2018. január 27.

# 2018 # Értékelés

"Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, Ember lenni mindég, minden körülményben." - Leiner Laura: Ég Veled


"Újvári Hanna a tinik megszokott életét élte egészen egy évvel ezelőttig, egy családi tragédia azonban mindent megváltoztatott. Most apukájával kettesben tölti a hétköznapokat, és rég nem a korosztályának átlagos problémái foglalkoztatják. Miután átveszi a tizenegyedikes bizonyítványát, az évzáró után váratlan felkérést kap az igazgatótól: részt vehet egy iskolai versenyen, ahol kiváló matekosként főleg a logikai feladatok megoldásában számítanak rá. Hanna környezete ragaszkodik hozzá, hogy elmenjen a megmérettetésre, így a Szirtes Gimnázium négyfős csapata elindul az Iskolák Országos Versenyére." Az Ég Veled az Iskolák versenye trilógia első része.

2.939.-
432 oldal
Szerző: Leiner Laura
Magyar kiadás éve: 2017.
A könyv kiadásáért az L&L kiadó felel.

Csavar:   
Érzékiség:

Cliffhanger: ✓
Morális kérdések: ✓
Váltott szemszög: ✘
Olvasható-e önállóan: ✓ 

Kedvenc karakter(ek): Kornél
Karakter(ek), akiket ki kellene hajítani az ablakon: Máté, és Titanilla tanárnő

Molyos arány: 96%
Címkék: gyász, ifjúsági, iskola, kamasz, kortárs, magyar, regény, romantikus
Sikerült téged megfognom, szívesen látnád a polcodon? Rendeld meg itt! 


Zeneajánló, és az értékelésben szereplő dalszövegek: 

Sia: The Greatest
Avicii: The Nights
Alan Walker: The Spectre  
Fedőkép forrása: LeinerLaura.hu
Képek forrása: pinterest & saját szerkesztés

Cover love, or cover hate?

"Segítsetek, ó, segítsetek..." - Ha sejtenétek, hányszor fogom még idézni értékelésemben az István, a király-t, a borítótól kezdve egészen a cselekményig...borítók jönnek, mennek, néhány rabul ejti az olvasót, és persze akad, amiről az olvasó inkább nem nyilatkozik, mert feltűzik egy vasvillára. Ez esetben erősen a nem nyilatkozó kategóriához tartozom, mégis imádom magamat azzal szórakoztatni, hogy a borítót nagyító alá rakom, és Einsteint játszom a pincében. Nos, mindenki őrült zsenije több órányi feszült vizsgálódás után arra a következtetésre jutott, hogy ez a borító nem tartozik a legszebb, de még csak a szép kategóriába sem. Egyrészről. Nem az a tipikus, "szuggerálomavesédet" című történet, nem is vonzza a tekintetet, inkább a háttérben marad. Eleve a szín nem túl jó választás, hiszen valljuk be, a szürke nem éppen szem vonzó árnyalat. Ha lenne valami, ami megtörné ezt a bántó szürkeséget, máshogy kezeltem volna az elejétől, de szerencsére találtam épeszű magyarázatot arra, hogy miért döntöttek végül emellett a förtelmes, snassz szín mellett, bár már csak a könyv végén. Nem illik hozzá se a csillámpónis cukiskodás, se a meztelenség, se a borítómodellek vonzalma. 

A cím betűtípusa, és az aláhúzás tetszik, ezek kiemelkednek a háttérből, az írónő nevét viszont úgy tudtam kisilabizálni, hogy feltettem a kukkeromat, mert anélkül vaksi vagyok. Akad a borítón jelzés értékű szimbólum is: nem azért van ott például két homokóra, mert az írónő beállt az IKEA-hoz, és kedve támadt az olvasókkal összeszereltetni a tervrajzot, vagy rajzórát akart tartani, és másolásért pirospontot osztogat. De hasonló jelzés a szürke háttér, a fás terület, és az a pici kis írás a fülszöveg alatt, miszerint ez egy TRILÓGIA első része. Amikor vége lett a könyvnek, komolyan azt hittem, így zárták le, és őszintén megmondom, megfordult a fejemben, hogy azért pereljek be mindenkit, mert így lett vége, azért, mert azt hittem, önálló könyv, vagy a felismerés miatt, hogy mégsem önálló kötet. De volt még más is, ami miatt nehéz lesz erre a könyvre bármilyen csillagot adnom. Segítsetek, ó, segítsetek.

Ha engem kérdeztek, a cím sem az a hétköznapi, mindennap alkalmazott kifejezés, hiszen gondoljatok bele: mikor mondjátok, hogy Ég Veled? Pontosan. Nehezen alkalmazzák, nehezen mondják ki, mert elég fájdalmas felhangja van, és az ember legkevésbé sem arra születik, hogy valamit elengedjen, mert fájdalmas neki. Így inkább foggal - körömmel védi azt a valamit - eszében sincs elengedni - és a teher sem lesz kisebb utána. Szóval ez a kifejezés tökéletesen szemlélteti az embert. De hogy említsek vidámabb dolgokat, ott van még az a jelzés, hogy "Iskolák versenye." Nos, nekem se kellett több, azonnal elkezdtem asszociálni a gimis éveimre, és be kell valljam, sokszor röhögésben törtem ki. Hoztunk el díjat országos énekversenyről, képviseltettük magunkat "beszéd és kiejtés" versenyen, minden évben színpadon voltunk, azok voltak a legszebb éveim. Egyszerűen...hiányzik. Ám akkor még nem értettem, miért rágják a számba állandóan, hogy sírni fogok, ha vége. Most értettem meg igazán. De erről majd lejjebb. 


Mielőtt belecsapok a lecsóba, muszáj megemlítenem valamit, és kérlek titeket, hogy ilyen szemmel kövessétek az értékelést is: soha, egyetlen Leiner Laura könyvet sem olvastam el. Nem tudom, valahogy nem vonzott a Szent Johanna Gimi, a Bexi, vagy a Bábel. Mindig akadt más, sokkal inkább kedvemre való, és különben is, rég kinőttem a gimiből. Sok az emlékem abból az időből, és inkább nem kotrom elő őket, mert szegény édesanya nem akar egy csecsemőt vigasztalni, aki az ágyán sír (!) azért, mert a gimis éveit nem kapja vissza. Úgyhogy Bexi, Bábel, és SZJG: sounds good, doesn't work. Jogos a kérdés, hogy akkor ezt miért kezdtem el, hiszen alig tér el az írónő többi könyvétől, fülszöveg alapján legalábbis, és 23 leszek márciusban. Tehát a Leiner Laura vonal épp nem nekem való. Mégis ott motoszkált bennem valami, és sok időt töltök visszaemlékezéssel is, szóval a fülszöveg elolvasása után döntöttem: valahol el kell kezdeni. Ezzel a felkiáltással vágtam életem egyik - ha nem a legnagyobb - kalandjába. Azt pedig még nem is mondtam, hogy a könyv előtt két nappal mentem vissza oda 2,5 év után, ahova 6 évig jártam. Those will be the best memories...that would be the best therapy for me. 

Ismerkedésem a könyvvel nem indult zökkenőmentesen, de miután helyreraktam magamban a borító okozta káoszt, elkezdődött az igazi cirkusz. Fogalmam sincs, hogy az írók és írónők olvassák-e a kollegák műveit, mielőtt saját projektbe fognak, közösen összeülnek és ötletelnek, vagy mindenki a saját útján megy, de nekem az első pár mondat egy az egyben a Papírhercegnőre hajaz. Persze ez legyen a legkisebb problémám, hiszen ha van valami, amit imádok, akkor az a Royal - család. Aztán ahogy haladtam előre a cselekményben, szépen sorban jött a többi is. Így a közepe felé már úgy éreztem magam, mint aki még három könyvet tart a kezében: az Útvesztőt, a Harry Potter és a Tűz Serlegét, meg az Éhezők Viadalát, és hol az egyikből, hol a másikból olvas. Van itt minden az igazgatóiba behívatástól kezdve a kupán keresztül addig, hogy a nagyi ismeri és idézi az Éhezők Viadalát, (!) de tudjátok mit? Engem megfogott, és egyébként mindet imádom, szóval valahol örülök is ennek, akár így van, akár csak én vagyok túlzott rajongója az említett könyveknek és filmeknek. Szóval velem csak jól jár mindenki. És hogy miért emlegetem azt középiskolát az értékelés kezdete óta, ahova 6 évig jártam? Lássuk.

Tetszenek tudni, nem gondoltam volna, hogy egy könyv ennyi nevetést és bömöbölést kihoz belőlem, pedig ha valaki, akkor én vagyok az érzelmek hercegnője. Jaj már megint. Mindenre felkészültem nem, és azt hittem, érzelmileg nekem már nem tudnak újat mutatni. Ám itt nem pusztán csak arról van szó, hogy leül mellé az ember, és addig nem áll fel a fotelból, míg vége nincs, vagy a sztorit 4 másik olyan könyv is inspirálta, aminek a címeit kimondják előttem, és addig nem tűnök el, míg az őrületbe kergetek velük mindenkit. Ezekért alapból jár a könyvnek a 4 csillag, és innen már csak felfelé visz az út. Bár lehet, hogy megáll 4,5-nél, mert vannak benne ordító baklövések. De mindenképpen pozitívum, ha egy könyv az olvasó azon éveit meséli el, amikor a legboldogabb volt. Ráadásul a karakterekben megtaláltam azokat a vonásokat, amik ránk is jellemzőek voltak: akadt köztünk fizikás, történelmes, matekos, énekes, táncos, sportoló, színpadra született, nyelvtannáci  (amikor valaki mindenkit kijavít, a könyvben is használják - a szerk.) sosem tanul, mégis megússza, szépen néz és akkor ússza meg, meg persze "...akik (...) nehezebben kezelték azt, hogy (...) rajtuk múlik, miközben nem tudják, mi lesz a feladat, mikor lesz a feladat, meddig tart a feladat, és egyáltalán…" - most nyilvánosság elé tárom a titkomat: én voltam utóbbi. EVERY. SINGLE. DAY.   


Egyébként ezt a könyvet azért is adnám a kamaszok kezébe, mert elsősorban eléjük tart görbe tükröt, néha humoros, néha figyelemfelkeltő módon, és bőven kimaxolja azokat a témákat, amiket a szülő és az osztályfőnök próbál beléjük szuggerálni, felhívni rájuk a figyelmet, inkább kevesebb sikerrel. De korántsem a mindennapi problémákról beszélek, hanem mondjuk a lelki nyalánkságokról, érzelmekről, és főleg arról, mi a helyes, mi a helytelen. Előbbiről beszélgetni az alap, utóbbi meg erősen ajánlott, főleg azoknál a kamaszoknál, mint amilyen én is voltam. Arra kell őket bátorítani, ne szégyelljék elmondani, mi a helyzet - magamat alapul véve olyan lennék a gyerekem számára, mint egy iskolatárs, vagy barátnő - mert ha bennük marad, ott fogják hordozni, és ez később mindenre rá fogja nyomni a bélyeget. Nem vagyok anya, nem is leszek még egy darabig, de tudom, hogy működnek a mai kamaszok, hiszen két évvel ezelőttig én is az voltam, az egyetemen szakemberek voltak az oktatóim. Nos, miután felhívtam szíves figyelmüket a könyv értékeire, rátérek a morális kérdésekre, a humorra, és a karakterekre.

Nemsokára kimegy a fejemből, amit meg akartam említeni, szóval elsőként a szlengről és a humorról beszélek. Bár bőven benne vagyok abban a korban, amikor még tudom, mit jelent hogy "belaggolt" a telefonom, ismerem a Stream, a Live, vagy a boomerang fotó kifejezéseket, használom az Instát és a többit, ettől függetlenül azoknak is bátran ajánlom a könyvet, akik kevésbé mozognak benne otthonosan. Vagy kérdezzenek rá a fiataloknál. :) Tetszik, nem tetszik, világunk erre halad, és valaki vagy tartja a tempót, vagy that's all, folks. Egyébként ez érdekes téma, szóval ha valakinek van ezzel kapcsolatban véleménye, írja le. Szuper stílusú a könyv, és amiben legjobban kiemelkedik, az a fent említett humor. Nem tudom, akkor feküdtem-e a röhögéstől jobban, amikor kommenteltek a posztok alá, mert nálunk ugyanígy reagáltak volna a diákok, mert az igazgató ennyire jó arc és így kezeli, vagy mert a sorok összefoglalják a kamaszokat. Lehet rajta sírni, nevetni, de mi se viselkedtünk másképp, pedig az iskola "krémjéhez" tartoztunk. Egy helyen csalódtam: amikor senki nem ment el arra az elbúcsúzásra, de szerintem én akkor hazamegyek és odaszúrok, hogy köszönjük azoknak, akik eljöttek. :)

„Nekem van eladó műanyag kupám.”
„Kocsis hogy tolja az élőket, beszarás.”
„Van a sulinknak kiválósága? LOOOOL.”
„Sikerült! Leiratkoztam a suli oldaláról!!!”
„Ezek hova mennek? Ménemalszanak? He?”
„Nézzétek már Titanilla tanárnő seggét! 10/10”
„Má’ megint mi van ezzel az éjhezők vijadalával?”
„Ezek most számháborúzni fognak, vagy mi a szar?”
„Akkor senkinek nem kell a műanyag kupám? Eladó.”
„Hogy lehet letiltani a sulit, nyár van, hagyjanak már.”
„Takács Titanilla történelem-tanárnő… Ennyi t betűt bakker”

Mint mindig, most is leírom a kezdőpontot, aztán majd eldöntitek, mi legyen tovább. Bízom benne, hogy legalább akkora élvezettel faljátok majd a sorokat, ahogy én. A kezdés hasonlít a Papírhercegnőre, hiszen a főhősnőt behívatják az igazgatóiba. De mivel Hannának életében nem volt dolga az igazgatóiban, kissé megszeppenve várja a fejleményeket, amikre hamar fény derül, és az új helyzet nem csak az ő életét változtatja meg, hanem még sok mindenki másét is. Azért nem semmi egy hasonló dolog, akárhogy is nézzük, és nagyon szívesen vállalkoztam volna rá a többiekkel, bár fogalmam sincs, mi alapján válogatnának be. Kitűnő voltam humán tárgyakból, just for fun. Ám amik az egészben a maradandó élményt okozzák, azok a karakterek. Számomra Hanna olyan volt, mint egy barátnő. Roppant tüneményes - apu kezéből kiveszi a zsömlét, és ad neki egy abonett szendvicset, meg hasonlók, böáá - matekzseni, és ez némileg korlátozná is a szókincsünket, de ettől függetlenül minden kamasznak olyan lojális, aranyos barátnőt kívánok, mint ő. Bár neki is megvannak a saját démonjai. Aztán itt ez a Kornél nevű tag... 


...aki után a nyálamat csorgattam anno 3 éven keresztül, mert ez a típus volt álmaim non - plus ultrája, és persze volt is a suliban olyan fiú, aki erősen hajazott Kornélra, nevezetesen az osztálytársaim között. De ez maradjon hadititok. Csss. Szóval ez a srác...le kellene írnom a leírhatatlant. Hatásos a belépője (na igen, itt feküdtem ki újra a röhögéstől) iszonyú aranyos, és ugyanazokat a köröket szerencsétlenkedi végig, amiket a kollegái a valóságban. Ifjú hölgyek, tessenek a próbálkozást észrevenni és értékelni! :) Ennek a srácnak sikerült, ami régóta egyik könyves karakternek sem - eljutott a szívemig. Eléggé kiszámítható minden lépése, legalábbis amit tippeltem előre, az mind bejött. Mind. Viszont lehetett volna kicsit több dolgot említeni róla, mert így nem tudtam meg a teljes nevét, a címét, és a telefonszámát sem. De ahogy egyik aranyos bloggertársam, Veronika is említi, ez az egész öt nap alatt történik, és így már az is csoda, hogy egyáltalán maradt idő másra azon kívül, hogy Katniss Cato elől fut, Peeta után kajtat, és csúnyán néz a kamerába. De remélem, a következő kötetben az írónő javít a soron, mert nagyon várom a fejleményeket a Kapitóliumból. Hiába, javíthatatlan vagyok.

Elérkeztünk ahhoz a részhez, amiről nehezen lehet beszélni, ám megkerülhetetlen: a morális kérdésekhez. Aki szemfüles, alul, az extra részben is felfedezheti a tanulságokat, én se írok semmit csak a magam szórakoztatására. Hogy a könyv főleg középiskolásoknak szól (más is bőven profitálhat belőle, csak a középiskolát váltsa át arra, amiben van. Szóval értitek.) a tanulságok bizonyítják legjobban: egyrészt fontos a pillanat megélése, az idő kihasználása. Míg benne van az ember, nem veszi észre, de minden nappal kevesebb az ideje, és még azt a kevés időt is elszúrja például azzal, hogy nem figyel arra, ami fontos. Vagy nem áll meg egy pillanatra, és néz az égre. Vagy állandóan nyakig van a telefonban, mert azt hiszi, a facebook, és az ott levő 5000 "barát" segíteni fog, ha baj van. Tessék kilépni a komfortzónából, és élni, amíg van rá lehetőség.

A másik tanulság, és ez mindenkire érvényes, kortól függetlenül: nem biztos, hogy aki barátként közeledik, és barátként könyvelik el, az is marad örökké. Nehéz erről beszélni, hiszen pontosan tudom, mit akarok, de mégis alig jönnek a szavak. Szóval azt a karaktert, akit barátként könyveltek el, és a vége felé konkrétan hátba szúrt mindenkit, valahol meg lehet érteni. De mielőtt szégyenemben el kellene bujdokolnom - mert ki az a számító, aljas csúszómászó, aki csöpp megértést lát abban, ha valaki hátba szúrja a társát - gyorsan elárulom, hogy ez színtiszta pszichológia. Ugyanis az ember...legsötétebb bugyraiban akad egy tulajdonság, amit versenyszellemnek hívnak, és ilyenkor mindennél fontosabb lesz a "vagy ők, vagy én" című történet. Igen, még a barátoknál is fontosabb. Viszont az a szomorú és súlyosbító körülmény, hogy utána a karakter még oda is ment "nyalni", hogy ő persze segített volna, csak...és akkor lesz az emberből teljes értékű ember és akkor lesz az életének célja, ha ezekben a szituációban megtanul helyesen dönteni, és a jó útra lépni. A címbe is azért írtam, amit. De hogy jobban nehezítsek a milliót érő döntésen, hozzáteszem, hogy a barátotok, akiért tűzbe nyúlnátok, azzal a karakterrel tart, aki titeket hátba szúrt, mert érzi, hogy hogy kedvelik, és végre talált valakit, aki neki is a barátja lehet. Mit tennétek ti ilyen helyzetben, és mit gondoltok, mit tennék én? 


Akadnak azonban olyan részei is a könyvnek, amiken azóta sem tudok felülkerekedni, de ezt betudom annak, hogy a 23 évemmel valószínűleg kezdek a mai generációból kiöregedni. Megértem például a főszereplőt, hogy az történt vele, ami, és apura állandóan vigyázni kell, de ennyire véresen komolyan nem kell venni semmit. Már ott tartottam, hogy szólok: ideje felkeresni egy pszichológust a leányzónak. Hány éves is? Ja igen, középiskolás, mégis úgy viselkedik, mint egy 60 éves, aki már csak a macskáival - és azzal a nyomorult abonett kenyérrel - akar közelebbi kapcsolatot fenntartani. Élni kell - ésszel - társaságba, barátok közé járni, a múltat pedig lezárni, mert különben egész életében hordani fogja a súlyt, és mire rájön, hogy hoppá - jönnek a szürke hétköznapok, az élet, és minden úgy eltűnik, mint Petőfi a ködben. Azt sem értem, hogy ha az iskolát beválogatják egy ORSZÁGOS versenyre, akkor ott nem valamiféle ujjongásnak kellene lenni ahelyett, hogy majdnem odahánynak az igazgatóiba, és igyekeznek a Kisjézust is lehazudni az égből, hogy kimentsék magukat? Ha visszagondolok, nekünk előbbi lett volna az első reakciónk, és SENKIT nem érdekel, hogy hanyadikként megyünk haza. Ott voltunk, megéltük, mehet a blogba. Kész. Ja, és ha jóarc szervező akarok lenni, tényleg nem ejtek ki senkit legalább az első pár napban, mert NEM a verseny a legfontosabb. 

Aztán ott van még a nagyi, aki Instán és Facebookon KUTAT, és jelölget random, 15 - 16 éves srácokat. Haladjunk a korral, szerintem is, és a 60 éves Madonnának is 25 éves fiúja van - de valahol ez ööö...perverz. Ha édesanyám (nem a nagyim, az édesanyám!) csinálná ezt, elbujdosnék szégyenemben. Én úgy hiszem - legalábbis ha szülő fejjel gondolkodnék - hogy bőven ráérek akkor, ha férjhez megy a lányom. Jelölgetni a lányom csapattársait (?) és kutakodni elég creepy, egy vadidegennél megtenni ezt pedig szerintem kicsit szenilis dolog. Az a helyes fiú meg...kutakodás helyett várjuk meg, míg a lány szóba hozza. Nyilván nem börtöntöltelék a srác, úgyhogy eleve nem kell félni. A lány említeni fogja a maga bájos módján, szóvirágokkal - ha nem meri szemtől szemben - esetleg félve, hogy mit fogok mondani. Akkor bátorítani kell. Szóval ez a rész nem igazán tetszett. Aztán muszáj még említést tennem az igazgatóról, és Titanilla tanárnőről is. Tudom, hogy mellék - mellék szereplők, de érdemes őket is megnézni. Tudjátok, mi az a kapuzárási pánik? Amikor a vén kecske is megnyalja a sót, khm. Ebben az esetben pedig az, amit az igazgató csinált az élőzésekkel, bejelentkezésekkel. Öregedjünk meg szépen, méltósággal, ne így. Persze sokkal jobb arc, mint némelyik begyepesedett iskolaigazgató a valóságban, és "mindenkinek ilyen iskolavezetőt" címen tüntetnék is, de mégis. Néha sok.   

Titanilla pedig...hát, szívesen megkérdezném, hogy mivel - az ikrei, vagy a lökhárítója alapján - került be az iskolába, mert ésszel nem, ez biztos. Eddig sem szerettem a szőke, ostoba tyúkokat, egyrészt mert szégyent hoznak a fajtámra (szőke vagyok, és sok mindent tudok, szívesen tanulok) másrészt aki látta a Doktor Szöszit és a High School Musicalt, sejtheti, hogy a karakter miből lett összegyúrva. Hányinger.  Vannak a könyvben ordító klisék, például az, hogy öt napig tart a tábor, de a srác és a lány a harmadik nap végén már egymással vált baktériumokat az esőben (hehehe, ez itt a nevetés helye) az állandó telefonozás - legszívesebben hókon nyomtam volna némelyiket: ohohó, ez egy tábor, itt ismerkedni kell(ene.) És van itt még valami, amire gondolni kell, de kamaszként még nem nyilvánvaló: mi lesz, ha vége? Mi lesz, ha visszatérünk az iskolákba, de a tábor alatt beleszerettem a srácba? Egynyári kapcsolat, persze, ami véget ér, ha elindult a busz. 


Ahogy az értékelés elején is említettem, nem olvastam még LL könyvet, de kezdésnek ez kitűnő volt. Az Ég Veled remek ifjúsági könyv, komoly mondanivalóval, és persze szerethető meg címeres ökörként viselkedő karakterekkel. Izgatottan várom a következő részt, kíváncsi vagyok, mi tervez az írónő a 100. nagy mészárlásra. :) 

Végső értékelésem


Értékelő extra
Everglow tanácsai középiskolásoknak

 
Mivel a sorozat középiskolásokra és az őket körülvevő világra épít, én is úgy döntöttem, a mai extrában  megosztok velük néhány olyan dolgot, amik felnőttként evidensek, de évekkel ezelőtt még nekem is falra hányt borsó volt. Persze eszetekbe se jusson véresen komolyan venni, meg amúgy se vagyok világfájdalmas vénasszony, aki a macskáival él, és tanácsokat osztogat...egyszerűen vannak dolgok, amikre az ember későn döbben rá, és érzi, milyen súlya van az elpazarolt perceknek. Amikor nem tudja az időt visszatekerni.

A középiskola iszonyú jó hely, akkor is, ha nem úgy érzed, és felgyújtanád az egészet. Egyrészt van osztályfőnököd, aki mindent alád tesz. Az egyetemen és az életben senkid sem lesz, aki segít, legfeljebb a szobatársad vagy a kollégáid, és egyszer fognak elmondani mindent. Nem hallottad? Nem voltál ott? Figyelmetlen vagy? Így jártál. Saját magadnak kell majd kifizetni a díjakat, regisztrálni, kurzust, vizsgát felvenni online rendszeren keresztül, és minden mást is te fogsz intézni. Egyedül. Szóval önállóság. Ezen felül van helyed, ahova minden nap eljárhatsz, és nem kell azon izgulnod, hogy most akkor melyik városba is kell költözni a munka miatt, hogy új életet kéne kezdeni, és azt az új életet miből lehetne finanszírozni. Vagy a megkeresett pénzed felét nem kell-e azonnal kiperkálni a főbérlőnek, és a maradék pénz legfeljebb némi összeaszalódott virslire elég. 

Ha azt hiszed, a tanárod szigorú és kitol veled, addig örülj, míg nem találkozol egyetemi oktatókkal, és a főnököddel. Ugyanis míg előbbi elnézi az első, a második, és általában a harmadik botlást is, utóbbiak nem fogják. Egyetemen bukó, ha nem az elvárt szinten teljesítesz, a munkahelyről pedig repülsz az első hiba után, mert bőven van másik jelentkező, aki jobban meg tudja csinálni. Szóval tessék összeszorítani az állkapcsot, és tűrni, mert egyre csak nehezebb lesz. Ne felejtsd el a rendszeres tanulást, mert később még bánni fogod, ha nem kezdted el időben. A tanárok tudják, kit kell megszorongatni, mert úgy érzik, az illető nem készül eléggé. Lepd meg őket, és békén hagynak. Ha pedig neked jól megy, akkor segíts annak, akinek szüksége van rá. Maradj szerény, becsületes, ismerd el mások munkáját, és ugyanezeket fogod visszakapni. Talán nem kell mondanom, hogy míg a hiszti, az ármánykodás jól mutatott a High School Musical-ben, addig a valóságban annyit fogsz vele elérni, hogy előbb - utóbb lehajítanak az emeletről.


A középiskolai évek eltelnek, és sírni fogsz, ha vége, szóval ne hisztizz, hanem...élj. Nézz fel a telefonból a szünetben, mert különben sok, értékes percet elpazarolsz. Fogd karon a barátnődet, és sétáljatok egyet az aula körül. Hidd el, fel fog tűnni valakinek, ha nem a telefonban van az orrod állandóan, és legalább megpróbálsz egy mosolyt magadra erőltetni. Ne félj mosolyogni, mert anélkül nem lesz olyan jó napod, mint nekem az áruházban: elmosolyodtam, és pont elkapta egy fiú. Plusz viszonzást is kaptam. Legyetek bátrak, keressetek más osztályokból is barátokat, mert a félelem csak arra vár, hogy győzzön. Tudom, nehéz, de...sokszor nem kell erőlködni (nem is szabad) hogy a felsősök, vagy valaki észrevegyen. Én is csak sétálgattam, és aznap délután az egyik felsőssel mentem hazafelé, de azóta is barátok vagyunk, pedig 2,5 év telt el.

Aki azt mondja, az érettségi nehéz, annak hinni kell. (Abban az esetben, ha az illető az évek során úgy nézett a füzetre, mint egy UFO-ra, és és előtte egy nappal kérte el a tételeket. Akkor nehéz. Egyébként nem.) Írásbelire érdemes átlapozni az atlaszt, a függvényt, nehogy ott kelljen bogarászni. Idegen nyelvből meg nem tudok nyilatkozni, mert angol előkészítőbe jártam, és 2 évvel az érettségi előtt tettem le a középszintűt. Ja igen, a kezdőmondat...nem az érettségi lesz a legnehezebb. Reklamálni csak akkor lehet, ha majd egy terem közepén tartotok előadást úgy, hogy a vetítőn 15 kulcsszó van, és 100-an várják, hogy mit fogtok mondani. Vagy szakdolgozat védésnél. Vagy államvizsgán. Vagy állásinterjún. Kérdés van?


Nem az érettségi lesz a legnehezebb az életedben. Lehet, hogy közületek valaki éppen ennek a cikknek az olvasása közben is az érettségi tételeket nézegeti, és azon jajveszékel, hogy mi lesz ott velem, miért én, oda fogok hányni a terembe a szóbelin, miért én vagyok a legelső, stb - stb. Jó, persze, ez az élet egyik első kihívása, és meghatározza a továbbiakat is. DE. Ahogy az érettségit viszitek - nem mindegy, hogy valaki odahány az idegességtől, és Vidorból Kukába megy át, vagy szépen tanul, és semmi gond nincs (utóbbi lesz, believe me.) - az fog kísérni titeket végig. Szóval csak okosan. Aki ideges, szedjen MagneB 6-ot, mert attól azt is elfelejti, hol van, nem hogy még idegeskedjen. 

Az osztálytársak a második családtagok. Jó tudom, ez a lista legblamább pontja, hiszen én sem szerettem mindenkit az osztályból, sőt. De akiket igen, azokkal iszonyú jókat lehetett nevetni, együtt bénázni a folyosón, vagy ha az kellett, mertem segítséget kérni. Menjetek kávézni, kirándulni, kerti partit rendezni, és tartsatok össze, mint egy család. Lesz könny bőven, amikor eljön a szalagavató, a tánc és a búcsúzás év végén, addig pedig használjátok ki az időt, az osztálytársak között is keressétek a hozzátok hasonlóakat, nyomuljatok, beszélgessetek, álljatok sorba a büfénél, kopogjatok együtt a tanári ajtaján, aztán engedjétek gálánsan előre a másikat: "te mondd, hogy rablótámadás, a te hangod mélyebb" - a dilinyós egyformákból lesznek az örök barátok. És tessék megérteni, az élet nem olyan, mint amilyennek néha várja az ember. A középiskola után mindenki szétszóródik, és törvényszerű, hogy nem találkoztok minden nap. Szóval az időt, amit kaptál azon a jó helyen, becsüld meg. Nem véletlen semmi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése