2018. február 10.

# everglow # kötelező

Szösszenetek: "Ezt a 6 könyvet minden suliban kötelező olvasmánnyá tenném" - Reflexió a Sorok Között cikkére



Nagyon érdekes írással találkoztam a Sorok Között Blog oldalán, amiben a kötelező olvasmányokról volt szó. Szerintem ez az A téma, amit minden évben előhúznak afféle "adu ász" elemként, mindenkinek akad ezzel kapcsolatban valamilyen - inkább negatív - emléke, egy blogger számára pedig megkerülhetetlen a vélemény formálás. Korábban már készítettem a témában hasonló cikket, és az is viszonylag nagy visszhangot kapott, azonban most a blogon olvasottakra is szeretnék reagálni: a cikk, illetve a blog írója, Tibi 6 olyan könyvet is választott, amiket szerinte az iskolákban érdemes lenne a kötelező olvasmányok listájára tenni. Ám Tibi sem akárhonnan kapta az ihletet, hiszen az eredeti ötlet az IBBY (Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) magyar részlegéről, a HUBBY-ról származik, ők kérdeztek meg szakértőket arról, hogy: 1.) Mire való a kötelező olvasmány, és 2.) ajánljanak különböző korosztályoknak egy-egy olyan kortárs külföldi vagy magyar könyvet, ami szerintük igazán jó könyv, és amit kár lenne lehagyni az olvasmánylistákról. Úgy gondoltam, ezzel kapcsolatban értékelem Tibi néhány választását, én is hozzáteszem a témához a véleményemet, aztán a feladatot továbbadom néhány másik bloggernek.  

Nehéz olyan témában bármit írni, ami ennyire sokrétű, mindenkinek különböző a véleménye róla, én pedig az egyik szívügyemnek tartom, hiszen az olvasást az anyatejjel szívtam magamba. De valamit tisztázzunk: mindig is kevesebb bajom volt a kötelezőkkel, mint a kortársaimnak, valószínűleg az előbb említett dolog miatt. Nekem mindegy volt, hogy mi van a kezemben, csak adjanak valamit, ami lapozható. Ez később, az általános iskolában csak erősödött: míg a többiek lapultak, mint az a bizonyos a fűben - amikor olvasónaplókat kértek, vagy össze kellett foglalni a könyv lényegét - én állandóan színötössel vágtattam haza. De mi a helyzet azokkal a gyerekekkel, akiknek nem megy könnyen, és nem találnak sikerélményt az olvasásban, mert olyanokat adnak a kezükbe kötelező címén, amitől én 23 éves fejjel a falnak megyek?

Persze hogy egy 7. - 8. osztályosnak nem lesz sikerélménye az Aranyembertől, vagy az Egri Csillagoktól, mert a felét nem is érti, és persze úgy gondolja, ő a hülye - bizony, fel kellene fogni, mert jövő héten dolgozat X és Y oldalból, de csak akkor kapsz jó jegyet, és bizonyítasz, ha visszaböfögöd a könyv 300 oldalát, meg nagy nehezen kiszótárazod a másik 300 oldalt is - mert egyszerűen nem akar sikerülni. Innen pedig már csak egy lépés, hogy többet könyvet se vegyen a kezébe, mert azt hiszi, mindegyik ilyen nehéz, és mivel egy betűnél többet nem olvasott el, míg a személyisége formálható volt, felnőtt korára manipulálható birka lett belőle. Egyébként nehéz egy gyerekkel megutáltatni az olvasást, ha sikeresnek ÉRZI magát benne, ám a 100 - 150 éve változatlan kötelező olvasmányok, és egyáltalán a "kötelező" szó nem a sikert sugallják a gyerek számára.   

Ha meg kellene újítani ezt az egészet, akkor forró szívvel ajánlanám elsőként a "kötelező" szó eltörlését, aztán olyan könyveket lenne érdemes keresni, amiket nem éreznek tehernek, amit közösen választanak ki, utána megbeszélik a dolgokat. Szülő. Oktató. Felelősség. Különben pedig - ha megengedtek egy személyes dolgot - annak idején én voltam az, aki rávette a többieket az Éhezők Viadalára. Elolvastam, hát tovább adtam, mennyire tetszett. Aztán egyik nap jött az osztálytársam, hogy ez neki mennyire tetszett, és onnantól kezdve beszéltünk róla, együtt nyomultunk a témában. Szóval ami tetszik az egyiknek, tovább fogja adni a többinek. Ha pedig az olvasás átmegy kötelezőbe, az baj, ugyanis a könyv az egyik mentsvára annak, hogy a gyerekek képzelete, gondolkodása pöttöm koruktól szárnyaljon, és eszemben sincs magyarázkodni, ez később miért lesz jó.  


Btw, az irodalom szeretete engem mindig átsegített azokon a kötelezőkön, amiket kértek: egyszer elolvastam, megkaptam érte az ötösömet, aztán elhajítottam őket a francba. Ugyanis semmit sem utálok jobban, mint parancsra olvasni, de mivel - jobb esetben - kötelességtudó a gyerek, szégyelli magát órán, ha úgy ül, mint a sült hal. Rosszabb esetben átszenvedi magát rajta, és többet eszébe sem jut könyvet olvasni. Halványan emlékszem még az Egri Csillagokra, az Aranyemberre, vagy a Kőszívűre, középiskolában pedig az Odüsszeiára, vagy az Oidipusz Királyra, de még így az emlékek távlatából ezek finoman szólva se azok a könyvek, amiket jó szívvel ajánlanék a gyerekemnek, és én is csak azért vettem kézbe őket, mert kötelességtudó voltam, sikereim voltak, és amúgy is imádtam olvasni. Az, hogy a 145 éves Aranyemberrel, vagy a 116 éves Egri Csillagokkal kicsit sem fognak boldogulni, sőt, nem boldogulnak már most sem,  olyan irány, ami katasztrófához vezet. Sőt, továbbmegyek: biztos, hogy jó ötlet a gyerekkel megszerettetni az olvasást úgy, hogy a középiskola első irodalomóráján egy Kr.e. VIII. században  (!) készült könyvet kell olvasni, olvasónaplót írni róla, és persze abból lesz majd az érettségi tétel is?  No offense, még mindig Jókait és Gárdonyit tartom a két legnagyobb magyar írónak, és Homérosz is kétségtelenül ad értékeket, csak...nem azoknak, akiknek most kell ezeket végigszenvedni. Minden könyvnek megvan a maga közönsége, és ezek nem feltétlen az általános, ill. a középiskola első osztályainak valók.

"Szinte közhelyszámba megy, hogy az iskolai kötelező olvasmány-lista fölött igencsak eljárt az idő. Persze tisztában vagyunk vele, mit jelent az, hogy egy mű „klasszikus”, mégis elég beszédes, hogy a mostani, egészen másképp gondolkodó, és más világban élő "digitális" gyerekekkel ugyanazokat a műveket dolgozzák fel magyar órán, mint harminc évvel ezelőtt a szüleikkel. Vagy a nagyszülőkkel. (...) A kötelező olvasmányok közül annak idején nyilván egyeseket szerettük, másokat meg nem, ez egyéni ízlés kérdése. Az azonban már közel sem az ízlésről szól, ha például a gyerekekkel, kiskamaszokkal nem nekik szóló könyvet olvastatnak, abból kiindulva, hogy ha a kortársaik szerepelnek benne, akkor nyilván nekik szól. (...) Egy könyv által az ember több és jobb lesz, illetve fontos, hogy értéket, izgalmat közvetítsen annak, aki olvassa. Ha kötelező olvasmány, akkor érdemes lenne a következőket átgondolni: Ne „lúzerirodalom” legyen, azaz ne a szegény ember, illetve a gyerekének szenvedéseiről szóljon, valamiféleképpen komfortos legyen a mai gyerekeknek, tehát azon kívül, hogy megszólítva érzik magukat, jó érzés legyen beleképzelni magukat – vagyis örömmel olvassák. Nem utolsósorban pedig ne feltétlenül fiúkról szóljon fiúknak, hanem lányok és nők is szerepeljenek benne, akik előreviszik a történet fonalát, és nem csak etetik, illetve ápolják a cselekvésben megfáradt férfiakat."  

Az eredeti írásban, a HUBBY blogon feltett másik kérdés az volt, hogy mire való a kötelező olvasmány. Nos, röviden és tömören összefoglalva a véleményemet: semmire, azon kívül, hogy azokkal is egy életre megutáltatják az olvasást, akik nem valami földönkívüliként kezelik a könyveket, és akkor még nem beszéltem azokról, akik alapból úgy kerülik az olvasást, mint a pestist. Örök vita ez, ráadásul a magyar közoktatás is szilárdan kitart a 100 - 150 éves kötelezők mellett, semmint hogy elismerje: "haverok és haverinák, ez így nem jó irány, kellene valami változtatás, mert a könyv lassan kihaló állatfaj lesz." Ahogy említettem, eszemben sincs kétségbe vonni azt, hogy a nagyok könyvei a magyarság alappillérei, óvni kell a közös kincset, az általános műveltség pedig mindig általános műveltség marad, és ebbe beletartozik az, hogy tudják rólam: igen, belelapoztam az Aranyemberbe, és ismerem az írót.

Előbbi gondolatmenetet követve: nem kell feltétlen a régieknek kihullani. Csak...előtérbe kell mást helyezni. Olyanokat, amiktől nem fogják undorodva elhajítani a könyveket. Az sem kifogás, hogy az a szegény fószer annyit fáradt vele, és akkor tiszteljük már meg annyival, hogy a halála után csak 200 évvel tesszük vitrinbe, amit írt, és változtatunk a kötelezőkön, addig meg jó lesz az mindenkinek. Nem. Szakmai berkekben is egyre inkább az az elfogadott nézet, hogy bár remekművekről van szó, többségük egyre inkább elavult, és nem életszerű. Ja, az olvasónaplókat - az enyémet még én csináltam - a többieknek pedig már akkor is a szülők, vagy a testvérek készítették el. Nem viccelek. De  valahol mélyen megértem ezt a húzást. A nyári szünetet pedig nem arra találták ki, hogy kötelezőt kelljen olvasni. Ha év közben nem sikerült, az sajnálatos, de ezt ne a gyerekeken verjék el. Ha érdekli, el fogja olvasni magától is. Azonban amikor a gyerek nem mutat érdeklődést egy könyv iránt, konkrétan sír, mert nem érti...nos, akkor azt a könyvet szépen le kell tenni, és többet felé sem nézni. Annak, amikor valaki önmaga fedezi fel a könyv értékeit, óriási jelentősége van, és erre a saját életemből is tudok példát hozni.


Gimnáziumba jártam, de félidőben osztályt kellett váltanom, így öt helyett hat évig volt szerencsém a középiskolához. A második osztályfőnököm "literature - lover" volt, hivatásának tekintette az angol, illetve a magyar irodalmat, és erre nevelte a diákjait is. Volt, aki mindent elengedett a füle mellett, más meg...komolyan vette a szót, elolvasta, ami megtetszett neki a sok ajánlásból, és rátalált az életére, méghozzá úgy, hogy nem kértek visszaböfögést, dolgozatokat, esszét, csak ennyit: írd le a véleményedet a könyvről. Egy évvel korábban Everglow sorozatban kapta az egyeseket egy idióta, 400 évvel azelőtt élt fickó miatt, és pokolra küldte őt a hülye kalmárjával együtt. Aztán elolvasta a Rómeó és Júliát, és onnantól kezdve le sem tudott szállni a témáról. Újraolvasta a Velencei Kalmárt, és rájött, hogy megtalálta a Bölcsek Kövét. Szóval ennyit ér egy remek tanár, és az, ha valaki a saját útját (is) követi. Azt is napra pontosan meg tudom mondani, mikor lett belőlem az, aki vagyok: amikor a második Bölcsek Kövét megtaláltam, az Ember Tragédiájában. Nem értettem elsőre, másodjára, de még harmadjára se, miről van szó. De amikor már ötödjére próbáltam felfogni, és olyan dühös voltam, hogy csak azért se akartam otthagyni, megértettem, és...tudjátok, a siker érzése, hogy egyedül voltam rá képes. Olyan értékeket találtam benne, ami azóta is kísér, és ez lenne a kötelezők célja. Szomorú, hogy a valóságban ez inkább "sounds good, doesn't work" formában létezik.

„A két hölgy e megszabadítást nem kevesebb hálával fogadta, mint aminővel Andromeda fogadta Perszeusz segélyét, s amint e rettenetes fegyintézetből kiszabadíták őket, s átszállították most már szolgálatkésszé, beszédessé, nyájassá vált kalauzok egy kényelmes, tágas és tiszta első osztályú kupéba, az ellentétek szerencsés kombinációja folytán még e semmi jelentékenységet nem ígérő helyzetben is megtalálták bizonyos nemét az érdekességnek.” - Megvan ennek a bukéja, ha az ember irodalmár, esztéta vagy nyelvbúvár, ha azonban akcióra, és átélhető érzelmekre éhes kiskamasz, teljes joggal kap kiütést egy olyan könyvtől, aminek a lapjairól ilyen mondatszörnyek pislognak rá."-    

Szó se róla, én most még félkómásan is felfogtam elsőre ezt a 6 soros (!!!) rémet, ezt a förtelmes, érthetetlen szóáradatot. Ám általánosban ezek jelentették éjszakáim rémálmait úgy, hogy kitűnő voltam. De árulja már el valaki, ki a fene az az Androméda? Sirius Black nővére, tudom, de ezen kívül? Miért akart ez az Androméda segélyt kérni Perszelusztól - nesze neked Magyarország, már Andromédának is kölcsönt kell kanyizni - és milyen nő az Aminő? Aminó(sav) testvére, javított kiadásban? Miért olvastam Perszeluszt Perszeusz helyett? Szép kis beszámoló lett volna belőle irodalmon. "Nem a nyelv az, ami Jókait hozzáférhetetlenné teszi a mai olvasó számára, hanem inkább az a világ- és emberfelfogás, amely már a maga idejében sem számított haladónak. (...) Ha azt szeretnénk, hogy olvassanak a gyerekeink, akkor ne szerzők, életrajzi adatok és definíciók bemagolását várjuk, hanem nyújtsunk valódi szövegélményt, amiről véleményük lehet, gondolkodásra készteti őket, amit átfogalmazhatnak, továbbírhatnak, kritizálhatnak is."


De mi a valódi baj a magyartanítással és a kötelezőkkel?

Nem próbálnak olvasóvá nevelni. Az iskola az egyetlen intézmény, ahol többé-kevésbé lehet(ne) hatni arra, hogy mindenki egyenlő esélyekkel induljon a művelődésben, függetlenül attól, hogy a gyerek látott-e élő embert könyvet olvasni, vagy legalább egy könyvet a polcon. A diákok jelentős százaléka ugyanis nem olyan családból érkezik, ahol az egyetemet végzett szülők szabadidejükben imádnak olvasni, és ezzel példát mutatnának a gyerekeknek is. (Legalább emiatt nem kell majd a gyerekemnek aggódnia - a szerk.) Egy ideális magyar tanterv, ideális magyartanárokkal a családi háttértől függetlenül meg tudná adni a kitörés lehetőségét, és ha nyilván nem is változtathatná varázsütésre olvasóvá az egész országot, de csökkenthetné azok számát, akik nem olvasnak. Ehhez képest a felső tagozatos vagy kisgimnáziumi tanterv nem biztosít elsőbbséget az olvasásra nevelésnek, az olvasás megszerettetésének. Márpedig ebben az iskolaszakaszban ez a legfontosabb feladat. (...) A PISA-vizsgálatokhoz hasonló, kétévenként ismétlődő és minden tanulóra kiterjedő hazai kompetenciamérések azt bizonyítják, hogy a szövegértés ebben a kritikus szakaszban, főleg a hatodik évfolyamtól kezd romlani. Tehát oda kellene figyelni, hogy a magyartanítás olvasásra ösztönözzön. 


A kronologikus oktatás. "Ha olvasóvá akarjuk nevelni a gyerekeket, szakítanunk kell az időrendi oktatás kizárólagosságával, és változtatni kellene a tananyag kiválasztásának és elrendezésének elvein. Nem szerencsés pl. Ady Endrét már nyolcadikban is tanítani: amitől ő Ady, az abban a korban még nem jön át." - Pedig valamelyest már ekkor megjelenik a tantervekben és a tankönyvekben az irodalomtörténet, a kronológia: hetedikben a felvilágosodással és a reformkorral, nyolcadikban a nyugatosokkal és a 20. század közepének irodalmával. A nagygimnázium első éveiben is sokkal hatékonyabb lenne a művekben ábrázolt problémák, témák – a felnőtté válás, a beilleszkedés-normák és normaszegések, bűn, szerelem, Isten, sziget, utazás, kívülállók-csavargók stb. – és bizonyos poétikai szempontok mentén csoportosítani az olvasmányokat, nem pedig aszerint, hogy melyik mű mikor keletkezett. (...) 

El kell fogadni azt is, hogy egy kilencedikes diák nem érti mondjuk az Iliász első pár száz sorát, még a Radnótiban, a rangsorok szerint az ország egyik legjobb iskolájában sem. „Ráadásul tizenöt éves koráig az ember történeteket akar olvasni; nagyon ritka az olyan tizenhárom éves, aki a lírai önfeltárulkozásokat szereti” – vélik a szakemberek. Csakhogy a tanterv szerint ennyi idős korban a kronológia szerint az antikvitás és a középkor irodalma következik, ebből a korszakból meg nemigen lehet regényeket tanítani, mert azok örökre elrettentenék még a korosztály leglelkesebb olvasóit is. Ezzel szemben jó lenne a kisebbeknek huszadik századi vagy kortárs ifjúsági regényeket is mutatni, mert ezeknek a nyelvi világa alkalmas arra, hogy ebben a kritikusan fontos időszakban fejlődjön a diákok szövegértési képessége. 


Mindent, de mindent meg akarnak tanítani. "A magyartanítás úgy működik, mintha a matektanárok a tudomány egészét akarnák redukálva átadni legkésőbb nyolcadikig: egy kicsit még a deriválásból és az integrálásból is. De a matekban ezzel szemben azt tanítják, amire az előző tudásanyag révén már felkészítették a diákokat, mert ott a tananyag szervezésének nagyon helyesen megvan az életkori és pedagógiai logikája, míg a magyartanítás a teljes irodalom átadására törekszik. A testnevelésben sem jut eszébe senkinek, hogy hülye a gyerek, amiért eleinte még alacsonyabbra teszik számára a lécet, egyszerűen csak mindenki elfogadja, hogy átsétálna alatta, mert még kisebb."

A rendszer miatt semminél nem lehet elidőzni. "Ha valamit igazán mélyen meg akarunk tanítani, annak az az ára, hogy valami mást ki kell hagynunk.” - Az oktatáspolitika alapvető tévedése, hogy nem adja meg a szabadságot a tanárnak, hogy eldönthesse, milyen osztálynak mit tanítson. Ha ez a szabadság szóba kerül, rögtön felmerül, hogy akkor lenne, aki kihagyná Aranyt vagy Petőfit, és csak kortárs lektűrt tanítana. (...) De ott van például a három nagy nemzeti dráma, a Bánk bán, a Csongor és Tünde és Az Ember Tragédiája. Mindhárom alapvető eleme a nemzeti műveltségnek, mégsem lehet mindhármat az ország minden iskolájában megtanítani, valóban élménnyé tenni. „A Radnótiban és még mondjuk az ország negyven legjobb iskolájában mindhármat meg lehet tanítani. De ha tényleg azt szeretném, hogy megértsék a Bánk bán nyelvezetét, megtalálják benne a számukra is átélhető életproblémákat, és eszme- és stílustörténetileg is el tudják helyezni, az két hónap. – magyarázza a szakember, hozzátéve, hogyha végigrohanunk mindhárom drámán, akkor nem megszeretni fogják őket, hanem elidegenednek tőlük.”
 
Hogyan szerethetik meg az olvasást a gyerekek? 

"Nagyon fontos, hogy olyan történetekkel találkozzanak először a diákok, amelyek a saját életükhöz is köthetők, bár a klasszikusok épp attól klasszikusok, hogy évszázadok, évezredek múltán is aktuálisak, megőrzik megszólítóerejüket. A Shakespeare-tudós Géher István például azt mondta: a Hamlet arról (is) szól, hogy egy ember felnőve csalódik a szüleiben, a Lear király meg arról, milyen az, amikor egy magas rangú ember nyugdíjba megy, de szeretné megtartani azt a tekintélyt, ami a pozíciójával járt. Csakhogy nem minden mű annyira párbeszédképes, mint Shakespeare drámái. Ezért szükséges, hogy olyan, időben és életvilágban a diákok mai életéhez kapcsolódó műveket is tanítsunk, amelyekben a „rád is vonatkozik” élménye evidensebb, könnyebben átérezhető. „Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a múlt irodalmával nem kell ismerkedni, mert önmagunkat úgy ismerhetjük meg, ha megismerjük azt is, aki másmilyen volt: önmagunk megismerése a más, az idegen tapasztalat megismerésén keresztül bontakozhat ki.” 
 
Ha nem csak a kronológia a szervezőelv, egymás mellé lehet szervezni a műveket problémafelvetés szerint is: például ha a szigetről mint kísérleti laboratóriumról van szó, jellemzően Verne, Golding és Shakespeare művei kerülnek egymás mellé. De ha a Kétévi vakáció a mai diákok számára már idejétmúlttá vált, A Legyek Ura és Shakespeare Vihara mellé bejöhet akár a Battle Royale is, hogy különböző művek mutassák meg, hogyan válik a sziget kvázi az emberkísérletek laboratóriumává. De az Éhezők Viadalában is sok az elgondolkoztató, értelmezésre felhívó mozzanat, például a médiakritikáról, arról, hogy a megfigyeltség, a mediatizálódás hogyan torzítja el az emberi érzelmeket, de a benne szereplő ország, Panem kapcsán a gladiátorokra vagy akár a Thészeusz-mítoszra is ki lehet térni (ld. „panem et circenses”, azaz a népnek kenyér és cirkusz: ez volt a gladiátorjátékok alapelve). A Harry Potter révén pedig egy saját életprobléma, az iskolai beilleszkedés is a tananyag része lehet: erről beszél például az Iskola a határon is. Ha akarjuk, minden jobb populáris műből is ki lehet ragadni az értékes, az oktatás szempontjából is fontos részeket. A Harry Potter kilenc és háromnegyedik vágánya például épp olyan dimenzióváltást okoz, mint amilyen E. T. A. Hoffmann Az arany virágcserepében vagy Bulgakov Mester és Margaritájában is van, az Emlékek Őre című kortárs ifjúsági regény éppúgy negatív utópia, mint az 1984, és hasonló társadalmat ír le, mint Az Ember Tragédiája falansztere. (XII. szín-a szerk.) 

 

Hogyan lehetne megszerettetni a diákokkal a kötelezőket?
  
"A rendszerszintű változtatások igénye mellett az egyes olvasmányok tanításához is ki lehet találni olyan ötleteket, nézőpontokat, amelyektől minden izgalmasabbá, emészthetőbbé válik a diákok számára. A tanárok azt mondják: mindent közel lehet hozni a diákokhoz, mégha egyes művekkel ezt nehezebb is megtenni, mint másokkal. A a szakember például, ha most kellene elkezdenie az Egri csillagokat egy osztállyal, azzal a kérdéssel kezdené: "Miért hazudik nekünk Gárdonyi Géza? És miért van nekünk szükségünk arra, hogy a nagy történelmi regény elhallgassa a történelem egyes kérdéseit?" - A törökök 1541-ben azért jelentek meg Buda alatt, mert a magyarok, egészen pontosan Szapolyai embere, Fráter György idehívta őket. Miért nem ír arról Gárdonyi, hogy a török seregek a szövetségesük várába mentek be nézelődni, sétálgatni? Pont azért mehettek be a várba, mert az ő segítségük nélkül a Habsburg-párt elfoglalta volna. Egyébként meg azért, mert aláírt szerződésük volt: övék lesz az ország, ha Szapolyai meghal.” Ez alapján lehetne beszélgetni a történelmi regények mítoszképző erejéről, illetve egymás mellé lehetne tenni a történelemkönyvek és Gárdonyi állításait is."

S Végül lássuk, mennyire értettem egyet a Sorok Között Blog vezetője, Tibi néhány olyan választásával, ami szerinte igazán jó könyv, és kár lenne lehagyni az olvasmánylistákról, illetve bemutatom az én választásaimat is.

Tibi először a felsősöket szólította meg, a nekik szóló ajánlás mindkét könyvét a Könyvmolyképző Cool Selection, azaz a 12 - 16 éveseket célzó fantasy részlegéből választotta. Sőt, még ezt is kettészedte: az első könyv magyar író tollából származik, míg a második külfölditől: Bessenyei Gábortól a Jövő Harcosai, és a Percy Jackson Rick Riordantől. Bevallom, még soha nem olvastam ezeket a könyveket, de ha mondjuk kamaszfejjel gondolkodnék, eléggé figyelemfelkeltő lenne számomra mindkettő. Ráadásul utóbbinak nagy előnye van a kötelezőkkel szemben: a görög mitológiával foglalkozik, méghozzá a főhős szemén keresztül, és így azért egész más, amikor vissza kell biflázni a dolgokat órán. Amúgy nem voltam az a túlzott fantasy rajongó soha, de ezek a borítók, és a tény, hogy a KMK-tól olvasok kötelezőt, nekem bőven elég lett volna már akkor is. Nem biztos, hogy mindenkinek jó a fantasy - általában a fiúk jobban olvassák ezeket, de szóljatok, ha nem így van - ezért érdemes a lányokat és a fiúkat is külön venni. Nem fogok arról külön beszélni, hogy Harry Potter így, úgy, meg amúgy, hiszen ez lenne az egyik alapvető dolog. Különben is, mivel 7 könyve van, az általános iskola minden évfolyamára jutna egy - egy rész. Részemről minden irodalom órán repülve mennék felelni, akkor is, ha nem hívnak. 

Középiskolában már könnyebb a helyzet, bár itt is érdemes lenne a lányokat és a fiúkat is külön venni. Teljes mértékben egyetértek Tibivel, hogy Böszörményi Gyulától a Leányrablás Budapesten-t ajánlotta gimnáziumokba, hiszen lenyűgöző a nyelvezete, a cselekménye pedig pörgős, szinte elsodorja az olvasót, és minden ott van benne, hogy az méltó legyen egy kötelező olvasmánynak. A másik pedig a Mindörökké Várni - szintén Gyula bátyótól - amit mindenkinek érdemes kézbe venni, ugyanis görbe tükröt tart az ember elé, és olyan morális kérdéseket tesz fel, amin nemtől függetlenül minden fiatalnak érdemes elgondolkodnia. Meg persze itt az Éhezők Viadala, ami lehet, hogy disztópia - és amilyen az ember, inkább a kegyes hazugság, mint a valóság - mégis, Katniss "tökössége" a lányok számára példaértékű, és bemutatja, hogy nem feltétlen mindig az a jó út, ha az ember meghúzza magát. Nem volt a kezemben még a Nyomás Alatt c. könyv Ned Vizzini-től, annyit tudok, hogy az író 2013-ban öngyilkos lett. De az ajánló alapján szívesen elolvasnám, hiszen azt mutatja be, mit művel a megfelelési kényszer a fiatalokkal.  


Everglow választása alsósok számára...


Nehéz győzteseket hirdetni, főleg azért, mert a lányoknak, és a fiúknak is más - mást ajánlanék. Így én amellett döntöttem, hogy minden kategóriában különválasztom a lányokat, és a fiúkat. Alsós lányoknak ajánlanám a Könyvmolyképző Bíbor Pöttyös sorozatát, amiben könnyed hangvételű, érthető, felnőtt fejjel röhejes dolgokat vonultatnak fel, de egy fiatal lányka számára igenis nehéz problémák. Megpróbáltam elképzelni, hogy én milyen könyvet választanék, ha olyan korú lennék, mint amilyen korúaknak kellett ajánlanom, és így esett a választásom az "Egy Zizi Naplójára", és...nos, minden olyan dologgal foglalkozik fülszöveg alapján, ami engem érdekelt, vagy akkor kezdett érdekelni. Manapság korán érnek a leányzók, szóval ne tessék azon fennakadni, hogy a kis csajszi "beleszeret" a suli legmenőbb srácába. Aztán itt az "Ottalvós Háború" c. könyv, aminek a fülszövegén naná, hogy fennakadtam, és biztosan erre esett volna a választásom annak idején. Fiúknak nehezebb választani, de a teljes Harry Potter sorozat mellett inkább elmennék a fantasy irányba, és megnézném a KMK Hard Selection szekcióját. Nem feltétlen alsós fiúknak - inkább 6 - 7. osztály - valók, de olyan témákkal foglalkoznak, mint a kalózok, farkasok...amiket nem adnék lányok kezébe. 
Everglow választása felsősök számára...

 
Mivel a KMK-nál a kategória a Vörös Pöttyösökre vonatkozik, én is onnan válogattam. 14 és 18 év között ajánlják a Vörös Pöttyösöket, de lányoknál szerintem már 13 éves kor körül lehet belőlük válogatni. Bár az első VP könyvet valószínűleg én választanám ki a gyerekemnek, mert ebben a kategóriában aztán tényleg minden van, még olyan is, ami egyáltalán nem nekik való - kötve hiszem például, hogy a White Hot Kiss-et J.L.Armentrouttól bármelyik szülő engedné a fiatal lányának, én biztosan nem. Majd ha érettebb lesz. Meg persze óriási a szórás a minőségükben is. Mindenképpen adnám azonban pl. az "Anna és a francia csók" c. könyvet, hiszen édes, ártatlan, szerelmes, laza, gyönyörű. A Nyitótánc című könyv fülszöveg alapján már inkább 8. osztályos lányok kezébe való, hiszen itt megjelenik a szomszédba költözött leghelyesebb srác, az ellentétek, az öröm, a bánat, az élet. Minden, aminek az ajtaja 8.-os korban még csak résnyire nyílt ki. A fiúknak pedig olyat adnék, amiben esetleg szó van arról a furcsa érzésről, ami ott belül alakul, amikor a lányokra néznek...felelősségvállalás, középiskola, és az első szerelem. A "Hogyan Told El Jól a Nyarad" fülszöveg alapján elég ígéretes, ilyen témában. De felsőben, főleg 8. osztály környékén a fiúknak bátran lehet a fentebb említett Hard Selection kategóriából is választani. Ettől a kortól kezdve pedig szinte mindent a kezükbe lehet adni. Szinte.
 
Everglow választása gimnazisták és szakiskolások számára... 


Ééés megérkeztünk ahhoz a kategóriához, ami a személyes kedvencem, főleg mert alig 2 éve jöttem el a középiskolából. Lányoknak minden olyan könyvet szívből ajánlok, amik a kedvenceim, de az első, meghatározó élmény, amit már középiskolásként olvastam, a Csillagainkban a Hiba, és ezt szívesen látnám a középiskolás lányok kezében is. Szívszorító, elgondolkodtató, magával ragad, és megmutatja, milyen is az élet valójában. Mivel egy középiskolás bőven fel tudja fogni, amit olvas, bátran ajánlok a könnyed, laza cselekményű könyvek mellé gondolkodtató, összetettebb alkotásokat is, és nem feltétlen a (lányokra jellemző) romantikusabb vonalból. Meg sem próbáltam válogatni azok közül, amiket én tennék a középiskolai kötelezők listájára, mert nem érnék a végére, de az előbbi mellett Leiner Laura könyvét, az "Ég Veled"-et említeném, hiszen stílusos, laza, és komolyan foglalkozik a morális kérdésekkel. Másrészt minden ott van benne, ami egy középiskolásnak fontos: követhető a cselekménye, humoros a nyelvezete, és a karakterek között mindenki megtalálhatja azt, akivel azonosulni tud. A Hazudósokat pedig azért tettem ide, mert egyedi a stílusa, és persze szintén szerepet kap, hogy elgondolkodtassa a fiatalokat, elég...hm, érdekes módon. 

Picit kilóg a sorból Ruta Sepetys könyve, de ahogy korábban említettem, néha szükség van összetettebb, ám hihetetlenül jól megírt könyvekre. Sokkal jobb, mint a száraz tananyagok, főleg azok számára, akik nehezebben értik a történelmi összefüggéseket. Jelen esetben a II. világháborúról van szó, és őszintén szólva: engem sem nagyon érdekelt, hogy ki, hol, melyik csata, ilyen esemény, olyan partraszállás, stb. Inkább a háttere. Azok az emberek, akik csak a szabadulást látták maguk előtt, és felszálltak a hajóra, ami végül hullámsírba vitte őket. Vagy akiknek fel kellett szállniuk a marhaszállító vonatra minden motyójukkal együtt, és zötykölődtek napokig, összezsúfolva, víz, étel nélkül, és vitték őket a koncentrációs táborokba. Ezek általában kimaradnak a tananyagból, pedig ugyanolyan fontosak, ha nem fontosabbak, mint a száraz, nyögvenyelős tények. A Tengerbe Veszett Könnyek, és az Árnyalatnyi Remény az a két könyv, amiért szívem szerint tüntetnék is, hogy oda kerüljenek, ahol méltó helyük van. 

Még egyszer szeretném megköszönni a lehetőséget Tibinek, azt hogy megengedte az írására reagálást, és hogy én is elkészítsem a saját, "mit ajánlanál a kötelezők helyett" listámat, és szeretném a feladatot továbbadni a következő blogoknak: 

Építőjelleg
Írók Között 
Niitaabell Világa
Hagyjatok, olvasok

Összegezve a feladat: 1.) Mire való a kötelező olvasmány? - Véleményformálás, és 2.) Ajánljatok különböző korosztályoknak egy-egy olyan kortárs külföldi vagy magyar könyvet, ami szerintetek igazán jó könyv, és amit kár lenne lehagyni az olvasmánylistákról. + Kedv szerint az én döntéseimet is lehet bírálni, véleményezni. Aztán ezt a feladatot más bloggereknek is továbbadni. :) 


Felhasznált források


Sorok Között Blog 

A poszthoz felhasznált írás, ill. a 6 könyv ötlete

Gyerekkönyvek Nemzetközi Tanácsa, az eredeti ötlet

1 megjegyzés:

  1. A bejegyzés elolvasása után van egy olyan gondolatom, hogy a kötelező olvasmányokkal inkább ártunk , mint használunk.
    Személy szerint szerettem /szeretem Jókait, az Egri csillagokkal most 50 után újból megpróbálkoztam, aztán kétszer is letettem.
    Pár éve elolvastam a Kincskereső kisködmönt, sajnáltam, hogy ez is kötelező volt.
    Mivel pontos ismereteim nincsenek, hogy manapság mik a kötelező olvasmányok, ezért inkább arról írnék, hogy én mit javasolnék.
    Nemrégiben olvastam CSELENYÁK IMRE : ÁLDOTT AZ A BÖLCSŐ c. könyvét Arany János életéről, ezt szívből ajánlanám, mert ízes beszéde, a nagy -nagy tisztelet az idős szülőkkel szemben, az mindenképpen hasznos olvasmány.
    BÖSZÖRMÉNYI GYULA itt említett LÁNYRABLÁS BUDAPESTEN c. könyve a nyelvezete miatt tetszett.
    JANKOVICS ÉVA : STROKE c. könyve 2 példányban van meg, az egyik et körbeadom mindenkinek, akit érdekel. Sok igazság, és valós helyzetkép van benne.
    Szintén JANKOVICS ÉVA könyve AZ ÖTÖDIK NAPON (az író véletlen, csak úgy leemeltem a boltban a polcról ) megint annyira megfogott, hogy amikor elkezdtem olvasásra kölcsönadni, akkor a 20 éves keresztlányom azt írta egy beletett cetlire, hogy : ezt a könyvet mindenkinek el kellene olvasni. Visszaigazolva azt, hogy egyezett az ízlésünk.
    KATJA MILLAY : NYUGALOM TENGERE a jelenbe visz bennünket, én ezt ajánlanám középiskolásoknak , Könyvmolyképző jelentette meg.
    Persze nem olvastam az ÉHEZŐK VIADALÁT, így arról nem tudok nyilatkozni, a TENGERBE VESZETT KÖNNYEKEN pedig elég nehezen rágtam át magam, persze megindító könyv volt.
    A nagyon felkavaró könyvem, amiről hosszasan tudnék beszélni , az a JANNE TELLER : SEMMI c. könyve, amit először betiltottak Dániában, aztán kötelező olvasmány lett, nos ezt inkább kivenném minden gyerek kezéből.
    Ahányan vagyunk, annyifélét olvasunk, nem biztos, hogy amit én szeretek, azt más is.
    A kötelezőket eltörölném, mert onnantól, hogy valami kötelező, már van egy rákényszerítem az akaratom , az ízlésem másra érzésem.
    AJÁNLOTT az más, ha valakinek a figyelmébe ajánlom, aztán tetszik neki, akkor ő is elmondja, ajánlja másnak, aztán egyre többen elolvassák.
    Szerintem ez lenne a dolog lényege.

    Patakiné Mariann

    VálaszTörlés