2018. június 14.

# A Wish For Us # idegen nyelv

Tillie Cole: A Wish For Us


From ​the author who brought you A Thousand Boy Kisses comes the new emotional novel, A Wish For Us.

A story of music.
A story of healing.
A story of love conquering all.


Nineteen-year- old Cromwell Dean is the rising star of electronic dance music. Thousands of people adore him. But no one knows him. No one sees the color of his heart. Until the girl in the purple dress. She sees through the walls he has built to the empty darkness within.

When Cromwell leaves behind the gray skies of England to study music in the South Carolina heat, the last thing he expects is to see her again. And he certainly doesn’t expect that she’ll stay in his head like a song on repeat. 

Bonnie Farraday lives for music. She lets every note into her heart, and she doesn’t understand how someone as talented as Cromwell can avoid doing the same. He’s hiding from his past, and she knows it. She tries to stay away from him, but something keeps calling her back. Bonnie is the burst of color in Cromwell’s darkness. He’s the beat that makes her heart skip.

But when a shadow falls over Bonnie, it’s up to Cromwell to be her light, in the only way he knows how. He must help her find the lost song in her fragile heart. He must keep her strong with a symphony only he can compose.

A symphony of hope.
A symphony of love. 

A symphony of them.


A Thousand Boy Kisses írónőjétől új, érzelemdús történet érkezik, A Wish For Us címmel.

Egy sztori a zenéről. 
Egy sztori a gyógyulásról. 
Egy sztori a szerelemről, aminek az ereje mindent legyőz. 

A 19 éves Dean Cromwell az elektronikus zene felemelkedő csillaga. Sok ezer ember imádja őt, de senki sincs, aki igazán ismerné, aki látná a szíve valódi színeit. Egészen a lila ruhás lányig. Ő az egyetlen, aki le tudja bontani a falakat, amiket a fiú maga köré épített.

Amikor Dean elhagyja Anglia szürke ködét, hogy Dél - Karolinában zenét tanuljon, az utolsó dolog amire számít, hogy újra fogja látni a lányt. És természetesen azt sem képzelte, hogy a lány a fejében marad, mint egy ismétlődő dallam.

Bonnie Farraday a zenének él. Minden ütemet, minden dalt beenged a szívébe - azt viszont nem érti, hogy egy olyan istenadta tehetség, mint Cromwell, nem teszi ugyanezt - ráadásul a fiú rejtőzködik a múltja elől is. Bonnie tudni szeretné, mi rejtőzik a szupersztár álarca mögött, és hiába próbál távol maradni, valami mindig visszahívja. Bonnie a szín Cromwell sötétségében, a fiú pedig azt az ütemet hozza létre, ami Bonnie szívét meghatározza. De amikor árnyék vetül Bonnie-ra, a kocka megfordul: Cromwell-en áll vagy bukik minden, és meg kell találnia az elveszett dalt Bonnie törékeny szívében. Egy dal, amit egyedül Cromwell képes megalkotni - ha erős marad, és nem hagyja Bonnie-t elesni.

Egy szimfónia a reményről. 
Egy szimfónia a szerelemről.
Egy szimfónia Bonnie-ról és Cromwell-ről. 



390 oldal, kindle kiadás
Megjelenés (USA): 2018. június 11.

Csavar: ✓
Cliffhanger:

Morális kérdés: ✓
Váltott szemszög: ✓
Olvasható-e önállóan: ✓
Főszereplők: Bonnie Farraday || Cromwell Dean
|| Easton Farraday

Zeneajánló
Goodreads arány: 4,67 / 5,00
Címkék: new adult, romantikus, zene, váltott szemszög





Érzékiségmérő:



AMAZON
|| GOODREADS

Összegzett véleményem 
 

◢ ◤   

"You said that we would always be
Without you I feel lost at sea
Through the darkness you'd hide with me
Like the wind we'd be wild and free..."

Az az utolsó mondat, man...kisírtam magamból a nem létezőt is, erre még rátesz egy lapáttal. Tudnotok kell, hogy már akkor össze voltam kötve a WFU-val, amikor Tillie bejelentette, hogy új könyv van készülőben, illetve amikor az első teaser képeket megosztották. Először is ott volt a korábbi kötődésem, hiszen a TBK beette magát a szívembe - soha annyit könyvvel nem foglalkoztam, mint azzal, és így persze most viselhetem a következményeit, mert soha az életben nem szabadulok sem tőle - sem Tillie-től. Na, nem mintha akarnék. Szóval már a TBK utolsó lapja után tudtam: ha Tillie horrort ír, vagy mesekönyvet, én azt is elolvasom. Viszont gyűltek a felhők is a fejem felett, mert nem gondoltam, hogy meg tudja ismételni az előző sikert. Ahhoz olyat kell írnia, ami túlmutat rajta, rajtam, mindenkin, az egész világon. Legyen annyira jó, mint a TBK, közben pedig mutasson fel valamit, amit az még nem. Volt hitem, nem kevés, de közben szörnyen féltem is. Majd jöttek a teaser képek, a fülszöveg, és...a szótlan némaság. Csak annyi tudtam kinyögni, hogy "ez nem igaz, ilyen nincs." Ugyanis az egyik karakter, és az egyik szál döbbenetes hasonlóságot mutatott azzal az emberrel, aki évekig nevelt a zenéjével, és akit alig 2 hónapja vesztettem el. Ő volt az EDM* feltörekvő hercege, az, aki ebbe a haldokló stílusba életet lehelt. Szörnyen hiányzik most is, sokat sírtam a halála miatt. Úgyhogy Cromwell Dean ment a könyves pasik álomlistára, és akkor még el se kezdtem a könyvet. Most pedig itt ülök, csóválom a fejem, és most sem hiszem el ezt az egészet - de most már más okok miatt. Túlmutat az írón, rajtam, mindenkin, a világon.

*Mivel az EDM-et nem magyarázzák, jöjjön egy kis gyorstalpaló. Ez a rövidítés az elektronic dance music-ot takarja, így nevezzük azt a zenét, amit klubokban, fesztiválokon, bulikban, stb. játszanak, és amihez nem kell más, csak egy laptop, és egy keverőpult. Avicii, David Guetta, Tiesto, Calvin Harris, Alan Walker, Martin Garrix, Marshmello, Afrojack, Hardwell, Kygo, Armin van Buuren, Timmy Trumpet, Axwell & Ingrosso, csak néhány a leghíresebb EDM előadók közül. Az utóbbi évtizedekben az emberek elfelejtették ezt a műfajt, lényegében Avicii alkotta újra az egészet.*

 "Wait a second, let me catch my breath 
Remind me how it feels to hear your voice 
Your lips are movin', I can't hear a thing
 Livin' life as if we had a choice

 Anywhere, anytime
 I would do anything for you 
Anything for you 
Yesterday got away 
Melodies stuck inside your head 
A song in every breath..."

Mit tetszenek gondolni, mennyire megterhelő a könyv érzelmileg, ha én, aki az érzelmektől függök, és mindenben ezt keresem, csak negyedórás szünetekkel voltam képes elolvasni? Kétszer annyira megterhelőnek éreztem, mint előbbit, és tudom is, hogy miért. Tillie egy új ötletet, és a TBK-t gyúrta egybe. Nem akar mást, csakhogy az olvasó érezzen mindent, amit a karakterek, amit ő, és ehhez minden eszközt bevet. Mesterien bánik a szavakkal, játszik az érzelmekkel, tudja, mikor kell a csavarokat bedobni. De persze nem is ő lenne, ha csak egy csavart írna, és azzal bőgetné meg az olvasót - ezért a cselekmény háromnegyedénél elindítja a nagyobb lavinát, ami az addigiakat teljesen átírja. (Spoiler: ha valaki minden betűre figyel, már az elején rájöhet olyan dolgokra, amik a konklúzióhoz vezetnek. Érdemes pl. azt a kérdést feltenni, hogy ha olyan képességgel születünk, mint az egyik karakter, de a szüleink ezen képesség leghalványabb jelét sem mutatják, akkor erős a gyanú, hogy itt nem minden az, aminek látszik. Ráadásul van egy mondat is, ami nyílegyenesen erre akar célozni - de ahogy mondtam, Tillie úgy dolgozik, hogy ezek "egyszer használatos" infók legyenek, sokszor mégis ezek viszik a hátukon a könyvet.) Lehettem volna dühös, mert a WFU az első betűtől az utolsóig akkora klisékből van összerakva, mint egy ház, mégis a düh a legutolsó, ami most az eszembe jut. Igen, szörnyen klisés, ezt nem lehet nem észrevenni, de ha minden NA ehhez hasonlóan összerakott, gyönyörű klisékből állna, talán a műfaj megítélése sem lenne annyira rossz.

Az idegen nyelvű csoportban kérdezték, hogy a WFU mennyire hasonlít a TBK-hoz, és én annyit mondtam, aki előbbit szereti, ezt is fogja. A karakterek tetteiben, mondataiban erősen lehet érezni előbbi hatását, és itt még nem áll meg a hasonlóság. Ahol lehetett, Tillie változtatott - Cromwell karakteréhez pl. szoktatnia kell magát az olvasónak, közel se olyan, mint Rune, hanem sokkal keményebb, karakánabb - viszont sok dolgot mintha egyenesen a TBK-ból vett volna, ami nem mindig baj, ám nagyon imádkoztam, hogy ne essen bele abba a hibába, amibe sokan, és ne írja ugyanazt le kétszer. Az elején voltak bennem kétségek, lassan indult, lassan folyt - de egy ponton túl rájöttem, hogy Tillie SEMMIT nem csinál véletlenül, és mire elérkezik a könyv vége, a párnámat ismét telesírom. Írjon valaki olyan csoda kliséket, mint ő - az egyik kedvenc jelenetem a báros jelenet volt, amikor a srác rájött, hogy igen, akkor ő most komolyan beleesett..., a másik meg a zeneszobás, amikor Cromwell sírt - és megemelem a kalapomat. A csavarokra pedig azt mondom, ha a hasonlóságot kérdezitek: igen és nem. Igen, mert az alapjuk hasonló, és nem, mert más irányt vesznek, nem az történik, amire gondoltok a TBK kapcsán. Tudott olyat írni, ami keservesen megbőgeti az embert, higgyétek el. Nyelvezet szempontjából picit fogósabb, mint a TBK, összetett, és nehezen érthető mondatok is vannak benne, úgyhogy figyelni kell - meg a biztonság kedvéért szótárat is előszedni. Picit felment bennem a pumpa, amikor már a 48734. alkalommal következett a cselekmény szempontjából fontos szó, és pont annak az egynek nem tudtam a jelentését. 

Képek forrása: Tillie Cole hivatalos facebook oldala

Talán észrevettétek, hogy az érzékiségmérő ennél a könyvnél csak közepes szinten áll - ez azért van, mert Tillie nem arra épít, hogy a karakterei minél hamarabb ágyba vigyék egymást, hanem a csodálatos, lassan égő szerelemre. Tudjátok, mint a parázs, amire csak olaj kell, és belobban. De míg nincs olaj, csak szikrák vannak. Mire elérkezik az első csók, az olvasó az agyát is "szétizgulja", hogy "mi van már, miért nem jönnek ezek össze, szörnyű hogy nekem kell őket egymás karjába lökni, Tillie, én most úgy megdobálnálak krumplival..." - legalábbis magamat alapul véve. Sokat kell várni az első csókra, az első ágyjelenetre, de én azt mondom, így van hangulata, kerete az egésznek. Bonnie és Cromwell ugyanis az első pillanattól kezdve ki nem állják egymást, ők ketten olyanok, mint ég és föld. Míg előbbi a country-t, a klasszikust szereti, oda - vissza van, ha hegedűt, ill. más hangszert vehet a kezébe, ha élőben hallgathatja a Filharmonikusokat, az élete boldogság, szivárvány, és "minden embernek a lelkében dal van" felkiáltással keresi mindenkiben a jót, a szépet, addig előbbi az EDM feltörekvő hercege Európában, klubokban a zenét keveri, ő a társaság középpontja, mindent, mindenkit megkaphat, azt csinálja, amit akar, annak beszél vissza, akinek akar, tetkós, piercinges rosszfiú - közben pedig az élete egy nagy üresség, ugyanis egy korábbi emlék miatt mindenkit eltaszít magától, az öröm és az élet valódi értelme pedig elveszett a lelkéből. De nemsokára találkozik egy lánnyal, és mivel az élet szeret a sorssal kézenfogva lecsapni, nemsokára lehetőséget is kap, hogy bebizonyítson valamit, amiben korábban még ő sem hitt...

A könyv elején Cromwell épp az egyik bulihelyen keveri a zenét, amikor a tömegben meglát egy lányt, és a körülötte úszó, lila színt - ugyanis Cromwellnek nagyon különleges képessége van, az irodalomban is sokszor használjuk ezt a szót - és onnantól kezdve le sem tudna a lányról szállni, mert ő az egyetlen, aki benne ott meglátta, amit a srác másoknak nem enged, hogy lássák. A sötétet, a teljes sötétséget, és hogy a zenéjének nincs lelke. A lányt nem lehet azzal a zenével lenyűgözni, amivel másokat Cromwell az ujja köré csavar, és ez eléggé...khm, felkavarja a srácot. Aztán később, a "szerencsés véletlennek" köszönhetően rövid időre újra találkoznak - persze mindennek van háttere, előzménye - és azon az estén mindkettőjük élete örökre megváltozik. Neem, nem szexelnek, szó sincs róla. Hónapokkal később, és persze ismét a véletlennek köszönhetően Cromwell felvételizik az egyik amerikai egyetemre, oda, ahol a lány, Bonnie is tanul...és a cirkusz elkezdődik. 

Meglepetést okozok, ha azt mondom, a borító miatt szerettem bele még jobban a Wish For Us-ba? Sose láttam még szebbet. Sokan azt mondják, jobb lett volna, ha a fiú arca is látszik, de higyjétek el, így tökéletes. Mindennek, amit a borítón láttok - hogy elrejtették őt a színek mögé, és hangjegyeket pakoltak az egészre - a cselekményben óriási jelentőségük van. Biztos tudjátok, vannak olyan fesztiválok, amiken ugyanilyen port fújnak szét, az ember egész teste színes lesz, úgy néz ki utána, mint egy anyagot tolt bohóc. Na, engem ez a borító erre emlékeztet. Voltak sötét idők, de ma már csakis a színt látom mindenben, és mindenkiben. És természetesen a könyv szerves részét képezik a színek. Cromwell sötétbarnából azúrkék lesz a végére, vagyis a szemnek kellemetlen színből átvált csodálatos árnyalatba. Bonnie az indigótól a liláig az összes színt magában hordozza, de mindig csak a lila egy árnyalatát. Vagyis ő a nyugtató és az energetizáló személy. Easton - direkt nem beszélek róla - sárga, ő a fényt jelenti Bonnie életében, amíg át nem vált egy sokkal sötétebb árnyalatba. Maga a sztori a kezdetekkor zöld, a nyugalom, a remény színe, majd átvált a piros árnyalataiba, közben pedig szürke is keveredik bele. A pirosat nem magyarázom, a szürke meg arra akar reflektálni, amikor azt mondtam, hogy az élet a sorssal kézenfogva összefog, és átgázol mindenkin. Egyébként tudjátok, hogy sokszor vagyok amerikai bloggerek oldalain - ez a színes rész is az egyikről van, azért írtam le, mert hihetetlennek tartom, milyen nagyszerűen meglátta az egészet a blogger. 


Ahogy fent is említettem, aki bírja könnyek nélkül a végéig, az utolsó mondatnál holtbiztos, hogy sírni fog. Alig 1,5 sor, mégis úgy sikerült megírni, hogy az olvasó a szívében érzi a tőrt - Tillie szép lassan megforgatja, kihúzza, majd újra szúr. Hogy a lezárás boldog-e, vagy sem, az pedig nézőponttól függ, én annyit mondok, nagyon kavargott a fejem, hogy örüljek-e, vagy folytassam a sírást. Mivel a könyv sokkal erősebb, vibrálóbb érzelmeket kelt más, hasonló műfajú, címkéjű könyveknél - legalábbis így érzem - én most azt mondom, hogy aki nem kedveli az oldalakon keresztül tartó érzelemhullámot, az inkább ne kezdjen bele a WFU-ba. Csak azoknak ajánlom, akik elbírnak azzal az érzelemkitöréssel, amit a könyv okoz az első betűtől az utolsóig, és akik a vége felé el tudják viselni a hatalmas érzelmi nyomást. Azt pedig talán nem is kell mondanom, hogy akik a szívükben hordják a zenét - khm, igen, itt vagyok - áhítattal hallgatják akár a klasszikusokat, akár a modern, tartalmas szövegű "tuc - tuc" zenét, és pontosan tudják, mit jelent, amikor azt mondom:

"Music gives a soul to the universe,
Wings to the mind, flight to the imagination,
And life to everything." - 
 
azoknak ez a könyv felér majd egy megváltással. 
Csodálatos, szívszaggató, és remekül megírt. 
 
Lehet, hogy sok olvasónak nem fog a könyv meglepetést okozni, sőt, az elején úgy érezhetik, ez a TBK, csak másik borítóval és fülszöveggel. Ám érdemes a végét kivárni, mert meglepetést, azt okoz, nem keveset. Ha nem lennék "érzelemfüggő", hanem racionális, azt mondanám, a WFU klisés nyáltenger. Kívülállóként nézve valahol ez igaz lehet, próbáltam ebből a szemszögből is követni a könyvet, és tudom, hogy akik nem kedvelik az NA-t, vagy épp nem szeretik a tömény vattacukrot, azoknak nem ez lesz életük könyve. Ám a hozzám hasonlók tegyenek maguknak egy szívességet, és olvassák el, amilyen hamar lehetséges. Később még meg fogják köszönni. Van benne néhány nagyon érdekes mozzanat, ami csak egy ilyen fikcióban eshet meg - hogy csak egyet említsek, egy ünnepelt sztár nem ücsörög a parton éjjel egyedül, és iszogat, mert legalább 3 - 4 gorilla követi mindenhova, MUHAHA - néhány jelenet pedig rendesen szorította a szívemet, és legalább háromszor olvastam újra, hogy "Biztos? Nem olvastam félre? Nem lehet, hogy csak a hiányos angoltudásom az ok?" Nem. Majd megszakadt a szívem, percekig meg sem tudtam szólalni, csak a fejemet ráztam. Tillie zseniális alkotó, aki a történeteivel érzelmet visz a szürke hétköznapokba - viszont cserébe elviszi a szív egy darabját. Mintha ez lenne az ára annak, ha valaki Tillie Cole könyveit veszi kézbe. Felépít, lerombol, széttép, az pedig az olvasó dolga, hogy utána hogy szedegeti össze szíve darabkáit.

Végül ismét egy kérdéssel zárom az értékelést, amit az egyik csoportban tettek fel: "A Thousand Boy Kisses destroyed me...will I be able to handle this one?" - Azaz "Ha a Thousand Boy Kisses kishíján megölt, ezt hogy fogom tudni kezelni?" És a válasz: "Hmm, on a scale of 1 to 10, how easily do you cry? Because anything above a 3 means you'll cry." - Mennyire könnyen sírod el magad egy tízes skálán? Mert 3 felett minden azt jelenti, hogy sírni fogsz." Egyetértünk. A Wish For Us egy csoda, barátságról, veszteségről, az életről, és két emberről, akik ég és föld voltak, közben pedig jobban hasonlítottak egymásra, mint képzelték. Nem könnyen feldolgozható történet, néhol habos - babos álom, máskor kegyetlenül földbe döngöl, de minden percet megér. Remélem, megérem, hogy egyszer magyarul olvashatja mindenki ezt is. Egy kívánság nekem - egy kívánság nekünk.

 Végső értékelésem 
 
Részlet a könyvből

(...) As I write this, I’m looking at the lake we love so much. Have you ever realized how blue it is in the sun? How peaceful? I don’t think I’ve ever looked at the Earth much and saw its beauty. (...) 
 
I don’t know if you will ever get this letter. I don’t know if you’ll make it. And if that’s the case, then I’m sure we’re together somewhere, somewhere that isn’t this world. Somewhere better. Somewhere where there’s no pain. (...) And I wanted you to know why I just couldn’t do it anymore. I want you to know that it wasn’t because of you. (...) I don’t have a way with words like you. I never lit up a room like you did. Instead, I always felt like I was on the outside looking in. Looking at everyone else happy and excited for life. But for me, it was the opposite. I found life hard. (...) 
 
Every day, when I took a breath, I felt like I was breathing in tar. Every step I took was like walking in quicksand. I had to keep moving or I would be pulled under. I fought it. But the truth was, I wanted to sink. I wanted to close my eyes and disappear and stop the fight. The fight to want to live, when for as long as I could remember, all I’ve wanted is to let go. (...) I wanted to fall asleep and never wake up. (...) I feel what you feel. But I can’t do it anymore. 

Even as I sit here now, knowing I have only minutes left, I want to go. I’ve lost the fight to be here anymore. And I refuse to say goodbye to you. (...) I want to leave it this way. With me at our favorite place, knowing that I’ll see you again soon. After you’ve lived for us both. Lived a life I never could. Some of us just weren’t meant for this world. (...). And I’m one of them. I know you’ll mourn me, and if you survive, I’ll miss you every day until I see you again. Because I will see you again. (...) Look up, and I’ll always be there with you. But I have to go now. (...) Live a life that you love. And when it’s your time, I’ll be the one to come get you. You know I will. I love you. (...)

2 megjegyzés:

  1. Tyű...amikor elkezdtem olvasni a fülszöveget, akkor arra gondoltam, ismét érkezett a könyves univerzumba egy újabb kliséhalmaz, csak újabb tálalásban, és természetesen gyönyörű borítóval, ha mással már nem igen fog tudni szolgálni. Így aztán szörnyen kíváncsi voltam, hogy tudtál erről is ennyit ömlengeni. És tudod mit? Megértettem :D megint csak szerencséje a könyvnek, hogy jól fogalmazol, és a benyomásaid mellett átjön az is, hogy nem az elfogultság ír belőled, amit az előző kiválthatott volna.
    Őszintén szólva nem szoktam kifejezetten romantikus könyveket keresni, a TBK-t is csak kíváncsiságból írtam fel a listámra (ha már legalább le van fordítva :D ) hátha megkedvelem a műfajt, és még el sem jutottam az elolvasásáig, máris rám tukmálod ezt is...hát kösz szépen :D
    De most komolyan. Te szerintem bármire ráveszed az embert...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szolgál, SZOLGÁL mással a gyönyörű borítón kívül, ezt most leszögezem! :D Hát figyelj, ami jó, az jó. Kiállok a gyerekeimért, és nem írok olyat, amit nem gondolok komolyan. Nagyon meglátszana a szavakból, ha mást írnék, mint amit a koponyám rejt, ez holtbiztos. Hogy azt gondolod, bármire ráveszem az embert, az azért van, mert megérezted, hogy azt írtam, ami a fejemben volt, egy szóval sem mást, vagy többet. :D Soha nem voltam annyira jó marketinges, mint sok blogger, nehezebben tudtam eladni, amit írok, úgyhogy végül feladtam, és azóta inkább arra koncentrálok, ami a fejemben van. Zanzásítva, ha azt mondom egy könyvre, hogy MINDENKINEK olvasni kell, akkor az tényleg úgy van. Feleslegesen, és a levegőbe nem dumálok. :D

      Nagyon szívesen mindent, örülök, ha segíthettem! <3 :*

      Törlés