Egészen addig, amíg később azt nem olvastam az egyik újságban, hogy tényleg létezett egy pasi, aki 14 évvel előre leírta a Titanic végzetét...és végül az első képen az Egyről a Kettőre. Pöttöm voltam, amikor először láttam, de nem tudom megunni a humor és a feeling miatt. 

7. Mi idegesít legjobban egy filmben? 

Itthon azt nézem, amit szeretek, ami meg nem tetszett elsőre, másodjára sem fog, szóval nincsenek ilyen problémáim. De például a moziban ez más tészta. Egyrészt mert felháborít, hogy van pofájuk annyit elkérni egy jegyért, mint amennyit elkérnek, és annak az árából simán 2 könyvet megveszek, de ezzel még nem lenne baj. Legutóbb a Karib - Tenger Kalózai 5. részét vállaltam be, utána pedig az "Az"-t, de mindkettőnél szörnyen átverve éreztem magam, és mostanság mindig így járok. Másrészt pedig ott a magyar szinkron. Ha volt valami jó az eredeti "Az"-ban, akkor az Bill Skarsgård hangja volt, erre jött a csodálatos magyar szinkron. Nem véletlenül nézem a filmeket eredeti nyelven. Régen jó szinkronhangok voltak, és mindig megtalálták a színészhez passzolót. Az utolsó film, amit szinkronnal láttam, a Szemfényvesztők és az Éhezők Viadala volt, ott találták el utoljára jól az ÖSSZES hangot. (Kivéve Snow-t, de csak azért váltottak, mert elhunyt Helyey László. Egyébként az én kedvencem innen Epres Attila és Dévai Balázs.) Biztos nem találtak a színészekhez hasonlító szinkronizálókat, mert eddig az alapján döntöttek. Más nem jut eszembe, mert annyira gyakran azért nem nézek filmeket. 

8. Mi az a film vagy sorozat, amit soha nem fogsz megnézni? 

Lehet hogy sokan ki fognak átkozni a világból, de például a Vámpírnaplókból nekem bőven elég volt az első epizód. De ugyanígy állok az olyan török sorozatokkal, mint a Szulejmán, és érdekes módon nem rajongok a Stand Up Comedy-ért sem. Mostanában egyébként sokfelől hallom ezt a Stranger Things nevű cuccot, a Riverdale-t, vagy a Trónok Harcát, de őszintén szólva nem tudom, mi kéne ahhoz, hogy én ezekbe egyáltalán belenézzek. Talán akkor, ha majd valaki egyszer szívesen nézi velem együtt. A filmek közül meg nem tudok választani, ha megnézek valamit, az általában a kedvencem. Egy film, illetve sorozat van, amit akkor sem néznék meg, ha felajánlanának egy házat Amerikában (pedig odaköltözni felülmúlja minden álmomat) és örök életet cserébe: Az Ötven Árnyalat sorozat. Könyvben bőven elég volt egyszer, és akkor sokat mondtam. Bár amilyen fiatalon olvastam, lehet hogy az a baj. Számomra az érzelem a minden, és amikor azzal szembesülök, hogy emberek (?) a szerelem nevében már megint abban lelnek élvezetet, hogy felkötik a másikat egy ilyen vacakra, meg hasonlók, akkor ott behúzom a vészféket. A szerelem és a szex nem erről szól. Viszont érdekes módon, a Fogoly a Sötétben részeit szeretem. Nos, ez vagyok én. Változó, csupa ellentét. 

9. Melyik színésszel, színésznővel vagy filmrendezővel találkoznál szívesen?


Filmrendezőt nem nagyon tudok említeni, lévén nem sokat ismerek. De az ismertek közül James Cameron-nal biztosan összeülnék egy rövid csevejre, és ha mást nem is, azt szívesen megkérdezném tőle, hogy Jack mi a nyavalyáért nem fért fel arra a nyomorult deszkára. Színésznőkből és színészekből picit hosszabb listám van, bár még az sem akkora, mint a "melyik zenésszel, előadóval találkoznál szívesen." De hátha egyszer valaki megdob zenés kvízzel is. Mint azt a mellékelt ábra mutatja, akad egy pár színész és színésznő, akikkel nagyon szívesen leülnék kávézgatni, de nem mindegyikkel feltétlen a képességei, vagy alakításai miatt. Dicaprio zseniális színész, bolond, aki ezt vitatja Oscar díj, pls mégis, a környezetvédő Dicaprioval nem törődnek az emberek, pedig nem a levegőbe beszél. De hasonló tevékenységet végez Ian Somerhalder is, tehát kettejüket nem csak a pofijukért érdemes követni. Az első sorban ott van még Reese Witherspoon is, aki részemről nagyon szimpatikus nőszemély, olyan, mint a szomszéd lány, akivel bármikor leülhetek beszélgetni. Sam Claflin meg...nos, én is nőből vagyok összerakva. De talán azt se kell bővebben magyaráznom, miért találkoznék szívesen Jennifer Lawrence-el. Emma Watson és Rupert Grint meg szintén olyanok, mint a szomszédok, vagy két közeli barát. Közvetlenek, aranyosak, példaképként is követendőek. És persze most jutott eszembe, hogy a 3. kérdésből épp azt a másik filmet hagytam ki, ami meghatároz, mióta először láttam. Aminek a főszereplője egy indiai színésznő, Aishwarya Rai, ott a jobb sarokban, fent. Gyönyörű, nincsenek botrányai, és hát a kedvencemnek a főszereplője. Viszonylag ismeretlen - romantikus - film, de ha valaki ismeri még rajtam kívül, szóljon.

10. Mi az aktuális kedvenced, amit most láttál, vagy most szeretnél megnézni?

Nincs aktuális kedvencem az utóbbi időből, szóval inkább a jól beváltakat nézem. Viszont régóta kerülgetem a 127 óra c. filmet, és a 12 év Rabszolgaságot, szóval van olyan film, ami érdekel, de hogy megnézzem, egy hét folyamatos töprengés kell az adott filmről. Különben is a dokumentumfilmeket jobban kedvelem néhány lagymatag mozifilmnél, és időt is szívesebben áldozok arra, amiből tanulhatok. Azt korábban említettem, hogy olyan vagyok, mint a szivacs, a könyveken túl szinte mindig információ után keresgélek, és ezért lettem a világgal kapcsolatos hírek szerkesztője a magazinunkban. Szóval inkább folytatom a klímaváltozással kapcsolatos hírek olvasását, semmint leüljek filmet nézni. 

Köszönöm, hogy végigolvastátok a cikket, remélem, sok új, hasznos információval szolgáltam ezúttal is. Kérdés, óhaj - sóhaj, bármi egyéb esetén - vagy csak  tetszett nektek a poszt - nagyon várom alul az irományokat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése