2019. április 14.

Eleanor & Grey by Brittainy C. Cherry - Coabs értékelő | Coabs review


Greyson ​East left his mark on me.

As the young girl who first fell for him, I didn’t know much about life.
I did know about his smiles, though, and his laughs, and the strange way my stomach flipped when he was near.

Life was perfect…until it wasn’t, and when we were forced to go our separate ways,
I held on to our memories, let go of my first crush, and wished for the day I’d find him again.

When my wish came true, it was nothing like I imagined.

I couldn’t have known when I took the nanny position that it would be his children I looked after,
that my new boss would be that boy I used to know, that boy who was now a man—a cold, lonely, detached man.

The smile and laugh I had loved so much were gone, now distant memories. Every part of him was covered in a fresh pain. When he realized who I was, he made me promise to do my job and my job only.  He made me promise not to try to get to know him, not to recall the memories I’d treasured all this time.

But, sometimes, I saw the boy I’d once known in his stormy eyes. I saw the Greyson who smiled and laughed, who had stolen a young girl’s heart, and there was no doubt in my mind that this boy was worth fighting for.

I was given a second chance with the one who’d left his mark on me.
All I hoped was that somehow I’d leave a mark on his soul, too.

 Oldalhossz | Page length: 398
Megjelent | Released: 2019. 04. 08.

 Műfaj | Genre: romantikus, new adult

HEA

Standalone
Cliffhanger    
  Váltott szemszög | Dual POV
  Morális kérdések | Moral questions
Főszereplők | Main Characters: Eleanor Gable 💗 Grayson East

Cselekmény 4/5 | Írói stílus 5/5 | Erotika 0/5 | Romantika 3/5 | Sötétség 0/5 | Humor 5/5 | Hős 4,5/5 | Hősnő 4,5/5 | Mellékszereplők 5/5 | Dráma - Konfliktus 4,5/5 | Megoldás 4/5 | Csavar 3/5 | Befejezés 4/5 | Klisék 2/5 | Realitás 4/5 | Összetettség 0,5/5 | Érzelem 5/5 | Függőséget okoz 4/5


Plot 4/5 | Writing style 5/5 | Erotic scenes 0/5 | Romantic scenes 3/5 | Darkness 0/5 | Humor 5/5 |  Hero 4,5/5 | Heroine 4,5/5 | Secondary characters 5/5 | Drama - conflict 4,5/5 | Solution 4/5 | Twist 3/5 | Story ending 4/5 | Cliché 2/5 | Reality 4/5 | Complexity 0,5/5 | Feelings 5/5 | Addiction 4/5

Ha szeretnél utánakeresni, és beszerezni a könyvet

Find and get the book here:

Goodreads || Amazon

Zeneajánló - 

music recommendation

"Wake Me Up" - Avicii
"Back Around" - Olly Murs
 "You'll be in my Heart" - Phil Collins
"One Step at a Time" by Jordin Sparks
"Without You" - Avicii ft. Sandro Cavazza


 „𝐼'𝓋𝑒 𝓃𝑒𝓋𝑒𝓇 𝓇𝑒𝒶𝒹 𝐻𝒶𝓇𝓇𝓎 𝒫𝑜𝓉𝓉𝑒𝓇,” 𝒽𝑒 𝓈𝒶𝒾𝒹, 
𝒶𝓃𝒹 𝒻𝑜𝓇 𝓉𝒽𝑒 𝒻𝒾𝓇𝓈𝓉 𝓉𝒾𝓂𝑒 𝒾𝓃 𝓂𝓎 𝓁𝒾𝒻𝑒, 𝐼 𝒻𝑒𝓁𝓉 𝒷𝒶𝒹 𝒻𝑜𝓇 𝒢𝓇𝑒𝓎𝓈𝑜𝓃 𝐸𝒶𝓈𝓉.
𝒲𝒽𝒶𝓉 𝒶 𝓈𝒶𝒹, 𝓈𝒶𝒹 𝓁𝒾𝒻𝑒 𝒽𝑒 𝓁𝒾𝓋𝑒𝒹.

 🇭🇺

Nem hiszem el, hogy eltelt 6 nap a megjelenés óta, de még senki nem adott Brittainy C. Cherry-nek díjat...eddig is megérdemelte volna, de most még nagyobbat nőtt a szememben. (Fun fact: a Gravity of Us és a Behind the Bars óta a rajongók sorában állok, nem kell bemutatni sem az írónőt, sem a munkásságát, és minden megjelenéskor azt csinálom, mint a tojógalamb. De ez most valami új szint.) Az írónő természetesen most sem tért el a korábban megszokottaktól, ez már a fülszövegből kiderül. Ott a fiatal, magának való, Harry Potter mániás - zárójelben: itt már tudtam, hogy nem állok fel, míg vége nincs a könyvnek - lány, akinek a könyv elején még a fenekén a tojáshéj, és egy fiatal, szintén éretlen, de nagydumás, irtó aranyos kamaszfiú, akik a másik életét alapjaiban rengetik meg, egymás támaszai a tragédiákban, egymás társai abban a kevés örömben, ami jut nekik. Csakhogy szokásához híven az univerzum is feltartja a stoptáblát, mondván, "ohohó, drágáim, nem lesz ez így jó, minden túl tökéletes..." az univerzum mellé pedig most becsatlakozik az idő is - ami senkire nem vár, senkit nem néz, a kamaszkori szerelmeket pedig úgy fújja el és szakítja darabokra, ahogy annak rendje és módja szerint lennie kell. Két éretlen kamasz, majd két, a saját életük által megtépázott felnőtt, akiket elválaszt valami, majd tizenöt évvel később ugyanaz sodorja őket egymás útjába. Azonban érdemes a kérdést feltenni: lehet még valamit újrakezdeni 15 év távlatából? Biztos, hogy mindenki ugyanaz maradt, mint volt? Az idő telik, közben pedig történnek olyan dolgok, amik az élet szereplőit alakítják, formálják - néha egészen érdekes irányba...

Figyelem! Több kedvenc jelenetemről is mesélek a következő részben, 
az alábbi két bekezdés spoilert tartalmazhat! 

"Azt mondtad az előbb, hogy ez a könyv nem tér el a korábbiaktól, mégis más. Miért?" Egyrészt mert sokkal több benne az olyan szituáció, amikor az olvasó kishíján lefordul a székről, annyira nevet. Eszméletlen humora van az írónőnek, és eddig ezt a tulajdonságát nem mutatta meg - legalábbis nem ilyen szinten. Megszámolni nem tudom, hányszor kérdezték meg tőlem a szüleim, hogy mi olyan vicces. Csak pár példával élve, az egyik jelenetben Grey haverja, Landon küldött egy üzenetet, amiben ez állt: "Roses are red, violets are blue, would you stop being a dick, and just call me, dude?!" Vagy a másik, amikor Ellie-t új családhoz vették fel dadának, de valami az első pillanattól fogva nem volt jó, mert több körös meghallgatást tartottak, és 65,000 dollárt (!) ajánlottak fel, majd a lány megjegyezte, hogy "Was Beyoncé behind that door? Would I be taking Blue Ivy and the twins for afternoon walks while their parents ran the world?" Nos, nem pont Beyoncé és Jay-Z, meg Blue Ivy, de amit talál, az felér legalább akkora meglepetéssel. És van még egy kedvencem, amikor bemutatták Ellie-t, és az egyik kicsinek azt mondták, "Mondd, hogy szia, Lorelai". Erre a gyerek: "Mondd, hogy szia, Lorelai." Láttátok már a Muzsika Hangját, amikor a gyerekek mellé új dada érkezik, de azok mindent megtesznek, hogy kidúrják? Na. Valami oka csak van, hogy Ellie előtt 7 dadát rúgtak ki 10 hónapon belül...

Grey, ahogy én képzeltem. A képen Kit Harrington
A másik okot, ami miatt azt mondtam, hogy ez a könyv eltér az eddigiektől, a karaktereknél kell keresni. 398 oldalon megalkottak 6 olyan karaktert, akik nem csak lógtak bele a vakvilágba, hanem keményen odatették magukat. Ez utóbbi értendő a mellékszereplőkre is - sőt, néha ott tartottam, hogy Shay és Landon (Ellie legjobb barátnője, illetve Grayson legjobb barátja) kapcsán tüntetni fogok, amiért ez standalone, és nem sorozat. Szívből remélem, hogy ezután az ő történetük jön. Amikor Shay azt mondta Grayson-ra, hogy "kind of like Jon Snow, huh?", Gayson fenekét bámulta, majd elkezdte kántálni, "Those cheeks of steel. Left cheek, right cheek, cheeks, cheeks, cheeks, oh how cheeky Grey's cheeks can be", ott folyt a könnyem a röhögéstől percekig. De a gyerekek közül a kisebbiket, Lorelai-t is meg tudtam volna zabálni. Tudjátok, milyenek a gyerekek, mindent visszamondanak. Na, Ellie az egyik jelenetben azt motyogta, hogy 'asshole', és ezt a kicsi is hallotta, majd megkérdezte, mit jelent az, hogy 'askhole'. Ellie erre: "Az a személy, aki sokat kérdez". Majd a gyerek odament Grayson-hoz, és közölte: "te tudtad, hogy egy igazi 'askhole' vagy?!" Akik könnyen összerakható, egyszerű nyelvezetű olvasmányt keresnek, az Eleanor & Grey igazi aranybánya. Feltételezem, mindenki ismeri magát, tudja, hogy középszintűnél erősebben, vagy gyengébben ért angolul - ennek a nyelvezete jóval a középszint alatt van, az alapszint határát súrolja. Nincs benne szleng, a cselekmény ugyanabba az irányba tart, a mellékszálakat, kavarodást pedig mellőzi. De ha a nyelvezettel nem is lesz baj, az érzelmekkel annál inkább. Az írónő már a könyv elején odaszúr, ahol fáj, lehet érezni, ahogy a tőr forog a szívben, és ez az érzés a cselekmény előrehaladtával fokozódik. Törvényszerű, hogy mindig a jók mennek el. De megkérdezném odafent, hogy az olyanokat, mint Ellie szülei, miért ragadja el az Isten, közben rossz emberek ezrei élik világukat. Talán minden változásból tanulnunk kell valamit. Némelyiktől erősebbek leszünk, megtanulunk felállni a földről, és utat nyitunk annak, ami egyébként nem jött volna el. Az univerzum SEMMIT nem csinál cél nélkül. Ha Ellie-vel nem történik az, ami, nem költözik el, nem rúgják ki, nem keres új munkahelyet, akkor...nem indul be az Eleanor & Grey c. könyv cselekménye sem. 

Ugye, milyen érdekes, hogy sikerült 400 oldalba annyi csodát, érzelmet vinni bármilyen erotika sőt, romantikus jelenet is csak kb. 5 alkalommal volt nélkül úgy, hogy az bármelyik NA alkotónak becsületére válna? Meg lehet valamit csinálni úgy is, hogy picit jobban odatesszük magunkat, és nem tömünk dugig oldalakat szex-el. Természetesen nem mondom, hogy hagyjuk ki, hiszen az erotika esszenciális alkotóeleme egy NA-nak, arra viszont itt a példa, mi történik, ha nem csak ebben gondolkozunk. Ömleni fognak a maximális értékelések. Napok óta 4,51-nél áll a GR arány, csak mondom. Az igazat megvallva, a Disgrace után ennél is készültem hibákra, vakvágányra futó szálakra, esetleg olyan karakterekre, akik az agyamra mennek, de mindösszesen annyit tudok hibának felhozni - bár ez már inkább személyes jellegű - hogy az egyik karakter felháborodott, mert egy kísértet nevén szólították...de jogos volt a kitörése? Mit gondolt, ez a Pán Péter és Wendy show? Komolyan azt hiszi valaki, hogy a másik majd ül, és néz ki a fejéből 15 évig? Ha az a szellem nem szellem lett volna, őt szereti, nem a másikat. Még úgy sem tudta elengedni, hogy csak egy emlék volt. A cselekmény azért kap a maximális öt helyett csak négyet, mert körülbelül a könyv feléig húzódik a fájdalom, a sértettség, utána pedig pillanatok alatt jön az összeborulás. De még ezzel sem érte el, hogy a végén akár egy felet is levonjak, döbbenet. Még az se érdekelt, hogy a vége szirupos lett. Konkrétan semmi nem érdekelt már a végén, csak ültem és sírtam. 

Ellie, ahogy én elképzeltem. A képen Bonnie Wright
"Love making", értitek? Love making. Ennyiből áll Brittainy C. Cherry-nél egy erotikus jelenet, és megy tovább a cselekmény. Csodálatra méltó ez egy olyan világban, ahol más alkotók 400 oldalból 350-en csak a szexről beszélnek. Bár hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem hiányzott a bővebb...khm, fejtegetés, de amit cserébe kaptam, az mindenért kárpótolt. Igen, Harry Potterrel töltötték ki az üresjáratokat, de ezt fényévekkel kreatívabb megoldásnak tartom, mint akármelyik erotikus jelenetet. És különben is, melyik fiú olvassa el csak azért a sorozatot, hogy a HP mániás lánnyal legyen közös érdeklődési pontja? Give him a medal, please. Az eddigi könyvek alapján lehetett sejteni, hogy nem erotikus jeleneteket fognak használni az olvasó elkápráztatására, de ahogy az írónő a szavakkal kreatívkodott, kitöltötte az üresjáratokat, az egészen elképesztő. Úgy éreztem magam, mintha hullámvasúton ülnék: sokáig megy felfelé, aztán zutty, nem állunk meg, míg nem következik az a szint, ahol már csak a könnyek vannak. Semmilyen eszközt nem használ pár karakteren, és szituáción kívül - azonban a karakterek olyanok, mintha a barátaink lennének, érezzük a fájdalmat, az örömöt, a szituációk meg a legfájóbb pontba szúrnak. Amikor egy gyereknek szüksége lenne a szüleire, majd jön a hidegzuhany, hogy nem lesznek vele örökké, és...ez a "nem lesznek vele örökké" közelebb van, mint bárki gondolná...ember nincs, akiben ez ne törne el valamit. Az írónő pedig szembesít ezzel. Mindeközben olyan az egész, mint egy takaró. Fáj, és kiszívja az ember utolsó könnycseppjét, mégis azt vesszük észre, hogy megnyugvást ad, és beburkol - mert akik elmennek, valójában velünk vannak, csak a szívbe kell benézni. Gosh, hányszor olvashatta ez a nő a HP könyveket, és láthatta a filmeket...állandóan Sirius jut eszembe, amikor azt mondja Harrynek a szívére mutatva, hogy "ők itt vannak velünk."
"Észrevehető benne a klisé?" Néhány résznél igen, de csak akkor, ha valaki nagyítóval nézi, vagy már automatikusan figyel az ilyenekre. Még az univerzum sem lehet annyira tök, hogy két embert úgy sodorjon egymás útjába, ahogy itt tette a két karakterrel - bár lehet, hogy most csak az az oldal beszél belőlem, amelyikből kiveszett a csoda, a varázs. A másik oldalam azt mondaná, hogy az életünket nem (csak) mi irányítjuk. Kifejezetten klisés, összeollózott részek nincsenek benne, habár az alapról nehezen lehet azt mondani, hogy máshol nem találkozunk vele. Annyi a különbség, hogy erre az alapra nem olyan várat építettek, amit egy fújással összedől, hanem...beássa magát az olvasó szívébe, és ott is marad. Ehhez jönnek még a nagyszerűen megalkotott karakterek, az érzelmek, a humor, az írói stílus, a tetejébe a morális kérdések - mert itt szerencsére arra is jutott idő -, és kész a tökéletes NA könyv. Tökéletes úgy, hogy csöpp szex nincs benne. "Az írónő egyszerűen összetörte a szívemet és újra összerakta. Nagyon szépen megírt, érzelmekkel teli romantikus történet, amit ajánlok minden Brittainy C. Cherry rajongónak." Forrás Az egyik aranyos blogtársamhoz, Vivienhez hasonlóan én sem tudok máshogy nyilatkozni. Sokat vártam, és még annál is többet kaptam, az írónő pedig bebizonyította, hogy nem hiába vagyunk a rajongói ilyen sokan. Aki korábban már olvasott Brittainy C. Cherrytől - és csak feleannyi szeretettel volt az írónő és a könyvei iránt, mint most én - az sokáig ne halogassa ezt se, rajongóknak pedig egyenesen kötelező. Ha van pont, ahol el lehet mondani, hogy az NA egyik (ha nem a legnagyobb) királynője révbe ért, akkor az most van. Ajánlom ezt a könyvet annak, akinek tört már össze a szíve, aki elvesztett valakit, és úgy érezte, hogy a fájdalom legyűri. Ez a könyv egy jel, hogy egy nap újra mosolyogni fogunk - mert rájövünk, hogy akit szeretünk, ott van a szívverésben, az egész lényünkben. Aki teheti, hamar fogjon bele, mert nagyon megéri. Én pedig eltűnök, és várok a következőre. 

 

🇺🇸

I don't believe that 6 days have passed since the release, but no one has given Brittainy C. Cherry a prize yet...she would have deserved it so far, too, but now she is a goddess in my eyes. (Fun fact: I've been in the line of her fans since Gravity of Us and Behind the Bars, no need to introduce her, and her works to me by anyone, but it's a new level.) The basic of the book is almost the same than in the author's other books. The young, Harry Potter maniac girl - here I already knew that I wasn't stand up until the last page - and the young, immature, sweet teenage boy. These two are change the other's life, they support each other in tragedies, and in the little joy that comes to them. But as usual, the universe holds the stop sign, saying, "Oh, it's not going to be good, it's all too perfect." But if it's not enough, time is also joining - and these two aren't waiting for everyone, aren't looking anywhere, and adolescent love disappear in the air as it should be in order and manner. Two immature adolescents, then two adults tortured by their own lives, separated by something, then fifteen years later, the same turns them into each other's path. The the question is: can you start again something after 15 years? Are you sure everyone will be the same like years before? 

Kedvenc idézetek | Favourite quotes
 Dióhéjban az alkotóról | About the author  


Brittainy C. Cherry is an Amazon #1 Bestselling Author who was always been in love with words. She graduated from Carroll University with a Barchelor's degree in Theatre Arts and a minor in Creative Writing. She lives in Brookfield, Wisconsin. When she's not running a million errands and crafting stories, she's probably playing with her adorable pets or traveling to new places. *** Az írónő Wisconsinban én, amikor nem új történeten töri a fejét, a háziállataival játszik, vagy új helyekre utazik.

Contact - Kapcsolat
Website | Facebook | Twitter | Goodreads

Ha érdeklődsz Brittainy C. Cherry munkássága iránt, folytasd itt |
If you're interested in the author, and in her books, continue here:


Részlet a könyvből | Excerpt from Eleanor & Grey

Eleanor

Greyson’s assistant, Allison, finished giving me a tour of the house. “Okay, I think that’s everything. I’m going to head out now, but go ahead and make yourself comfortable. Get used to the property. Mr. East knows you’re here today, so don’t feel like you aren’t allowed to wander around a bit. If you need anything, my cell number is on the contact list in the book, or you can email me. If nothing comes up, I hope your first day goes well. Claire will be with you Monday to make sure the transition goes smoothly.”

I must have looked terrified because as Allison grabbed her coat and purse to leave, she gave me a light squeeze on the shoulder.

“You’re going to be fine, Eleanor. Mind over matter. You got this. Let’s touch base later in the week so I can check in on how things are going.”

“Sounds great. Thanks, Allison.”

After she left, I took a deep breath and flipped through a few pages in the binder. Then, I did a once-through of the house, familiarizing myself with whose room was where. There was something so unsettling about the quietness of Greyson’s home. It was so dark with an odd gloomy feeling attached to it, haunting almost. I didn’t mean dark as in the lighting situation, rather it was the energy level. There was such a heaviness in the space.

The place felt like a house, not a home.

If I hadn’t known any better, I wouldn’t have believed a family lived there at all.

It felt so abandoned, almost like a memory frozen in time.

That might’ve just been my own thoughts, thought, due to knowing about the tragedy that had taken place in the lives of the individuals who lived there. With the number of books I’d read, it wasn’t inaccurate to say my mind wandered toward the dramatics.

I walked back into the kitchen, flipping through the binder, completely taken aback by the girls’ schedules. Between school, swim lessons, karate, piano lessons, physical therapy, and grief counseling, I wasn’t sure how they found the time to live a little.

“Eleanor.”

I leaped out of my skin at the sound of my name and turned to see Greyson standing behind me with an empty glass in his hand. He was dressed in a suit and tie, which was so strange to me.

Who wore a suit and tie in their own home?

I hardly wore pants when I was home alone.

“Oh, Greyson, hi. Sorry I’m still here. Allison was just giving me a tour, and she said it was okay to look around a bit more.”

“She made me aware.”

Wow. He had responded immediately, unlike the first time I saw him. I called that progress.

I smiled at him, but he didn’t smile back, and that felt like the oddest thing in the world. The old Greyson had been full of smiles.

“It’s a beautiful home,” I stated, unsure what else to talk about. “It’s massive. I swear, it’s like ten times the size of my place.” He blankly stared my way as I shifted from foot to foot. “I love the décor,” I blurted out, and I hated myself the second the words left my lips. Just walk away, Eleanor. Don’t be awkward. “Those throw pillows in your living room are to die for. Where did you get them?”

“The interior designer chose everything,” he replied dryly.

“Oh, right, of course. My interior designer is normally the clearance section at T.J. Maxx,” I joked. “Or on special occasions, Target.”

He didn’t laugh, probably because I wasn’t funny.

I wondered when was the last time he’d laughed.

Did he ever find anything funny anymore?

We kept staring at one another in the most uncomfortable silence, though I didn’t feel as if I could pull myself away from it. I probably stared at him too long, but how could I not? I’d gone fifteen-some years without looking at him. It was understandable that I wouldn’t be able to turn away quickly.

The awkwardness of it all finally came to a halt when Greyson cleared his throat.

“Eleanor?”

“Yes?”

“I came for water.”

“Oh?” I stared at him like an idiot, wide-eyed like a deer in headlights, waiting for his next words. I stood still as if he were going to expand on his interest in water. Was he offering me a drink? Were we going to sip water and catch up on things? Was I finally going to be able to ask him how he’d become the CEO of his father’s company at such a young age? What had happened to his father?

His stare narrowed, and his lips turned down in a displeased fashion. He nodded once.

“Hmm?” I asked.

He nodded more aggressively this time, gesturing past me.

I glanced behind me and realized I was standing right in front of the refrigerator, blocking the water dispenser. I stepped to the side, mentally beating myself up.

Idiot.

“Oh, right, of course. Well, I think I’m done here, so I’ll see myself out,” I stated, scrambling to grab my binder. “Have a good afternoon.”

He didn’t reply, but that wasn’t shocking. I was quickly learning that this new Greyson didn’t have nearly as much to say as the old one.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése