2018. június 21.

# Értékelés # Idol

Kristen Callihan: Idol (VIP #1)


Libby

I found Killian drunk and sprawled out on my lawn like some lost prince. With the face of a god and the arrogance to match, the pest won’t leave. Sexy, charming, and just a little bit dirty, he’s slowly wearing me down, making me crave more. He could be mine if I dare to claim him. Problem is, the world thinks he’s theirs. How do you keep an idol when everyone is intent on taking him away?

Killian

As lead singer for the biggest rock band in the world, I lived a life of dreams. It all fell apart with one fateful decision. Now everything is in shambles. Until Liberty. She’s grouchy, a recluse—and kind of cute. Scratch that. When I get my hands on her, she is scorching hot and more addictive than all the fans who’ve screamed my name.

The world is clamoring for me to get back on stage, but I’m not willing to leave her. I’ve got to find away to coax the hermit from her shell and keep her with me. Because, with Libby, everything has changed. Everything.



„A ​zene a barátoddá válik, ha nincs egy sem, a szeretőddé, ha éppen arra vágysz. A haragoddá, a bánatoddá, az örömöddé, a fájdalmaddá. A hangoddá, ha nem találod a szavakat.”

LIBBY

Amikor rátaláltam Killianre, valami elveszett hercegre emlékeztetett, és épp részegen hevert az udvaromon. Az arca, akár egy istené, és pont olyan arrogánsan is viselkedett. Nem volt hajlandó elmenni. Szexi, elbűvölő és egy icipicit mocskos a fantáziája – szép lassan ledönti a falaimat, és én egyre többre vágyom. Az enyém lehetne, ha lenne hozzá bátorságom. A probléma az, hogy az egész világ őt akarja. Hogyan tartsak meg egy bálványként imádott rocksztárt, amikor mindenki azon mesterkedik, hogy elvegye tőlem?

KILLIAN

A világ egyik legnagyobb rockbandájának énekeseként áloméletet éltem. De egyetlen végzetes döntés elég volt hozzá, hogy mindez a darabjaira hulljon. Most minden romokban hever. Aztán megismertem Libertyt. Morcos, magának való lány – de egész aranyos. Á, kamu. Az igazság az, hogy ha csak hozzáérek, eszméletlenül dögössé válik, és sokkal jobban vágyom rá, mint bármelyik, a nevemet sikító rajongómra valaha is.

A világ hangosan követeli, hogy álljak vissza a színpadra, de nem vagyok hajlandó elhagyni őt. Ki kell találnom, hogyan csalogassam ki a csigaházából, hogy velem maradjon. Mert mióta megismertem Libbyt, minden megváltozott. Minden.

Kép forrása - http://obsessionwithbooks.blogspot.com/

400 oldal
Kiadói ár: 2519.-
Magyar kiadás: 2018.
Fordító: Szabó Krisztina
 ISBN: 978-963-457-168-1
 A könyv kiadásáért a Könyvmolyképző felel.  

 HEA: ✓ 
 Csavar:
Cliffhanger:
✘ 
  Váltott szemszög: ✓
Morális kérdések: ✘
Olvasható-e önállóan: ✓

ʇǝlɹésíʞ ᴉƃássoʞlᴉʎƃuö :sáɹɹoɟʎlézsǝʌ sǝƃésʇǝɥǝ˥
Főszereplők: Killian James || Liberty Bell

Ajánlott olvasási sorrend

Idol (VIP #1; Killian & Liberty)
Managed (VIP #2; Gabriel & Sophie)

További könyvek az írónőtől

 The Hook Up (Game On #1)
The Friend Zone (Game On #2)
The Game Plan (Game On #3)
 
Goodreads arány: 4,08 / 5,00
Az eredeti változat megjelent: 2016. június 07.
Az eredeti változatot kiadta: CreateSpace Independent / Plain Jane

 
Érzékiségmérő:



Beleolvasó || Moly || Könyvmolyképző || Amazon || Goodreads

Összegzett véleményem 

"Whoop, whoop!" - Ja, elnézést, ez most nem az a könyv. Olyan szintű düh fortyog bennem, hogy azt nehéz szavakba önteni. Anno, amikor először láttam a borítót és a fülszöveget, eufória öntött el, és nem csillapodott azóta se. Sosem felejtettem el az Idolt, és tudtam, ha egyszer magyarul megjelenik, mindent megteszek, hogy a polcomon tudhassam. Fangirlködés kimaxolva, izé, hozé, zene, gitár, jóaseggedShawnMendes, színes az egész borító, ez vagyok én is, rocksztárrománc, ahh. Az angol akkor még nem ment annyira, mint most, úgyhogy minden hitem a magyarul kiadott könyvekben volt. Persze kétségeim már akkor is voltak sok mindennel kapcsolatban. Most pedig eljött az az idő, amikor - visszagondolva a korábbiakra - kénytelen vagyok ráeszmélni, hogy nem is voltam annyira ostoba, amikor megkérdőjeleztem néhány dolgot. Drága híveim, az Idol sok téren olyan döntés elé kényszerített, amiknek a meghozását soha nem kívánom nektek. Szörnyen érzem magam.
 
Higgyétek el, az első oldalakon én voltam ennek a sztorinak a legnagyobb rajongója. Eleve zenés idézettel kezdődött, az egész sztorit a zene szőtte át. Enélkül nemcsak Killian érezte elveszettnek magát - én sem bírom egy óránál tovább, ha nem hallhatok zenét. Bármilyet. Úgyhogy love at first sight. Ráadásul rocksztáros románc, láttam már ilyet, nem lőhetek mellé. Amúgy meg a Stage Dive első részét is majdnem kivágtam az ablakon, a többit meg magamhoz láncoltam. De ahogy a kezdeti lángolás elmúlik, úgy tűntek el az én érzéseim is a semmibe, ahogy egyre mélyebbre ástam magam. Először is, ha valaki rákérdezne, miért fordultam el azonnal a magyar nyelvű könyvektől, amint észrevettem, hogy megy az angol, a fordítás az elsődleges válaszom. Egyszerűen borzadálynak tartom az Idol fordítását, pedig tisztelettel vagyok mindenki iránt, aki ezt csinálja. 30 oldalt fordítottam, pont elég volt. Ez meg közel 400 oldal. Feltételezem - nem is, BIZTOS vagyok benne - hogyha most belenéznék az eredetibe, fél csillaggal többet adnék annál, ami az írás végén fog szerepelni. Miért nincs valaki, aki újra átolvassa, mielőtt kikerülne a fordítók kezéből? Persze a vesszőhibákat még megértem, nyilván nyomdahiba az az egy kettő, három, négy, öt kis tévesztés. De attól, hogy "zabolázatlan", meg ezek, iszonyúan felmegy bennem a pumpa. Zabolátlan, maybe. Elaludtunk, kedves fordító? Ezt csak azért kérdezem, mert sok helyen olyan szépen tetszett fordítani, és olyan különleges mondatokat sikerült megfogalmazni, hogy csak pislogtam, máshol meg "zabolázatlan"-t, és hasonlókat kellett olvasnom. Jáj, a retinám. Szóval nem tudom, mit mondjak.  

Ha az alapanyagban is vannak hibák és eszelős logikátlanságok, ne várjuk, hogy a másolat jobb lesz. Kristen picit jobban is figyelhetett volna az olyan "apróságokra", hogy KÉT nap után még nem hívjuk egymást kicsimnek, vagy drágámnak - de ezt még lenyeltem, végül is anno egy hónap után az én számon is kicsúszott. Viszont egy sráchoz, aki tök részeg, a világát nem tudja, és éppen a kertünkbe hesszel be a motorjával, először is orvost hívok, nem locsolom le a kerti slaggal, és nem viszem be a házamba. Rendben, ha tényleg annyira jóképű, mint Killian, megkockáztatom. De érzitek a helyzet komikumát? Ráadásul órákkal később már azt csinálják, mint egy vén házaspár, veszekednek, évődnek, piszkálódnak, kishíján megcsókolják egymást. ÓRÁKKAL utána. Persze, értem én, Libby feneke, teste, melle olyan tökéletes, hogy állandóan azt kell nézni, Killiannak pedig akkora a f*rka, hogy annál nagyobb a világon nincs, de ez nem sok mindenhez elég, sajnos. Ahhoz meg főleg nem, hogy szeressem is ezt a könyvet. A végén megismétlik ugyanazt, amivel a sztori kezdődik - csak nem értem, minek, ha utána nem azzal megy a cselekmény tovább, olyan, mintha az a rész lógna a levegőben. Az a szerencséje az Idolnak, hogy tartalmazott olyan mélyebb gondolatokat, amikkel egyetértek, és megláttam bennük önmagamat. Mindenképpen pozitívumként könyvelem el, hogy valósan írták le a sztáréletet, hogy egy ünnepelt világsztár élete nem feltétlen olyan, mint amit a külvilágnak mutat - és így kicsit jobban megértjük, miért drogoznak, piálnak, és mennek elvonóra annyian a sztárok között. Őszintén, el tudnátok viselni egy napnál tovább, ha állandóan rajtatok lógna a fotósoktól kezdve a rajongókon keresztül mindenki, még a háromkaréjú ősrákok is - ja, azon gondolkodtatok már, miért védik annyira a magánéletüket, és amelyiknek esze van, eltitkolja? 


 Kép forrása - https://www.goodreads.com/review/show/1582514360

Azt gondolhatná az ember, hogy legalább Libby & Killian úgy viselkedett, ahogy azt az olvasó elvárná két felnőttől - ugyanis ők elvileg ehhez a kategóriához tartoznak. Elvileg. Gyakorlatban azonban azt csinálták, mint az óvodások. Először is egy énekesi, zenei pályára hónapokig, évekig készülni kell, nem lökünk valakit a rivaldafénybe úgy, hogy addig elvileg introvertált, befelé forduló személyisége van az illetőnek. Készülni kell az ezzel járó dolgokra, ilyen menedzser, olyan gorillák, és persze jól jön, ha valakinek kemény, sziklaszilárd jelleme van. Egy olyan lány, mint Libby egyik pillanatban ez, a másikban az, szitkozódok, bőgök, seggberúgok mindenkit, nem értem, mit akarnak a fotósok, riporterek, nem tudom, mit szabad mondani és mit nem, nekem csak te kellesz bébiii, pedig tegnap még lehánytál, stb. - stb. egyszerűen NEM való sztárnak, akármennyire is akarja Killian, és akármennyire tehetséges a csaj. Killian viselkedését pedig szintén nem értem. Hány napja is volt Libby szomszédja, amikor behajtott a kertbe, aztán elkezdett körülötte sertepertélni? Kettő? Három? Felbukkan a semmiből, egy órával később már nem tudja Libby melleiről levenni a szemeit, MÁSNAP meg ágyba viszi? Mint az óvodások. Néha saját magamtól dobom el az agyam teljesen - utálnom kéne a könyvet, a karaktereket, ezt az egészet, mégsem vagyok rá képes - ráadásul Killian minden baromsága ellenére a szívemhez nőtt. És pontosan tudom, miért. Én is ilyen voltam.

Jól ismerem a New Adultot, és pontosan tudom, hogy ez a műfaj nem éppen az életszagú sztorijairól híres - az Idol sem a valóság talaján kerekezik, de ezt még elnéztem volna. Az volt a baj, hogy minden egyszerre zúdult a nyakamba, az elszúrt fordítás, a karakterek gyerekes viselkedése, vagy hogy mindenre figyeltek, csak a lényegre nem. És ez így nekem nagyon sok volt. Amiben potenciált láttam, az Jax karaktere volt, de pechemre pont azt nem fejtették ki, a Managed meg nem róla szól. Minden negatív érzésem ellenére viszont nagyon is értékelem, hogy a könyvet a zene szőtte át, az írónő színt, varázslatot vitt abba a pár órába, amíg olvastam a könyvet, nem mellesleg sok mondatot lenyűgözően fogalmaztak meg, és ezeknek a fordítása is nagyon ott volt a szeren. Emlékeztek még, mint mondtam az elején? Az egyik ok, ami miatt nem tudok dönteni az Idollal kapcsolatban, a fordítás. Egyszer jó, sőt, majdnem tökéletes, aztán kontármunka. Mit csináljak, merre nyissam az ollót? Arrghhh. Ahogy korábban mondtam, szerencséje az Idol-nak, hogy komolyabb témákat is boncolgat, a maga bohókás, vattacukros stílusában: mindig vállaljuk fel önmagunkat, és nem szégyen, ha segítséget fogadunk el attól, aki felajánlja. Nem kell a terhet mindig egyedül cipelni.

Amit nem szeretek, az nem csúszik elvileg egy hét alatt se, ehhez azonban csak fél nap kellett, míg elolvastam. Függetlenül a néhol szörnyűséges, borzadály fordítás ellenére gördülékenyen haladtam vele, a lapok elszáguldottak, én meg azt vettem észre, hogy ülök, szórakozok felette, boldog vagyok, minden happy, kikapcsolódtam. Nem tudom utálni ezt a könyvet, pedig megérdemelné, nem egy dolog miatt - ugyanakkor lazább napjaimon szívesen előhúznám, Killian, ill. a gyönyörűen megírt, és ötletes erotikus jelenetek miatt. Khm, a limuzinosnál szörnyen égett a pofám, iszonyú jó volt. Éretlen, gyerekes viselkedése ellenére Killian eléggé a szívemhez nőtt, kb. 2 évvel ezelőtt ő lett volna az álompasim, és a vonásaiban picit magamra ismertem - bár én nem száguldok be gyalogkakukk módjára más kertjébe. Libby már keményebb dió, és őt minden igyekezetem ellenére sem tudtam megkedvelni. Mindig csak azt láttam magam előtt, hogy Killiant használja a saját céljai elérése érdekében - és ha ezt nem is mondja ki senki nyíltan, ez az, amit nem szabadott volna érezem. Arra tanítottak, hogy saját erőből, ne másokat kihasználva boldoguljak, és csak egy emberfajtát utálok, de olyan szinten, hogy könnycsepp gördülne az arcomon, ha a nyaka köré tekerhetném az ujjaimat: azt, aki mindenkin átgázol, ha neki úgy jó. Úgyhogy Libby az én szememben anti - heroine nem heroin, hanem heroine, hősnő lett. Soha még egy könyvben se találtam karaktert ennyire ellenszenvesnek. 



Nézzük, mit tartottam még jónak az Idol-ban. Erotikus jelenetek: égett a fejem, tehát pipa. Killian: dögös rocksztár, pasitípusom évek óta pipa. Kill John, szuper zenekar, szuper leírások: pipa. Nem akar mást, csak szórakoztatni, kikapcsolni, és nálam ez nagyon bejött. Nem mindig jó pszichothrillert olvasni, higgyétek el. Valahol, a cukorhegy alá eltemetve pár elgondolkodtató, morális kérdés: pipa. Laza, élettel teli sztori meg mellé egy véget nem érő szappanopera: pipa. Humoros, nagyon jól eltalált, sztorihoz illeszkedő mondatok: pipa. Rocksztáros, a Stage Dive-ra hajazó sztori: pipa. Szex,  drog, rock 'n' roll: pipa. Váltott szemszög: Everglow ezt nagyon szereti, és szerencsére az Idol így íródott, szóval pipa. Ennyit tudtam az Idol-ból kihozni, amikor a jó tulajdonságokat kerestem, és a borítón kívül ezek húzták felfelé az értékelést. Más tekintetben nem vagyok túlságosan elragadtatva. Többet vártam, mind sztori, mind fordítás terén - bár ennek a könyvnek az a pokoli szerencséje, hogy én közel se vagyok annyira szigorú, mint más, igyekszem mindenben a szépet keresni, és szerencsére ebben elég sok jó dolgot találtam is. Utóbbira meg tudjátok, mit szoktam mondani.

Mindenképp felfelé viszi az értékelést Killian karaktere, az, hogy vannak a sztoriban komoly, elgondolkodtató kérdések, hogy úgy éreztem az olvasás alatt, semmilyen bajom, problémám nincs, egyszóval élek, kikapcsolt, olyan volt, mint egy óriási buli a tengerparton. Laza, élettel teli, egyszerű. Nem vagyok bolond hogy ilyen hasonlat jutott eszembe - a Cake by the Ocean-t hallgattam, aminek olyan a dalszövege és a hangulata, mint az Idol-nak. Nekem nem sok bajom volt ezzel a könyvvel, a lényeget meg már úgyis tudjátok: fordítás, Libby, a cselekményben elkövetett böszmeségek és logikai hibák - bár utóbbit nem hiszem, hogy egy olyan olvasó észreveszi, aki pusztán szórakozást, kikapcsolódást keres. Az Idol-t inkább azoknak ajánlom, akik picit fiatalabbak nálam - úgy 10 évvel kb., muhaha - kamaszoknak, fiatal, 16 - 17 éves hölgyeknek, akik még közel sincsenek tisztában annyira az élettel, mint mondjuk egy 23 éves, és nem látják, egy cselekményben hol a bibi. Azért mondom ezt, mert pár évvel ezelőtt én szerettem volna az Idol-t legjobban, ahogy magamat ismerem. Nem mintha most más lennék, de most már legalább látom, mi a hiba egy könyvben, és el tudom dönteni, valóságszagú-e egy sztori, vagy csak rózsaszín, cukros álom, dugig olyan hibákkal, amiktől égnek áll a hajam, ráadásul a fordítás se tökéletes. Az Idol? Egyértelműen utóbbi. A Managed-et persze el fogom olvasni, mert kíváncsi vagyok rá és a 4,3-as arány is elég biztató, de azt már természetesen angolul. Nem szeretnék csalódni még egyszer - annak ellenére pedig, hogy sok mindent szerettem benne, ez nem lesz, csak 4*. Vagy 3,5*. Inkább 4, a csodálatos borító iránti szeretetből, mert ha van valami, ami olyan, mint én, akkor az a borító. Nem is csodálom, hogy azonnal beleszerettem anno. Killian miatt pedig még jobban négyes. Bébi, engem is igazán ágyba vihetnél, ha már azt a törtető kis k*vát sikerült rögtön másnap...

Végső értékelésem

5 megjegyzés:

  1. Ühüm...van egy olyan érzésem, hogy ez engem már az első fejezet végével rendesen felcseszett volna. És, téged meg néhány elgondolkodtató téma morzsáival csalogatott egyre beljebb, hogy lapozz tovább, ne add fel...ez azért kegyetlen :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úristen te nő, mi ez az ámokfutás minden poszt alatt? :'D Kinyírsz, komolyan mondom - az a bamba vigyor, amivel ébredtem, az is miattad van. :'DD

      Kérem tisztelettel, engem az elgondolkodtató kérdésekkel lehet ösztönözni arra hogy tovább olvassak, és istenemre mondom megteszem, ha érdekes kérdéseket látok, még egy Ulpius - házas szintű förmedvénynél is. :'DDD Kíváncsi vagyok, szeretek tanulni, na. :D

      100% hogy felcseszett volna, eddig nem úgy "ismerlek," mint aki szereti az ilyen sztorikat - ha "erővel" kellett téged rávennem a Wish For Us-ra, nem tudom, az Idol mit váltana ki belőled. :DDD

      Törlés
    2. Hát, ilyen amikor elszabadulok az interneten, és találok egy jó blogot. Rettegj tőlem, világ :D a vigyor pedig ragályos kérem...

      Kissé mazochistának tűnsz. És sosem adod fel :D

      Konkrétan falra mászok az ilyen sztoriktól, szóval igen, kellett hozzá erő, és még így is lehet hogy Technokollal kell majd a kezemhez ragasztani, nehogy netán letegyem, ha már az elején felcsesz :D

      Törlés
    3. "Kissé mazochistának tűnsz. És sosem adod fel :D" - Nem te vagy az első, aki szerint mazochista vagyok, és igen, van ilyen oldalam, szóval ezen én már nem lepődök meg. :D Feladni sem nagyon szoktam, szinte mindenen átrágom magam. Szinte. :D

      Na akkor a ragasztót majd szolgáltatom én, mert az biztosan kelleni fog. :'DDDD Juj, de kíváncsi vagyok, mit mondanál az Idol-ra...országomat egy véleményért tőled! * - * <3 :D

      Törlés
    4. Hát most igazunk van, vagy igazunk van? :D nem az első, és nem is az utolsó :)

      Lehet nem fogom túlélni, de ha igen, és mentálisan sem borulok el túlságosan, majd mondok véleményt is, de csak a te kedvedért :D

      Törlés