2018. május 15.

# A Wish For Us # borító

Borító leleplező - Tillie Cole: A Wish For Us


El se tudom mondani, mit éreztem, amikor megláttam, hogy Tillie Cole június 11.-én új könyvvel jelentkezik. Olyan volt ő nekem, mint Brittainy C. Cherry: először jó, utána még jobb, de valahogy mégsem az igazi...aztán jött a Behind the Bars, azóta pedig olyan vagyok vele kapcsolatban, mint valami kém. Tillie-re sem figyeltem addig, míg el nem olvastam a Thousand Boy Kissest, és több zsepit használtam el, mint addig bármikor. Colleen Hooverhez hasonlóan ők is hozzám nőttek, és büszkén elmondhatom: igen, van két olyan írónő, akik még a többiek közül is kiemelkednek a szívemben. Nemsokára pedig Tillie Cole-nak jelenik meg egy olyan könyve, amire a reagálásom talán túl életszerű, de érthető: konkrétan meg sem tudok szólalni, csak ülök, és bámulom a borítót. Annyira...csodálatos? Színes, mint én? Hangjegyek vannak a srácra pakolva, aki a színek és a zene mögé bújt, hogy senki ne lássa, mint ahogy én is tettem annak idején? Aztán elkezdtem fordítani a fülszöveget, és a második sornál (!) azonnal beugrott egy zene, amit nagyon szeretek. Minden könyvhöz szinte azonnal tudok zenét kapcsolni, és ez nálam kb. olyan szintű, mint Uri Gellernél a kanálhajlítás, amikor azt mondja a kanálnak hogy "mukodj", és mukodik neki. Ráadásul nemrégen halt meg Avicii, aki a zenéjével, a dalszövegeivel nagyon sok évemet kísérte végig, szinte ő volt az, aki "felnevelt." Szóval nem nehéz kitalálni, mi történt, amikor megláttam, hogy a főszereplő srác az EDM (elektronikus dance) felemelkedő csillaga. Remélem, Tillie nem intézte úgy, hogy vele is az történjen, mint Avicii-vel - bár a Thousand Boy Kisses után el tudom róla képzelni, hogy ennyire "gonosz." Lényeg a lényeg, ma Tillie Cole új könyve, a Wish For Us borítója kerül terítékre - és megmutatom még a zenét is, amiről korábban beszéltem.


Tillie Cole néhány könyve, infók az írónőről

😋 Az Egyesült Királyságban született
😋 Chick Lit-ben, New Adultban és Darkban alkot
😋 Könyveiben imádja a sötétséget keverni a saját humorával
😋 Amikor nem ír, filmeket néz, és elmondása szerint túl sok kávét iszik
😋 Nem hiszitek el, de tud komoly is lenni, és amikor épp nem bolondozik, a világvallásokról tanul, emellett történelmi, kulturális tanulmányokat is folytat
😋 Kedvencei a tetkós, muszklis rosszfiúk, ez a könyveiben is visszaköszön (mondjuk Rune karaktere ettől nem is térhetne el jobban - a szerk.)

Sweet Home (Sweet Home 1.)
Goodreads átlag: 4,04
 


At age twenty, Molly Shakespeare knows a lot. She knows Descartes and Kant. She knows academia and Oxford. She knows that the people who love you leave you.

She knows how to be alone.

But when Molly leaves England's grey skies behind to start a new life at the University of Alabama, she finds that she has a lot to learn — she didn't know a summer could be so hot, she didn't know students could be so intimidating, and she certainly didn't know just how much the folks of Alabama love their football.

When a chance encounter with notorious star quarterback, Romeo Prince, leaves her unable to think of anything but his chocolate-brown eyes, dirty-blond hair and perfect physique, Molly soon realises that her quiet, solitary life is about to dramatically change forever...

It Ain't Me, Babe (Hades Hangmen 1.)
Goodreads átlag: 4,20
 


Sinning never felt so good...

A fortuitous encounter. A meeting that should never have happened. Many years ago, two children from completely different worlds forged a connection, a fateful connection, an unbreakable bond that would change their lives forever…

Salome knows only one way to live—under Prophet David’s rule. In the commune she calls home, Salome knows nothing of life beyond her strict faith, nor of life beyond the Fence—the fence that cages her, keeps her trapped in an endless cycle of misery. A life she believes she is destined to always lead, until a horrific event sets her free.

Fleeing the absolute safety of all she has ever known, Salome is thrust into the world outside, a frightening world full of uncertainty and sin; into the protective arms of a person she believed she would never see again.

River ‘Styx’ Nash knows one thing for certain in life—he was born and bred to wear a cut. Raised in a turbulent world of sex, Harleys, and drugs, Styx, unexpectedly has the heavy burden of the Hades Hangmen gavel thrust upon him, and all at the ripe old age of twenty-six—much to his rivals’ delight.

Haunted by a crushing speech impediment, Styx quickly learns to deal with his haters. Powerful fists, an iron jaw and the skillful use of his treasured German blade has earned him a fearsome reputation as a man not to be messed with in the shadowy world of outlaw MC’s. A reputation that successfully keeps most people far, far away.

A Thousand Boy Kisses
Goodreads átlag: 4,28
 


One kiss lasts a moment.
But a thousand kisses can last a lifetime.

One boy. One girl. A bond that is forged in an instant and cherished for a decade. A bond that neither time nor distance can break. A bond that will last forever. Or so they believe.

When seventeen-year-old Rune Kristiansen returns from his native Norway to the sleepy town of Blossom Grove, Georgia, where he befriended Poppy Litchfield as a child, he has just one thing on his mind. Why did the girl who was one half of his soul, who promised to wait faithfully for his return, cut him off without a word of explanation?

Rune’s heart was broken two years ago when Poppy fell silent. When he discovers the truth, he finds that the greatest heartache is yet to come...

Sick Fux
Goodreads átlag: 4,09
 


When ​Ellis Earnshaw and Heathan James met as children, they couldn’t have been more different. Ellis was loud and beautiful – all blond hair, bright laughs and smiles. Heathan was dark and brooding, and obsessed with watching things die.

The pair forged an unlikely friendship, unique and strange. Until they were ripped apart by the sick cruelty of others, separated for years, both locked in a perpetual hell.

Eleven years later, Heathan is back for his girl. Back from a place from which he thought there was no return. Back to seek revenge on those who wronged them. Time has made Heathan’s soul darker, polluted with hatred and the thirst for blood. Time has made Ellis a shell of her former self, a little girl lost in the vastness of her pain.

As Heathan pulls Ellis out of her mental prison, reviving the essence of who she once was, down the rabbit hole they will go. With malice in their hearts and vengeance in their veins, they will seek out the ones who hurt and destroyed them. One at a time. Each one more deadly than the last.

Tick, Tock.

A Veil of Vines
Goodreads átlag: 4,12



To ​most people, princes, princesses, counts and dukes are found only in the pages of the most famous of fairytales. Crowns, priceless jewels and gilded thrones belong only in childhood dreams. But for some, these frivolous fancies are truth. For some, they are real life.

On Manhattan’s Upper East Side, people have always treated me as someone special. All because of my ancestral name and legacy. All because of a connection I share to our home country’s most important family of all.

I am Caresa Acardi, the Duchessa di Parma. A blue blood of Italy. I was born to marry well. And now the marriage date is set. I am to marry into House Savona. The family that would have been the royals had Italy not abolished the monarchy in 1946. But to the aristocrats of my home, the abolition means nothing at all. The Savonas still hold power where it counts most. In our tight-knit world of money, status and masked balls, they are everything and more.

And I am soon to become one of them.
I am soon to become Prince Zeno Savona’s wife...or at least I was, until I met Achille. And everything changed.

És akkor lássuk az új könyvet, a Wish For Us-t!



"From the author who brought you A Thousand Boy Kisses comes the new emotional novel, A Wish For Us.A story of music. A story of healing. A story of love conquering all.

Nineteen-year-old Cromwell Dean is the rising star of electronic dance music. Thousands of people adore him. But no one knows him. No one sees the color of his heart. Until the girl in the purple dress. She sees through the walls he has built to the empty darkness within.

When Cromwell leaves behind the gray skies of England to study music in the South Carolina heat, the last thing he expects is to see her again. And he certainly doesn’t expect that she’ll stay in his head like a song on repeat.

Bonnie Farraday lives for music. She lets every note into her heart, and she doesn’t understand how someone as talented as Cromwell can avoid doing the same. He’s hiding from his past, and she knows it. She tries to stay away from him, but something keeps calling her back.

Bonnie is the burst of color in Cromwell’s darkness. He’s the beat that makes her heart skip. But when a shadow falls over Bonnie, it’s up to Cromwell to be her light, in the only way he knows how. He must help her find the lost song in her fragile heart. He must keep her strong with a symphony only he can compose.

A symphony of hope.
A symphony of love.
A symphony of them."




Saját fordítású fülszöveg

A Thousand Boy Kisses írónőjétől új, érzelemdús történet érkezik, A Wish For Us címmel.

Egy sztori a zenéről. Egy sztori a gyógyulásról. Egy sztori a szerelemről, aminek az ereje mindent legyőz. A 19 éves Dean Cromwell az elektronikus zene felemelkedő csillaga. Sok ezer ember imádja őt, de senki sincs, aki igazán ismerné, aki látná a szíve valódi színeit. Egészen a lila ruhás lányig. Ő az egyetlen, aki le tudja bontani a falakat, amiket a fiú maga köré épített.

Amikor Dean elhagyja Anglia szürke ködét, hogy Dél - Karolinában zenét tanuljon, az utolsó dolog amire számít, hogy újra fogja látni a lányt. És természetesen azt sem képzelte, hogy a lány a fejében marad, mint egy ismétlődő dallam.

Bonnie Farraday a zenének él. Minden ütemet, minden dalt beenged a szívébe - azt viszont nem érti, hogy egy olyan istenadta tehetség, mint Dean, nem teszi ugyanezt - és a fiú rejteget valamit, Bonnie pedig tudni szeretné, mi rejtőzik a szupersztár álarca mögött. Próbál távol maradni, de valami mindig visszahívja. Bonnie a szín Dean sötétségében, a fiú pedig azt az ütemet hozza létre, ami Bonnie szívét meghatározza. De amikor árnyék vetül Bonnie-ra, a kocka megfordul: Dean-en áll vagy bukik minden, és meg kell találnia az elveszett dalt Bonnie törékeny szívében. Egy dal, amit egyedül Dean képes megalkotni - ha erős marad, és nem hagyja Bonnie-t elesni.

Egy szimfónia a reményről. Egy szimfónia a szerelemről.
Egy szimfónia kettőjükről.

AMAZON | IBOOKS | KOBO | B&N | GOODREADS

 
Teaser képek

 
Forrás: Little Red Reading Hood blog

Kép forrása: Tillie Cole hivatalos facebook oldala
 
Többi kép forrása: Goodreads

A teljes, általam használt borító megtalálható itt:
http://millsylovesbooks.blogspot.hu/2018/05/cover-reveal-wish-for-us-by-tillie-cole.html

Clean Bandit - Symphony feat. Zara Larsson

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése