2018. december 2.

Jennifer L. Armentrout: The Darkest Star (Origin #1)


Kép forrása: caitsbooks.tumblr.com/post/175317842422/booksforthoughts-photo-challenge-day-27-growing

#1 New York Times, USA Today, and internationally bestselling author Jennifer L. Armentrout brings her trademark drama and intrigue to a new romantic YA science fiction series with The Darkest Star. A girl pulled into in a world she doesn't understand finds herself confronted by long buried secrets, a betrayal that could tear her life apart...and Armentrout's most swoonworthy book boyfriend yet.
 
 In the world of the Lux, secrets thrive, lies shatter, and love is undeniable.

Seventeen-year-old Evie Dasher knows firsthand the devastating consequences of humanity's war with the aliens. When she's caught up in a raid at a notorious club known as one of the few places where humans and the surviving Luxen can mingle freely, she meets Luc, an unnaturally beautiful guy she initially assumes is a Luxen...but he is in fact something much more powerful. Her growing attraction for Luc will lead her deeper and deeper into a world she'd only heard about, a world where everything she thought she knew will be turned on its head...


Hossz: 368 oldal
Megjelent: 2018. október 30.
Goodreads arány: 4,34 / 5,00
Kiadó: Tor Teen

HEA: ✘
Csavar: ✓
Cliffhanger: ✓
Morális kérdések: ✘
Váltott szemszög: ✘
Olvasható-e önállóan: ✘
Főszereplők: Luc 💗 Evie Dasher 💗 és még sokan mások. 😁

Az írónőt megtalálod:
Twitter || Goodreads || Facebook || Instagram || Weboldal

A könyvet megnézheted:
Goodreads || Amazon || Kobo



“There's nothing we can do other than live with the promise of tomorrow
while knowing it may not come.”


Remélem, hogy az "és még sokan mások" című résznél mindenki figyelmét felkeltette a teli szájjal vigyorgó emoji - mivel máskor általában igyekszem a hasonlókat elkerülni, úgyhogy ennek itt azért van jelentősége. De kezdjünk mindent a legelején. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, aki egész életében rajongott a könyvekért...de sosem rajongott a Sci - fi YA műfajért. Aztán 17 éves korában besétált a könyvesboltba, és meglátott a polcon valamit. Valamit, ami mellett elment volna...ha az anyja azt nem mondja neki, hogy tegye le, mert nem neki való. Úgyhogy természetesen felkapta, és a mellkasához szorítva magával vitte haza. Aznap kivégezte az egészet, akkor tanulta meg, mit jelent a függővég, és milyen érzés olyan karakterekért rajongani, akik csak a képzeletben léteznek. Aztán elteltek az évek, de a könyv, és annak összes része a lányt kb. hat évig kísérte. Akadtak hullámhegyek, hullámvölgyek, néha a lány úgy érezte, tiszteletből abba kellene hagynia, mert az eredeti sorozat után minden próba csak egy lerágott csont az eredetiről, és nem jó, ha valaki így érez. Majd a 9437624331. lehúzott bőr után, az utolsó utáni pillanatban bejelentették, hogy az emlegetett sorozatból kivesznek egy karaktert. A lány nem hitte, hogy lehet ebből még értékelhetőt kihozni, pedig a spin - off főszereplőjét Daemon Black-nél is jobban szerette, mivel utóbbi volt az állandóan "kéznél levő" kategória, másik pedig a tiltott gyümölcs, egyik kapott 5 részt és 3 saját szemszöget, másik 50 oldalt, 2500 oldalból. Sokszor érezte úgy, hogy "Yeeeeahhh, Luc, végre", - de sokszor motoszkált benne az is, hogy "no way, nem." Végül legyőzte a kíváncsisága, és az, hogy gyerekkorától olyan, mint Pistike, akinek azt mondják, "Pistikenemszabad", de Pistike csak annyit hall, hogy "Pistikeszabad". Most pedig azért jött, és azért vigyorog, mint a bambatök, mert ismét bebizonyosodott, hogy a tiltott dolgok a legjobbak. Ádámot és Évát ezért páros lábbal rúgták ki, ők bűnhődtek - ahogy én is...mert nincs még következő rész.  

Talán amit itt a legfontosabb megemlíteni, hogy a Darkest Star önállóan nem olvasható, kell hozzá az eredeti, teljes sorozat, mert rengeteg spoilert, visszautalást tartalmaz, és persze azok a karakterek, akik abban szerepeltek, itt nem említés szinten vannak jelen, hanem komolyan részt vesznek a cselekményben. Fontos tudni, ki volt Daedalus, mi köze van a sorozathoz, milyen képességei vannak egy Luxennek, illetve annak a bizonyos másik két fajnak, milyen szerepe volt az eredetiben mondjuk Greyson-nak, vagy Archer-nek, szóval...azt viszont aláírom, még úgy sem könnyű megérteni, hogy valaki tényleg minden aprósággal tisztában van. Persze, én könnyen beszélek, évekig fogta a kezemet a sorozat, tudom, kinek milyen szerepe van, merre, hány méter - de még így is pofára lehet esni. Ugyanis az eredetiben, valahol az Origin tájékán van szó például bizonyos képességekről, ez körülbelül 5 sort tesz ki a 2500 oldalból. Na már most ez az 5 sor jelenti az egyik olyan dolgot a spin - offban, amire a hangsúly helyeződik. Mintha egyszer, csak egyszer valamelyik karakter azt mondaná, hogy hallja mások gondolatait, de ezt a szegény flótás - aka az olvasó - elfelejti, és és nem is emlékszik, amíg adott karakter ki nem mondja, vagy vissza nem utal rá. Amikor aztán minden beugrik, nagyjából az egész addigit máshogy kell értelmezni. Minden az olvasónak szól, hogy emlékezzen arra, mit olvasott az eredetiben. De még úgy is 120%, hogy nem veszi magát észre, mint ahogy én sem. Nehézzé teszi az olvasást még az, hogy ez itt nem Katy és Daemon, hanem Evie és Luc, előbbi pedig semmit nem tud, semmiről. Tehát olyan, mintha visszakanyarodnánk az első könyv első sorához, amikor Katy azt hitte, milyen jó ötlet volt adott városba költözni, majd barátkozás címen átrobogott a szomszédba, és a cirkusz elkezdődött. Evie mindössze annyit tud, amennyit a többiek, el kell neki szééépen, komótoooosan magyarázni mindent, illetve sokszor felteszi a kérdést, hogy akkor most mi a helyzet. Luc-ről, és a többiekről pedig abszolút nem tud, úgyhogy az olvasónak szoktatnia kell magát az értetlenkedéshez. Is. Off: ezeket nagyon sokszor úgy reagáltam le, hogy a csaj képébe ordítottam: "hallod, ezeket az infókat te nem tudtad?!? Szégyelld magad."

Azt kell mondjam, sajnos (?) ebben az esetben nem segít a nyelvezet sem a megértésben, de a kérdőjel is mutatja, minden attól függ, honnan nézzük. Egyrészt ugyanis az írónő szeret olyan, nálunk alig használatos, lefordíthatatlan kifejezéseket, illetve szavakat használni, amik után eléggé elgondolkoztam, ki, és hogyan fogja fordítani magyarra. Csak összeteszem a két kezem, és imádkozom a magyar olvasókért. Másrészt Armentrout-nak van egy csak rá jellemző kifejezésmódja, ami szintén nehéz. Ő nem azt mondja, hogy "egy senki voltam", hanem azt, hogy "I was Captain Nope at the moment," vagyis "abban a pillanatban én voltam senki kapitány." Nézhetjük a jó oldalát, mert az ilyen nagyon megdobja még a legolcsóbb ponyvát is, szívből lehet rajta nevetni, és rántja magával az olvasót, másfelől viszont megnehezíti a megértést, ráadásul nem mindenki szereti az ilyen stílust. Mondjuk velem szerencséje volt, értettem is, meg értékeltem is. Pár mondatban a humorra rátérve, az írónő még 2543545785 könyv után is megmaradt ugyanannak, akinek megismerhettük, nem vesztette el a stílusát, ami egy ilyen hosszú könyvfolyamnál elviekben megtörténhet. Van egy olyan rész, amikor egyik karakter egy másikon keresztül beszélni akar egy harmadikkal, lévén annak fogalma sincs, mit mondana el róla, ha ő beállítana a harmadikhoz, ezért keres egy közvetítőt, de mindenféle idióta indokot talál ki arra, miért kell neki a telefonszám. Itt már gurultam a röhögéstől, és nem ez volt az egyetlen hasonló. Pluszban mindenre rátett még az is, hogy a karakterek közül nem egyet humorosnak - szarkasztikusnak alkottak meg, így persze nem volt nehéz a stílust se végigvinni a könyvön. És találjátok ki, a legszarkasztikusabb hogy lép színre. Elkezd dörömbölni az ajtón, majd közli, hogy neki semmi más dolga nem volt, és szereti azt gondolni, hogy mindig jókor érkezik. Luc is hasonló, de Daemon az, aki. Plusz a pólófeliratok. Nem tudom, ki hogy van vele, de szerintem az, aki "Muggle in the streets, wizard in the sheets" feliratú pólót, és hasonlókat ad a karakterére, annak valami más is van a fejében a káposztalén kívül. Ja, és Luc-ot mindig úgy láttam magam előtt, mint a fiatal Leonardo Dicapriot - aztán amikor körbenéztem pár helyen, rájöttem, nem én vagyok az egyetlen.


Ilyenkor következne a szokásos összefoglaló, de mivel szörnyen spoileres az egész, és elég egy rossz szó tőlem ahhoz, hogy mindent leleplezzek, úgy döntöttem, hogy most sok dolgot kihagyva írom le az elejét is. Ha nem áll össze a kép, a hiba nem az önök készülékében van. Hozzám, Pistikéhez, és mindenki máshoz, aki valaha is tett valamit a szülei tudta ellenére, annak ismerős lesz a nyitójelenet: egy lány, Evie anyuci tudta nélkül arra készül, hogy a barátnőjével belógjon a "Foretoken" klubba, szórakozni, táncolni, stb. - stb. Csakhogy ez a klub mást is rejteget a nyilvánvalókon kívül...és ahogy Evie mélyebbre kerül abban a világban, ahova nem is lett volna szabad belépnie, rájön, hogy minden(ki)nek két arca van, semmi, és senki nem az, aminek látszik. Talán még ő maga sem...de mit mondjon az ember, ha valakinek Sylvia Dasher ezredes az anyja, az a nő, aki pisztolyt rejteget a nappali kanapéja alatt, zárva tartja az ajtaját, és fapofával nézi végig, ahogy ugyanezt a pisztolyt konkrétan elolvasztják a kezében? Mit tegyen az ember, ha zajt hall kintről, majd azt veszi észre, hogy egy árnyék elsuhan mellette, és arcon puszilja? Mi legyen, ha mindenki sorban, egymás után tűnik el a föld színéről, és majd csak holtan kerülnek elő, olyan nyomokkal a testükön, amik akkor jellemzőek, ha egy bizonyos faj járt arra? Mi van, ha a biztonság csak egy illúzió, amivel az emberek takaróznak? 

Ahogy említettem is, a fentiek az egésznek csak egy részei, sok dologról direkt nem szóltam, egyrészt nem akarom az élményt elvenni, másrészt pedig annyira összetett, és annyira kapcsolódik minden mindenhez, hogy arra egy pár bekezdéses blogbejegyzés nem elég. Figyelni kell, megpróbálni nem pofára esni, meg átnyálazni legalább körvonal szinten az eredeti részeket. Mivel műfaj szerint a Darkest Star Sci - fi YA, erotikus jelenetekkel úgy lehet számolni, mint anno az Obszidián esetében. Azaz semennyire. Csak úgy, mint Daemon és Katy, Evie és Luc is kergetőznek, de ennyi. Ráadásul ez még csak az első rész, amiről itt nem esik szó - lásd, bármilyen erotikus jelenet - azt duplán a nyakunkba kapjuk a következő(k)ben, ez holtbiztos. Ami fontos, az írónő úgy alakított mindent, hogy úgy tűnjön, mintha mindenki mindenkitől független lenne, mintha egyiknek köze nem lenne ahhoz, merre megy, mit tesz, hol tűnik fel,- és el a másik. De ez nem így van. Csak ehhez kell a többi rész, meg némi odafigyelés. Nyilván itt lehetne arról is beszélni, hogy csináltak-e a könyvnek (jó) befejezést, és nem másztam-e a falra fel a függővégtől, mint anno az Obszidián esetében...igen és nem. Utóbbi határozott nem, ugyanis abból a befejezésből, mint ami ennek van, bármit ki lehet hozni, lehet jó irányba tolni, de ugyanúgy kirobbanhat még cirkusz - és nyilván nem azért lesz következő rész, hogy az olvasó akkor már unalmában üljön le a Kindle mellé. Igazából az egész nyitva maradt, mert persze, véget ér valahogy, de sem pozitívként, sem negatívként nem lehet elkönyvelni. Inkább semleges, ami bármilyen folytatásnak megadja az alapot. Morális kérdések nem nagyon vannak, lévén az a műfaj, ami, és a cél inkább a szórakoztatás, de talán annyit mégis, hogy amikor a világunk felfordul, árral szemben úszunk-e, és elsodor minket, vagy megpróbálunk alkalmazkodni, elfogadni valami olyat, amiben addig nem hittünk, és így könnyebben boldogulunk azután. Viszont ennek ára van. Sokszor életek...

Beszélnem kellene kicsit a könyv hibáiról is, és őszintén mondom, igyekeztem...viszont tudjátok, mi történik, amikor egy Luxen rajongó kezébe kerül a Luxen sorozat spin - offja, három a bölcs majom, azaz nem lát, nem hall, nem beszél. Persze ennek az elején is az történik, mint az Obszidiánnál, Evie is Mr. Perfect-be fut, leeenyűgözik őt a kockái, és onnantól kezdve persze fokozatosan félreteszi minden addigi ellenérzését vele kapcsolatban, de könyörgöm, ez egy YA. Ha megváltaná a világot, az lenne a baj. Nem kicsit klisés, igen, és sok jelenetet mintha az eredetiből vagdaltak volna ki, majd költségtakarékosság címen beleragasztották volna ebbe, viszont kérdem én, ez egy spin - off esetében tényleg akkora baj, hogy csillagokat vonogassak? Frászt. Egyetlen dolog miatt vontam majdnem fél csillagot: hogy Evie szemszögéből ment a cselekmény, Luc sehol, pedig utóbbi érdemelte volna meg a saját szemszöget. Őt sokkal kiforrottnak éreztem, és bár a lány se mondható tesze - toszának, a kínlódása, és a döntésképtelensége néha sok volt. Konkrétan mindenkit kirúgott a szomszéd galaxisba, amikor kiderült, hogy is állnak a dolgok, pedig tudta, hogy darázsfészekbe nyúl. Na jó, nem tudta, de ha figyel, akkor feltűnik neki pár dolog. Szóval...hiányoltam Luc szemszögét, kíváncsi lettem volna, sokszor mi jár a fejében, miért teszi pont azt, amit, és pont úgy, ahogy. Ha kedvenc jelenet, akkor is egyértelműen Luc, egyrészt mert a Daemon-ra is jellemző, hihetetlenül laza szarkazmus benne is ott volt, másrészt a székről majd lefordultam a röhögéstől, amikor megszólalt. Csak egy példa: amikor először beállít Evie házába, de nem Evie, hanem az anyja nyit ajtót, elmondja a monológját, majd megkérdezik tőle, hogy "Ez minden?", rákérdez, hogy van-e ebéd, mert nagyon, de naaaagyon rossz dolgokat tenne grillezett sajtos szendvicsért, meg némi paradicsomlevesért. Majd mikor el akarják küldeni, azt mondja, "egy dolgot akarok tőled hallani, különben érdekes beszélgetésünk lesz, ami grillezett sajtos szendvicset, és paradicsomlevest is tartalmaz." Kreativitás és humor lvl végtelen. Ráadásul én is pont ilyen vagyok.

 
Öt a hihetetlen, és jól ismert humorért és szarkazmusért, öt, mert nagyon régóta semmin nem szórakoztam, illetve izgultam ennyire, öt azért, mert én úgy akarom, öt azért, mert Luc, és öt azért, mert hatalmas meglepetést okozott, a rengeteg kétségem ellenére. És tudjátok mit? Öt azért, mert még mindig tud újat mutatni egy olyan sorozat, amit ötvenezer résszel ezelőtt le kellett volna zárni - diktálná az ész, a logika. A szív azonban azt mondja, hogy igen, ha jól csinálják, még mindig van benne kakaó - erre itt a bizonyíték. Luc pimaszsága, Evie tökössége - meg a drámái - visszavittek oda, ahol annak idején minden elkezdődött, és ha másért nem, nekem már ezért megéri ismét belevetni magam ebbe, és a teljes sorozatba. Könyörgöm, Daemonon kívül Dee és Katy is jelen van, igaz, csak pár mondat erejéig, de hát azért ez már...kishíján elsírtam magam. Az elején úgy voltam vele, hogy most már tiszteletből, és az eredeti sorozat iránti szerelemből hagyom a többi részt másokra, viszont azt is mondtam, hogy elég érdekes lenne, ha pont az nem olvasná el a spin - offot, aki 6 évig Luxen rajongó volt, akinek akkor kezdődött minden, amikor leemelte a polcról az Obszidiánt, és aki jobban szerette Luc-ot Daemon-nél, pedig alig kapott belőle pár oldalnál többet. Ám az írónő bebizonyította, hogy még mindig tud nagyot alakítani, képes kiragadni 2500 oldalból 50 oldalt, és azt továbbfűzni. Mindig tisztes távolságból figyeltem minden, a spin - offal kapcsolatos hírt és magát a könyvet is, de nagyon hamar levontam a megállapítást: aki egyszer Luxen volt, mindig Luxen marad, akármennyire is állít mást. Aki rajongója volt a sorozatnak, vagy most is az, annak mindenképpen, teljes szívből, öleléssel ajánlom a Darkest Start, mellé egy jó nagy figyelmeztetéssel, hogy eszébe se jusson ezt kihagyni, mert nagyon megbánná. Aki pedig még most ismerkedik, annak először az eredeti sorozatot ajánlom, főleg a 4. rész környékétől, az Origintől, mert ott van sok minden, ami ennek a megértéséhez szükséges. A Darkest Star új sorozat nyitórésze, sok ismert dolgot új megvilágításba helyez alig ismert karakterek szemszögéből - így olyan, mintha minden kezdődne elölről, visszakanyarodnánk a történet legelejéhez, csak pár új főszereplővel. És mindenki kézenfogva énekelheti ismét, hogy "It the end of the world as we know it..." - de hogy folytatódik-e az "and I feel fine" sorral, kiderül nemsokára. 

My review in English

Five for the well-known, but incredible humor and sarcasm, five because I haven't been so excited about for nothin' so long, five beacuse I want, five because...Luc, and five, because it was a huge, lovely surprise, despite of my all feelings. And you know what? Five, because Armentrout can still show up an independent piece from a series, that should have been closed by fifty thousand episodes previously - dictates the brain, and the logic. But the heart says that yes, if they do well - here's the evidence. I looked all the spin-off news and the book from a big - big distance, but I quickly found that one who was Luxen once, always will be a Luxen, no matter what they say. Anyone who has been a fan of the series, or even now, I would recommend Darkest Start with a full heart, embrace, and with a good warning so that you can not miss it because that would be very...wrong. You'll miss this chance so much. Darkest Star brings a lot of new things into new light from the point of view of hardly known characters - so it's as if everything starts from the beginning, and goes back to the first page of the original story with just a few new characters. And everyone can sing again, "It's the end of the world as we know it ..." - but whether it continues with the "and I Feel Fine" line, will soon be revealed.

 Részlet a könyvből

My stomach hollowed as I glanced at the sparkly pillar like it could be of some help. “Uh, why?”

His dark gaze met mine, and all I could focus on was the tiny diamond under his eye. That had to be such a painful piercing. He didn’t speak as he gripped my arm with a meaty hand and wheeled me around. Panic blossomed as I looked at the dance floor, unable to see Heidi or Emery in the crush of dancers. Heart pounding in my chest, I held on to my water as Clyde led me away from my pretty pillar. My cheeks caught fire as a few people at the tables stared. An older girl smirked and shook her head as she lifted a glass of amber-colored liquor to her mouth.

This was so embarrassing. I was about to be thrown out. Just my luck. Which meant I was going to have to text Zoe or someone to come get me, because I was not going to ruin Heidi’s night. Not when Emery had approached her. I was going—

Clyde wasn’t leading me to the front of the club.

He suddenly cut to the left, dragging me along with him. My heart dropped all the way to my pinched toes when I realized where he was taking me. The shadowy alcove—to the couch. Sitting in the same lazy sprawl as before, still tapping those long, tapered fingers, was Luc. His lips tilted up at the corners. 

Shock stole my breath. Normally I would be relatively excited about chatting with an extraordinarily hot guy—especially with a guy who, wow, had such thick black lashes—but everything about this was wrong. I was not the kind of girl who got randomly picked out in a club and then escorted by someone who looked they belonged in the WWE for a one-on-one with the resident hottie. I wasn’t knocking myself. I was just the embodiment of the Triple A.

Average life.
Average face.
Average body.
And what was happening right now was not average.

“What is going . . . ?” I trailed off as Clyde steered me past the blond Luxen, who was still staring down at his phone, toward one end of the couch. The hand left my arm and then landed on my shoulder once more.

“Sit,” Luc said, and that one word was spoken in the kind of voice that probably left a trail of really bad decisions in its wake. I sat. Not that I had much choice. Clyde sat me down and then lumbered off, bumping and moving people out of the way like a human bulldozer. Pulse pounding erratically, I stared in the direction Clyde had gone in, but I was completely aware of the boy sitting about a foot from me. My hand was shaking, and when I inhaled deeply, I caught the scent of pine and soap over the bitter tang of alcohol. Was that coming from him? The pine and soap scent? If so, he smelled amazing. Was . . . was I really smelling him? What was wrong with me?

“You can stare in Clyde’s direction all you want, but no amount of wishful thinking is going to bring him back,” Luc advised. “Though, if you’re wishing for that and it works, then you’re made of awesome dark magic.”

I had no idea how to respond to that. My brain had emptied of all words. The plastic cup crinkled under my fingers as the music halted for a brief second. Several people on the dance floor stopped, their chests rising and falling heavily. Then a thick, steady tempo of drums picked up, and the people on the dance floor just lost it.

My eyes widened as fists pumped the air and the dancers on the stage dropped to their knees, slamming their palms against the floor. Shouts grew louder and louder, a rising crescendo that matched the drums. Voices rose, chanting out lyrics that made goose bumps explode all over my arms. Safe from pain and truth and choice . . .

A shiver broke out across my skin. Something about this—the song, the chants and cheers—was familiar. The weird feeling of déjà vu rose as I frowned. I didn’t recognize this song, but that wiggling sensation was still dominating the back of my brain.

“Like the song?” he asked.

Slowly, I turned my head toward him. His smile was a wolf’s smile, leaving me wholly unnerved. I lifted my gaze. The breath I’d taken punched out of my lungs. The smile faded from his lips, and he stared at me like . . . I don’t know. There was an almost surprised pinch to his striking features, but his . . .

His eyes. I’d never seen eyes like his. They were amethyst in color, a vibrant, polished purple, and the black lines around his pupils were irregular, fuzzy even. They were utterly beautiful eyes, but . . .

Heidi’s suspicion was correct. “You’re a Luxen.”

The blond staring at his phone snorted. Luc tilted his head to the side as the odd look washed away from his face. “I’m not a Luxen.”

Yeah, I was calling total BS on that. Humans did not have eyes like that unless they were wearing contacts. My gaze shot to the hand that rested on his thigh. There was a leather cuff around his wrist with some kind of weird stone in the middle of it. An oval gem that was a kaleidoscope of milky colors. What he wore was not a Disabler used to keep a Luxen from killing half of the people in
this club in less than ten seconds.

“Are you a human wearing freaky contacts then?”

“Nope.” He raised a shoulder in a halfhearted shrug. Why would he deny being a Luxen? Before I could ask that question, he spoke again. “Are you enjoying yourself tonight?”

“Uh, yeah . . . I . . . think so.”

He bit down on his plump lower lip, drawing my attention. Goodness, those were totally kissable lips. Not that I was thinking about kissing him or anything; it was just a pure, clinical observation that anybody in my situation would make.

“You don’t sound very convincing. You actually look like you would rather be anyplace but here,” he continued, those heavy lashes lowering once more. 

“So, what are you doing here?”

His question jolted me.

“Your friend comes here a lot. She fits in. Has fun. You have never come here.” Those lashes lifted and his odd eyes latched on to mine. “And I would know if you had been here before.”

I stiffened. How in the world did he know this was my first time here? There had to be at least a hundred people here, and all of them blended together.

“You stand by the dance floor all by yourself. You don’t have fun and . . .”

His stare dropped, coasting over the front of my dress. Without looking, I knew he was staring at the water stain. “You don’t fit in here.”

Okay. Wow. That was blunt, and I finally found my voice. “This is my first time here—”

“I already knew that.” He paused. “Obviously. Because I just said that.”

Irritation chipped away at the unease and confusion. Luxen or not, I didn’t know who in the hell this guy thought he was. He was rude, and I was not going to sit here and let someone talk to me like that. “I’m sorry. Who are you again?”

That half smile spread an inch. “My name is Luc.”

Was his name supposed to hold the answers to the universe? “And?”

“And I want to know why you’re here.”

Frustration pricked at my skin. “Are you like the official club greeter or something?” 

“Something like that.” He kicked a booted foot up onto the square glass table in front of him as he leaned toward me. The distance between us evaporated. His eyes met and held mine. “I’m going to be blunt with you.”

I barked out a harsh laugh. “You haven’t been blunt already?”

He ignored that comment and didn’t look away, not once. “You shouldn’t be here. Like, of all the places for you to be, this is the last place. Isn’t that right, Grayson?”

“Beyond right,” answered the blond Luxen.

Warmth burst open in my chest, burning up my throat. Sucking in a sharp breath, I willed my face to remain emotionless even though what he said stung for reasons it shouldn’t. It didn’t matter if he was human or not or that I’d never seen this guy before and probably would never see him again once I walked out of this stupid club. Having someone tell you that you didn’t fit in didn’t feel good. Ever.

No way was I letting him, a complete stranger—an alien—get the better of me. At the end of the day, he was a jerk-face, and I wasn’t going to allow him to hurt my feelings. Absolutely no way.

Holding his gaze, I summoned a little of my mom—scary mom. “I didn’t realize I needed your permission to be here, Luc.”

“Well,” he drawled, his broad shoulders tensing, “now you do.”

I drew back. “Are you serious?” A shocked laugh escaped me. “You don’t own this place. You’re just some—” I cut myself off before I said something incredibly ignorant. “You’re just some guy.”

Tipping his head back, he chuckled deeply. “Now, I know that’s not what you were about to say or what you’re really thinking.” His fingers tapped along the back of the couch, and I wanted to reach over and smack my hand down on them. “Tell me what I really am. I cannot wait to hear it.”

“Whatever.” I glanced over at the dance floor, unable to see Heidi, since it appeared the crowd had tripled all of a sudden. Dammit. “I came here to hang out with my friend. That’s all I’m doing. It has nothing to do with you.”

“Everything has to do with me.”

I blinked once and then twice, waiting for him to laugh, but when he didn’t, I realized I’d officially met the most arrogant being on this planet.

“By the way, you’re not hanging out with your friend. Like I pointed out earlier, you were standing by the dance floor . . . just standing there, all by yourself.” His eerie eyes tracked over my face with such intensity that the tips of my ears started to burn. “Is that what you normally do when you hang out with your friend? Stand by yourself, drinking water?”

My mouth moved, but there were no words. He was absolutely the most antagonistic thing I’d ever met. The one side of his lips tipped up even farther. “You’re not even old enough to be in here.”

I was willing to bet he wasn’t either. “I’m old enough.”

“Really?”

“Your big burly friend checked my ID and let me in. Ask him.”

Luc’s chest rose deeply. The breadth of his shoulders stretched the worn gray cotton. His shirt read NO DRAMA LLAMA. That shirt was a lie. This boy was all about the drama llama. “Let me see your ID.”

I scowled. “No.”

“Why not?”

“Because you’re some rando dude in a club. I’m not going to show you my ID.”

That gaze slid back to mine. Challenge was etched into every striking feature. “Or maybe you don’t want to show me your ID because it proves you’re not twenty-one.”

I said nothing.

2 megjegyzés:

  1. Égek a sárga irigységtől! Aaah énisénisénis akarom ezt a könyvet! *q*
    Megmondom őszintén, én végig csak Daemonba voltam (vagyok) szerelmes, Luc annyiravnem volt szeretett karakter. De ha itt nagyot tud dobbantani, akkor hajlandó vagyok eldelejteni a dögös alfahímet. :P Kíváncsivá tett a posztod!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Figyelj, a lehetőséget mindig meg kell ragadni, amennyiért árulják Amazonon, vagy a többin, az nem lehet probléma - nekem se volt. :)) Lehetett volna azt mondani, hogy mit dumálok itt, és csak azért írom ezeket, mert ugye én rajongó voltam, izé, de nem. Mindig igyekszem elfogulatlanul nézni, amit olvasok. Szóval igen...Luc is tud nagyot dobbantani, ha akar. ;) Ráadásul ez még csak az első rész, nem tudom, mennyit tervez Jen. De ahogy ismerem őt, nem kettőt, nem hármat. :'DDD Tanulság - érdemes néha odafigyelni azokra a karakterekre is, akik csak mellékszereplőként vannak jelen, mert nem tudhatja az ember, mi következik azután. Annyi biztos, én elismeréssel adózom az írónő előtt, mert eszméletlen 400 oldalt varázsolni 50 oldalból nem kis észre vall.

      Ps. ha Daemon volt a fő dögös alfahím, akkor Luc a kis dögös alfahím - fent is le van írva, a fülszöveg utolsó sorában. :) * - * <3

      Törlés