2018. június 27.

# 2018 # Calia

Calia Read: The Surviving Trace (Surviving Time #1)


Will is my fiancé. The shy man I met years ago in college. 
The person I’m supposed to spend the rest of my life with. This is the life I’ve always wanted. 

Until finding a picture of four men changes everything...

Étienne says he’s my husband and the year is 1912. He can’t stand the sight of me, but I don’t know why. Oh, and he’s one of the men from the picture. I’ve done the impossible and have become trapped in time and I know Étienne is my key to going home. The more time I spend with Étienne, the further I fall for him until I’m questioning which time I belong in and if the life I left behind is the one I truly desire. All I know for certain is I need to survive time. 

I need to survive love. 
And I need to make it out on the other side alive.


Will volt a vőlegényem. Az az ember, akivel évekkel ezelőtt találkoztam az egyetemen, és akivel az életemet szerettem volna leélni. Az életem tökéletesnek tűnt. Amíg egy fotó négy férfiról megváltoztatott mindent...

Étienne azt mondja, ő a férjem, és 1912-ben vagyunk. Látni sem bír - azt viszont nem tudom, miért. Ja igen, és ő az egyik férfi a képről.

Megtettem a lehetetlent, és csapdába kerültem az időben. Most már csak annyit tudok biztosan, hogy Étienne a kulcsa mindennek, és hogy minél több időt töltök vele, annál jobban beleszeretek - ezzel viszont azt is megkérdőjelezem, melyik időhöz tartozom valójában, és az élet, amit magam mögött hagyok, valóban az-e, amire szükségem van. 

Minden amit tudok, hogy túl kell élnem az időt. Túl kell élnem a szerelmet. És azt is ki kell találnom, hogy élem túl a szerelem másik oldalát.

Az összes kép forrása a Goodreads, Calia Read hivatalos facebook oldala, ill. a Google

462 oldal
CreateSpace Independent
Megjelenés (USA): 2018. május 20.

Csavar: ✓
Cliffhanger: ✓
Morális kérdés: ✓
Váltott szemszög: ✓
Olvasható-e önállóan: ✓
Főszereplők: Serene Parow || Étienne Lacroix

Zeneajánló


Coldplay - Clocks
OneRepublic - All The Right Moves 

Videóajánló

Goodreads arány: 4,39 / 5,00
Címkék: időutazás, new adult, romantikus, történelem, váltott szemszög

Érzékiségmérő:

     

AMAZON | GOODREADS

Összegzett véleményem 


"I lavish unfailing love to a thousand generations. I forgive iniquity, rebellion, and sin. But I do not excuse the guilty. I lay the sins of the parents upon their children and grandchildren; the entire family is affected—even children in the third and fourth generations." —Exodus 34:7 (NLT)
 
Azt mondták, ha annyit írok az értékelésbe, hogy "speechless", azaz beszédképtelen, az pont elég. Nem kertelek, nem beszélek mellé, egy olyan könyvre találtam, ami nálam hivatalosan is a 2018-as év kedvence lett, és még csak május van. Nem sejtettem, hogy még valaha lesz dolgom Calia Read-el - tudjátok, az az írónő, akinek két könyve, a Szétcsúszva, és az Elborulva nálunk is megjelent az azóta megboldogult WOW kiadónál - de amit most átéltem egy írónővel, aki a felejthető kategória volt, és egy könyvvel, amit ösztönből választottam, nem néztem értékelést, százalékos arányt, még a fülszöveget sem olvastam el előre, most pedig zsinórban két napja ezzel álmodom, akkor is ha ébren (!) vagyok, az azért elég creepy. Higgyétek el, nem sokszor hagy bennem valami akkora nyomot, hogy a helyemet nem találom utána órákig, sőt, napokig. A helyzet abszurditását pedig csak fokozza, hogy pontosan tudom, miért hatott rám így egy könyv - soha nem voltam földhöz ragadt, én vagyok, aki nyitott szemmel álmodik, aki hisz az időutazásban, az álmok jelentőségében, a csodákban, egyszóval mindenben, aminek köze sincs a valósághoz, ez a könyv pedig mindent képvisel, csak nem a racionalitást, ráadásul imádok a történelemben kotorászni - ennek ellenére járkálok, keresem a helyem, gondolkodom, remegnek a kezeim, mert minden, amiben eddig hittem, most lejátszódott a szemem előtt egy olyan történetben, ami érdekes, csodálatos, és a végletekig összeszedett volt. I'm speechless, sorry. 

Tévedés ne essék, én alapjáraton olyan messze állok az időutazós sztoriktól, mint amilyen messze van Makó Jeruzsálemtől, és ha van valami, ami után kétszer is meggondolom, hogy olvasnom kell-e adott könyvet, az az időutazós címke. Örülök, hogy a két utolsónál, amit olvastam a kategóriában - az Idő Vándorai, és a Rubinvörös sorozat - nem dobtam ki a taccsot. Igen, utóbbit egyenesen tűzre vágtam volna, csak ezt senkinek nem mondtam el. Egyszerűen nem szeretem, nem bírom, ha valami másra helyeződik a hangsúly, mint amit én keresek, és amit én keresek, azt általában az NA műfajban lehet megtalálni - tehát ha időutazás, akkor abban legyen az NA-ban is megtalálható dolog, egyébként vágom a tűzbe. A Surviving Trace is időutazásos címkéjű, de 1.) ismétlem, nem néztem címkét, így nem utálhattam előre, 2.) az első sorok után tudtam, hogy az NA nem mindennapi formájával állok szemben, mert a sztori nem a mi időnkben kezdődik - legalábbis első blikkre úgy tűnt, mintha a karakterek kivégzésen lennének, vagy hasonlón, szörnyen rettegtek, és éppen készültek egymástól elbúcsúzni. (Nem ez történt, de első olvasásra ezt hittem.) Szóval gyanítottam, hogy időutazós NA lesz ez, vagy hasonló. Így azért egész más a helyzet, és husánggal kergessenek meg, ha nem ezt keresem, és nem olvasom ezt a könyvet végig.
 
Nem tudok mit mondani, a Surviving Trace egy szörnyen elborult, ugyanakkor iszonyatosan jól felépített, kilengések nélküli történet. Az utószóban benne van, hogy az írónő férjének a fejéből pattant ki az ötlet - és ha tényleg léteznek olyan férjek, akiknek ilyen történet pattan ki a fejükből, akkor a férfiakba vetett hitem is visszaáll. Még hibát se találtam benne, pedig megesküszöm, nagyítóval kerestem. Pici zavar van benne, erről majd beszélek, de az tényleg csak egy sor volt. Sokat gondolkodtam, mennyi mindent kell felmutatni egy olyan könyvnek, ami a Bibliával, pontosabban Mózes könyvével kezdődik - az én szememben nagyon sokat, és még annál is többet. De bizton állítom, megugrotta, és megugrott mindent, amiről valaha mertem álmodni. Hihetetlen jól megtervezték az összes jelenetet, ahogy befejeződik egy fejezet, a következőben szorosan az előzőhöz kapcsolják a kezdőszituációt - erről is fogok mesélni - ráadásul nem az van, mint egy sima NA-ban, hogy a szexjelenetig kell jól megírni, utána kalap és kiskasza, hanem a szexjelenetet, és az azután következő dolgokat is úgy alakították, hogy az minden legyen, csak ne hétköznapi. És ha ez még nem lenne elég, az én szívemet szörnyen nyomta az a szúró érzés, amit akkor érzek, ha két ember szerelme ilyen - olyan okokból nem teljesülhet be. Nagyon fájt.

Rendhagyó módon most a cselekmény összefoglalásával kezdem, mert ha enélkül beszélek a könyvről, nem fogjátok érteni. Fontos tudnotok, hogy a kezdésnél egy ún. "keret" szituáció van, ez ad az egész könyvnek lényeget, értelmet, és a végén ennek lesz óriási jelentősége, ezért hívják keretszituációnak. Nagyon meg kell érteni, érdemes kétszer, háromszor újraolvasni - és nem meglepődni, ha nem értitek harmadjára se. Majd tiszta lesz. Szóval a könyv elején azt látjuk, hogy valaki a halálról gondolkodik, amit elmondása szerint az addigi életében kétszer élt át, és ez a második. A környezet, amit leír, olyan, mintha egy pince lenne, ahol a a rabokat tartották, mielőtt vitték őket kivégezni. Aztán ez az illető lenéz, és egy fejet lát az ölében - majd felemeli a kezét, elsöpri az illető haját, hogy jobban lássa azt a valakit, aki nyilvánvalóan szintén retteg, meg amúgy is tiszta vér a ruhája, a feje, mindene. Beszélgetnek, majd hirtelen lépéseket hallanak odakintről - ezután már csak annyi idejük van, hogy a lány (mert egy lány volt, aki a halálról gondolkodott) bocsánatot kérjen az ölében pihenő illetőtől, hogy idehozta, és elmondja neki, szereti, és nem akar nélküle élni. Majd megemeli a kezében tartott pisztolyt (!) és meghúzza a ravaszt. Nem spoilerezek tovább, de sok részt emiatt hagytam ki, szóval nem csak ennyiből áll. Majd puff, minden eltűnik, a lányt elnyeli a sötétség, de még hallja, hogy a nevét kiabálják...

És akkor itt következik az, amiről korábban akartam beszélni, a jelenetek egymáshoz kapcsolása. Iszonyatosan jól megcsinálták, higgyétek el nekem. Az első fejezet (fent) után a következő indít valamivel, ami látszólag magyarázatot ad mindenre - ám valójában a cirkusz még csak akkor kezdődik. 2017-ben járunk, főhősnőnk, Serene antikboltot vezet, mindene a történelemben való keresgélés. Míg más nők cipőket gyűjtenek, ő régi magazinokat, kandallókat az 1800-as évek végéről, képeket, fotókat, stb. Minden jól alakul, van egy szép szál vőlegénye, sikeres a vállalkozása, az élete helyes irányban folyik - egészen addig, míg a társa egy halom összekukázott dobozzal be nem állít a kereskedésbe, és mikor Serene kinyitja az egyiket, meglát egy 1912-es fotót, és...elindul a cirkusz. Egy álommal kezdődik az egész, ami aztán a "véletlenek", és a sors furcsa fintorához vezet. Ha egy mondatban ki kellene fejtenem ezt a könyvet, annyit mondanék: "ne szórakozz az idővel, mert seggbe rúg." Talán nem véletlen nem lehet (még) hátrafelé menni az időben. Akinek olyan kreativitása van, hogy ennyiből ilyen történetet tud kihozni, javaslom, jelöljék valami díjra is, mert egy zseni. De hadd említsek még meg egy hasonló jelenetet, amiről nem tudok leakadni, annyira zseniálisnak tartom. Amikor valaki 2017-ben egy elhagyott kúriában kutat, majd feladja, és távozáskor úgy becsapja a bejárati ajtót, hogy azt a következő rész elején még az 1912-ben élt pasi is hallja odafent az emeleten...na itt az írói zsenialitás. És ilyenekkel van tele az EGÉSZ.


Emlékeztek még, amikor azt mondtam, hogy ebben a könyvben egy sor kivételével hangyasz*rnyi hiba sincs? Egyébként az a sor sem feltűnő, még akkor sem, ha valaki nagyon koncentrál, szóval... Annyiról van szó, hogy ha én itt vagyok, 2018-ban, és az én nagy - nagy nagyapámat keresem, akkor legalább 250 évvel ezelőttre kell visszakutatni - hiszen előbbi az én apám apjának, vagyis az én nagyapámnak a nagyapjának a nagyapja. Jeeez fáj a fejem - és nem alig 100 évvel ezelőttre, mert akkor már nagyapám is élt. Ennyike. Az írónő is eltévedt az időben, nemcsak a karakterei, de ez nem mindig baj, sőt, ha minden könyvben csak ennyi hiba lenne, boldog lennék. Azt viszont hadd mondjam el, hogy bár a nyelvezete viszonylag könnyű - viszonylag, mert akadnak benne elég szlengszerű szavak, pl. az "Impromptu" kifejezéssel legalább hússzor találkoztam, ez a rögtönzést jelenti - nem egyszer fordult elő, hogy Shakespeare korából való szavakat használtak, pl. a "Thou", ami egyszerűen a You-t jelenti, ráadásul a cselekményre is figyelni kell, mert összetett, és nagyon könnyen el lehet veszni, félreérteni valamit. Nem könnyű, ezt aláírom, mégis nagyon megéri elolvasni. Iszonyú eufóriát okoz, végig fenntartja az olvasó érdeklődését - fenntartja, hm, le sem tudtam szállni róla, míg vége nem lett, azután meg ébren álmodtam - az írónő pedig pontosan tudta, mit akar kihozni a sztoriból, és végig azt tartotta szem előtt. Higgyétek el, megérzem, hogy valaki maga sem tudja, miről akar írni, vagy nyílegyenesen látja a célt, ezzel pedig megalkot egy összeszedett, gatyába rázott, a végletekig tökéletes könyvet. 

Természetesen morális kérdések is bőven vannak a könyvben - vagy nevezzük őket most inkább olyan kérdéseknek, amiket az ember élete során sokszor feltesz magának, mégsem áll meg egy percre sem, hogy valóban átgondoljon néhány dolgot. Ide siet, oda siet, és leéli úgy az életét, hogy nem is élt igazán, sosem tudja meg, valójában ki is ő, semmilyen nyomot nem hagy maga után, pedig minden erejével küzd az elmúlás ellen. Biztos, hogy így jó? Biztos, hogy úgy kell leélni egy életet, hogy nem tapasztaljuk meg azt a csodát, ami ránk vár, csak idióták vagyunk felismerni, és inkább elmegyünk mellette? Én kérek elnézést, de inkább "kattant" maradok, aki álomvilágban él, és hisz ezekben. Serene-ben is ott volt mindez - csak ehhez neki még át kellett élni valamit, ami az életét megváltoztatta, az meg nézőpont kérdése, hogy jó, vagy rossz irányba. A racionálisaknak, mint pl. a s*ggfej barátja, nyilván úgy tűnt, hogy a nő elmebeteg. Én viszont Serene mellé állok, hiszen tudom, miért történt az, ami, és hiszek abban, hogy még egy "egyszerű" álomra is figyelni kell - és ha úgy érezzük, nem találjuk a helyünket a világban, annak egyszerű oka van. Emlékeztessetek rá, hogy ne felejtsem el kipróbálni, mi történik, ha megátkozom az utánam következő generációkat, mint ahogy a könyvben is történt. Vajon működni fog a Voodoo, és mindenki az édesanyukámat szidja majd 150 év múlva? Kíváncsi vagyok.

Nem hinnétek el, de a könyv befejezése óta egyszerűen annyira nem találom én se a helyemet, nem igaz. Még sose éreztem ilyet. Máshogy nézek az emberekre, máshogy nézek magamra, és közben gondolkodom: vajon miért pont abba a testbe születtünk, amiben vagyunk? Kik vagyunk, és mi célunk van? Kik voltak előttünk? Ha én most írok egy levelet, és elrejtem valahova, azt valaki megtalálja majd 100 év múlva, és elkezd utánam keresgélni, ahogy én az őseim után már egy jó pár éve? Most miért tűnnek a dobozban levő fotóink egészen másoknak, mint azelőtt? Miért van az, hogy a fotók olyanok, mint egy kapu, egy átjáró közöttünk, és egy másik világ között? Őrült vagyok, mert láttam egy álmot, olyan dolgokban volt részem, amikben embernek soha, ennek ellenére senki nem hisz nekem, mert kattantnak tartanak - de nem az a célunk, hogy megéljünk valamit, amire nincs a logikus világban magyarázat? Nem a csodát kajtatjuk állandóan, csak nem valljuk be, mert félünk, hogy beutalnak az elmegyógyintézetbe? Annak a nyomorultnak meg legszívesebben szétrúgtam volna a valagát. Egyszer próbálta volna meg tőlem elvenni a fotót és tűzbe dobni, utána küldöm. Gyűlöltem Serene barátját az első pillanattól, nem volt olyan jó arc, mint amilyennek gondoljátok, és szerencsére erre ráébredt a nő is. Igen, valami kellett ahhoz, hogy észrevegye, nem boldog, és nem szereti a fickót. Ráadásul tett még valamit, amivel mást is megváltoztatott - de ez már csak akkor derül ki, ha megjelenik a következő rész, ugyanis ez függővéggel zárul, nem derül ki, mi történt, mi lesz tovább. Nagy bánatomra várhatok a második részre őszig, de legalább értesültem Calia-tól, hogy igen, lesz következő rész.

Mondhatnám, hogy minden betűt imádtam, de szerintem az már túlzásnak hatna, szóval válogattam a kedvenc jelenetek közül. Szerintetek mi történik, ha egy nő, akinek piros Victoria's Secret féle push up melltartója van, öltáncol egy fickónak, aki még sosem látott push - up melltartót, és öltáncot? Erről beszéltem, amikor azt mondtam, hogy minden jelenet zseniális, az erotikusak meg főleg. Érdekes, izzasztó volt az összes, égett is a fejem tőlük rendesen - és az a legjobb, hogy Calia nem vitte túlzásba, összesen kb. két erotikus jelenet van a könyvben, de azok felérnek száz másikkal, mert annyira jól vannak megírva. Majdnem megfulladtam a rögöhéstől, mikor Étienne bátyja halálkomolyan - persze tudta, mi van - közölte a pasival, hogy a komornák féltek az előző éjjel, mert azt hitték, szörny van a kúriában, olyan hangos ordítás jött Étienne hálószóbája felől...Ráadásul nem segített az a szúró, fullasztó érzés se, amit végig éreztem - hiszen hiába egy csodálatos szerelem, az idő nem fog leülni egy vödör popcornnal a kezében, és nem vár senkire, hanem kegyetlenül széttép mindent...és nem is tévedtem sokat, sejtettem, hogy az fog történni, ami. Utána már csak abban bíztam, ha panaszt teszek az időnél (meg az írónőnél) akkor elintézik, hogy minden a helyére kerüljön. Mondjuk Serene helyében ott bekapcsoltam volna a vészjelzőt, amikor a körülöttem levő nőknek gőzük se volt, mi az a hajvasaló, nekem kell elmagyarázni, mi az Ipad, mit csinál a Microsoft Excel, furcsának tartották a térd felett végződő ruhámat, és hasonlók...és mivel imádom a történelmet, azt a jelenetet tartom a legjobbnak, amikor Serene meglátja az újságot, ami szerint a Titanic nem süllyedt el, és minden utas partot ért...

Serene a hozzám hasonló őrült tyúk, Serene barátja volt a s*ggfej, már csak a francia származású, eléggé szexis Étienne maradt, aki érthető okokból eléggé haragszik a feleségére - szóval ha Serene haza akar jutni, nem árt, ha "megváltozik," kijavítja, amit az elődje hagyott maga után, és megszeretteti magát a fake férjével...én nem mondtam semmit. Már csak annyit árulok el - pont azért, mert ha Étiennről többet mondok, elárulom a lényeget - hogy nagyon kell sietni, mert az idő telik, ő és Étienne pedig minden másodperccel közelebb kerülnek a végzetükhöz, és egy olyan szerelemhez, amire a realisták azt mondanák: lehetetlen, én viszont azt mondanám: hallhatatlan...


Istenemre mondom, a Surviving Trace előtt is szerettem az Elfújta a Szelet, de ezzel a könyvvel más szintre emelkedett az imádatom. Ugyanis az egyik helyszín egy amerikai ültetvényen játszódik, olyanon, mint az Elfújta a Szél. Éreztem a déli államok feelin'-jét, láttam magam előtt a tölgyeket, a kúriát, Scarlettet, ahogy lenéz a lépcsőn, Melanie-t mint Nat, de még Rhett Butlert is a pofátlan vigyorával Étienne képében. A GWTW és az ST egyik helyszíne közt annyi a különbség, hogy utóbbi 1912-ben játszódik, Ford T-modellel járnak a szereplők, és nem a polgárháborúra helyeződik a fő hangsúly, hanem valami egészen másra. Ha valaki rászánja az időt erre a könyvre, hatalmas meglepetésekben lesz része, és le fog esni az álla a csavaroktól. Egyébként a könyv váltott szemszögű, de még ez sem hétköznapi módon van megoldva, mert csak néhány fejezet Étienné - akkor szólal meg ugyanis, ha az írónő valami fontosat akar közölni az eseményekkel kapcsolatban, vagy épp a felesége eszéről, okos szájáról és a vörös melltartójáról álmodozik. 

Nincs más hátra, mint előre, annyit mondanék még, hogyha valaki iszonyú jó könyvet keres, Calia Read-nél, és a Surviving Trace-nél kezdjen - nekem egész életre szóló élményt okoztak, és fejtetőre állították a világomat. Remélem hogy ki tudom várni az őszt, míg megjelenik a következő rész, mert ez a sztori valójában csak a lezárással kezdődött el, és kíváncsi vagyok, mi történt Étiennel és Serene-el. Utóbbi amúgy is elég nagy bajba került, nem tudom, hogy mászik ki a slamasztikából - de Étienne se járt nála jobban. A Surviving Trace olyan könyv, ami az életben csak egyszer jön az emberrel szembe, és mint ilyen, azonnal kapni kell a lehetőségen. Én hallgattam az ösztöneimre - és most nézzetek meg, a világomat nem tudom már lassan. Nincs mit mondanom, ez csont nélküli öt csillag. Aki tudja, szerezze be, és olvassa el, mert ahogy írtam is: csak egyszer, egyetlen egyszer jön szembe az emberrel ilyen könyv, és aki kimarad, lemarad...
Neked való a Surviving Trace, ha...

😊 Minőségi időutazós New Adultot keresel
😊 Szereted az Elfújta a Szél könyv, vagy filmváltozatát
😊 Szereted a váratlan csavarokat, könyves megoldásokat
😊 Olyan könyvet keresel, ami az első betűtől az utolsóig leköt
😊 Olvastál már Calia Read-től, és ismered az írőnő munkásságát
😊 Olyan dolgokon gondolkodsz, amiket más nem biztos, hogy megért (pl. paranormális)

Nem te vagy a célközönség, ha...

😒 Nincs konkrét célközönség, ezt olvasni KELL mindenkinek!
(Főleg azoknak, akik szeretik az érdekes, és egyáltalán nem lapos NA sztorikat.)

Végül így döntöttem
 
 
Ha tetszett az írás, beszélj vele a többiekkel, mutasd meg nekik, szólj hozzá, iratkozz fel, oszd meg az alább levő gombok egyikével - ezzel sokat segítesz abban, hogy fejlődjek, fejlődjön a blog, és még több hasonlót tudjak készíteni. Everglow 

Hogy látod magadat?

Racionális vagyok, soha nem tudnék hinni olyan dolgokban, mint az időutazás, a reinkarnáció, vagy épp a paranormális.
Ebben valószínűleg hozzád hasonlítok, mert nagyon szeretek olyan dolgokkal foglalkozni, amik néha elég nonszensznek tűnnek.

7 megjegyzés:

  1. Azta...alapból szeretem az időutazós sztorikat, és az különösen érdekesnek hangzik :) Persze, erre az értékelésed is rájátszott, nálam sokszor a sztori 'tálalásán' múlik, hogy felkelti e egy könyv az érdeklődésem vagy sem. És ez most nagyon átjött :) szókimondó volt és szinte magam előtt látom, ahogy töröd a fejed a billentyűzet előtt... :D
    Csak fordítanák le....(tudniillik, az angoltudásom vetekszik egy zokniéval)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdekesnek hangzik, mert érdekes is. :)) Az egyik legjobb, amit az utóbbi időben olvastam, pedig anno "eltemettem" Calia Read-et. Alig várom, hogy ősz legyen, és jöjjön a következő rész. Érzelmileg is sokat adott, meg úgy az egész egy csoda volt. :') Egyébként nem törtem a fejem az értékelésen, csak írtam lefelé, ami a fejemben volt. :D

      Viszont a fordítás kapcsán el kell, hogy szomorítsalak, mert C.R. könyveit eddig a WOW kiadó adta ki, és ha csak nem veszi át más kiadó, az esély arra, hogy magyarul kiadják, 0. A WOW megvan még valahol az éterben, csak már nem aktívak. Úgyhogy...nagyon, de nagyon dühös vagyok. A sok szemét ömlik a csapból, az ilyenek pedig még 1000 évig valahol a világűrben keringenek. Persze ez nekem nem számít, hiszen olvasom angolul, de azokért, akiknek a magyar marad, ilyenkor elmondok egy imát.

      Ev

      Törlés
    2. Akkor még jó, hogy "kiástad" :D én is jártam már hasonlóan, és szerencsére azt tapasztalom, hogy amelyik könyvre szükséged van, az a legjobb időben meg is talál ;) és hát igen, látom hogy ennek még sokáig a hatása alatt leszel :D (és jesszus, amúgy olyan jó ilyen ömlengéseket olvasni...mármint komolyan :) )

      A remény hal meg utoljára :D a Vaslovagot is lefordították. Igaz, 7 évvel a megjelenése után, na de végül csak eljutottak odáig is :D és hát igen, elképesztő olykor milyen, esztétikai minőségében Wc papír értékű irodalmi selejtek kerülnek lefordításra az olyanok helyett ami ténylegesen megérdemelné az ezzel járó rengeteg munkát. Ha ebbe így belegondolok én is füstölni tudok mérgemben...de hát ez van. "Imádkozzatok érettem, testvérek" :D

      Törlés
    3. Nem sokáig, hanem MINDIG a hatása alatt leszek. :D Írtam is valahol fent, hogy ez a könyv ott fogott meg, ahol engem nem mindenkinek, sőt, senkinek sem sikerül, mert egyszerűen nem értenek sok mindent. Ez a könyv olyan volt, mintha bólogatott volna nekem, hogy "ühüm, értelek, szóval te ilyen paranormálisos - természetfeletti - mindenbenhiszelamitmásoknemértenek" fajta vagy, és ez...lenyűgöző volt. Megértett engem. Lényegében minden benne van, ami nekem az elemi részem. Ez nem egyszerű ömlengés, hanem valami sokkal több. Ha lehetne, mindenkinek azt mondanám, hogy sipirc olvasni. :D

      Nagyon bízom benne, hogy egyszer magyarul is kiadják. Nem sokszor kampányolok egy könyv mellett ilyen erősen, de ez kiérdemelte. :')

      Törlés
    4. Vagyis zanzásítva megtaláltad azt a könyvet ami igazán a tiéd :) a többségnek évekig nem sikerül, vagy később egy másik kapcsán rájön hogy mégsem az volt az. Nálam volt ilyen váltás. Brutál jó érzés lehet, amikor valaki végre célba ér :D

      Majd tüntetünk a kiadó épülete előtt gépfegyverrel meg lángszóróval :D

      Törlés
    5. Ezt a váltást kifejted bővebben? Kíváncsi lennék rá. :))

      Hát hallod, én már várom azt a pillanatot, amikor odaállhatok transzparensekkel, meg lángszórókkal. :'DD Néha tényleg szívesen megtenném.

      Törlés
    6. Hát, régen inkább a fantasykat preferáltam, mert kicsit úgy voltam vele, hogy a valóságból nemigen lehet mást kihozni, mint egy klisékkel teli NA-t vagy valami gyilkolászós krimit, ezért unalmasnak találtam. Így aztán hajkurásztam az időutazást, a mágiát, a tündéreket meg bármit, amit a műfajban alkotók megálmodnak az ilyen kötetekben...aztán rájöttem, hogy nagyon is, sőt talán kicsit jobban bejön az olyan cselekményfelépítés, ami megmarad a realitás talaján, de kidolgozott lélekrajzot fest a karaktereknek, tele van bonyolult csavarokkal...és így történt, hogy végül mégis Anita Gayn - Senkinek sem kellesz!-e és Róbert Kati - Szívből, színből, igazán-ja verseng az 'abszolút kedvenc' helyért :D de persze ettől még mindig imádom a fantasykat sőt...csak hát meggyőztek. Errefelé is ismerős ez mostanság :D

      Szerintem a döbbenettől elfelejtenének ellenállást tanúsítani, vagy legalább menekülni :)

      Törlés